Első kínai-japán háború (1894-1895) - Dokumentum

Az első kínai-japán háború (1894-1895) jelentős esemény volt Kelet-Ázsia történetében. A háború 1894-ben kezdődött, amikor a japánok megszállták a Cshungcshong-tartománybeli Aszan-öböl bejáratát július 25-én, hogy elvágják a kínai utánpótlást. Két kínai hajó érkezett ide, hogy katonai utánpótlást sz...

Az első kínai-japán háború (1894-1895) jelentős esemény volt Kelet-Ázsia történetében. A háború 1894-ben kezdődött, amikor a japánok megszállták a Cshungcshong-tartománybeli Aszan-öböl bejáratát július 25-én, hogy elvágják a kínai utánpótlást. Két kínai hajó érkezett ide, hogy katonai utánpótlást szállítson, és tüzet nyitottak a japánokra. Kínai források szerint a japánok lőttek először, és ők csak viszonozták a tüzet. A japánok végül elpusztították a kínai hajókat. A Phungdo-i tengeri ütközetben (1894) a japánokat Togo Heihacsiro admirális vezette, aki szamuráj családban született (1848-1934). Togo célja az volt, hogy a koreaiak találkozzanak a civilizált, modern világgal, beleértve az új fegyvereket is. Togo részt vett a kínai-japán, később pedig az orosz-japán háború tengeri ütközeteiben, és a legfőbb haditanács tagja volt. 1914-től egy évtizeden át Hirohito koronaherceg taníttatásáért is felelős volt. A háború hivatalosan 1894. augusztus 1-jén kezdődött, amikor Japán hadat üzent Kínának. Kína válaszul 10 ezer fős katonai egységet küldött, és a kínai katonák megerősítették Phenjan városfalait. A háború célja a hegemónia megszerzése volt Korea felett. A phenjani csata 1894. szeptember 15-én zajlott le, amikor a japánok elérték Phenjant és megrohamozták a várost. A kínaiak megadásra kényszerültek, és a japánok bevonultak Phenjanba. Ezt követően a japánok észak felé indultak, és eljutottak az Amnok-folyóig, amely az északi határfolyó. Az első kínai-japán háború (1894-1895) során számos jelentős esemény történt, amelyek meghatározták a konfliktus kimenetelét. Az ütközet az Amnok-folyónál, amely a Sárga-tenger torkolatánál zajlott szeptember 17-én, a háború legfontosabb csatája volt. Bár a kínaiak fölényben voltak, taktikai hibákat vétettek, nem rendelkeztek harci tapasztalatokkal, és rossz minőségű gránátokat használtak, ami végül japán győzelemhez vezetett. A háború idején a parasztfelkelés is folytatódott, de már a japán megszállók ellen. 1894-ben mintegy 200 ezer fős parasztsereg gyűlt össze, amelyet Cson Bong-Dzsun vezetett. A parasztsereg Kongdzsu városába indult délről, hogy a fővárosba haladjanak tovább, de Ugümcshi-nél találkoztak a japán-koreai seregekkel, és visszavonulni kényszerültek a modern japán puskák és ágyúk ellen. A parasztfelkelés végül elbukott, mivel belső ellentétek támadtak a vezetésben, és Cson Bong-Dzsunt elfogták és kivégezték. A háború a japán győzelmével zárult, amely rávilágított az elavult kínai sereg gyengeségeire. A japánok elfoglalták Dél-Mandzsúria több területét is, és a kínaiak békét kértek. Az első kínai-japán háború végén, 1895-ben írták alá a Simonoszeki békét, amely jelentős változásokat hozott a régióban. A békét Li Hung-Csang (1823-1901) képviselte a kínai oldalról, míg Ito Hirobumi (1841-1909) a japán oldalról. Ito Hirobumi később Japán első miniszterelnöke lett, és 1905-ben az első japán helytartó Koreában. A Simonoszeki béke értelmében Kína lemondott hűbéri jogairól, így a Koreai-félsziget formálisan függetlenné vált. Emellett Kína átengedte Japánnak a Liaotung-félszigetet, és jelentős hadisarcot kellett fizetnie. Koreában radikális változások következtek be. Min királyné vezetésével menesztették a japánokkal együttműködő minisztereket, ami felháborodást váltott ki. Min királyné köré csoportosultak az orosz-párti, japán-ellenes hivatalnokok. Bár Koreában még nem érzékelték annyira a japán veszélyt, Kodzsong csodálta a Meiji restaurációt, és hasonló reformokat próbált bevezetni három lépcsőben: 1894-ben eltörölték a hivatalnoki vizsgarendszert, átrendezték a hivatalnoki rendszert, és eltörölték az osztályrendszert, ami nem tetszett a yangbanoknak (nemesi osztály). Min királyné meggyilkolása (을미사변) 1895-ben történt, amikor Miura Goro, az új japán követ, japán bérgyilkosokat fogadott a kivégzésére. Holttestét elégették, ami japán-ellenes érzéseket és nemzetközi felháborodást váltott ki. Miura Gorót hazarendelték Japánba, bíróság elé állították, de bizonyítékok hiányában felmentették. Ez a háború és az azt követő események jelentős hatással voltak a régió politikai és társadalmi viszonyaira, és előrevetítették a későbbi konfliktusokat és változásokat. Min királyné jelentősége ma is meghatározó, hiszen az idegen uralommal szembeni ellenállás nemzeti szimbólumaként és a koreai szuverenitás megőrzéséért küzdő személyiségként emlékeznek rá. Ő testesíti meg Korea hagyományos királyságból modern állammá válásának bonyolult folyamatát az imperializmus nyomásának közepette. Halála egy korszak végét jelentette Korea számára, és szuverenitása csökkent utána. Az új japán-párti miniszterekből álló kabinet további reformokat próbált bevezetni, amelyek közül az egyik legradikálisabb rendelet az volt, hogy a férfiaknak le kell vágniuk hosszú hajukat. Ez lázongásokat váltott ki, és Kodzsongot kiszöktették a királyi palotából, a cári Oroszország szöuli követségére menekítve. 1896-ban a koreai udvar követet küldött Szentpétervárra, ahol Min Jong Hvan részt vett II. Miklós cár koronázási ünnepségén. Az ünnepségen a kínaiak és az oroszok megállapodásokat kötöttek, és az oroszok aláírtak két szerződést a japánokkal a két fél egyenlő jogairól a Koreai-félszigeten. A koreaiak kérése az oroszokhoz az volt, hogy Kodzsong maradhasson az orosz követség épületében, Oroszország küldjön katonai kiképzőket egy új koreai hadsereg felállításához, három főtanácsadót, biztosítson kölcsönt a külső adósságok rendezéséhez, és létesüljön távíró összeköttetés a két ország között. Az oroszok elfogadták a pontokat, és egy vezérkari ezredes érkezett a koreai udvarba, aki 150 katonai kiképzővel három év alatt 40 ezer fős új koreai hadsereget akart felállítani. Azonban Oroszország végül visszautasította a kérést, mivel túl nagy segítségnek tartották, és inkább szinten tartást vállaltak volna. A Koreai Császárság megalakulása jelentős változásokat hozott az ország történetében. Kodzsong elhagyta az orosz követség épületét, és a számára felújított Dokszukung palotába költözött. 1897-ben császári címmel ruházta fel magát, és Kvangmu császárként uralkodott az új államformában, a Koreai Császárságban (대한제국). 1897-ben Oroszország jelentős befolyásra tett szert a koreai udvarban, de az év őszén változás következett be az orosz-barát orientációban. Karl Ivanovics Vebert, az orosz követet, aki 1884-ben megkötötte az Oroszország és a Csoszon Királyság közötti kapcsolatfelvételi egyezményt, és 1885-ben Szöulba érkezett követként, visszahívták. Veber megbízható követ volt, de később elbocsátották, és helyére Alexei Speyert nevezték ki. Speyer azonban felkészületlen volt, nem rendelkezett diplomáciai érzékkel, és arrogánsan viselkedett. Javasolta Kodzsong házi őrizetét, bele akart szólni a belpolitikába, és cári csapatokat akart küldetni Észak-Koreába. Saját maga intézkedett egyes koreai miniszterek felmentéséről, és elfogadhatatlan javaslatokat tett, ami miatt a koreaiak rokonszenve megszűnt az oroszokkal szemben. Végül a kiképzőtisztek és katonai tanácsadók elhagyták az országot. A Koreai Császárság megalakulása után a nemzetközi helyzet tovább bonyolódott. Japán és Oroszország kapcsolatai egyre feszültebbé váltak, miközben Oroszország 25 évre megszerezte a Liaotung-félsziget déli részét, és támaszpontokat hozott létre az Amnok-folyónál, barakkok építésével és távíró összeköttetés létesítésével. Japán eközben elkezdte a háborúra való felkészülést, mivel félt az oroszok megerősödésétől a Távol-Keleten és Korea és Oroszország együttműködésétől. Japán kétféleképpen szerezhette meg Koreát: csapatok bevezénylésével Szöulba és egyeduralom megteremtésével, vagy protektorátusi egyezmény aláíratásával. Kvangmu császár 1903-ban próbálta megkésve biztosítani Korea függetlenségét, sorozóintézmény létrehozásával és egy modern koreai hadiflotta felállításának javaslatával, amely azonban pénzhiány miatt elbukott. Követeket küldött Tokióba és Szentpétervárra, hogy híreszteljék Korea függetlenségét. Az orosz-japán háború 1904-ben tört ki a feszültség fokozódása miatt. A háború első szakaszában, február 8-án, japán hadihajók megtámadták az orosz hajókat Port Arthur kikötőjében, és megjelentek Csemülpo kikötőjében, ahol partra szálltak és megindultak a fővárosba. Február 11-én Japán hivatalosan hadat üzent Oroszországnak, és február 23-án a koreai udvar aláírt egy jegyzőkönyvet, amely garantálta a japánok szabad csapatmozgását az országban. Az orosz-japán háború során a csaták főként a Koreai-félsziget területén zajlottak. Az oroszok számára a legfontosabb az északi határvonal védelme volt, de ez túl hosszú és nehezen biztosítható területnek bizonyult. A japánok erődöket és szigeteket foglaltak el, és Kvangmu császár megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal. A háború második szakaszában az oroszok a baltikumi flottákat a Távol-Keletre küldték erősítésként, de meg kellett kerülniük az afrikai kontinenst, és képtelenek voltak változtatni a helyzeten. Az utolsó döntő csatában, 1905. május 27-28-án, a japánok elsüllyesztették az orosz hajókat a Cusima-szorosban (대마드/쓰시마 해전). Dokdo (Liancourt-szirtek) helyzete különösen fontos volt. Ez a szigetcsoport a Koreai-félsziget és Japán között helyezkedik el a Keleti-tengeren, és sokáig Korea területét képezte. A háborúban japán ellenőrzés alá került, és a koreai identitás részévé vált. Mai napig konfliktusforrás, mivel gazdag halállománnyal és lehetséges gázlelőhelyekkel rendelkezik. Az 1950-es évek óta Korea katonai megszállás alatt tartja Dokdo-t.