Koreai történelem 1920-1950 (PDF)

A **kulturális felvirágzás** időszaka a viszonylagos enyhülés jegyében telt. Az 1920-as években megszülettek a modern irodalmi és művészi kifejezés alapjai, és új irodalmi folyóiratok jelentek meg, mint a 창조 (Cshangdzso), 페허 (Peho) és 백조 (Pekdzso). A modern színház is virágzott, és 1926-ban be...

A **kulturális felvirágzás** időszaka a viszonylagos enyhülés jegyében telt. Az 1920-as években megszülettek a modern irodalmi és művészi kifejezés alapjai, és új irodalmi folyóiratok jelentek meg, mint a 창조 (Cshangdzso), 페허 (Peho) és 백조 (Pekdzso). A modern színház is virágzott, és 1926-ban bemutatták az \"Arirang\" című filmet, amely jelentős kulturális mérföldkő volt. A **koreai gazdaság** a gyarmati uralom alatt jelentős növekedést mutatott, bár ez elsősorban a japán érdekeket szolgálta. Japán kiterjedt infrastruktúrát épített ki, lefektette az ipar alapjait és modernizálta a mezőgazdaságot. Az iparosítás következtében új ipari városok alakultak és bővültek az északi területeken, mint például Nadzsin és Cshongdzsin. Az iparosítás azonban környezeti károkat is okozott, mint az erdőirtás és a túlhalászat. A gazdaságot japán vállalkozások és iparosok uralták, miközben Korea továbbra is mezőgazdasági központú és szegény maradt. Az **elhurcolt koreaiak** sorsa különösen tragikus volt. Az 1930-as évektől kezdve több százezer koreait hurcoltak el, főként a mandzsúriai határvidékre. A II. világháború alatt Japán hadiipari fejlesztésekbe kezdett a Koreai-félszigeten, és több százezer koreait kényszerítettek hadiipari munkára. A \"vigasznők\" (위안부) esete különösen szomorú: 100-200 ezer nőt és fiatal lányt, köztük koreaiakat, kínaiakat és malájokat hurcoltak el és kényszerítettek szexuális rabszolgaságba. Sokakat megtévesztéssel vittek el, hamis ígéretekkel, mint például felszolgálói munka. A **béke lányszobra** (평화의 소녀상) több helyen is megtalálható a világon, és ellentmondásos pontot jelképez. Japán szemszögéből vannak, akik tagadják a történteket, és azt állítják, hogy a lányokkal szerződést kötöttek. Bár voltak tervek a kompenzáció kifizetésére a 2000-es és 2010-es években, vagy egyszerű bocsánatkérésre, ezek nem igazán valósultak meg. Japán részről törekvések voltak a béke lányszobrok lebontására is. Az **erőszakos asszimiláció** időszaka a 1920-as évek „bársonyos" politikájával való szakítással kezdődött, és újra az erőszakosság és keménység jellemezte. A japán hatóságok megpróbálták erőszakos módon asszimilálni a koreaiakat, hogy japánokká váljanak. Ennek részeként a sintó vallás követését írták elő, és 1939-ben kötelezővé tették a japán nevek felvételét. 1940-ben bezáratták a koreai lapokat és megtiltották a koreai könyvek kiadását. 1943-ban a diákokat megbüntették, ha koreaiul beszéltek az iskolákban, ahol a japán nyelvoktatás és a japán nyelv használata vált kötelezővé. **Kim Ir Szen**, Észak-Korea későbbi nagy vezére, szintén megsebesült a harcok során. Kim részt vett a japán-ellenes partizánharcokban Mandzsúriában, majd 1940-ben átmenekült a Szovjetunió területére, ahol egy kiképzőtáborba került és vezető pozíciót szerzett. A szovjet kiképzőtáborban már voltak koreai és kínai menekültek is, akiket a Szovjetunió besorozott. 1941-ben sokakat elvittek, hogy a németek ellen harcoljanak szovjet oldalon, és német fogságba kerültek. 1944-ben az amerikaiak ellen harcoltak, és amerikai fogságba estek. Kim Ir Szen ebben az időszakban vette fel az Il Szong utónevet, amely „Japánt legyőző"-t jelent. Ezt a nevet sokan felvették ekkoriban. 1945-ben Kim visszatért a megosztott Koreai-félszigetre, ahol később Észak-Korea vezetője lett. A **Koreai-félsziget két befolyási övezete** a második világháború végén alakult ki. Az 1943-as kairói konferencián az Egyesült Királyság, az USA és Kína egyeztette távol-keleti stratégiáját, és megállapodtak abban, hogy a Koreai-félszigetnek egyszer függetlennek kell lennie. Azonban ekkor még nem sikerült eldönteni a félsziget jövőjét. 1945-ben a potsdami konferencián megállapodás született a Mandzsukuo bábállam kérdésében és a félsziget felosztásáról. A Szovjetuniónak be kellett kapcsolódnia a távol-keleti fronton Japán ellen, és a félszigetet megszállási övezetekre osztották: a 38. szélességi foktól délre amerikai csapatok, északra pedig szovjet csapatok érkeztek. A **felkészülés a belépésre** során a szovjetek erődcsoportokat és támaszpontokat építettek a határvidéken, míg az amerikaiak légitámadásokat indítottak Guamról. Ideiglenes döntés született arról, hogy Koreát esetleg gyámság alá vonják, hogy valamelyik szövetséges állam támogassa a függetlenedésig. A legfontosabb cél azonban Japán legyőzése volt. A japánok az 1904-1905-ös orosz-japán háború során szerzett tapasztalataikra alapozva készültek, de ezúttal nem sikerült nekik. A **szovjet felszabadítás és japán fegyverletétel** során kamikaze akciók és öngyilkos merényletek zajlottak. 1945. augusztus 6-án és 9-én nukleáris atombombát dobtak le Hirosimára és Nagaszakira. Augusztus 9-én a Vörös Hadsereg megkezdte műveleteit Mandzsúriában, északról indultak, és bár elfoglalhatták volna egész Koreát, tartották magukat a 38. szélességi fokhoz. Egy héten át tartó harcok árán sikerült felszabadítaniuk a Koreai-félsziget északi részét. Augusztus 15-én Japán feltétel nélkül letette a fegyvert, amely a koreaiak számára az ország felszabadulásának ünnepe (광복절). A szovjet felszabadítás 1945-ben 웅기 városánál kezdődött augusztusban. **Észak és Dél**: A Koreai-félsziget északi részén a változásokat örömmel fogadták a koreaiak, különösen a japán kollaboránsok eltávolítását. Az északi terület szovjet megszállás alá került, és államosították a japán tulajdonban lévő gyárakat és üzemeket. Ezzel szemben a déli részen a földtulajdonok kérdése miatt elégedetlen volt a koreai társadalom. A koreai kormányzó maradt a helyén, és kevés azonnali változás történt. A szöuliak értesültek az északi eseményekről, és hasonló felszabadítást vártak. A **Koreai Népköztársaság** megalakulása során a dél-koreaiak saját maguk kezdtek el szervezkedni. 여운형 (Jo Un Hjong) baloldali koreai politikust kérték fel, hogy vezesse az ideiglenes közigazgatási bizottságot, amely a Koreai Függetlenséget Előkészítő Bizottság nevet viselte. 1945 szeptember elején papíron már létezett a koalíciós kormány, és kikiáltották a Koreai Népköztársaságot. 여운형 feltételekhez kötötte a segítségnyújtást, mint például a koreaiakból álló rendvédelmi egységek létrehozása, a foglyok szabadon engedése és a jogok helyreállítása. A bottom-up megközelítés jegyében kis népi bizottságok kötötték össze a nagyobb egységeket. Tervszerűen Li Szin Man és Kim Ir Szen is benne lettek volna a koalíciós kormányban, de ekkor még külföldön tartózkodtak. Az **amerikai partraszállás** 1945. szeptember 8-án történt meg, mivel az amerikaiak Okinawa megszállásával voltak elfoglalva, ezért érkeztek később. Az amerikaiak úgy vélték, hogy a koreai kormány kommunista befolyás alatt áll, ezért törvényen kívül helyezték a papíron létező koalíciós kormányt. Az amerikaiak a japánokhoz fordultak, mivel úgy gondolták, hogy a 30 éves uralkodás után a japánok jobban értenek a koreaiakhoz. Az ideiglenes kormányzat vezetését a japánok kezébe adták, ami nagy ellenállásba ütközött a koreaiak részéről. Az **elmaradt felelősségre vonás** következtében a japán uralom alatti felszabadulás nem valósult meg teljes mértékben. A földtulajdon kérdése feszültséget okozott, és sok földterület még mindig japán tulajdonban van. 1945 végére kialakult a modern koreai társadalom egyik ellentmondása: a kollaboránsok felelősségre vonása elmaradt, és a félsziget déli részén nem történt meg a várva várt felszabadulás, valamint nem valósult meg átfogó földreform. A **két független koreai állam létrejötte** során két teljesen eltérő ideológiai rendszer alakult ki az amerikaiak és a szovjetek befolyása miatt. 1948-ban két egymástól független koreai állam jött létre. Augusztus 15-én délen megalakult a Koreai Köztársaság (대한민국), amely elnöki rendszerű köztársaság volt amerikai mintára. Első elnöke Li Szin Man (1875--1965) lett, akit az USA és szövetségesei azonnal elismertek. Azonban katonai egységek lázongani kezdtek Li Szin Man megválasztása ellen, és később le kellett mondania. A zűrzavaros közállapotok közepette a Dél-koreai Kommunista Párt partizánharcot kezdeményezett, és Li Szin Man gyorsan elvesztette népszerűségét. Szeptember 9-én északon megalakult a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK, 조선민주주의인민공화국), amely a sztálini modell mintájára jött létre, és vezetője Kim Ir Szen lett. A **koreai háború** (1950-1953) belső tényezői közé tartozott a délen megoldatlan kollaboráns kérdés és a földtulajdon problémája, amelyek feszültségekhez vezettek. A dél-koreai kommunisták fegyveres partizánharcot hirdettek a kialakuló USA-barát állam ellen, és 제주도 (Csedzsu-sziget) területén polgárháború indult el. Az észak-koreaiak ki akarták használni a helyzetet, hogy esetleg egyesítsék a két országot, és felszabadítóként tekintsenek rájuk a többiek. A **külpolitikai tényezők** jelentős szerepet játszottak a koreai háború előkészítésében. Douglas MacArthur, aki a csendes-óceáni területeken volt jelen, kijelentette, hogy a déli rész nem tartozik az amerikai légvonalba, így az északiak szabadon mozoghatnak. Közben Kínában jelentős változások történtek: 1949-ben Mao Ce-tung vezetésével létrejött a Kínai Népköztársaság, amely 500 harckocsit biztosított az északiaknak katonai segítségként. A szovjetek 24 koreai hadosztályt képeztek ki, hogy támogassák Észak-Koreát. A **félsziget fegyveres egyesítésének tervei** 1949-től többször is felmerültek mindkét oldalon. Li Szin Man többször is hangoztatta, hogy le akarja rohanni Északot, de az USA alacsony szinten tartotta a koreai fegyveres erőket, és inkább a védekezésre koncentrált Dél-Koreában. Kevés benzint szállítottak, hogy Dél ne támadja meg Északot. A szovjetek attól tartottak, hogy az északiak megtámadják Japánt. Kim Ir Szen azonban meggyőzte Sztálint és Mao Ce-tungot, hogy segítsenek Dél-Korea legyőzésében. **Felkészülés a háborúra**: Észak-Korea már készülődött a háborúra. Az északi katonaság elfoglalta a határkiszögeléseket, és elköltöztették a határvonal közeléből a polgári lakosságot. Egy 11 ezer fős hadosztályt állítottak fel, hogy felkészüljenek a konfliktusra. A **koreai háború kezdete** 1950. június 25-én történt, amikor a KNDK meglepetésszerű támadást indított a déli országrész ellen, ezzel kitört a 6.25 전쟁/한국전쟁 vagy 육이오 전쟁 néven ismert koreai háború. Június 28-án az északi erők bevonultak Szöulba. Kezdetben a nagyhatalmak nem foglalkoztak a koreai helyzettel, ezért az észak-koreai terv egy villámháború volt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát összehívták, és Észak-Koreát agresszornak minősítették, felszólítva a szövetségeseket, hogy induljanak Korea megmentésére. A **szövetségesek kontingensei** közül az USA küldte a legnagyobb haderőt, de Nagy-Britannia, Kanada, Törökország, Dél-Afrikai Köztársaság, Thaiföld és más országok is részt vettek a háborúban, összesen 16 ország. Az USA a dominóelv alapján úgy vélte, hogy ha Korea elesik, az egész térség kommunista befolyás alá kerülhet. Az USA a szabad világ középpontjának tekintette magát, ezért segített Koreának a kommunisták ellen. A **kezdetek** során az ENSZ erők főparancsnokának Douglas MacArthur tábornokot nevezték ki. Az amerikaiak légitámadásokat intéztek az északi csapatok ellen Szöul fölött, de a légitámadások önmagukban nem voltak elegendőek, ezért szárazföldi csapatokat is be kellett vetni, és nagy mértékű előrenyomulás kezdődött 1950 júniusában. Az **északi előrenyomulás** során július 4-én az északi csapatok bevonultak 수원 (Szuvon) városába, és legyőzték az amerikai csapatokat a Puszan felé vezető úton, folytatva az előrenyomulást a félsziget déli része felé. Augusztusban úgy tűnt, hogy megtörténhet a félsziget egyesítése északi részről. Szeptember 1-jén az északi csapatok Puszan ellen indultak, miközben MacArthur megkezdte az incshoni partraszállás előkészítését. Az **ENSZ csapatok partraszállása** 1950. szeptember 15-én történt meg MacArthur vezetésével. Az ellentámadás két irányból indult: Puszan és Incshon felől. Puszanból is kitörtek a szövetséges erők, és a hadosztályok egyesültek, ami a Koreai Néphadsereg összeomlásához vezetett. Szeptember 28-án a szövetséges erőknek pár nap alatt sikerült visszafoglalniuk Incshont és Szöult, összesen 19 ezer katonával. **Kína tiltakozása** az USA azon elhatározása ellen irányult, hogy átlépik a 38. szélességi fokot és megdöntik a KNDK-t. A KNDK megszűnése stratégiailag nem kedvezett volna sem a Szovjetuniónak, sem a Kínai Népköztársaságnak, mivel egy USA-barát állam jött volna létre a szomszédságukban. A kínaiakat gazdasági okok is motiválták, mivel a japánok által épített vízi erőművek áramot biztosítottak Kínának.