Koreai történelem a gyarmati időszak alatt

A koreai irodalom és művészet virágzása, új irodalmi folyóiratok megjelenése, a modern színház fejlődése és az "Arirang" című film megjelenése.

Japán jelentős gazdasági növekedéssel járó, de a japán érdekeket szolgáló fejlesztések a Koreai-félszigeten. Infrastruktúra kiépítése, iparalapítás, mezőgazdaság modernizálása.

Több százezer koreai elhurcolása a mandzsúriai határvidékre, kényszermunka a japán hadiiparban, tragikus sors és gyötrelmek.

100-200 ezer nőt és fiatal lányt kényszerítettek szexuális rabszolgaságba, köztük koreaiakat, kínaiakat és malájokat. Sorsuk szomorú, sokan megtévesztéssel kerültek ebbe a helyzetbe.

A béke szimbóluma, a japán szexuális erőszak áldozatait jelképezi, amelyet a világon több helyen is felállítottak. A történtek tagadása, a kompenzáció és a bocsánatkérés hiánya.

A koreaiak japánná válásának erőszakos kényszerítése. A sintó vallás kötelezővé tétele, japán nevek felvétele, koreai nyelv tilalma, a koreai kultúra elnyomása.

A japán uralom alatt a koreai nép kulturális és gazdasági fejlődése. A koreai gazdaság növekedése a japán érdekeket szolgált, és a koreaiak szenvedtek a háborús kényszermunkától és a szexuális rabszolgaságtól.

Kím Ir Szen, Észak-Korea későbbi vezetője, részt vett a japán-ellenes partizánharcokban Mandzsúriában, majd a Szovjetunióba menekült, ahol kiképzést kapott és vezetői pozíciókat töltött be.

A Koreai-félsziget megosztottsága a második világháború után történt, a 38. szélességi fok mentén. A szovjetek az északi részén, az amerikaiak pedig a déli részén állomásoztak.

A második világháború vége felé az Egyesült Királyság, az USA és Kína egyeztetett a távol-keleti stratégiáról, és úgy döntött, hogy Koreának függetlennek kell lennie, ám a félsziget jövője akkoriban még nem volt világos.

A potsdami konferencia során döntés született a Mandzsúkuo bábállam sorsáról és a Koreai-félsziget felosztásáról. A Szovjetuniónak be kellett kapcsolódnia a távol-keleti fronton Japán elleni harcba.

A második világháború vége felé a szovjetek erődöket építettek a határvidéken, míg az amerikaiak légi támadásokat indítottak Guamról a japánok ellen. Koreáról úgy döntöttek, hogy esetleg gyámság alá vonják a függetlenségig.

A szovjetek az északi részén, az amerikaiak pedig a déli részén megszállták Koreát, és 1948-ban két külön állam alakult: Észak- és Dél-Korea.

A japánok a háborúban az 1904-1905-ös orosz-japán háború tapasztalataira támaszkodtak, de ezúttal nem tudtak győzni. A szovjet felszabadítással és a japán fegyverletétellel egybekötöttek a kamikaze támadások és az öngyilkos merényletek.

A Koreai-félsziget felszabadulásának ünnepe (광복절), mely 1945. augusztus 15-én következett be, amikor Japán feltétel nélkül letette a fegyvert.

A koreai háború 1950. június 25-én kezdődött, amikor Észak-Korea meglepetésszerű támadást indított Dél-Korea ellen.

A harcok kezdetén Észak-Korea gyorsan előrenyomult, és bevonult Szöulba.

A háborúban a szövetségesek, köztük az USA, Nagy-Britannia, Kanada, Törökország és Dél-Afrika, részt vettek Észak-Korea ellen.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Koreát agresszornak minősítette a Dél-Korea elleni támadás miatt.

Az USA dominóelmélete szerint ha Korea elesik, az egész térség kommunista befolyás alá kerülhet. Így az USA belépett a háborúba, hogy megvédje a szabad világot, és megakadályozza a kommunizmus terjedését.

Douglas MacArthur tábornok lett az ENSZ erők főparancsnoka a háborúban.

Szeptember 15-én az ENSZ erők partraszálltak Incshonban, és ezzel megfordult a háború menete. Az ellentámadás Szöul visszavételéhez vezetett.

Kína aggódott, hogy az USA a 38. szélességi fokon átlépve a KNDK megdöntésére törekszik, ami a Szovjetunió és Kína számára is nemkívánatos lett volna. Ez a félelem Kína belépéséhez vezetett a koreai háborúba.

A Koreai Háborút (1950-1953) kiváltó belső okok egyike: A déli társadalomban a földtulajdon egyenlőtlen eloszlása miatt növekvő feszültség.

A két független koreai állam létrejötte után a Déli Koreai Kommunista Párt (Dél-Korea) fegyveres partizánharcot indított az USA-barát állam ellen.

A kommunista észak-koreai vezetők felkészültek a háborúra, elfoglalva a határkiszögeléseket és elköltöztetve a polgári lakosságot a határvonal közeléből.

A koreai háború (1950-1953) kitörésének egyik oka a délen megoldatlan kollaboráns kérdés volt: a japán gyarmati uralom idején együttműködő koreaiak helyzete feszültséget okozott.

A Koreai Háború kitörésének oka volt a téves vélekedés, hogy a déli rész nem tartozott az amerikai légvédelem alá, így az észak-koreaiak büntetlenül támadhatnak.

A szovjetek támogatták a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (Észak-Korea) 24 koreai hadosztály kiképzésével.

A Kínai Népköztársaság 1949-ben Mao Ce-tung vezetésével 500 harckocsit biztosított a koreai háborúban részt vevő észak-koreaiaknak.

A két Korea fegyveres egyesítéseiről szóló tervek az 1940-es évek végétől születtek.

A koreai lakosság a szovjet felszabadítást általában üdvözölte, különösen a japán megszállás végét. Ekkor a koreai félsziget északi része szovjet megszállás alá került, és a japán tulajdonban lévő üzemeket államosították.

A Koreai-félsziget déli része a japán megszállás alól való felszabadulást követően az amerikaiak megszállása alá került, de nem tapasztalták meg a komoly változásokat, amelyek az északi területen történtek. A dél-koreaiak elégedetlenek voltak a földtulajdon viszonyok miatt és a japán kollaboránsok felelősségre vonásának elmulasztásával.

A Koreai Függetlenséget Előkészítő Bizottság célja az volt, hogy összefogja a koreaiakat és segítse a független Korea létrejöttét. A bizottságban baloldali és jobboldali politikai erők próbáltak együttműködni.

A Koreai Népköztársaság egy ideiglenes kormány volt, amelyet a felszabadulás után hoztak létre a Koreai Függetlenséget Előkészítő Bizottság keretében. Azonban az amerikaiak nem ismerték el a kormányt

A japán kollaboránsok felelősségre vonásának hiánya nagy feszültséget okozott a koreai társadalomban. A koreaiak úgy érezték, hogy a japán megszállók nem lettek megfelelően elszámoltatva a cselekedeteikért.

A koreaiak a felszabadulás után is küzdöttek a földbirtoklás problémájával. A japánok által korábban elkobzott földek egy része még mindig a japán kézben volt, ami feszültséget váltott ki a helyi lakosságban.

Li Szin Man és Kim Ir Szen, későbbi koreai vezetők, a felszabadulás idején külföldön tartózkodtak, és nem voltak részesei a Koreai Függetlenséget Előkészítő Bizottság munkájának.

Az amerikaiak kétségeket tápláltak a Koreai Népköztársaság iránt, és azt állították, hogy túlzottan kommunista befolyás alatt áll. Ennek eredményeként nem támogatták a kormányt, hanem inkább a japánokkal próbáltak együttműködni.