A nehéz kliensek segítése - vonakodás, ellenállás, rugalmasság PDF

A nehéz kliensek segítése: vonakodás, ellenállás, rugalmasság Nehéz kliens = olyan kliensek, akik vonakodnak, ellenállnak és/vagy nehezen tudják felhasználni erőforrásaikat. gyakran a terapeuta a nehézség oka, nehezen tud dolgozni a klienssel, mert vagy érzelmil...

A nehéz kliensek segítése: vonakodás, ellenállás, rugalmasság Nehéz kliens = olyan kliensek, akik vonakodnak, ellenállnak és/vagy nehezen tudják felhasználni erőforrásaikat. gyakran a terapeuta a nehézség oka, nehezen tud dolgozni a klienssel, mert vagy érzelmileg nem tudja elfogadni, vagy nincs megfelelő tapasztalata az ilyen kliensek segítésében. Ha egy terapeuta nehéznek talál egy klienst, az jelzés lehet arra, hogy személyiségének, és kommunikációs készségeinek még fejlődniük kell. A kliensek pontosan azért jönnek segítséget kérni, mert nem tudják hatékonyan kezelni életük valamely részét. Az üléseken mutatott viselkedésük utal arra, vagy azt példázza, hogy mi okozza a problémájukat. Tehát nincs nehéz kliens. A vonakodást és az ellenállást kifejező viselkedések lehetnek, vagy tűnhetnek egyformának, de fontos megkülönböztetni őket. Viszont a gyakorlatban gyakran megtalálhatjuk a vonakodás és az ellenállás keverékét ugyanannál a kliensnél. Mivel a terápia célja az, hogy a kliens hatékonyabbá váljon, a tanácsadónak meg kell találnia a módját, hogy segítsen a kliensnek mihamarabb megküzdeni vonakodásával és ellenállásával. Vonakodás: aggályok a változással kapcsolatban Vonakodás = kliens habozik, részt vegyen-e abban a munkában, amit a segítő folyamat egyes szakaszai és feladatai megkívánnak. A problémamegoldás és lehetőségkibontakoztatás nagyon munkaigényes, ez a vonakodás egyik forrása A kihasználatlan lehetőségek szintén kihívások elé állítják a klienst Az új lehetőségek kibontakoztatása azt jelenti, hogy ismeretlen vizekre merészkedünk → valakinek vonzó, de másoknak valóságos csapás, rémülettel tölti el őket Sok kliens vonakodik beszélni saját magáról, különösen a hibáiról Mahalik - vonakodási skála: fel lehet mérni, hogy a kliens mennyire vonakodik attól, hogy megbirkózzon fájdalmas érzelmeivel, feltárjon intim vagy fájdalmas dolgokat, kialakítson egy munkamegállapodást a segítővel, felismerje és kezelje vakfoltjait, új szemléletmódot alakítson ki, és jó irányba változzon. A vonakodás csírái a kliensben vannak, és gyakran passzív A kliensek sokféle, gyakran rejtett módon vonakodnak, ennek mértéke is különböző lehet: csak biztonságos, vagy lényegtelen dolgokról beszélnek, bizonytalannak tűnnek abban, hogy mit akarnak, jóindulatúan akadályozzák a segítő folyamatot, teljes együttműködést mutatva irreális célokat tűznek maguk elé, aztán ezt használják kifogásként, amiért nem haladnak előre, nem dolgoznak keményen viselkedésük megváltoztatásáért, és nemigen vállalnak felelősséget saját tetteikért. hajlamosak másokat és társadalmi intézményeket hibáztatni bajaikért,  játszmákat játszanak a segítővel, sokszor el sem akarnak jönni a tanácsadásra A kliensek kisebb-nagyobb mértékben felvértezik magukat a változás ellen. A vonakodás okai, amelyek általában az emberi természetből fakadnak: 1. az intenzitástól való félelem a. ha a tanácsadó hatékonyan ráhangolódik a kliensre, meghallgatja, empátiás kiemeléseket és feltárást alkalmaz, és a kliens együttműködik, megfigyeli érzéseit, tapasztalatait, magatartását, véleményét, szándékait, amelyek összefüggenek a problémákkal, akkor a segítő folyamat nagyon intenzív tud lenni b. az intenzitástól a kliens és a segítő is megijedhet: hatékony segítőnek tudnia kell, hogy a tanácsadás lehet intenzív, fel van rá készülve és tudja hogyan támogassa a klienst, ha nincs hozzászokva ilyen intenzitáshoz 2. bizalom hiánya a. egyes klienseknek nagyon nehezükre esik, hogy bárkiben megbízzanak, irracionális félelmeik vannak, hogy elárulják őket, titoktartási kötelezettség mellett is nagyon lassan fedik fel önmagunkat b. türelem, a bátorítás és a szembesítés megfelelő aránya szükséges a segítő részéről 3. félelem a meglévő rend felbomlásától a. némelyik kliens azért fél az önfeltárásról, mert úgy érzi, nem tud szembenézni azzal, amit magában talál, úgy érzi annak az álarcnak a fenntartása, amit kialakított kevésbé nehéz, mint felfedezni egy ismeretlen világot b. ilyen kliensek általában jól indulnak, de ahogy kezdenek betelni a problémafeltáró folyamat által felszínre hozott tényekkel, megtorpannak c. ha valakinek a nem megfelelő tulajdonságait ássuk a felszínre, az mindig bizonyos fokú egyensúlyvesztéssel, rendezetlenséggel és válsággal jár d. a fejlődés azonban a válságos pontokon következik be: i. Ha túlságosan felborul az egyensúly, az megbénítja a klienst. ii. A nagyon kis egyensúlyvesztés viszont gyakran azt jelzi, hogy nem jutottunk el a kliens legfontosabb gondjaihoz. e. A segítő folyamat szerkezetének bemutatása kapaszkodót ad a kliensnek, ha bemutatjuk, hogy apró lépésekben haladunk, amelyek nem vezetnek katasztrófához, önbizalomhoz segíthetjük → biztonságnövelő eszköz, és féken tartja a kliens félelmeit 4. szégyen a. hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, pedig fontos része a rend felborulásának és a válságnak b. fájdalmasan lelepleződünk + saját magunk előtt érezzük rosszul magunkat c. a szégyen megtapasztalásakor énünk különösen érzékeny és sérülékeny részei válnak láthatóvá, elsősorban saját magunk előtt d. a szégyen gyakran hirtelen jelentkezik, és a kliens egy pillanat alatt meglátja addig felfedezetlen hiányosságait anélkül, hogy erre fel lenne készülve e. szégyenérzet néha váratlanul tör ránk, valamilyen külső incidens hatására pl. valakinek az elejtett megjegyzésére i. ilyen jelentéktelen esemény miatt nem tudna ránk törni, ha a mélyben az egyén nem szégyenkezne amúgy is ii. Olyan, mint valamilyen sikertelenségünk hirtelen tudatosulására adott érzelmi reakció f. az empátia és a támogatás segít megküzdeni vele  5. változás ára a. azért félnek önmagukba nézni, mert tudják, hogy akkor meg kell változniuk → fel kell adniuk terméketlen, de kényelmes életüket, szorgalmasabban kell dolgozniuk, veszteséget kell elszenvedniük, el kell sajátítaniuk bizonyos képességeket b. vannak, akik azt gondolják, hogy a tanácsadás valami varázslat, és amikor kiderül, hogy a változáshoz kemény munka kell, feladják 6. reményvesztettség: egyesek úgy gondolják, hogy lehetetlen megváltozni, akkor meg minek megpróbálni Ellenállás: a nyomásgyakorlásra adott reakció Ellenállás = kliens ellenkező irányú erőkifejtése, amikor úgy érzi, hogy kényszerítik. Úgy érzik, hogy a segítőjük félrekezeli őket valamilyen szempontból és hajlamosak ellenállni. Vagy pl. kultúrájukban gyökerező hitük, értékeik és normáik veszélyben vannak érzésük szerint. Az ellenállás kiváltó oka külső → a segítőben, vagy a segítő folyamatot körülvevő helyzetben van. Olyan kliensek reakciója, akik úgy érzik, hogy erőszakosak velük. Az ellenállás lehet aktív, vagy passzív. Ellenállnak, mert neheztelnek azért, hogy valaki rájuk erőltette az akaratát. A kliens ilyenkor visszavág. Mindenkinek a tudomására hozzák, hogy nincs szükségük segítségre, nemigen akarnak munkakapcsolatot kiépíteni a segítővel, és elég gyakran átverik a tanácsadót. Gyakran neheztelnek és aktívan próbálják lehetetlenné tenni a segítő folyamatot, vagy idő előtt abbahagyni. Lehetnek mogorvák, gorombák, vagy támadók. Vannak fokozatai, és nem minden ellenállás jár extrém viselkedési formákkal. A nem önkéntes kliensek, akiket mások küldenek, vagy visznek tanácsadásra, gyakran ellenállnak. Nem önkéntes klienseket találhatunk iskolákban, javító-nevelő intézetekben, házassági tanácsadásokon, foglalkoztatási hivatalokban, szociális segítő szervezeteknél, bíróságok környezetében és más szociális intézményeknél. Bármely kliens ellenállóvá válhat, ha úgy érzi, hogy nyomást gyakorolnak rá, és igazságtalanul bánnak vele. A következő típusok gyakran ellenállnak: akik alapvetően nem látják értelmét a segítésnek, akik neheztelnek egy harmadik résztvevőre (szülőre, tanárra, javítóintézetre, szociális intézményre), és ezt a neheztelést átviszik a segítőre, akik nem tudják milyen egy segítő folyamat, és félnek az ismeretlentől, azok a személyiségek, akik hajlamosak a lázadásra, akik úgy látják, hogy a segítő, vagy a segítő folyamat céljai nem egyeznek a saját céljaikkal, akikben negatív hozzáállás alakult ki a segítéssel vagy a segítő szervezetekkel kapcsolatban, akik gyanakvóak a pszichológiával szemben, nem bíznak a pszichológusokban, akik úgy gondolják, hogy ha valaki elmegy egy segítőhöz, azzal elfogadja saját gyengeségét, sikertelenségét vagy hiányosságát, és ha elmennek terápiára, elvesztik a saját személyiségünket, ha ellenállnak a folyamatnak, azzal megőrzik önbecsülésüket, akik úgy gondolják, hogy a tanácsadás olyasmi, amit mások végeznek el rajtuk, úgy érzik nem tartják tiszteletben a jogaikat, akiknek nincs elég lelkierejük, de megtalálják azt az egy erős személyiségnek, vagy szervezetben való ellenállásban: „Lehet, hogy viszonylag gyenge jellem vagyok, de az ellenálláshoz van erőm” - gondolják, akik nem szeretik a segítőjüket, és ezt nem beszélik meg vele, akik nem ugyanolyan mértékű változást tartanak szükségesnek, mint a segítőjük,  akik nagyon különböznek a segítőjüktől Az ellenállás természetesen lehet egészséges reakció, mert a kliensek valós jogaikért állnak ki, és ezért támadnak vissza. Az ellenállás mögött sokféle szociokulturális különbözőség is meghúzódhat. Az énvédő mechanizmusok szerepe a vonakodásban és ellenállásban A kliensek nem beszélnek nyíltan ellenállásukról, inkább kimutatják azt. Próbálják elleplezni, vagy valami másnak nevezik azt. Az énvédő mechanizmusok képet adnak arról, hogy miként védekeznek a kliensek a változás ellen. Nem azonos a megküzdéssel, mert az egy tudatos, akaratlagos folyamat, a védekezés pedig tudattalan, ösztönös reakció, viszont a védekezéseink is szerepet játszanak a problémákkal való megküzdésben. A mai kognitív elméletek szerint a mentális folyamatok túlnyúlnak a tudatosság határán pl. a döntések meghozatala esetében is ez a helyzet, tehát a döntéshozás nem olyan racionális folyamat, mint gondolnánk. A védekezéseink „nem tudatos szellemi folyamatok”. A védekezések szerepével kapcsolatban nincs egységes álláspont, hogy jók vagy rosszak, esetleg néha jók, néha rosszak. A pszichoanalitikus elmélet korai képviselői az énvédő mechanizmusokat úgy látták, mint ösztönös késztetéseink kezelésének egy módját. Ma azonban néhány elméletalkotó és kutató úgy tekint ezekre, mint az önbecsülésünk, és általánosságban a lelki épségünk fenntartásában fontos szerepet játszó tényezőkre. Ma a szociálpszichológusok úgy beszélnek az énvédő mechanizmusokról, mint olyan folyamatokról, melyek által az emberek becsapják önmagukat, erősítik önbecsülésüket és táplálják irreális illúzióikat önmagukkal kapcsolatban. A kognitív disszonancia évekig elismert szociálpszichológiai elmélet volt, manapság egyesek úgy gondolják, hogy ez csak egy szebb kifejezés az énvédő mechanizmus helyett. Cramer a személyiség érettségének összefüggésébe helyezi az énvédő mechanizmusokat. Az érett személyiség eszköze: az előrelátás, az altruizmus, a humor, a szublimáció, az elfojtás; a legkevésbé érett módszerek: a félrevezető kivetítés, a pszichotikus tagadás, a pszichotikus torzítás. Az a baj az ilyen listával, hogy néhány csúcsra helyezett énvédő mechanizmusnak (előrelátás, altruizmus, humor) öntudatlannak kellene lennie. Vaillant szerint az érett énvédő mechanizmusok nevezhetők erényeknek is pl. lefelé haladva az érettségi skálán az intellektualizálás, az izoláció, az idealizálás, a nem pszichotikus tagadás, a racionalizálás, az autisztikus fantáziálás, az acting out, apatikus visszavonulás. Vaillant beszél az pozitív pszichológia szerepéről az érett énvédő mechanizmusok pl. az altruizmus, az előrelátás kialakulásában. Bizonyítékok igazolják, hogy amint a kliensek jobban lesznek, csökken az éretlen énvédő mechanizmusok száma, és nő az érettebb formák előfordulása. Cramer szerint nem feltétlenül célszerű hierarchikus sorrendbe állítani az énvédő mechanizmusokat. Pl. mindannyian tagadunk valamit, de ez nem mindig patológiás. Nem szerencsés azt sugallni, hogy a tagadás mindig éretlen reakció, mert néha csak az alkalmazkodás jele. Az énvédő mechanizmusok ugyan megvédik az embereket pl. a szorongástól, de bajba is juttathatnak pl. ha letagadják a súlyos betegség miatti állapotot. Rövid távon megvédik őket a szorongástól, de hosszú távon veszélyeztethetik az embert. Néha megakadályozzák, hogy azt tegyük, ami a saját érdekünk. A tanácsadási folyamat során megakadályozhatják, hogy a kliens átlássa a helyzetét, ami segítene neki elismerni a problémát, és kreatívan kezelni azt.  Tehát az énvédő mechanizmusok: 1. „adaptív pszichés mechanizmusok” → bajba juttatnak, vagy megakadályozhatják, hogy kimásszunk a bajból ==> szembesíteni kell a helyzettel (de ez nem azt jelenti, hogy minden éretlen énvédő mechanizmust meg kell támadni, amit felfedezünk, mert ez visszaüthet → súlyos szorongásokat és depressziót okozhat, illetve veszélyezteti a segítő kapcsolatot) 2. más formái megakadályozhatják, hogy bajba jussunk, illetve segíthetnek megküzdeni a csapásokkal ==> támogatni kell az adott magatartásformát Az éretlen énvédő mechanizmusok nagyban hozzájárulnak a vonakodáshoz és az ellenálláshoz. Viszont a kliensek nem egy énvédőmechanizmus-listával a homlokukon érkeznek. A személyiségjegyek is fontosak, de ezeket sem mindig könnyű felismerni: akiknél nagyon erős a külső kontroll hatása → valószínűleg gondjuk van a felelősségtudatukkal és a megbízhatóságukkal, ők erős irányítást várnak a tanácsadótól. A kliens sok esetben már úgy érkezik, hogy hajlamos a vonakodásra vagy az ellenállásra. Ez komoly terhet rak a segítőre, hogy odaadóan meghallgassa → az emberekről meglévő tudása alapján feldolgozza, amit a kliens mond és tesz. Ebben sokat segíthet, ha ismerjük a pszichés énvédő mechanizmusokat. Hasznos lehet, ha ismerjük a kliens személyiségjegyeit és ezek következményeit. → De a végén a kliens és a segítő együtt próbálja megtenni mindazt, ami a kliens számára a legjobb. Clark (1998) könyvében leírja az énvédő mechanizmusokat, ahogy a tanácsadásban megjelennek, és módszereket ajánl, melyek segítségével szembesíthetjük a klienseket ezzel. Ő hagyományos énvédő mechanizmusokkal foglalkozik (tagadás, áttolás, azonosulás, izoláció, projekció, racionalizálás, reakcióképzés, visszafejlődés, elfojtás, passzivitás), de ezt friss hangon teszi. A vonakodás és ellenállás kezelésének alapelvei 1. Kerüljük a hatástalan válaszokat! a. A kezdők gyakran zavarba jönnek, amikor nem együttműködő klienssel találkoznak, könnyen hatalmukba kerítik az érzelmek: zavarodottság, pánik, idegesség, ellenségesség, bűntudat, fájdalom, elutasítás és lehangoltság. Ezek elvonják figyelmüket és oly módon válaszolnak, ami nem segít: i. elfogadják a bűntudatot, és megpróbálják kiengesztelni a klienst, ii. türelmetlenné és ellenségessé válnak, ezeket ki is fejezik (szavakban, szavak nélkül), iii. nem tesznek semmit, csak reménykednek, hogy az ellenállás egyszer csak megszűnik, iv. lejjebb adják az önmagunkkal szembeni elvárásaikat, fél gőzzel folytatják a segítő folyamatot, v. megpróbálnak kedvesebbek, elfogadóbbak lenni, remélve, hogy szeretettel megnyerhetik a klienst, vi. a klienst okolják, és hadakozásba fullad a segítés, vii. megengedik, hogy packázzon velük a kliens, és eljátsszák az áldozati bárány szerepét, viii. lejjebb adják elvárásaikat a tanácsadás végeredményével kapcsolatban, ix. átadják a segítő folyamat irányítását a kliensnek, x. feladják  b. Amikor a segítők „nehéz” klienssel foglalkoznak, feszültséget tapasztalnak, és néhányan belefutnak a „harcolni vagy feladni” önpusztító hozzáállásba. c. A feszültség forrása nem csak a kliens viselkedése, hanem a segítő helytelen hozzáállása és téves feltételezése a segítő folyamatról: i. minden kliensnek tisztában kell lennie önmagával, és megfelelően elkötelezettnek kell lennie a változás mellett, amikor belép hozzám, ii. minden kliensnek szeretnie kell engem, és bíznia bennem, iii. én tanácsadó vagyok, nem javítóintézet, ezért nem feltétlenül szükséges elvárásokat támasztanom a kliens iránt, vagy segíteni, hogy elvárjon dolgokat önmagától, iv. minden vonakodó kliensen lehet segíteni, v. egyik vonakodó kliensen sem lehet segíteni, vi. egyedül én vagyok a felelős azért, hogy mi történik a klienssel, vii. minden klienssel tökéletes sikert kell elérnem 2. Fejlesszünk ki hatékony módszereket a vonakodás és az ellenállás megközelítésére! a. lássuk meg saját vonakodásunkat és ellenállásunkat: vizsgáljuk meg a vonakodást és ellenállást a saját életünkben i. hogyan reagálunk, ha úgy érezzük, hogy kényszerítenek bennünket? ii. mit teszünk, ha úgy érezzük, igazságtalanul bánnak velünk? iii. hogyan menekülünk el személyes fejlődésünk elől? iv. ha ismerjük a bennünk lévő ellenállás és vonakodás módjait, ismerjük reakcióinkat, érzéseinket, és megtaláljuk a módját, hogy leküzdjük ezeket → nagyobb eséllyel tudunk segíteni a klienssel, hogy megküzdjön a magáéval b. bizonyos szintű ellenállást és vonakodást fogadjunk el normálisnak i. segítsünk a kliensnek, hogy a vonakodását ne lássa rossznak, segítsünk megtalálni az ellenállás pozitív oldalát → ez annak a jele, hogy van tartása, vagy utalhat az önbizalmára is c. fogadjuk el a kliens ellenállását és dolgozzunk vele: tiszteljük az ellenállását! i. kezdjük a kliens viszonyítási rendszerével, ii. fogadjuk el a klienst, a vonakodását és az ellenállását is, iii. ne vegyük semmibe, és ne bátortalanodjunk el attól, amit találunk, iv. mondjuk el a kliensnek, hogy ellenállása milyen hatással van ránk, és beszéljük meg vele a dolgot, v. mutassunk példát a szembesítésre való nyitottságban, legyünk hajlandók felfedezni saját negatív érzelmeinket, vi. beszéljünk nyíltan a kapcsolatunkról (közvetlenség), vii. segítsünk áttekinteni a kliens vonakodással, ellenállással kapcsolatos érzelmeit, viii. kerüljük a moralizálást, ix. barátkozzunk meg a vonakodással és az ellenállással ahelyett, hogy ellenségesen, vagy védekezéssel reagálunk. d. lássuk úgy a vonakodást, mint valaminek az elkerülését i. a vonakodás az elkerülés egyik formája, és nem feltétlenül a kliens rosszindulatával függ össze ii. meg kell ismernünk az elkerülő viselkedés alapelveit és működési mechanizmusait  iii. néhány kliens igyekszik elkerülni a tanácsadást, vagy csak félgőzzel vesz részt benne, mert úgy érzi, hogy nem ígér megfelelő előnyöket, sőt inkább büntetésnek látja → a tanácsadó segíthet megfelelő ösztönzőket találni iv. a konstruktív változás általában több előnyt hordoz, mint egy szerencsétlen meglevő állapot, de ezt a kliens nem mindig érzékeli, főleg az elején v. találjuk meg a módját, hogy a segítő folyamatot előnyösnek láttassuk, beszéljünk a várható eredményekről e. vizsgáljuk meg beavatkozásunk minőségét: anélkül, hogy önmagunkat kezdenénk okolni, vizsgáljuk meg viselkedésünket, a beszélgetés alatt: i. Mi lehet az, ami igazságtalannak tűnik a kliens számára? ii. Milyen vonatkozásban érzi úgy, hogy nyomást gyakorolunk rá? Pl. lehet, hogy túlságosan irányítani akarjuk, csak nem vesszük észre. iii. Mit érzünk a kliens visszavágása, vagy ellenállása miatt? Hogyan bukkannak ezek a felszínre? Nincs értelme tagadni, inkább fogadjuk el, és kezdjünk vele valamit. iv. Ne vegyük személyes sértésnek, amit a kliens mond, vagy tesz. Ha hagyjuk, hogy egy ellenségesen viselkedő kliens felbosszantson bennünket, az csökkenti a hatékonyságunkat. v. A kliens nem csak miattunk mutathat ellenállást, hanem azért is, mert mások erőltetik, hogy foglalkozzon a problémájával, de az ellenállás nagy része rajtunk csapódik le. Mérjük fel, hogy képesek vagyunk-e kezelni ezt. f. legyünk reálisak és rugalmasak: segítő képességeinek is vannak határai i. ha mi nagyobb növekedést, fejlődést és változást várunk el, mint a kliens, akkor könnyen ellenségessé válhat a viszonyunk ii. a szigorú elvárások a klienssel és önmagunkkal szemben egy idő után önpusztítókká válnak g. építsünk fel egy külön jogrendet a kliensünkkel: i. beszéljünk a kliens nyomásgyakorlással kapcsolatos érzéseiről → építsünk fel egy „kétszemélyes jogrendet”, egy igazságos közösséget, amely kölcsönös tiszteleten és közös tervezésen alapul. ii. Állítsunk fel megállapodásokat, amelyek összhangban vannak a segítés céljával. iii. Buzdítsuk a klienst aktív részvételre. iv. Segítsünk a kliensnek, hogy a folyamat minden lépésében, és minden döntéshozásban vegyen részt. v. Osszuk meg elvárásainkat. vi. Beszéljük meg a segítő folyamatot, és hallgassuk meg a vele kapcsolatos reakciókat. vii. Beszéljük meg a munkamegállapodást, és vegyük rá, hogy ő is járuljon hozzá. h. segítsünk a kliensnek megtalálni saját ösztönzőit ellenállása leküzdésére: segítsünk a kliensnek olyan motiváló tényezőket találni, amelyek miatt érdemes részt venni a folyamatban i. Vegyük figyelembe a kliens érdekeit ezek meghatározásánál ii. vegyünk számba minden eshetőséget, a lehetséges ösztönzők megtalálásához, pl. az a felismerés, hogy ő maradhat az irányítója a saját életének, fontos motiváció lehet a kliens számára i. tartsuk szem előtt, hogy nem mi vagyunk az egyetlen lehetséges segítő a kliens életében  i. vonjunk be más fontos személyeket is, pl. sorstársak, családtagok abba, hogy segítsenek a kliensnek megküzdeni a vonakodással, ellenállásával. j. alkalmazzuk a klienst segítőként: találjuk meg a módját, hogy egy vonakodó kliens segítsen másoknak i. A szemléletváltás segíthet belátni, hogy nem hajlandó dolgozni. ii. Vegyük át a kliens szerepét és játsszuk el a vonakodást, ellenállást, amit ő szokott. Legyen a kliens feladata, hogy változtassa meg a vonakodásunkat együttműködéssé és munkává. iii. Ha látja a gyenge kifogásokat, amelyekkel magyarázzák, hogy miért vannak ebben a helyzetben, akkor elindulhat a változás. iv. A kliensek segítővé válhatnak csoportos foglalkozásokon is. k. az elérés, elfogadás és kapcsolattartás stratégiái: a 3 fajta stratégia segít a gyakorlatban megvalósítani az előbbi elveket a vonakodó és/vagy ellenálló klienseknél: i. kliens elérése: ha távol maradunk az ellenállást mutató klienstől, nem tudjuk bevonni a munkába. A terápia valószínűleg sikertelen lesz, ha a terapeuta „passzívan elfogadja a kliens viselkedésének és hozzáállásának a problematikus vonásait pl. a kitérést és a szkepticizmust”. Néhány megoldás: 1. ne üljünk az asztal mögött, a terápiás beszélgetés során, 2. legyünk őszinték és szerények, 3. mutassunk komoly tiszteletet, 4. ne veszítsük el humorérzékünket, és használjuk is, 5. tudjunk nevetni saját magunkon, 6. tanítsuk a klienst a tanácsadás elemeire, 7. kerüljük el, hogy a tekintély szimbólumai legyünk, 8. ne mondjunk szakszerű véleményt, amíg kapcsolatunk nem stabil, 9. ne kérkedjünk a képesítésünkkel, 10. ne szakmai címkékben gondolkodjunk, 11. fejtsük ki röviden a terápiához való hozzáállásunkat, 12. engedjük, hogy a kliens a kevésbé érzékeny témákkal kezdje, és fokozatosan haladjon mélyebbre, 13. legyenek egyensúlyban az elméleti megfontolások, és a tettek, 14. fejezzük ki csodálatunkat, a foggal-körömmel való védekezés láttán, 15. a düh mögötti fájdalomra válaszoljunk, 16. bátorítsuk az ellenállást, a visszavágás a bátorság jele. ii. fogadjuk el a klienst: az ellenálló kliensnek ugyanarra a tiszteletre és empátiára van szüksége, mint az együttműködő kliensnek. Elfogadás kifejezésére: 1. húzzuk meg világosan a tanácsadáson elfogadható viselkedés határait, 2. kerüljük el az erőfölényért való birkózást, 3. ne válaszoljunk védekezőn a tiszteletlen beszéddel szemben, pl. ha egy kliens dühében tiszteletlen, akkor egy olyan válasz, hogy „kíváncsi vagyok, hogy valójában kire dühös”, nem megfelelő, 4. hagyjuk jóvá, ha a kliens valami olyasmit fejez ki, amiben igaza van, pl. „Igaza van, ezek a beszélgetések szerintem sem könnyűek, vagy szórakoztatóak.” 5. beszéljük meg közvetlenül a kapcsolatunkkal összefüggő kérdéseket, 6. fogadjuk nyugodtan a sokkoló kijelentéseket, és keressük meg a bennük lévő rejtett üzeneteket.  iii. építsünk ki jó kapcsolatot a klienssel: tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy őszinte munkamegállapodást alakítsunk ki az ellenszegülő kliensekkel is. Néhány taktika: 1. ismerjük el, ha zavarban vagyunk, vagy valamit nem tudunk, 2. számítsunk rá, hogy a kliens válságba kerülhet, 3. meséljünk olyan kliensekről, akik hasonló helyzetben voltak, és megváltozott az életük, 4. mondjuk el a kliensnek, hogy milyen sokat tanultunk a vele való beszélgetésekből, 5. gondoljunk hasonló problémákra, amelyekkel mi küzdöttünk, 6. ha úgy gondoljuk, hogy egy másik tanácsadó jobb lenne a kliensnek, beszéljünk vele a váltás lehetőségéről, 7. gondolatainkat röviden fejtsük ki, ne bő lére eresztve, 8. önmagunkkal kapcsolatban csak olyasmit osszunk meg, amin már túl vagyunk, és nem bánjuk, ha továbbadják, 9. ne engedjük, hogy túlzott odaadásunk megzavarja a kliens és a problémahelyzet megértését, 10. bátorítsuk a klienst, hogy alakítson ki egy jótékony hatású kortárs kapcsolatot, 11. ismerjük fel, ha a kliens valóban áldozattá válik, bármilyen okból történik is, 12. ha a kliens odafigyelésre vágyik, adjuk meg neki, 13. ha konfrontálódunk, azt barátságosan és empátiásan tegyük, 14. az apátiában lássuk meg azt, hogy a kliens igyekszik vele elkerülni a sértést, a vitát, és a nehézségeket. Segítsünk a kliensnek kiaknázni saját rugalmasságát! Néha a kliensek is ügyetlenkednek és megbotlanak, miközben próbálják felderíteni problémájukat, kitűzni céljaikat a szebb jövő érdekében, és megvalósítani az előremutató változásokat. A kliensek összezavarodhatnak a segítő folyamat bármely szakaszában, a beszélgetések alatt, és a mindennapi életük során. De mindenkiben van valamennyi rugalmasság, amelynek segítségével az összezavarodás után fel tud állni, összeszedni magát és újra elindulni → alkalmazkodó képesség Newmann szerint a rugalmasság az embernek az a képessége, hogy alkalmazkodjon a tragédiák, a traumák, a csapások, a nehézségek és az állandó erős stresszhatások idején. Az újrakezdés képessége egy rendkívül fontos adottság az életben. Holaday és McPhearson összeállítottak egy listát azokról a hétköznapi tényezőkről, amelyek befolyásolják a rugalmasságot. A rugalmasság általánosságban az a képességünk, hogy túljutunk súlyos stresszhelyzeteken, csapásokon, és alkalmazkodunk hozzájuk. 1. Helyreállító rugalmasság = arra utal, hogy visszanyerjük eredeti állapotunkat. 2. Folyamatos rugalmasság = állandó erőfeszítés, hogy alkalmazkodjunk valamihez, ami normális része az életünknek. → az alkalmazkodás egyfajta személyiség rész, mélyen benne van, készen  áll a használatra, ha szükséges: elszántság, bátorság, küzdeni akarás, tudatos döntés az alkalmazkodásra. Klienseinkben erősíthetjük mindkét fajta rugalmasságot. A traumát követő fejlődés összefügg a helyreállító rugalmassággal, de túlmegy azon → az erős alkalmazkodó képesség, és a növekedés képessége visszatérő elemek egy traumatikus esemény során → pozitív erővé, értékké alakul a nehézséghez alkalmazkodás, és az általa nyert tapasztalat, beépül a személyes énerőbe, a további megküzdés alappillére lesz. A folyamatos rugalmasság más dolog, pl. a harag féken tartása állandó küzdelmet jelent → ahhoz, hogy kitartson ebben, meg kell találnia magában a folyamatos rugalmasság forrását. Pl. egy krónikus fáradtság szindrómában szenvedő személynek minden nap mélyen le kell ásnia magában, hogy megtalálja a továbbhaladáshoz szükséges akaraterőt. Az alkalmazkodó képességet befolyásoló tényezők (Holaday és McPhearson 1997): 1. társas támogatás: a társadalom segítőkészsége a bajba jutottak felé. Szomszédok, munka- társak, csoporttársak, stb. támogatása, barátok és más fontos személyek segítsége, a család támogatása, szeretetkapcsolatok a családon belül. 2. kognitív készségek: a legalább átlagos szintet elérő IQ jelentős szerepet játszik a rugalmasságban. Az IQ összefügg a fantázia és a remény mozgósítására való képességgel. Az értelmi képességekhez hozzá tartoznak a megküzdési stratégiák is. Pl. egy harcias stílus jobban hozzájárul az alkalmazkodóképességhez, mint a passzív eltűrés, az elfogadás, vagy a befolyásolhatóság. a. A kliensek úgy is meg tudnak küzdeni a nehézségeikkel, hogy megbeszélik érzéseiket. b. Hasznos megküzdési stratégia az önvád elkerülése, és a harag energiájának felhasználása a világgal való megbirkózásra, az önpusztítás helyett. c. Befolyásolja még a rugalmasságot, hogy a kliens mennyire és hogyan irányítja a saját életét, hogyan értelmezi az élményeit pl. a hibákat készben lehet tartani, a szokások károsak. 3. pszichés erőforrások: létezik olyan személyiségtípus, lelki alkat, amely védelmet jelent a stresszel szemben, megkönnyíti a felállást a csapások után. Ezek a következő tulajdonságokat foglalják magukba: a. belső kontroll, b. empátia, c. kíváncsiság, d. új élmények keresésére való hajlam, e. aktív élet, f. rugalmasság az új helyzetekben, g. humorérzék, h. mások lelkesítésére való képesség, i. pontos és pozitív önértékelés, j. személyes integritás, k. érzék az önvédelemre, l. elért eredmények elismerésére való képesség, m. a kikapcsolódásra való képesség. Minden kliensben vannak alkalmazkodóképességet növelő tulajdonságok. A mi feladatunk, hogy segítsünk nekik felfedezni és előhúzni őket, hogy legyen erejük újrakezdeni. Az alkalmazkodó képesség mélyen bennünk van, része a belső öngyógyító képességünknek.