Felvilágosodás a 18. században: Voltaire és Rousseau PDF

A felvilágosodás kiteljesedése a 18. században Voltaire és Rousseau Portrék Maurice Quentin de La Tour  A felvilágosodás a 18. században A nyugat-európai felvilágosodás előzményének a francia racionalizmus, és kicsit később a brit empirizmus tekinthető. Gondol...

A felvilágosodás kiteljesedése a 18. században Voltaire és Rousseau Portrék Maurice Quentin de La Tour  A felvilágosodás a 18. században A nyugat-európai felvilágosodás előzményének a francia racionalizmus, és kicsit később a brit empirizmus tekinthető. Gondolkodói az értelmet és a tapasztalást állították a középpontba. Vizsgálatuk közvetlen tárgyául az egyén belső világát, valamint az egyén és külső környezet közötti kapcsolatot választották. Kant így ír a korról Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás? című művében: „A felvilágosodás az ember kilábalása a maga okozta kiskorúágból. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni!” Voltaire (Francois Marie Arouet, 1694- 1778). A francia felvilágosodás képviselője, a deizmus követője, aki szerint a népnek szüksége van a vallásra, bár az intézményes hitre nincs. A gondolkodó számára Isten a világmagyarázat hasznos elve, aki a Newton által felfedezett törvényeknek az első lökést adta meg. Az ész Descartes-i törvényei mellett Locke empirizmusa hatott rá. A gondolkodó nyughatatlan jelleme miatt többször ült börtönben (pl. a Bastille-ban), és több országban is élt huzamosabb ideig (Franciaországon kívül Angliában, Poroszországban és a mai Svájcban is). Az 1755-ös lisszaboni földrengés alapvetően rendítette meg addig optimista világlátását. Ennek nyomán írta meg a Candide-ot (1759), melyben Leibniz azon nézetével vitázik, hogy „ e világ a legjobb minden elképzelhető világ közt”.  Voltaire II. Művei Filozófiai levelek, 1733 (az empirista hagyomány átültetése Franciaországba Bacon, Locke és Newton tanainak ismertetésével) Metafizikai értekezés, 1734 (megjelenés halála után) Candide, 1759: a mű szatirikus tézisregény, mely egyben kalandregény(pikareszk) és utazási regény is. Candide, a kezdetben jámbor német ifjú buzgón vallja mestere, a leibnizi tanokat hirdető Pangloss optimista tanait, melyet a mű végén felvált a „műveljük meg kertünket” elképzelés. Ez az ember saját tevékenységét helyezi előtérbe a csodavárás és világmegváltó bölcselkedések helyett. Az ifjú személyisége különböző kalandokon keresztül érik meg a 30 részből álló műben. A mű tetőpontja az Eldorádó fejezet (17-18. fejezet), ahol Candide találkozik az ideális állammal. Ez után a bonyodalom oldódik és megoldáshoz érkezik. (Feladat: járjanak utána a mű részleteinek, olvassanak belőle részeket.) Filozófiai Ábécé, 1764 A tudatlan filozófus, 1767 https://www.youtube.com/watch?v=KzyxHOwdM2o – magyar animációs film https://www.filmtekercs.hu/fesztival/anilogue-2018-candide-kalandjai https://www.youtube.com/watch?v=ESUuymBWJig&list=PLackOwtik0BvRkxADYKS Jwiht4nYXujrK - hangoskönyv https://mek.oszk.hu/09700/09767/09767.pdf - szöveg  Jean-Jacques Rousseau (1712-1778), a felvilágosodás kritikusa Genfben született, anyja korán meghalt. Órásmester apja valamilyen hasznos mesterség elsajátítására próbálta nevelni. Emellett teológiát és zenét tanult, majd a kortárs filozófiát és a kottaírás módszerét is tanulmányozta. Első vígjátékát Nárcisszusz címmel írta meg. Volt követségi titkár, később pedig Párizsba ment. Barátságba került Diderot-val, akinek felkérésére zenei címszavakat írt az Enciklopédiába. 1749-ben bukkant rá a Dijoni Akadémia felhívására, amely egy pályamű megírására vonatkozott. A felhívás címe: „A tudományok és a művészetek fejlődése rombolta vagy javította-e az erkölcsöket?”. Beküldött értekezése a kérdés nemleges válaszának kidolgozásával elnyerte az első díjat (és a haladásban bízó enciklopédisták ellenszenvét is). Értekezésében azt állítja, hogy az elméleti tudás fejlődését nem követi szükségképpen a gyakorlati tudásé, az ember a tudástól nem lesz feltétlenül jobb. Úgy véli, hogy a civilizáció az az állapot, melyben az ember eredendő szabadságát a tudományok s a filozófia segítségével elnyomják a kormányzatok; az irodalom és a művészetek pedig ahhoz járulnak hozzá, hogy az emberek kényelmesen érezzék magukat ebben a szolgaságban. A belső, a szív, vagy az emberi szellem helyett pedig külsőségek felé fordult ember a szokásoknak igyekszik megfelelni. A tudományok fejlődése kérdéses, sőt ezek valójában a semmittevést szolgálják. Meglátásai miatt értekezésében az Akadémiához fordul, hogy testületként morális korlátok közé szorítsa a tudományt, bizonyos tudósok nézeteit pedig beszüntesse. Rousseau gondolata a teljes polgári egyenlőség, mellyel szemben a tudomány vagy a művészet képviselői sem képviselnek magasabb minőséget; & a tiszta nemzeti erkölcs, melyet nem rontott meg a kereskedés szelleme.(Ha az eredeti állapot mégis elveszett, akkor a tud. és a művészetek segíthetnek megakadályozni romlást.  Rousseau II. Az első értekezés egyenlőségkoncepcióját fejti ki 2. értekezése, melyet 1755-ben az Akadémia újabb pályázatára írt, Az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről címmel. Írása még nem a társadalmi szerződésről szól, de előkészíti azt, hiszen megvizsgálja az ember természeti állapotáról szóló nézeteket, melyeket sajátjaival ütköztet. A nézetek közös problémája az szerinte, hogy a társadalmi embert vetítik bele a múltba, a társadalom előtti körülményekbe. Ez viszont pl. a Biblia szerint sem lehetséges, hiszen az első emberpár Istentől kapott értelmet és parancsokat, a természeti állapotról így csak hipotéziseink lehetnek, melyek az eredet magyarázatára nem elégségesek. Rousseau természeti embere a körülmények miatt ügyes, a betegségek elkerülik, magányosan él, célja az önfenntartás. A vadállatoktól abban különbözik, hogy el tud térni a mechanikus szabályoktól és tökéletesedésre is képes. Ebből viszont az következik, hogy nem rejlik benne a társas érintkezésre való hajlam. Ezt az állapotot ösztön irányítja, ugyanakkor a természeti ember sem nem jó, sem nem rossz morálisan. Az önfenntartás ösztöne mellett azonban benne van a szánalom természetes erénye, melyből az összes többi „társas erény” következik. Mégis honnan eredhetett az egyenlőtlenség a társadalomban? R. válasza szerint „több külső ok véletlenszerű egybeesése” lehetett ennek az oka.  Rousseau III. 1761 Julie, avagy az új Héloïse, levélregény; 1762 Társadalmi szerződés; Emil vagy a nevelésről. https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_nevelestort enet/ch01s37.html Emil vagy a nevelésről tanító célzatú írás. Benne a természeti és a társadalmi ember kettőssége jelenik meg. Kérdése az, hogy az ember magának (s ezzel természeti embernek), vagy a társadalomnak (s ezzel polgárnak) nevelje-e azt, akit rábíztak. Emilt embernek szánja a vikárius, aki egyben a természetes vallás szószólójává is válik: a szív, a lelkiismeret, az emberi természet jogát vallja. Első alapelve az, hogy egy akarat mozgatja a világegyetemet; a világegyetem működésében tapasztalt rend alapja pedig nem más, mint az értelem. Előzőektől azonban teljesen függetleníteni tudja magát a szabad akarattal bíró ember. A teremtésben jelenlevő rossz problémájára (teodícea) az a megoldása, hogy az embert érő rossz dolgok nem érnek fel a rend működéséhez, nem veszélyeztetik azt. Ugyanis Isten nemcsak a legfőbb jó, hanem tökéletesen igazságos is. A jóság ha másutt nem, akkor az üdvösség után elnyeri jutalmát, míg a gonoszok már itt a földön büntetésre lelnek: a pokol a gonosz emberek szívében van. Mivel előbbi nézetek belátásához nem épített a bibliai kinyilatkoztatásokra (hiszen Isten nem kíván semmiféle külső kultuszt, csak a szív kultuszát) így Rousseau szándéka szerint tényleg a természetes valláshoz érkezhet el a természeti ember.