Dél-Korea gazdasági fejlődése PDF

**A gazdaság helyzete Dél-Koreában** az 1960-as évek elején súlyos volt. A munkanélküliség elérte a 25%-ot, súlyos infláció sújtotta az országot, és a szegény rétegek tömegesen eladósodtak. **Ötéves tervek**: Pak Csong Hi elnök, hogy fellendítse a gazdaságot, ötéves terveket kezdeményezett a Meiji-...

**A gazdaság helyzete Dél-Koreában** az 1960-as évek elején súlyos volt. A munkanélküliség elérte a 25%-ot, súlyos infláció sújtotta az országot, és a szegény rétegek tömegesen eladósodtak. **Ötéves tervek**: Pak Csong Hi elnök, hogy fellendítse a gazdaságot, ötéves terveket kezdeményezett a Meiji-reformok alapján. Célja a stabilizáció, a gazdasági és műszaki elmaradottság felszámolása, valamint a fogyasztás fellendítése volt. Az 1960-as években exportorientált gazdasági fejlesztéseket eszközölt, amelyek három évtized alatt a világ gazdasági élvonalába emelték Dél-Koreát, amit „Han-folyó csodájának" (한강의 기적) neveztek. 1962-től vezették be az ötéves terveket, összesen hét tervet 1996-ig. Megerősödött az állami kontroll a gazdaság felett, és szektoriális fejlesztésekbe kezdtek. 1962-ben pénzreformot vezettek be, amely során a régi hvant felváltotta a ma is használatos von. A Szöul--Busan autópálya vonal modernizációja és nagy beruházás volt. **Gazdasági fejlesztések**: Javult a parasztság helyzete, mivel moratóriumot vezettek be az adótörlesztésbe, és az állam átvállalta, hogy kifizeti ezeket az adósságokat államkötvénnyel. A parasztság kiszabadulhatott az adósságspirálból, és fejleszteni kellett az eddig szegényes eszközökkel dolgozó gazdaságot, valamint javítani kellett a kevés megművelhető földek állapotán és létszámán. Mezőgazdasági bankokat hoztak létre, amelyek kedvező kölcsönöket nyújtottak, és a falusi területeket villamosították és gépesítették. Dél-Korea rizstermesztésben önellátóvá vált. **Japán kapcsolatok rendezése**: Pak Csong Hi elnök 1965-ben rendezte a kapcsolatokat Japánnal. Japán gazdasági segítséget és jóvátételt nyújtott Dél-Koreának, amelyet kizárólag modernizációra fordítottak. Például autópálya-építésre Szöul és Puszan között (Kjongbu-autópálya), valamint a POSCO acélművek létrehozására. Kérték a japán felelősségvállalást is. A megegyezések értelmében Japán 800 millió dolláros segélyt nyújtott, amelyből 300 millió gazdasági segély, 300 millió segély és 200 millió hitel volt. **Japán kapcsolatok rendezése**: Pak Csong Hi elnök 1965-ben rendezte a kapcsolatokat Japánnal. Japán gazdasági segítséget és jóvátételt nyújtott Dél-Koreának, amelyet kizárólag modernizációra fordítottak. Például autópálya-építésre Szöul és Busan között (Kjongbu-autópálya), valamint a POSCO acélművek létrehozására. A megegyezések értelmében Japán 800 millió dolláros segélyt nyújtott, amelyből 300 millió gazdasági segély, 300 millió segély és 200 millió hitel volt. **Csebolok**: A nagyvállalatok (제벌) gyökerei itt kezdődnek, és a modernizáció alappilléreivé válnak. A kormány kijelölt számukra bizonyos stratégiai ágazatokat, és családi vállalatokként indultak. A kormányzat adminisztratív eszközökkel is segítette munkájukat. A csebolok tőkés klánként, családi kapcsolatokból indultak el, és úgy nőttek ki magukat. A csebolok a GDP 20%-át, később 45%-át tették ki Dél-Koreában. A csebolok különböző típusai közé tartoznak: - **Kartell**: Olyan vállalatok vagy egyéb szervezetek közötti titkos megállapodás, amelynek célja a verseny korlátozása, például az árak rögzítése, a piacok felosztása vagy a termelés mennyiségének ellenőrzése révén. - **Tröszt**: Olyan nagyvállalatokat magában foglaló szerveződés, amelyben a vállalatok egyesülnek vagy közös irányítás alá kerülnek, és így jelentős piaci erőt szereznek, gyakran a verseny korlátozása érdekében. - **Konzern**: Olyan nagyvállalatcsoport, amely különböző iparágakban tevékenykedő vállalatokat foglal magában, közös pénzügyi, stratégiai és irányítási rendszerrel a nagyobb piaci hatékonyság és erő elérése érdekében. - **Zaibatsu**: Olyan nagy japán vállalatcsoport, amely különböző iparágakban tevékenykedő vállalatokat foglal magában, közös tulajdonosi és irányítási rendszerrel, és jelentős gazdasági befolyást gyakorol. - **Keiretsu**: Szövetkezetek közötti részvénymegosztáson alapuló japán vállalatcsoport, ahol különböző iparágakban tevékenykedő vállalatok szorosan együttműködnek egymással, gyakran közös részvényesi kapcsolatok révén, hogy támogassák egymás növekedését és stabilitását. Példák a csebolokra: LG, Lotte, Samsung, Hyundai, SK. A Samsung irányítási szerkezete 30 különböző helyen tevékenykedő vállalatot foglal magában. **Gazdasági fejlesztések**: A fejlett tőkés országok leépítették kapacitásaikat bizonyos válságágazatokban, és Dél-Korea felismerte ezt a lehetőséget. Húzóágazatokat alakítottak ki, amelyek stratégiai iparágakká váltak az országban, mint például az elektronika (20-as, 30-as évek), a hajóépítés (60/70-es évek), a félvezetőipar (mostanság fontos ipar), az autógyártás és a petrolkémia. **A dél-koreai gazdasági fellendülés és a vietnámi háború**: 1965 és 1975 között Dél-Korea nagy érdekeltséget mutatott a vietnámi háborúban az antikommunizmus miatt. Az 1960-as években a vietnámi háború ideje alatt az amerikaiak hátországát Dél-Korea biztosította, és 320 ezer dél-koreai katonát küldtek Vietnamba, a déli saigoni rezsim megsegítésére. Ez gazdasági szempontból előnyös volt Dél-Koreának, mivel új piacot nyitott a termékek eladására, és Dél-Vietnamban megjelentek a Hyundai és a Hanjin vállalatok. A Hanjin szállítmányozó vállalat a 2000-es évek elején tönkrement. **A Han-folyó csodája**: Dél-Korea ugrásszerű gazdasági növekedést ért el. 1953-tól 2014-ig a GDP 47 milliárd vonról 1485 ezer milliárd vonra nőtt, és a világ államai közül a 13. helyre került. 2013-ra az export mértéke 600 milliárd dollárra nőtt 1956-tól kezdődően. A fejlődés sorrendben a primer szektorból (mezőgazdaság) a szekunder szektorba (ipar), majd a tercier szektorba (szolgáltatás) történt, amely ma az első helyen áll. **Modernizáció Dél-Koreában**: Elindultak az első kereskedelmi rádiók (pl. Munhwa, Donga), és létrejöttek az első televíziós csatornák, mint a közszolgálati KBS (1961), a kereskedelmi MBC (1970) és az SBS (1991). 1963-ban létrehozták a médiajogi bizottságot, amely cenzúrázta a műsorokat, ha szükséges volt. Egyre több filmet kezdtek el gyártani, mint például a \"Mezítlábas ifjúság\" (1964), amely egy tragikus szerelmi dráma, Rómeó és Júlia típusú történet Kim Kidok rendezésében, és a \"Gyűlöllek, de még egyszer\" (1968), amely a férfiközpontú társadalmat mutatja be, ahol egy családos férfi viszonyt kezd egy fiatal lánnyal. **A két Korea kapcsolata az 1960-as években** **Észak és Dél konfliktusai**: 1968 januárjában észak-koreai katonai kommandó tört be Dél-Koreába, és egészen Szöulig nyomultak előre. A merénylet célja az volt, hogy Kim Ir Szen születésnapját ünnepelje az egész félsziget már tavasszal. Terveik között szerepelt a Kék Ház (청와대), az elnöki rezidencia megostromlása és felrobbantása, Pak elnök meggyilkolása, az amerikai nagykövetség és a dél-koreai hadsereg főhadiszállásának felrobbantása, valamint a kommunista szimpatizánsok kiszabadítása a börtönből. A merényletből csak ketten tudtak elmenekülni. **Észak-Korea és az USA konfliktusai**: 1968-ban egy amerikai óceánkutató hadihajó, a Pueblo, megközelítette az észak-koreai partokat a Keleti-tenger felől, fedélzetén 83 amerikai katonával. Az amerikaiak szerint nemzetközi vizeken hajóztak, de a KNDK szerint már koreai felségvizeken jártak. Észak-koreai katonák felmásztak a hajóra és elfoglalták azt, túszul ejtve az amerikai katonákat, ami nemzetközi válságot okozott. Írásos bocsánatkérés ellenében elengedték az amerikaiakat. Az USS Pueblo hajó múzeumhajóként volt kiállítva az egykori Sherman-cirkáló (1866) emlékműve mellett. 2018-ban az amerikaiak követelték, hogy az észak-koreaiak adják vissza a hadihajót. **Észak és Dél konfliktusai**: 1968 őszén észak-koreaiak próbáltak partra szállni Dél-Koreában, Ulcsin (울진) és Szamcshok (삼척) közelében, hogy a vietnámi háború mintájára gerillaháborút indítsanak. Propagandatevékenységet folytattak, próbálva megváltoztatni a dél-koreaiak véleményét Észak-Koreáról, de sikertelenül. A dél-koreai hadsereg megállította őket. A növényzet és az időjárás nem kedvezett egy gerillaháborúnak, mivel Dél-Korea nem olyan, mint a vietnámi dzsungel, és a telek hidegebbek. Dél-Koreában titkos katonai egységet állítottak fel, hogy északi merényleteket és szabotázsakciókat hajtsanak végre. 1968 őszén az északiak partraszállásakor egy I Szüng Bok (이승복) nevű kisfiút észak-koreai diverzánsok gyilkoltak meg, mert azt hangoztatta, hogy „Én gyűlölöm a kommunista pártot!" A kisfiú emlékére több köztéri szobrot is felállítottak az 1980-as években, bár a 2000-es években felmerült, hogy egy újságíró találhatta ki a történetet. **Sikertelen észak-koreai kísérletek**: 1968 végére az észak-koreai diverzánsok tevékenysége megszűnt. Nagy részük meghalt a dél-koreai hadsereggel vívott tűzharcokban, sokakat letartóztattak, és a KNDK teljes hírszerző hálózata megsemmisült Dél-Koreában. **Pak folytatódó hatalma**: Kim De Dzsung (김대중), aki később Nobel-békedíjat kapott, a Néppárt szóvivőjeként népszerűségre tett szert, és indulhatott az 1971-es elnökválasztáson. Az elnökválasztáson azonban történt egy incidens, amikor Kim De Dzsung autójába belerohant egy katonai teherautó. Pak Csong Hi maradt továbbra is az elnök. Az 1970-es években érezhető volt a fejlődés, és Pak többször is megfordult Nyugaton. **Átmeneti enyhülés a két Korea között**: Pak Csong Hi elnöksége alatt Dél-Korea fejlődött és jó kapcsolatokat ápolt, de diktatórikus rendszer volt, és Pak gyakran tartózkodott Nyugaton. 1972-ben átmeneti enyhülés kezdődött a két ország kapcsolatában, amelynek oka az amerikai-kínai kapcsolatokban bekövetkezett hirtelen változás volt, mivel Amerika és Kína között csökkent a feszültség. Mindkét Korea csalódott az őket támogató országokban, és a fegyverszünet óta ez volt az első enyhülés a két ország között. Dél-Korea ezért nem vetette be titkos katonai egységét Észak ellen. **Az egyesítés alapelvei**: 1972. július 4-én a két Korea kiadott egy közös nyilatkozatot (7-4 남북 공동 성명), amelyben három alapelvet fogalmaztak meg az egyesítésről: 1. Az egység helyreállításának békés úton, fegyveres erő nélkül kell megvalósulnia. 2. Az egység helyreállításának önállóan, külső segítség nélkül kell megvalósulnia. 3. Az egységet ideológiai, eszmei korlátokon felülemelkedve kell újra megteremteni. **Átmeneti egyesülés vége**: A két Korea megállapodott az egymás ellen irányuló propagandatevékenység felfüggesztéséről, és vöröskeresztes tárgyalások folytak a szétszakított családok újraegyesítéséért, de ezek megszakadtak. A félhivatalos nyilatkozatot nem mindenki fogadta el, és megoldás nem született. Gyorsan visszatértek az ellenségeskedéshez. **Szükségállapot Dél-Koreában**: Az 1970-es évek elején a demokratikus változásokat követelő ellenzék tevékenysége fokozódott Dél-Koreában, és tüntetések zajlottak. 1972 októberében Pak Csong Hi nemzeti szükségállapotot hirdetett, amely során felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a nemzetgyűlést, betiltotta a politikai tevékenységeket, elnöki szükségrendeleteket vezetett be, és statáriális ítéleteket hozott. **Jusin**: 1972-ben bevezették a Jusin alkotmányt (유신 헌법), amely szerint az elnökválasztásra elektorok útján, közvetetten kerül sor, az államfő 6 éves mandátumot kap, és kibocsáthat elnöki szükségrendeleteket. **Pak folytatódó hatalma**: Ezzel elkezdődött a negyedik köztársaság (1972--1981). Pak nagyon keményen lépett fel azokkal szemben, akik kritizálták a Jusin alkotmányt, és további rendeleteket hozott, például a nőknek tilos volt rövid szoknyát hordani, a férfiaknak tilos volt hosszú hajat viselni (a japán Meiji-reformok alapján), tilos volt kábítószert fogyasztani, és szigorította a cenzúrát. **Kim De Dzsung**: Kim De Dzsung külföldi emigrációba vonult, és diktatúraellenes mozgalmakat hozott létre. 1973-ban megpróbálták elrabolni tokiói szállodájából, és Pak emberei kétszer is merényletet követtek el ellene. **Pak Csong Hi elleni merénylet és a KNDK alagútépítése** 1974 augusztusában Pak Csong Hi elnökre többször is rálőttek a szöuli Nemzeti Színházban, ahol az ország felszabadulására emlékezve mondott beszédet. A támadást egy Japánban élő, koreai kisebbséghez tartozó férfi követte el. A merénylet során Pak elnök felesége, Juk Jong Szu, életét vesztette. Ezt követően Pak lánya, Pak Gün He, vette át a first lady szerepét. A KNDK minden felelősséget elhárított, és a dél-koreai polgári erőket vádolta. Később kiderült, hogy a tettes korábban találkozott észak-koreai tisztviselőkkel Japánban. A KNDK módosította álláspontját, és azt állította, hogy a merényletet maga Pak Csong Hi szervezte, hogy szimpátiát váltson ki, és hogy a tettes valójában a dél-koreai titkosrendőrség tagja volt. Ezzel párhuzamosan a KNDK titkos alagutak építésébe kezdett a DMZ alatt, a vietnámi gerillaháború mintájára. Az alagutakat népgazdasági beruházásoknak álcázták, és a KNDK tagadta létezésüket. Az alagutak célja a gyors katonai behatolás és a partizánharcok elősegítése volt. Dél-Korea 17 alagút tervéről tud, és eddig négyet fedeztek fel. Az első alagutat 1974-ben találták meg Korangpho közelében, ahol észak-koreai gyártmányú telefonokat és szovjet dinamit rudakat találtak, valamint az alagút építésvezetőjének munkanaplóját is előkerült. A második alagutat 1975-ben fedezték fel Csholvontól északra. A KNDK minden felelősséget elhárított, de egy észak-koreai disszidens bevallotta, hogy ő is dolgozott az alagút építésén. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) 1971-től kezdődően több alagutat épített, melyek célja a gyors katonai behatolás és a partizánharcok elősegítése volt. Az első alagutat, a 제1땅굴-t, 1974-ben találták meg Korangpho (고랑포) közelében. Az alagútban észak-koreai gyártmányú telefonokat és szovjet dinamit rudakat találtak, valamint előkerült az alagút építésvezetőjének munkanaplója is. Az alagút mindössze 1,2 km-re volt a katonai határvonaltól, és célja a katonák átjuttatása volt. Az alagút feltárása közben konfliktus alakult ki, melynek során három déli katona életét vesztette. A második alagútnál hasonló szituáció alakult ki, de ez az alagút 150 méter mély volt, így sokkal több katona tudott átjutni, és több kijárattal rendelkezett. A 제2 땅굴-t 1975-ben fedezték fel Csholvontól (철원) északra. A KNDK minden felelősséget elhárított, ám egy észak-koreai disszidens bevallotta, hogy ő is dolgozott az alagút építésén. A harmadik alagutat, a 제3땅굴-t, 1978-ban fedezték fel Panmindzsontól délre. A korábbi észak-koreai disszidens segített meghatározni a pontos helyét. Az alagutat megnyitották a turisták számára, és több harcászati eszköz szállítására is használták, Szöul irányába. A negyedik alagutat, a 제4땅굴-t, 1990-ben fedezték fel Jangu (양구) közelében, a demarkációs vonaltól 25-26 km-re. Ez az alagút nem volt olyan nagy, mint a második és harmadik alagút, de hosszabb volt (2 km hosszú) és 145 méter mélyen húzódott. Ezen kívül még több alagutat építettek észak-koreai katonai célokra, de ezek közül még nem mindegyiket fedezték fel. A KNDK és az USA közötti rövid enyhülés Nixon és Mao Ce-tung találkozásával kezdődött, ami Észak-Korea és az USA közötti kapcsolatokra is hatással volt. 1975-től úgy tűnt, hogy enyhülés veszi kezdetét, és 1976-ban észak-koreai és amerikai tisztek találkoztak Panmindzsonban egy koktélparti keretében. A vietnámi háború vége és Vietnám egyesülése a kommunista zászló alatt szintén hatással volt a helyzetre. Az észak-koreai gazdaság rohammunkát igényelt, és a tervgazdaság létrehozása is nehéz feladat volt. A KNDK közvetlen kétoldalú tárgyalásokat akart szervezni az USA-val, Dél-Korea kihagyásával. Azonban 1976-ban újabb konfliktus alakult ki, amelyet 판문점 도끼 만행 시건 (baltás mészárlás) néven ismerünk. Egy dél-koreai műszaki alakulat ki akart vágni egy fát a panmindzsoni Közös Őrterületen, amikor északi katonák támadtak rájuk és a velük levő amerikai tisztekre. Az egyik amerikai tiszt meghalt, a másik súlyosan megsebesült és később elhunyt. A támadás után a dél-koreaiak visszavonultak, és csak később tértek vissza a sebesült amerikai katonákhoz. Az észak-koreaiak szerint a fa Kim Ir Szen dédapja ültette. Az incidens következményeként a Közös Őrterületen és Dél-Koreában biztonsági intézkedéseket vezettek be. Az észak-koreai fenyegetés miatt összevonták az amerikai és dél-koreai csapatokat, és riadókészültségbe helyezték őket. A külföldiek beutazását megtiltották, éjszakánként lekapcsolták a világítást. A KNDK azt javasolta, hogy a Közös Őrterületet osszák ketté, hogy elkerüljék a jövőbeni incidenseket. A kedélyek 1976 szeptemberében kezdtek enyhülni. Mindeközben a dél-koreai politikai színtéren jelentős események zajlottak. 1976-ban Kim De Dzsungot ötéves börtönbüntetésre ítélték és megfosztották állampolgári jogaitól. 1978-ban átmenetileg felfüggesztették büntetését és házi őrizetbe helyezték, amely 1979-ben is folytatódott. Pak Csong Hi elnök túlkapásai miatt a koreai nép elégedetlensége nőtt, és 1978 júliusában több tüntetésre került sor. Annak ellenére, hogy Pak Csong Hi újabb hatéves mandátumot kapott, a tüntetések fokozódtak. 1979. október 26-án a koreai titkosszolgálat (KCIA) vezetője, Kim Dzse Gju, megölte Pak elnököt. Kim személyesen járta be az országot, hogy lássa a tüntetéseket és megoldásokat keressen. Pak elnök testőrségének főnöke, Csha Dzsi Cshol, azt javasolta, hogy vessenek be tankokat, ami feszültséget váltott ki. Kim végül megölte Cshat és Pak elnököt is. Kim azzal indokolta tettét, hogy a demokrácia érdekében cselekedett. A lehetséges motivációkról számos teória született: Japán szerint egy polgári demokratikus puccskísérlet része volt, míg a magyar lapok az USA-t sejtették a háttérben. A KNDK üdvözölte a diktátor eltávolítását és biztosította az USA-t, hogy nem fogja kihasználni a helyzetet. Pak rendszere egészen 1987-ig fennmaradt. Pak Csong Hi halála után Csve Gju Ha, aki korábban külügyminiszter és miniszterelnök is volt, a vezérkar ideiglenes elnöke lett. Próbálkozott a demokrácia felé haladni, de nem járt sikerrel. Cson Du Hvan, aki a vietnámi háborúban is részt vett, vezette Pak Csong Hi halálának kivizsgálását. 1979 decemberétől Csve Gju Ha vette át az ideiglenes posztokat, de később Cson Du Hvan szerzett nagyobb befolyást. Csve Gju Ha egyetemeket és főiskolákat záratott be az ellenzéki megmozdulások megelőzése érdekében. Kim De Dzsungot végül szabadon bocsátották. Cson Du Hvan (1931 -- 2021) a vietnámi háborúban egy koreai hadosztály parancsnoka volt. Pak Csong Hi kormánya alatt belügyminiszterként, majd 1963-ban a Koreai Központi Hírszerző Ügynökség (KCIA) személyzeti főnökeként szolgált. 1978-ban tábornokká léptették elő, és 1980 áprilisától a KCIA vezetője lett. 1979. december 12-én a Csonhoz lojális erők államcsínyt hajtottak végre, és átvették a koreai hadsereg feletti irányítást. Ez az esemény 12.12. 군사 반란 néven vált ismertté. A Kvangdzsui mészárlás során, amely az 1960-as évekhez hasonló diáktüntetésekből indult ki, 1980 előtt is folyamatosan zajlottak diáktüntetések, melyekre a kormány korlátozó intézkedésekkel reagált. Az egyetemeket ellenőrzés alá vonták, a médiát cenzúrázták, és a munkahelyek elhagyását jogtalannak nyilvánították. A demokratizálódási mozgalom (민주화 운동) során a tüntetéseken lassan civilek és munkások is megjelentek, szlogeneket kiabálva. 300-400 aktivista követelte a tartományi hivataltól a szükségállapot eltörlését, Kim De Dzsung elengedését és az egyetemi bezárási parancs visszavonását. A rendőri túlkapások során otthonokba is betörtek, és megverték az embereket, ami polgári és fegyveres felkeléshez vezetett. A tiltakozások és tárgyalások folytatódtak, miközben a politikai elnyomás és gazdasági problémák társadalmi elégedetlenséget szültek. 1980 májusában a diáktüntetések tetőpontjukra értek. Május 13-án Szöulban, május 14-16. között pedig Kvangdzsuban zajlottak utcai tiltakozások. Május 17-én rendkívüli állapotot hirdettek, betiltották minden politikai tevékenységet, 26 ellenzéki vezetőt őrizetbe vettek, és az egyetemek működését felfüggesztették. Kim De Dzsungot letartóztatták. Május 18-án a Csolla-tartománybeli Kvangdzsuban felkelés kezdődött, amelyet a kvangdzsui demokratikus mozgalom (광주민주화운동) néven ismerünk. Az egyetemek előtt gyülekező diákok összecsaptak a kormány fegyveres csapataival. Május 19-én folytatódtak az összecsapások a városiak és a harci erők között, május 20-án pedig a katonák tüzet nyitottak a tüntetőkre. Május 21-én a diákok és a munkások fegyvereket szereztek egy autógyár fegyverraktárából, és a következő napokban folytatódtak a tiltakozások. Május 26-án a felkelést végül leverték. A kvangdzsui felkelés következményei súlyosak voltak. Egyes források szerint több mint 600 ember vesztette életét, míg külföldi elemzők szerint ez a szám 1000 és 2000 között lehetett. Pontos adat nem áll rendelkezésre. A kormány hermetikusan elzárta az országot, a katonai vezetés megszilárdította hatalmát és megtorlást indított. A dél-koreai lakosságban újabb törésvonal keletkezett a tüntetések miatt. A tüntető diákok az USA-tól vártak segítséget, de az USA csak azért küldött repülőgép-anyahajót, hogy Észak-Korea ne használhassa ki az instabil helyzetet. Ez csalódást okozott a tüntetők körében, és Amerika-ellenes érzelmeket váltott ki. A konzervatív és liberális oldal is megosztottá vált. A konzervatív oldal Amerika-barát, míg a liberális oldal Amerika-ellenes lett, különösen a Szöul -- Busan tengely mentén (délre liberális, mindenki más konzervatív). Ez a mozgalom néhány évvel később, 1987-ben fogja éreztetni hatását. A 386-os generáció kialakulása a dél-koreai társadalom egyik meghatározó jelensége volt. Ez a generáció a 30-as éveikben járó, az 1980-as években egyetemre járó, és az 1960-as években született emberekből állt. Kifejezetten jellemző rájuk az Amerika-ellenes érzelmek. A kvangdzsui felkelés következményei között kiemelkedett a liberális oldal vezető alakja, Kim De Dzsung, aki külföldön nagy támogatottságnak örvendett, és visszafogottnak, konfuciánus nézeteket vallónak tartották. Csve Gju Ha, Pak Csong Hi utódja, csak egy báb volt a politikai színtéren. A korszakot bemutató film, \"A taxisofőr\" (택시 운전사, 2017), jól szemlélteti az eseményeket. Kína figyelmeztette a KNDK-t, hogy ne avatkozzanak bele a dél-koreai belügyekbe. A kormányzat Kim De Dzsungot tette felelőssé a kvangdzsui eseményekért, és halálra ítélte, de nemzetközi nyomásra mérsékelték a büntetését. Befolyásos katonatisztek lemondatták Csve ideiglenes államfőt. A Cson Du Hvan-kormányzat 1980 augusztusában kezdődött, amikor Csve lemondott, és 1980. szeptember 1-jén hivatalosan is beiktatták Cson Du Hvant, ezzel kezdetét vette az ötödik köztársaság. Cson betiltotta a politikai pártokat, és tisztogatásokat indított, melynek során 60 ezer embert tartóztattak le, nagyrészüket átnevelő táborokba szállították. Az átnevelő táborokban a \"deviánsnak\" vélt embereket, köztük ellenzékieket, hosszú hajúakat és tetoválással rendelkezőket küldték. A kormány felfüggesztette 46 médiavállalkozás és sajtótermék működését. A kulturális életet a 3S politika (sex, screen, sport) határozta meg, melynek célja az volt, hogy a játékfilmek és sportesemények elvonják a lakosság figyelmét a politikáról. Enyhén erotikus tartalmú játékfilmeket is gyártottak. Cson később látszatintézkedéseket tett a közhangulat javítása érdekében: megszüntette az éjszakai kijárási tilalmat, 5000 politikai foglyot szabadon bocsátott, engedélyezte a politikai tevékenységeket, megnyitotta az egyetemeket és főiskolákat, valamint új alkotmányt hozott, amely szerint az elnöki mandátum hét évre szól, és egy személy nem tölthet be több elnöki periódust. Gyakran tett külföldi utazásokat is. Kim De Dzsung ekkor még börtönben volt, de megengedték neki, hogy gyógykezelési célokból az USA-ba utazzon. Cson Du Hvan ellen több észak-koreai merényletet is megkíséreltek. 1981-ben kiképzéseket tartottak emberek elrablására és megtámadására. Egy robbantás során összetévesztették Cson Du Hvan autóját a dél-koreai nagykövetség egyik autójával, így a merénylet nem sikerült. 1982-ben Cson Du Hvan elnök Kenyába, Nigériába, Gabonba és Szenegálba látogatott. Észak-koreai ügynökök az elnök szállása mellett akartak bombát elhelyezni, de az akciót végül lefújták. Kim Dzsong Il szervezte meg önhatalmúan az akciót, de Kim Ir Szen attól tartott, hogy a gaboni merénylet rossz fényt vetne a KNDK-ra. 1983-ban újabb merényletet kíséreltek meg Cson elnök ellen, amikor Burmába utazott. Észak-koreai ügynökök robbantást hajtottak végre, amely során számos dél-koreai kormánytag életét vesztette, de az elnöknek nem esett bántódása. A három elkövető közül egyikük a tűzharcban életét vesztette, a másik kettő közül egyet elfogtak. Észak és Dél kapcsolata 1984-ben egy incidenssel, a 판문점 총격사건-nal (Panmindzsoni lövöldözés) vált feszültté. Egy szovjet diák a phenjani nagykövetségről hirtelen átmenekült Dél-Korea területére, amit a KNDK katonái követtek, és 25 perces tűzharc vette kezdetét. Három észak-koreai és egy dél-koreai katona vesztette életét, egy amerikai és egy dél-koreai katona megsebesült. A diák végül azt nyilatkozta, hogy már két éve készült a disszidálásra. Kim De Dzsung korábban házi őrizetben volt és börtönbüntetést is kapott, amit később 25 évre enyhítettek. Gyógykezelés céljából az USA-ba ment, ahol aktívan kereste a kapcsolatot a Reagan-kormányzattal. 1985-ben biztosították, hogy nem esik bántódása hazatérése esetén, de visszatérése után azonnal elszakították amerikai kíséretétől, bántalmazták, és házi őrizetbe helyezték, minden politikai tevékenységet megtiltva neki. 1985-ben kisebb enyhülés tapasztalható a két Korea kapcsolatában, amikor a háború óta először találkozhattak a szétszakított családok Phenjanban és Szöulban, valamint művészegyüttesek látogattak egymáshoz. Ez a nyugodtabb időszak azonban nem tartott sokáig. Dél-Koreában a sportesemények is jelentős szerepet játszottak. Az Olimpiai Játékok máig fontosak, már a bronzérmesek is katonai mentességet kapnak. 1986 őszén megrendezték a X. Ázsiai Játékokat, amelyet a szocialista ázsiai országok bojkottáltak, kivéve a Kínai Népköztársaságot. Dél-Koreát kiválasztották a XXIV. Olimpiai Játékok helyszíneként, és az 1980-as évek a felkészülés jegyében teltek, stadionok építésével és infrastrukturális beruházásokkal, beleértve az autópályák megújulását is. 1986-ban Dél-Koreában egy dalfesztivál keretében, ahol a Neoton Família is fellépett, a diákság ismét a középpontba került. Az országban a társadalmi feszültség egyre fokozódott, és a diákság követelte a demokratizáció folyamatának felgyorsítását. 1987-ben az egyik diákszervezet vezetőjét brutálisan vallatták, amibe belehalt, és a Yonsei Egyetemen (연세대학교) is lezajlott egy diáktüntetés, ahol egy diák egy könnygázgránát miatt vesztette életét. Az 1987-es elnökválasztásra a kormány jelöltje No The U (노태우), nyugalmazott tábornok volt, aki részt vett a vietnámi háborúban, és az 1980-as évek elejétől számos miniszteri posztot töltött be. Ő volt az olimpiai előkészületek fő felelőse is. No jelölése fokozta a diákság elégedetlenségét, és országszerte folytatódtak a diáktüntetések. Váratlanul bejelentették a közvetlen elnökválasztás engedélyezését, és a politikai foglyok amnesztiában részesültek, köztük Kim De Dzsung is. Hirtelen alkotmánymódosítást hajtottak végre. 1987 júniusában Kim De Dzsung megalapította a Béke és Demokrácia Pártját (평화민주당), és az ellenzéki oldalon Kim Jong Szam (김영삼) is jelölt lett. 1987-ben, az elnökválasztási kampány alatt, észak-koreaiak felrobbantottak egy Bagdad -- Szöul útvonalon közlekedő koreai légi utasszállítót, hogy elriasszák a szöuli olimpián résztvevőket. A két elkövetőt Bahreinben találták meg. Egyikük, Kim Hjon Hi (김현희), életben maradt, és bár életfogytiglanra ítélték, még abban az évben amnesztiát kapott. A merénylet után elmenekültek, és amikor rájuk találtak, öngyilkosok akartak lenni ciántablettával, de Kim Hjon Hi túlélte. No The U, a megválasztott elnök, amnesztiát adott neki, mivel úgy vélte, hogy a nő agymosáson ment keresztül Észak-Koreában, és nem saját elhatározásából cselekedett. Az elkövetők Budapesten is tartózkodtak. Észak-Korea nem vállalt felelősséget a történtekért, és felkerült a terrorizmust támogató országok listájára. Az incidens miatt Dél-Koreában növekedett a kormányoldal támogatása, és No The U lett az elnök, akit 1988-ban iktattak be. No kormányával ténylegesen megkezdődött a parlamenti demokrácia, és elkezdődött a hatodik köztársaság. Az 1988-as szöuli olimpia jelentősége abban rejlett, hogy Észak-Korea attól tartott, hogy a világ Dél-Koreára fog figyelni, és a dél-koreai kormány legitimálja magát a világban. Az olimpia jelképesen is legitimálta a déli rezsimet, és a kormány tekintélye nagymértékben megnőtt. Az 1980-as évekre az olimpiai játékok válságba kerültek, az 1980-as moszkvai olimpia csonka volt, és a Szovjetunió országai nem vettek részt az 1984-es Los Angeles-i olimpián. 1984-ben, még a repülőgép-robbantás előtt, Kim Ir Szen vonaton beutazta a kelet-európai szocialista országokat, kérve őket, hogy bojkottálják az 1988-as szöuli olimpiát. Magyarországon is járt, ahol találkozott Kádár Jánossal. Észak-Korea szerint Dél-Koreában kizsákmányolás és nyomor uralkodott. Az 1988-as szöuli olimpia előkészületei során Észak-Korea stadionépítésekbe kezdett, és szerette volna rendezni a futball, asztali tenisz és íjászat versenyeit. 1986-ban Észak-Korea már szívesen lett volna társrendező, és presztízsberuházásokba kezdett, de az együttműködés végül nem valósult meg. Észak-Korea számára a legnagyobb csalódás az volt, hogy nem tudták meggyőzni a Szovjetuniót és Kínát a bojkottról. Dél-Korea északi politikája, a Nordpolitik (북방정책), No The U hatpontos programjával 1988 júliusában indult. A program célja Észak- és Dél-Korea kapcsolatainak békés úton történő rendezése volt, a német Ostpolitik mintájára. Először a szocialista országokkal, mint a Szovjetunió és Kína, kívántak kapcsolatot teremteni. Dél-Korea gazdasági krízishelyzet szélére került, újabb rövidlejáratú hitelek és kölcsönök felvételével adósságspirálba került. A csebolok (nagyvállalatok) monopóliumhelyzete miatt a GDP nagy százalékát ezek a vállalatok adták, amelyek nem piaci alapon működtek. A vállalaton belüli birtoklási hálók és egymás hiteleinek elvállalása miatt a rendszer átláthatatlan volt. Dél-Koreának riasztóan nagy külföldi adósságai voltak, új kölcsönöket vettek fel a régiek visszafizetésére, ami inflációhoz, korrupcióhoz és veszteségi ügyekhez vezetett. A családi tulajdonú nagyvállalatok hatalmi gócpontokká váltak. 1989-ben rendezték meg a Phenjani Világifjúsági Találkozót, amely a szocialista országoknak szólt. Magyarország 1989 februárjában diplomáciai kapcsolatot kötött Dél-Koreával, ami miatt a magyar küldöttséget diszkriminálták az árulásukért. Az eseményre épült meg a Phenjan -- Keszong autópálya, valamint a fővárosban két sugárút, köztük a Kvangbok sugárút, ahol modern lakóházak épültek 25 ezer lakással. Megépült a világ legnagyobb stadionja, a Május Elseje Stadion, és négy szálloda, köztük egy 330 méter magas hotel is. A találkozó alatt több incidens is történt. A finn delegáció tagjaitól elvettek egy transzparenst, amivel az Amnesty International távolmaradására akarták felhívni a figyelmet. A dán delegációt székestül vitték ki a stadionból a megnyitó ünnepségen, mert egy transzparenst akartak felemelni, amin az állt, hogy „emberi jogokat Észak-Koreában is!". A magyar küldöttséget diszkriminálták az árulásukért. A találkozó csúcspontja egy dél-koreai diáklány, Im Szu Kjong (임수경) érkezése volt, akit kitörő örömmel fogadtak Phenjanban. Előre nem megírt beszédet mondott, amelyben felelevenítette az 1972-es közös nyilatkozatot az egyesítésről. Hazatérve elfogták, és 13 vádpontban bűnösnek találták. Később politikai mandátumot szerzett és bekerült a közgyűlésbe. Az 1990-es években Dél-Korea gazdasága jelentős változásokon ment keresztül. Lengyelországgal és Jugoszláviával is felvették a diplomáciai kapcsolatokat, és a tervgazdálkodásból piacgazdaságra váltottak. Azonban rendkívüli protekcionizmus jellemezte az országot: nem volt külföldi tőke, és a hazai ipart védővámokkal védték. Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején Dél-Korea gazdasági és diplomáciai partnerként jelent meg a volt szocialista országokban. 1990-ben No The U egyesítette a kormánypártot Kim Jong Szam (김영삼) pártjával. Az alku részeként Kim Jong Szam a kormányoldal jelöltjeként indulhatott a választáson, míg Kim De Dzsung egyedül próbált ellenzéki tevékenységet folytatni. 1991-re aktuálissá vált az atomfegyver korlátozási megbeszélés, és decemberben Észak- és Dél-Korea egy megbékélési, megnemtámadási és együttműködési megállapodást (남북기본합의서) írt alá. Az 1992 decemberében tartott elnökválasztáson a konzervatív oldalról Kim Jong Szam megszerezte a szavazatok többségét, míg Kim De Dzsung visszavonult. Kim Jong Szam (1927 -- 2015) filozófia szakon végzett a Szöuli Nemzeti Egyetemen (SNU), és 1954-től a Nemzetgyűlés tagja volt. Kritizálta Pak Csong Hi és Cson Du Hvan kormányait. Kim Jong Szam elnöksége (1993 -- 1998) alatt antikorrupciós kampányt indított, és megkezdődött a szembenézés a múlt bűneivel. Felelősségre vonták No The Út a kvangdzsui forradalom leveréséért és korrupció miatt. Új munkaügyi törvényeket hoztak, amelyek véget vetettek az élethosszig tartó foglalkoztatás gyakorlatának, ami többhetes tüntetéseket váltott ki. Észak-Korea nukleáris programja az 1980-as évek végére nyilvánvalóvá vált, annak ellenére, hogy az ország 1985-ben csatlakozott az atomsorompó egyezményhez. Ez a szerződés megtiltja az atomfegyverek terjedését, és az atomfegyverrel rendelkező államok nem adhatják át más államoknak atomfegyvereiket, valamint segítséget sem nyújthatnak ezek előállításához. Észak-Korea indoka az volt, hogy az USA nukleáris fegyvereket tárol Dél-Koreában, és a KNDK egyenrangú félként akart tárgyalni Dél-Koreával és az USA-val. Az 1990-es évek elején a Nemzetközi Atomügynökség ellenőrei bizonyítékot találtak arra, hogy a KNDK nem tartja be az atomsorompó egyezményt. 1994-ben Jimmy Carter, volt amerikai elnök (1977-81), Phenjanba látogatott, hogy tárgyalásokat folytasson. 1995-ben elindult a KEDO Project (Korean Peninsula Energy Development Organization), amelynek célja a Jongbjonban (영변) lévő atomerőmű korszerűbb és kevésbé katonai célokra alkalmazható erőműre cserélése volt. A projektet 2003-ra tervezték befejezni. Észak-Korea nukleáris programja jelentős mérföldköveket ért el az elmúlt évtizedekben. A phenjani atomerőmű építése a KEDO Projekt keretében kezdődött meg, amely két reaktor megépítését tűzte ki célul. Azonban a projekt csak néhány százalékban készült el, és 2006-ban hivatalosan leállt. Az amerikaiak által hátrahagyott, mintegy 45 millió dollár értékű berendezést Észak-Korea visszautasította visszaküldeni. 1994 júliusában váratlanul elhunyt Kim Ir Szen, Észak-Korea alapítója. Halála után hároméves gyász vette kezdetét, amely a 조선 időszakhoz hasonlóan mélyen érintette az országot. Ekkor politikai válság tört ki, és egy bizonytalan időszak vette kezdetét, amelyet frakcióharcok jellemeztek a kommunista párton belül. Kim Ir Szen halála után fia, Kim Dzsong Il vette át az ország irányítását. 1994 decemberében meghirdette az elsődleges katonaság politikáját (선군정치), amely szerint a hadsereg érdekei minden más előtt álltak. Az élet minden területe a hadsereg érdekeit szolgálta, és Kim Dzsong Il tábornoki megszólítást kapott. Az államfői pozíció azonban továbbra is Kim Ir Szené maradt, aki „örökös elnök" lett. 1997-ben Kim Dzsong Il megkapta a pártfőtitkári címet, és 1998-ban megszüntették az államelnöki intézményt. A formális államfő az akkori külügyminiszter, Kim Jong Nam lett. A 2010-es évek végéig Kim Jong Nam Észak-Korea második legfontosabb embere volt. Az országban egy kommunista dinasztia jött létre, amelynek vezetője Kim Dzsong Il volt, egészen 2011-es haláláig. Észak-Korea gazdasága az 1960-as évektől kezdve jelentős változásokon ment keresztül. Az 1950-es években az ország gyorsan elindult az újjáépítés útján, és gazdasági helyzete kedvező volt, például nappal is égtek a lámpák. Az 1960-as években Észak-Korea rövid lejáratú hiteleket vett fel presztízsberuházásokra és bányászati újításokra. Az 1970-es években az olajárrobbanás következtében a korábban felvett rövid lejáratú hiteleket az ország nem tudta visszafizetni, miközben folytatták a pénzpazarló propagandatevékenységeket. A párizsi Diadalív mintájára épült a phenjani Diadalív, amelyen az 1925-ös dátum szerepel, amikor Kim Ir Szen 13 évesen kezdte el intézkedéseit. Az 1980-as években egyre inkább látszódtak a fejlődés korlátai, és Észak-Koreának konvertibilis valutára lett volna szüksége. A KGST országok kedvezményes barterüzletei megszűntek a rendszerváltásokkal, ami tovább nehezítette a helyzetet. Az 1990-es években Észak-Korea gazdasága súlyos válságba került. Kína áttért másik valutára, ami gyengítette a két ország kapcsolatát. A művelhető földterületek 15%-a megsemmisült, és az ország nem fenntartható gazdasági politikát követett. Az UNESCO és az ENSZ különböző szervezetei élelmiszert küldtek az országba, de a felsőbb réteg osztotta el, így a szegényebb réteghez nem jutott elegendő segítség. Az 1990-es évek elején Észak-Korea gazdasága egyre súlyosabb válságba került, és 1993-ban elismerték, hogy az aktuális hétéves tervüket nem sikerült teljesíteni. Ellátási nehézségek alakultak ki, és az 1990-es évek közepén súlyos esőzések sújtották az országot. A mezőgazdaság termelésének növelése érdekében korábban a domboldalakat is művelés alá vonták, ami fakivágásokhoz vezetett, és a rizsföldeket elmosta az eső. Az 1990-es évek közepére éhínség tört ki, amelynek következtében nincs áramellátás, bányászat és hőerőművek. Egyes források szerint az éhínség 1995-ben 500 ezer, 1996-ban pedig 1 millió áldozatot követelt. Észak-Korea elindította a „nehéz menetelés" (고난의 행군) nevű kampányt, hogy kezelje a válságot. Az 1997-es gazdasági válság Thaiföldről indult el, ahol a külföldi valuta hiánya miatt leértékelődött a thai pénz. Dél-Koreának jelentős hitelállománya volt, különösen rövid lejáratú hitelek formájában. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) segélyt nyújtott az országnak, amely a legnagyobb hitel volt a segélyek között, és a külföldi segély limitje 26%-ról 100%-ra emelkedett. 1997-ben Dél-Koreában választásokat tartottak, és újra képbe került Kim De Dzsung, a liberális oldal képviselője. Az év őszén újra elnökválasztást tartottak, miközben kitört az ázsiai gazdasági válság. Dél-Koreában nem voltak meg a szükséges reformok, sorozatos vállalati csődöket jelentettek, és a munkanélküliség egy negyedév alatt 2,6%-ról 5,7%-ra emelkedett. Az ország magas rövid lejáratú külföldi adósságállománnyal küzdött. Az IMF 57 milliárd dolláros segélyt nyújtott Dél-Koreának, szigorú gazdasági reformok feltételével. A kormány belekezdett a pénzügyi szektor átstrukturálásába. A válság politikai következményei között szerepelt a bizalom megrendülése a konzervatív elittel szemben. Az 1997-es elnökválasztáson 10 millió ember szavazott Kim De Dzsungra, aki 40,3%-os eredménnyel nyerte meg a választást. Megválasztása után elfogadta az IMF segélyét, és azt ígérte, hogy 1 millió új állást teremt, valamint nagyobb teret ad a szakszervezeteknek. Az ország helyreállítása gyors gazdasági intézkedésekkel kezdődött, és a hitellejárat előtt sikerült kifizetni a tartozásokat. Az ország összefogott, és a külföldi valuta növelése érdekében arany ékszereket szolgáltattak be az aranytartalékok növeléséért. Ebben 3,5 millió ember vett részt, és 227 tonna aranyat gyűjtöttek össze, amely 2 milliárd dollár értékű volt. 1999-re Dél-Koreának sikerült kilábalnia a nehéz gazdasági helyzetből, és a lakosság is kivette a részét a gazdaság helyreállításában, például arany ékszerek beszolgáltatásával és véradással az exportvér kiváltására. A presztízsberuházásokat leállították. Az 1997-es gazdasági válság hatása Észak-Koreára viszonylag csekély volt, mivel az ország annyira elzárt, hogy a válság nem gyakorolt rá közvetlen hatást. Azonban Észak-Koreát több természeti katasztrófa is sújtotta, mint például áradások és szárazság, amelyek éhínséget okoztak. Dél-Korea több mint egy millió dollár értékben küldött élelmiszersegélyt Észak-Koreának. Az észak-koreai menekültek helyzete rendkívül nehéz volt. Délre menekülni veszélyes volt, mivel a menekülőket lelőhették vagy taposóaknákba léphettek, ezért inkább Kína felé próbáltak menekülni. Az első menekültek az 1950-60-as években jelentek meg, de az 1990-es években az éhínség hatására jelentősen megnövekedett a számuk. Főként Kína északkeleti területeire menekültek, ahol a 2000-es évek elején kb. 200 ezer fő tartózkodott, de a 2010-es évekre ez a szám 50 ezer főre csökkent. Sok menekültnek nehézséget okozott a beilleszkedés, ezért visszatértek Észak-Koreába. A 2000-es évek közepéig kb. 10 ezren jutottak el Dél-Koreába, jelenleg ez a szám kb. 20 ezer fő. Sokan Délkelet-Ázsián keresztül tudtak Dél-Koreába utazni, de a menekültek nehezen tudtak beilleszkedni a dél-koreai társadalomba. A koreai-magyar kapcsolatok története az 1890-es évekre nyúlik vissza. Az első magyar látogató Dr. Gáspár Ferenc volt, aki az osztrák-magyar hadihajó, a „Zrínyi korvett" orvosaként érkezett Koreába. Ő volt az első, aki tudósított a koreai mindennapokról és a belső konfliktusokról. További fontos látogatók közé tartozott Gróf Vay Péter, Dr. Bozóky Dezső és Baráthosi Balogh Benedek. A koreai háború után Méray Tibor magyar újságíró és Sövény Aladár Korea-kutató, aki 1954-56 között a phenjani magyar nagykövetség kulturális attaséja volt, fontos szerepet játszottak a koreai kép formálásában. Elsőként publikáltak magyar-koreai szótárat és koreai-magyar nyelvkönyvet. Méray Tibor naponta tudósított a koreai frontról, míg Sövény Aladár a koreai hadiárvák oktatásában vett részt, mint kulturális diplomata. 1980-ig nem voltak jelentősek a magyar-koreai kapcsolatok. 1986-ban a Neoton Família titkos utazást tett Dél-Koreába, hogy részt vegyen a szöuli dalfesztiválon, kicselezve a kommunista rezsimet, amely szinte lehetetlenné tette Dél-Koreáról információt szerezni. A diplomáciai kapcsolatfelvétel Dél-Koreával az 1980-as évek végén kezdődött. A magyar kormány 1 milliárd dollár értékű gazdasági segélycsomagot kapott cserébe, hogy működő tőkét hozzon be az országba, amit Korea elfogadott. Korea Magyarországot és Romániát tartotta a legesélyesebbnek a diplomáciai kapcsolatokra, de Románia inkább Észak-Koreához húzott, így Magyarország maradt. Horn Gyula az 1980-as évek óta igyekezett lépéseket tenni, hogy a magyar pártvezetés nyisson a Koreai Köztársaság felé. 1987-ben tárgyalások kezdődtek a kamarai képviseletek felállításáról. 1988-ban Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Lőrincze Péter, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkára Szöulba látogattak, majd Demján Sándor, a Magyar Hitelbank elnöke is Szöulba utazott. 1988. augusztus 26-án diplomáciai és gazdasági megállapodást kötöttek, amelynek keretében Magyarország 625 millió USD értékben kapott hitelt. Állandó képviseleteket nyitottak októberben Budapesten és Szöulban, és a teljes diplomáciai kapcsolatfelvételre, nagykövetségek nyitására a következő év februárjában került sor. Pak Cshol On jelen volt Horn Gyulával az 1988-as megállapodás megkötésekor. Dél-Korea és Magyarország kapcsolatai a diplomáciai kapcsolatfelvételt követően jelentős fejlődésen mentek keresztül. A két ország számos egyezményt írt alá a kapcsolatfelvételt követő években, amelyek közé tartozott a kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezmény, valamint légügyi, állat-egészségügyi és idegenforgalmi megállapodások. Emellett tudományos akadémiák és felsőoktatási intézmények között is kapcsolatfelvétel történt, és teljes körű vízummentességi egyezményt is aláírtak. Dél-Korea és Magyarország gazdasági kapcsolatai az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül. Dél-Korea 2,1 milliárd dollárnyi befektető tőkét hozott Magyarországra, és több mint 20.000 munkahelyet teremtett az országban. Magyarország elektronikai felszereléseket, járműveket, bojlereket, orvosi berendezéseket és kerámiát exportál Koreába, míg Dél-Korea nukleáris reaktorokat, elektronikai felszereléseket, orvosi berendezéseket, gyógyszerészeti termékeket és járműveket szállít Magyarországra. A dél-koreai vállalatok befektetéseinek összege eléri a 10 milliárd eurót, ami a kínai és német vállalatok mellett a legnagyobb. A két ország közötti magas szintű látogatások rendszeressé váltak. 1995-ben Horn Gyula miniszterelnök látogatott Koreába, 2001-ben Kim De Dzsung látogatott Magyarországra, 2005-ben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, 2014-ben Orbán Viktor miniszterelnök látogatott Koreába, és 2021-ben Mun Dzse In látogatott Magyarországra. 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben Dél-Korea volt a legnagyobb külföldi működőtőke-befektető Magyarországon. 2022-ben a Koreából irányuló import mértéke 4 milliárd 352 millió USD volt, míg a Koreába irányuló export 600 millió USD-t tett ki. 2024-ben már több mint 300 dél-koreai vállalat van jelen Magyarországon. A diplomáciai kapcsolatfelvételt követően a két ország számos egyezményt írt alá, beleértve a kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezményt, valamint légügyi, állat-egészségügyi és idegenforgalmi megállapodásokat. Tudományos akadémiák és felsőoktatási intézmények között is kapcsolatfelvétel történt, és teljes körű vízummentességi egyezményt is aláírtak. A kulturális kapcsolatok is erősödtek. 2004 után a gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok tovább mélyültek, különösen a 2012-es „keleti nyitás" stratégia bevezetésével. 2015-ben a négy visegrádi állam (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) megállapodást kötött Dél-Koreával, amely az alapelvek, közös és regionális együttműködés, gyakorlati lépések és világpolitikával kapcsolatos ügyek terén való együttműködést célozta. A turizmus is jelentős szerepet játszik a kapcsolatokban, Magyarország egy megálló a koreaiak európai körútján. Az Asiana Airlines 2016-ban ideiglenes járatokat indított, és 2019-ben a LOT is járatokat indított. Az évi utasforgalom 75.000 fő, a közép-kelet-európai régió és Szöul között utazók száma pedig 580.000 fő. A koreai nyelvoktatás 1989-ben indult el a Külkereskedelmi Főiskolán, majd 1997-ben az ELTE-n is elindult egy négy féléves koreai nyelvi és országismereti program. 2008-ban megalakult az ELTE Koreai Tanszéke, és 2012-ben Budapesten megnyílt a Koreai Kulturális Központ. A magyar kultúra koreai terjedésében mérföldkövek voltak a Hankuk University of Foreign Studies-on 1998-ban megalakult Magyar Tanszék, a tegui Keimyung Egyetemen 2009-ben megalakult Liszt Intézet, valamint a szöuli Magyar Kulturális Központ és a 2. Liszt Intézet Mjongdongban, az UNESCO székház 8. emeletén. Szöulban található a Gerbeaud kávézó is, amely a magyar zserbót népszerűsíti. Dél-Korea és Magyarország kapcsolatai az 1988-as szöuli olimpia idején kezdtek el erősödni, amikor a magyar küldöttek nagy sikert arattak, számos érmet nyertek, és sok segítséget kaptak a pozitív dél-koreai néptől. Az 1980-as években a „Linda" televíziós sorozat bemutatta a taekwondót (태권도), ami tovább növelte az érdeklődést Dél-Korea iránt. Bár voltak visszaeső időszakok is, a bilaterális kapcsolatok az elmúlt 30 évben folyamatosan fejlődtek. A „keleti nyitás" politika különösen fontos szerepet játszott ebben, és Dél-Korea intenzíven jelen van a magyar gazdasági és kulturális életben. Kim De Dzsung kormánya (1998-2003) komoly erőfeszítéseket tett, hogy együttműködés alakulhasson ki Észak-Koreával a napfénypolitika (햇볕정책) keretében. Ez a politika az üzletet és a politikát szétválasztotta, lehetőséget biztosítva a déli nagyvállalatoknak, hogy gazdasági kapcsolatokat létesítsenek a KNDK-val. Bátorították az üzletembereket, hogy látogassanak el Észak-Koreába, és minél nagyobb volumenű befektetéseket tegyenek. Megállapodást kötöttek az északi Gyémánt-hegység (금강산) turisztikai hasznosításáról, és szarvasmarhákat szállítottak északra. Nemzeti konszenzus alakult ki egy csúcstalálkozó megrendezéséről, és 2000 márciusában Kim De Dzsung a berlini deklarációban (베를린 선언) kijelentette, hogy készek segítséget nyújtani Észak-Korea gazdaságának helyreállításához, az élelmiszerhiány csökkentéséhez és a szétszakított családok újraegyesítéséhez. Az első Korea-közi csúcstalálkozóra 2000. június 13-15-én került sor (2000년 남북정상회담), amelyen Kim De Dzsung dél-koreai elnök északra utazott, hogy tárgyaljon Kim Dzsong Illel. A találkozó célja a koreai háború befejezése, a félsziget atomfegyver-mentesítése és az emberi jogok helyzetének javítása volt Észak-Koreában. A találkozó inspirálta a Joint Security Area című filmet is. A csúcstalálkozón egy öt pontból álló dokumentumot írtak alá, amely a következőket tartalmazta: 1. Észak és Dél, mint a nemzet egyesítésének irányítói, közös elhatározással tesznek erőfeszítéseket a nemzet egyesítésének ügyéért. 2. Észak és Dél nézetei több kérdésben eltérőek, de tartalmaznak hasonló elemeket, így a felek keményen fognak dolgozni a cél eléréséig. 3. Észak és Dél augusztus 15-én létrehozza a szétszakított családok csoportjainak találkozóját, illetve délen szabadlábra helyezik az északi ügynököket és a kommunista szimpatizánsokat. 4. Észak és Dél kiegyensúlyozott gazdasági fejlesztésre fog törekedni, és gyorsítja az együttműködést a társadalmi, kulturális, sport, egészségügyi és környezeti szférák területén. 5. E megállapodás gyakorlati megvalósulása érdekében Észak és Dél hamarosan kormányzati szintű párbeszédbe kezd. A 2000-es Korea-közi csúcstalálkozó után helyreállították a két ország közötti forródrótot, és két helyen összekötötték a vasútvonalakat: a Kjongüiszon (경의선) vonalat, amely a főváros és Sinuidzsu (신의주) között húzódik, valamint a Dongheszon (동해선) keleti-tengeri vonalat. Kínai termékek, például palackozott víz is megjelentek Észak-Koreában. Nemzeti lelkesedés övezte a történelem tankönyvek újraírását, turisztikai projektek elindítását, és a Hyundai által megszervezett Keszong ipari park (개성공단) működésének megkezdését. Közúti átjárót biztosítottak a demilitarizált övezetben, lehetővé téve a turizmust a Gyémánt-hegységbe. 2000-2001 között Észak-Korea változóban volt, és nemzetközi diplomáciai pezsgés jellemezte az időszakot. Vlagyimir Putyin is ellátogatott Észak-Koreába, és a KNDK Kínával is felvette a kapcsolatot. Az USA külügyminisztere, Madeleine Albright is látogatást tett Észak-Koreában. Az USA-ban közben elnökválasztást tartottak, és ifj. George W. Bush-t választották meg. Bush a KNDK-t a „gonosz tengelyére" helyezte Irak és Irán mellett. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után Észak-Korea nem volt közvetlenül érintett, de a nemzetközi terrorizmus elleni harc egyik célpontjává vált. A KNDK nukleáris programjának újraindítása a fenyegetettség és a második Öböl-háború előkészületei miatt történt. 2002-ben szerzett tudomást a külvilág arról, hogy Észak-Koreában nukleáris kutatásokat hajtanak végre és atomfegyvereket gyártanak. 2003-ban a KNDK bejelentette, hogy kilép az atomsorompó egyezményből. A 2002-es dél-koreai elnökválasztáson két fő jelölt volt: No Mu Hjon (노무현) a Néppárt (Uri Párt / A mi pártunk, 우리당) képviseletében és Li Hve Cshang (이회창) a Nagy Nemzeti Párt (한나라당) képviseletében. No Mu Hjon (1946-2009) emberjogi ügyvéd volt, aki folytatta Kim De Dzsung megbékélési politikáját. A konzervatív ellenzék folyamatosan támadta, és 2009-ben korrupciós botránya miatt öngyilkos lett. Li Hve Cshang (1935-) 1960-1980 között a Dél-Koreai Legfelsőbb Bíróság elnöke, 1993-1994 között miniszterelnök volt, és elnöki jelölt az 1997-es, 2002-es és 2007-es dél-koreai elnökválasztásokon. A kampány legfőbb témája Észak-Korea volt. No Mu Hjon folytatni akarta az együttműködést a KNDK-val, míg Li Hve Cshang fenntartásokkal kezelte Észak-Koreát. Generációs törésvonal keletkezett: a fiatalabb korosztályok No Mu Hjon-t támogatták, míg az idősebbek a konzervatív oldalt. Földrajzi törésvonal is megjelent: Kjongszan-tartomány konzervatív, míg Csolla-tartomány baloldali volt. A média, különösen a hagyományos koreai napilapok, a konzervatív oldal felé húztak. No Mu Hjon végül 2%-kal győzte le Li Hve Cshangot. A Hyundai titokban szervezkedett Észak-Koreával, ami végül tragédiához vezetett, mivel a Hyundai vállalat egyik fejének kisebbik fia öngyilkos lett. 2003-ban hatoldalú tárgyalások kezdődtek Pekingben a Korea-félsziget biztonsági problémáinak rendezésére, amelyeken Oroszország, Japán, Kína, Észak-Korea, Dél-Korea és az USA vett részt. 2005-ben Észak-Korea bejelentette, hogy már rendelkezik nukleáris fegyverekkel, amire válaszul az USA zárolt 50 észak-koreai makaói bankszámlát, ami a tárgyalások megszakadásához vezetett. 2006-ban Észak-Korea több ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre, majd nukleáris próbarobbantást is végzett, ami gazdasági és kereskedelmi szankciókat vont maga után. Az időközben újraindult tárgyalások során Észak-Korea ígéretet tett a jongbjoni atomerőmű bezárására, és beengedi a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit. Az USA kötelezettséget vállalt 1 millió tonna nehézolaj leszállítására. A második Korea-közi csúcstalálkozóra 2007. október 2-4. között került sor (2007년 남북정상회담), amikor No Mu Hjon találkozott Kim Dzsong Illel Phenjanban. A találkozón gazdasági projektekről kötöttek megállapodást, és aláírták az október 4-i békekötésről szóló Korea-közi egyezményt. Ennek eredményeként Észak-Koreát levették a terrorizmust támogató országok listájáról. 2007 őszén Dél-Koreában elnökválasztást tartottak, ahol a liberális oldalon Csong Dong Jong (정공영) az Uri Párt jelöltjeként, míg a konzervatív ellenzék részéről I Mjong Bak (이명박) a Nagy Nemzeti Párt jelöltjeként indult. A kampány során Észak-Korea kérdése kiemelt fontosságú maradt. Végül a konzervatív oldal jelöltje, I Mjong Bak nyerte az elnökválasztást, mivel sokan már szkeptikusak voltak a megbékélési politikával kapcsolatban. I Mjong Bak, aki 1941-ben született, korábban a Hyundai Engineering and Construction vezérigazgatója volt, és Szöul polgármestereként szolgált 2002 és 2006 között. Elnöksége alatt (2008-2013) nagy tervekkel indult, többek között a dél-koreai gazdaság felemelését tűzte ki célul, hogy az ország a világ 7. legnagyobb gazdaságává váljon. Bár Dél-Korea végül a 13. legnagyobb gazdaság lett, I Mjong Bak ambiciózus tervei közé tartozott egy teherhajózási csatorna megépítése is a félszigeten. Az elnöksége alatt a Korea-közi kapcsolatok alakulása is jelentős volt. A konzervatívok Amerika-barát politikát folytattak, ami Észak-Koreában nem talált támogatásra. Egy tragikus esemény során egy dél-koreai turista nő véletlenül átlépett egy tiltott zónába, ahol lelőtték. Ezt követően a turizmust leállították, és Észak-Korea nem engedte Dél-Koreának kivizsgálni az ügyet, mivel szerintük a nő egy beépített kém volt. I Mjong Bak kormánya feltételekhez kötötte a Korea-közi gazdasági kapcsolatok alakítását, és a DMZ közeléből Kim Dzsong Il-ellenes röpcédulákat tartalmazó ballonokat indítottak, ami elhidegülést és fokozódó feszültséget eredményezett. Ennek következtében leállították a keszongi ipari parkba tartó vasúti forgalmat és a Gyémánt-hegységbe irányuló turizmust is. 2018 márciusában I Mjong Bakot korrupcióval és sikkasztással vádolták meg, és októberben 15 év börtönbüntetésre ítélték. 2009-ben Észak-Korea újabb ballisztikus rakétatesztet hajtott végre, majd második nukleáris próbarobbantását is végrehajtotta. Ezzel Barack Obama figyelmét is felhívták a Koreai-félsziget helyzetének rendezetlenségére. Az északi rezsim életben tartása érdekében 2009-ben pénzreformot kíséreltek meg, amely azonban nem volt megfelelően előkészítve. Ennek következtében a lakosok zavargásokba kezdtek, a szabadtéri piacok ellátása megbénult, és az emberek elkezdték felhalmozni az élelmiszereket. Több helyen bankjegyeket is égettek. Kim Dzsong Il külföldi látogatásai szintén az északi rezsim életben tartását szolgálták. Észak és Dél konfliktusai tovább fokozódtak. 2010-ben a Koreai Köztársaság Cshonan (천안, Mennyei Béke) nevű hadihajója torpedótámadás következtében elsüllyedt a Sárga-tengeren. A támadásért nyilvánvalóan északi torpedók voltak felelősek, és a 104 tengerészből csak 58-an élték túl. Észak-Korea tagadta a vádakat, míg Dél-Korea újraindította az Észak felé irányuló propagandatevékenységet. Az ügyet külföldiek is vizsgálták, hogy a vizsgálat ne legyen egyoldalú és megőrizze a semlegességet. Ugyanebben az évben, egy hadgyakorlat közben, Észak-Korea 170 tüzérségi lövedéket lőtt ki Dél-Korea irányába, ami a Jonphjong-szigeti incidens (연평도 포격) néven vált ismertté. Az ágyútűzben négy dél-koreai és feltételezhetően öt észak-koreai vesztette életét. Ez volt az első alkalom az 1953-as tűzszünet óta, hogy civil területet ért tüzérségi támadás. Kim Dzsong Il 2011-ben bekövetkezett halála után legfiatalabb fia, Kim Dzsong Un (김정은) lépett Észak-Korea élére. Bár Kim Dzsong Il és Kim Ir Szen is a legidősebb fiúkként lettek örökösök, mostani esetben mégis a legfiatalabb fiút, Kim Dzsong Un-t tartották a legalkalmasabbnak, vagy ő maga tett róla, hogy ő legyen az örökös. Kim Dzsong Un Svájcban is tanult, ami reményt adott egy szebb észak-koreai jövő felé. Hatalomra lépése után Kim Dzsong Un célja volt, hogy átvegye a nyugati világ technikai újításait, és modernizációt indított Észak-Koreában, különösen Phenjanban. Ennek eredményeként üvegépületek, bevásárlóközpontok, új közlekedési eszközök, napelemek és tabletek (például az észak-koreai 삼지연 tablet intranettel) jelentek meg. Bár Kim Dzsong Un hatalomra lépése után belső reformok nem történtek Észak-Koreában, a korrupció magas szinten maradt, és a feketepiac kiterjedt. A tisztogatások száma megnövekedett, és a stratégiai célok sem változtak: az első számú fenyegetést továbbra is az USA jelentette. Észak-Korea több nukleáris próbarobbantást hajtott végre Kim Dzsong Un vezetése alatt: 2013 februárjában, 2016 januárjában, 2016 szeptemberében és 2017 szeptemberében. Ezekkel a tesztekkel az USA-t próbálták tárgyalásra kényszeríteni. Egy esetleges alku azt jelentette volna, hogy Észak-Koreának nem kellene állandó készenlétben tartania hagyományos fegyverarzenálját, és nem kellene pénzt költenie az amerikai--dél-koreai hadgyakorlatokra reagáló haderő átcsoportosítására. Emellett Észak-Korea hozzáférhetett volna a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank forrásaihoz is. Pak Gun He (박근혜) elnöksége 2013 és 2017 között zajlott Dél-Koreában, egy olyan időszakban, amikor Észak és Dél között fokozódott a feszültség. A Korea-közi kapcsolatok romlása miatt a 2012-es elnökválasztáson ismét konzervatív elnököt választottak, Pak Gun He személyében. Pak Gun He elnöksége alatt sokszor járt sámánhoz, és tanácsokat kért tőle a kormányzáshoz, mivel hitt a sámánizmusban. Megválasztását az idősebb generációknak és apja, Pak Csong Hi országépítő tevékenységének köszönhette. Nagy várakozásokkal tekintettek az első női elnökre, azonban a családi tulajdonú nagyvállalatok (csebolok) hatalmát nem korlátozta, és a fiatalok számára nehézséget jelentett a munkavállalás és a lakhatás Szöulban. 2014-ben a Szevol-komp (세월호) tragédiája után megrendült a bizalom a kormánnyal szemben. Az Incshonból Csedzsu szigetére tartó komphajó elsüllyedése során 304-en, főként diákok, vesztették életüket. A kormányt hibáztatták, mert nem kezelték megfelelően a helyzetet, és a diákok iskolájának igazgatóhelyettese, valamint a hajó tulajdonosa is öngyilkos lett. 2016 októberében botrány robbant ki az elnöknő körül, amikor kiderült, hogy beszédeinek megírásakor rendszeresen segítséget kért bizalmasától, Csve Szun Siltól (최순실), aki nagy befolyásra tett szert a kormányzati ügyek terén. Csve több nagyvállalatot kényszerített arra, hogy több millió dollárt utaljanak alapítványai számára. Októbertől békés tiltakozások kezdődtek az országban, melyeket gyertyás forradalomnak (촛불혁명) neveztek. December elején már 2 millióan tüntettek, és a nemzetgyűlés megszavazta a bizalmatlansági indítványt az elnökkel szemben. Helyét ideiglenesen Hvang Kjo An (황교안) miniszterelnök vette át. 2017-ben az alkotmánybíróság jóváhagyta Pak elnök elmozdítását. Mun Dzse In elnöksége 2017. május 10-én kezdődött, miután a balközép oldal nyerte az előrehozott választásokat. Mun Dzse In nagy hangsúlyt fektetett az észak-koreai kapcsolatok rendezésére, azonban a 2017 első felében történt USA -- KNDK események lehetetlenné tették a párbeszéd megindítását a két ország között. Az USA telepítette a THAAD (terminal high altitude area defense) rakétavédelmi rendszert Dél-Koreában és Japánban, ami sértette Oroszország és Kína érdekeit, és gazdasági szankciókat eredményezett. 2018 februárjában megrendezték a XXIII. Téli Olimpiát Pjongcshangban (평창 동계올림픽), amely enyhülést hozott a két Korea viszonyában. Az észak-koreai küldöttség is részt vett a megnyitón. 2018. április 27-én sor került a harmadik Korea-közi csúcstalálkozóra Panmindzsonban Kim Dzsong Un és Mun Dzse In között. A találkozó eredményeként megszületett a Panmindzsoni Nyilatkozat, amelyben bár nem valósult meg a félsziget denuklearizációja és a koreai háború lezárása békekötéssel, sikerült létrehozni egy összeköttető irodát Keszongban, megszervezni az elszakított családok találkozóját augusztus 15-én, és beszüntetni az ellenséges tevékenységeket. 2018. május 26-án Mun Dzse In és Kim Dzsong Un találkoztak a Közös Őrterületen, hogy megvitassák Kim Dzsong Un és Donald Trump amerikai elnök közelgő találkozását. Ezt követően, 2018. június 12-én Kim Dzsong Un és Donald Trump Szingapúrban találkoztak, ahol Phenjan ismét elkötelezte magát a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett, az Egyesült Államok pedig biztonsági garanciákat vállalt. A találkozó célja a jó kapcsolatok kialakítása és közös erőfeszítések megtétele volt. 2019. szeptember 18-20. között Mun Dzse In és Kim Dzsong Un Phenjanban találkoztak, hogy a denuklearizációról és a KNDK -- USA kapcsolatokban történt előrelépésről tárgyaljanak. Októberben megszüntették az őrposztokat a Közös Őrterületen, és egyeztettek egy Korea-közi közvetítő iroda megnyitásáról, valamint a Keszong ipari park újranyitásáról, bár ez utóbbi nem valósult meg. Február 27-28. között Kim Dzsong Un és Donald Trump Hanoiban találkoztak, de nem tudtak megegyezni a denuklearizációban. 2019. június 30-án Mun Dzse In, Kim Dzsong Un és Donald Trump találkoztak a DMZ-nél. 2020-ban külföldön élő észak-koreai aktivisták rendszerellenes propaganda szórólapokat küldtek Északra, aminek következtében az északiak 2020 júniusában felrobbantották a keszongi összekötő irodát. 2021 októberében visszaállították a kommunikációs vonalakat. 2022-ben Dél-Koreában új elnököt választottak, Jun Szog Jolt (윤석열) a Polgári Erő Pártja (국민의힘) konzervatív jelöltje személyében. Az új elnök felfüggesztette a 2018-as egyezményeket Észak-Korea szatellit-fellövése után. 2024 januárjában Kim Dzsong Un bejelentette, hogy a békés egyesítés nem lehetséges.