Büntetőjogáltalánosrész 2015 PDF

Balogh Ágnes – Pilisi Fanni Büntetőjog Általános rész PÉCS, 2015 1  TARTALOMJEGYZÉK I. A BÜNTETŐJOG ALAPJ...

Balogh Ágnes – Pilisi Fanni Büntetőjog Általános rész PÉCS, 2015 1  TARTALOMJEGYZÉK I. A BÜNTETŐJOG ALAPJAI ÉS FEJLŐDÉSÉNEK VÁZLATA 1. A büntetőjog kialakulása.................................................................................................... 5 2. A büntetőjog fogalma és helye a jogrendszerben............................................................... 5 3. A büntetőjog tárgya: a bűnözés.......................................................................................... 6 4. A büntetőjogi felelősség..................................................................................................... 7 5. A bűnügyi tudományok...................................................................................................... 8 6. A büntetőjog alapelvei....................................................................................................... 9 7. A büntetőjog-tudomány története..................................................................................... 12 8. A magyar büntetőjog története......................................................................................... 16 II. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA 1. A büntetőjog forrása......................................................................................................... 20 2. A büntető jogszabály szerkezete...................................................................................... 22 3. A büntető jogszabály értelmezése.................................................................................... 23 4. A büntető jogszabály hatálya........................................................................................... 24 III. A BŰNCSELEKMÉNY FOGALMA 1. A bűncselekmény fogalmának a meghatározása.............................................................. 26 1.1 A cselekmény............................................................................................................. 26 1.2 A büntetni rendeltség................................................................................................. 26 1.3 A társadalomra veszélyesség...................................................................................... 27 1.4 A bűnösség................................................................................................................. 28 1. 5 A bűncselekmény súly szerinti fokozatai.................................................................. 31 2. A bűncselekményegység és a halmazat........................................................................... 31 2.1 A bűncselekményegység............................................................................................ 31 2.2 A bűnhalmazat............................................................................................................ 32 IV. A TÖRVÉNYI TÉNYÁLLÁS FOGALMA ÉS FAJAI 1. A törvényi tényállás fogalma és fajai............................................................................... 34 2. A bűncselekmény tárgya.................................................................................................. 35 3. A törvényi tényállás tárgyi elemei................................................................................... 36 4. A bűncselekmény alanya.................................................................................................. 38 5. A törvényi tényállás alanyi elemei................................................................................... 39 V. A BÜNTETHETŐSÉG AKADÁLYAI 1. A büntethetőségi akadályok rendszeréről......................................................................... 40 2. A büntethetőséget kizáró okok......................................................................................... 40 A társadalomra veszélyességet kizáró okok..................................................................... 41 A tényállásszerűséget kizáró okok................................................................................... 46 A bűnösséget kizáró okok................................................................................................ 51 3. A büntethetőséget megszüntető okok............................................................................... 54 3.1 Az elkövető halála...................................................................................................... 55 3.2 Az elévülés................................................................................................................. 55 3.3 A kegyelem................................................................................................................ 57 3.4 A tevékeny megbánás................................................................................................. 57 3.5 A törvényben felsorolt egyéb okok............................................................................ 58 4. A büntetőjogi felelősségre vonás egyéb akadályai........................................................... 58 VI. A BŰNCSELEKMÉNY MEGVALÓSULÁSI STÁDIUMAI 1. A bűncselekmény megvalósulási stádiumairól általában................................................. 60 2. A kísérlet fogalma és büntethetősége............................................................................... 60 3. Az előkészület.................................................................................................................. 65 2 VII. A BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETŐI 1. A bűncselekmény elkövetőiről általában......................................................................... 67 2. A tettesek.......................................................................................................................... 68 3. A részesek........................................................................................................................ 69 3.1 A felbujtó.................................................................................................................... 70 3.2 A bűnsegéd................................................................................................................. 71 4. A többes elkövetői alakzatok........................................................................................... 71 4.1 A csoportos bűnelkövetés........................................................................................... 71 4.2 A bűnszövetség.......................................................................................................... 72 4.3 A bűnszervezet........................................................................................................... 72 VIII. A BÜNTETŐJOGI JOGKÖVETKEZMÉNYEK TANA A BÜNTETÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEI 1. A büntetés fogalma; a büntetés jogalapja és célja............................................................ 74 2. A szankciórendszer fogalma és jellemzői........................................................................ 76 IX. A BÜNTETÉSEK 1. Néhány gondolat a halálbüntetésről................................................................................. 78 2. A szabadságvesztés.......................................................................................................... 79 3. A közérdekű munka......................................................................................................... 85 4. A pénzbüntetés................................................................................................................. 86 5. A foglalkozástól eltiltás.................................................................................................... 88 6. A járművezetéstől eltiltás................................................................................................. 90 7. A kitiltás........................................................................................................................... 93 8. A sportrendezvények látogatásától való eltiltás............................................................... 93 9. A kiutasítás....................................................................................................................... 94 10. A közügyektől eltiltás..................................................................................................... 95 X. AZ INTÉZKEDÉSEK 1. A megrovás...................................................................................................................... 97 2. A próbára bocsátás........................................................................................................... 98 3. A jóvátételi munka......................................................................................................... 101 4. A kényszergyógykezelés................................................................................................ 101 5. Az elkobzás.................................................................................................................... 103 6. A vagyonelkobzás.......................................................................................................... 105 7. A pártfogó felügyelet..................................................................................................... 107 8. Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele............................................... 109 9. A jogi személyekkel szembeni intézkedések................................................................. 109 XI. A BÜNTETÉS KISZABÁSA 1. A büntetés kiszabásáról általában.................................................................................. 110 2. A büntetés kiszabásánál irányadó szempontok.............................................................. 111 3. A halmazati és az összbüntetés...................................................................................... 116 3.1 A halmazati büntetés................................................................................................ 116 3.2 Az összbüntetés........................................................................................................ 117 4. A bűnismétlés................................................................................................................. 118 5. Az üzletszerű bűnelkövetés............................................................................................ 121 6. A büntetés enyhítése....................................................................................................... 123 7. A büntetés végrehajtásának felfüggesztése.................................................................... 124 8. A mentesítés................................................................................................................... 126 XII. A FIATALKORÚAKRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK 1. A fiatalkorúakra vonatkozó külön rendelkezésekről általában...................................... 130 2. A fiatalkor fogalma, a fiatalkorúak büntetőjogának alapelvei....................................... 130 3. A fiatalkorúakkal szemben alkalmazható szankciók...................................................... 131 3 RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE AB – Alkotmánybíróság Be. – a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény BED – büntető elvi döntés BH – a Bírósági Határozatok c. folyóiratban közzétett jogeset BK vélemény – büntető kollégiumi vélemény Btk. – a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény Bv. tv. – a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény BJE – büntető jogegységi határozat 4  I. A BÜNTETŐJOG ALAPJAI ÉS FEJLŐDÉSÉNEK VÁZLATA 1. A büntetőjog kialakulása Emberi létünk kezdeteitől fogva igaz, hogy csak közösségekben vagyunk képesek létezni, fennmaradni. Kezdetben az ember azért szorult társai segítségére, mert egyedül nem tudta megvédeni magát a természet erőivel, mások támadásával szemben. Kialakultak az első emberi közösségek, megszilárdultak a családok, a törzsek, amelyek aztán fokozatosan és szervesen fejlődtek tovább. Így jöttek létre a kezdetleges társadalmak, melyek népekké, nemzetekké váltak. Az általunk ismert történelem évezredei során számos nép tűnt el, helyüket mások vették át. Csak azok a közösségek, népek maradhattak fenn, amelyek képesek voltak biztosítani saját belső rendjüket, szervezettségüket. Ennek pedig alapja a közösség tagjainak egymáshoz való alkalmazkodása. Aki igényt tart a közösség védelmére, aki a csoport tagja szeretne maradni, annak alkalmazkodnia kell a többiekhez. Fokozatosan alakultak ki azok a magatartási szabályok, amelyek biztosították a közösség belső rendjét, elejét vették az anarchikus állapotok kialakulásának, és így garantálták a csoport egységét és közvetve a fennmaradását is. A szabályok megszegőivel szemben kezdetben a sértett egyén, később maga a közösség lépett fel. Ekkor kezd kialakulni a büntetőjog, amelynek legkezdetlegesebb formája a bosszú, ami a talio, vagyis a szemet szemért – fogat fogért elvének gyakorlati alkalmazását jelenti. A bosszú először magánbosszú volt: a sértett vagy annak családja állt bosszút azon, aki a sértettet bántalmazta vagy megölte. Nem volt igazán hatékony, mert az elkövető a kor kezdetleges viszonyai között könnyen elmenekülhetett, akár élete végéig bujdoshatott. Ennek kiküszöbölésére alakult ki a vérbosszú, amely már jóval tágabb körű, hiszen a sérelem már nem kizárólag a támadón volt megtorolható, hanem annak teljes családján vagy törzsén, illetőleg a család vagy törzs bármelyik tagján. A család vagy törzs minden tagja nem menekülhetett el, a bosszú célpontjai megtalálhatóak maradtak. A vérbosszú mind a mai napig létezik, és itt nemcsak egyes elmaradottabb társadalmakra kell gondolnunk, hanem ilyen jellege van például az egyes családi alapon szerveződő bűnözői csoportok közötti leszámolásoknak is. A büntetőjog kialakulásának egy későbbi stádiumában lehetővé vált, hogy az okozott sérelmet anyagi eszközökkel tegyék jóvá, ez gyakorlatilag a vérbosszútól való mentesülés megvásárlását jelentette. A megváltás (kompenzáció) jogtörténetileg azért is igen jelentős, mert később összegének egyik részét a közösség, vagy annak vezetője javára kellett befizetni, a kiegyeztetés során kifejtett fáradozásáért cserébe. Így alakul át a magánbüntetés közbüntetéssé, amelyet már a közösség alkalmaz az általa felállított szabályokat megszegő személyekkel szemben. Az államhatalom kialakulása és megszilárdulása a jogi szabályok, a jogrend megszületését vonta maga után. Az állam meghatározta azokat a magatartási szabályokat, amelyeket mindenkinek meg kellett tartania, és megteremtette ezen szabályok kikényszerítésének eszközeit is. A büntetés már nem a sértettnek nyújtott elégtétel többé, hanem a rend fenntartásának egyik eszköze. 2. A büntetőjog fogalma és helye a jogrendszerben 2.1 A jogrendszerben a jogi kapcsolatok minősége, a jogalanyok egymáshoz való viszonya alapján két különböző jogterületet különböztetünk meg. Az egyik nagy terület a magánjog, 5 amelyre a jogalanyok egyenlősége jellemző, azaz a magánjogi jogviszonyok szereplői egymással mellérendeltségi viszonyban állnak. Ezzel szemben a másik nagy jogterületen, a közjogban, a jogalanyok közötti kapcsolatokban egy sajátos – helyenként erősebb, máskor gyengébb – alá-fölé rendeltség figyelhető meg. Ez azt jelenti, hogy a közjogi jellegű jogviszonyok egyik szereplője, az állam, sokkal több jogosultsággal rendelkezik, mint amennyi kötelezettsége van, és ezen jogosítványainak akár a rendelkezésére álló hatalmi eszközökkel is érvényt szerezhet. A büntetőjogra is ez a hierarchikus viszony jellemző, ezért mondhatjuk, hogy a büntetőjog egy közjogi jellegű jogág, független azonban a többi ide tartozó jogágtól: az alkotmányjogtól, a közigazgatási jogtól, a nemzetközi jogtól, stb. Itt kell szólnunk a szabálysértési jogról, amely a közigazgatási jog része, de amely nagyon sokban hasonlít a büntetőjoghoz. A szabálysértések ugyanolyan jogellenes cselekmények, mint a bűncselekmények, csakhogy kisebb mértékben veszélyesek, károsak a társadalomra nézve. 2.2 A büntetőjog azon jogszabályok összessége, amelyek meghatározzák, hogy mely cselekmények minősülnek bűncselekménynek, ezek elkövetőit hogyan kell felelősségre vonni, velük szemben milyen szankciót és hogyan kell alkalmazni (Földvári József). Ami a büntetőjog belső tagozódását illeti, már a fogalmának meghatározásából következik, hogy három fő része van: az anyagi büntetőjog, a büntető eljárási jog és a büntetés- végrehajtási jog. Amikor egyszerűen büntetőjogot említünk, mindig az anyagi büntetőjogot értjük rajta. Az anyagi büntetőjog az a jogág, amely a bűncselekménynek minősülő cselekmények meghatározásával, a bűnelkövetők felelősségre vonásának feltételeivel, a velük szemben alkalmazott büntetésekkel és intézkedésekkel foglalkozik. Az anyagi büntetőjognak két fő része van, ezek az Általános rész és a Különös rész. A Különös részben találjuk az egyes bűncselekmények körülírását, az Általános részben pedig azokat az elveket, szabályokat, büntethetőségi feltételeket, amelyek minden bűncselekményre, az összes elkövetőre vonatkoznak. A büntető eljárási jog azokat a jogszabályokat jelenti, amelyek az elkövető felelősségre vonásának rendjét szabályozzák. Ezek a szabályok hivatottak biztosítani az eljárásban részt vevő személyek és alanyok (bíróság, ügyészség, nyomozó hatóságok, terhelt, védő) jogainak érvényesülését, rendelkeznek a bizonyítás körülményeiről, az eljárás menetéről, az elkövetővel szemben foganatosítható kényszerintézkedésekről. A büntetés-végrehajtási jog a büntetések és az intézkedések végrehajtásának szabályait rendezi. Rendelkezik a büntetés-végrehajtási szervek jogállásáról és szervezetéről, szabályozza az elítéltek jogi helyzetét, az egyes büntetések és intézkedések végrehajtása során igénybe vehető eszközöket és módszereket. Olyan jogterület, amely a büntetőjog, a büntető eljárási jog határain helyezkedik el, mára azonban önálló jogágnak tekinthetjük. 3. A büntetőjog tárgya: a bűnözés A büntetőjog a bűnözés elleni küzdelem egyik, méghozzá jogi eszköze. Nem a leghatékonyabb eszköz, mert csupán büntető jogszabályokkal még soha, sehol nem sikerült felszámolni vagy visszaszorítani a bűnözést, hiszünk azonban abban, hogy a büntetőjog nélkül nem biztosítható a társadalmi együttélés, valamint abban, hogy más – elsősorban szociálpolitikai – intézkedésekkel kiegészítve a büntetőjog alkalmas a bűncselekmények elkövetésétől való visszatartásra. 6 A bűnözés egy adott helyen, adott időszak alatt elkövetett bűncselekmények összességét jelenti. Olyan társadalmi jelenség, amely a statisztika módszereivel mérhető, így jellegzetességei, szerkezete megismerhető, várható alakulása kikövetkeztethető. A statisztikák azonban nem lehetnek pontosak: a bűncselekmények egy része nem jut a hatóságok tudomására, ezáltal nem kerülnek a hivatalos adatok közé sem. Az ún. látens bűnözés mértékét csak megbecsülni tudjuk. 4. A büntetőjogi felelősség 4.1 A büntetőjog azonban nemcsak a bűnözést, mint társadalmi tömegjelenséget vizsgálja, hanem az egyes embert, a bűnelkövetőt is igyekszik minél jobban megismerni. A büntetőjogi gondolkodás középpontjában a humanizmus eszméjének elterjedése óta az ember áll. Azt vizsgáljuk, hogy miért követte el cselekményét, miért és hogyan vonhatjuk őt ezért felelősségre. Olyan kérdésekről van szó, amelyek túlmutatnak a büntetőjog keretein, ezekkel a problémákkal a legrégebbi idők óta a filozófiában foglalkoztak. 4.2 A filozófia egyik legfontosabb kérdése az emberi akarat szabadságának problémája, azaz annak megválaszolása, hogy az ember cselekményeit mely tényezők és milyen mértékben befolyásolják, ha befolyásolják egyáltalán. Mivel a bűncselekmények is emberi cselekmények, a kérdés megválaszolását a büntetőjog sem kerülheti meg. A legfontosabb tehát annak tisztázása: milyen alapon tehető felelőssé egy személy az általa elkövetett cselekmény miatt? A kérdést sokan, sokféleképpen akarták megválaszolni. A különböző felfogások két csoportba sorolhatóak. A két csoport képviselőinek álláspontja több vonatkozásban nagyon különbözik egymástól, van azonban hasonlóság is közöttük. Mind az indeterminista mind a determinista koncepciók elismerik az okozatosság törvényét: a természeti, a társadalmi életben, de még az ember lelki életében sem történik semmi ok nélkül; mindennek oka van tehát. Elfogadják, hogy az emberi akarat kialakulására egyaránt hatnak külső, külvilági és belső körülmények. Jelentős különbség van azonban az elméletek között a befolyásolás mértékének megítélésében. Az indeterminista álláspont képviselői – akiket szokás a szabad akarat hirdetőinek is nevezni – szerint a befolyásolás soha nem olyan nagy, hogy kizárná a választás lehetőségét jó és rossz között. Másképpen szólva: a bűncselekmény elkövetőjének még az utolsó pillanatban is lehetősége volt választásra a bűncselekmény elkövetése és az attól való tartózkodás között. A determinista nézőpont képviselői ezzel szemben vallják, hogy a külső és a belső körülmények olyan erősen hatnak, hogy kizárják a választás lehetőségét. Adott személyiségű ember adott pillanatban tehát csak egyféleképpen cselekedhet. A büntetőjogi felelősség megalapozása szempontjából az indeterminista koncepció képviselőinek véleménye meggyőzőbb: álláspontunk szerint is van lehetősége az elkövetőnek választani a bűncselekmény elkövetése és az attól való tartózkodás között. El kell utasítanunk azokat a nézeteket, melyek azt állítják, hogy az emberi akarat csupán a körülmények hatására alakul ki, abban az elkövető döntésének nincs jelentősége. Annál is inkább, mert ebben az esetben a bűntettes csupán a körülmények áldozata, akit így megbüntetni nem lehet – ez pedig a büntetőjog felszámolásához vezet. 4.3 A büntetőjog tehát egy olyan embert állít a középpontba, aki döntési szabadsággal rendelkezik. Vannak azonban további olyan axiómák, alaptételek, amelyek meghatározzák a büntetőjogi gondolkodást, ezek a következők (Békés Imre): 7  a) Alapgondolat, hogy az elkövető fél a leleplezéstől, a felelősségre vonástól. Tiszteli a bíróságot, és felmentést vagy enyhe büntetést remél tőle. b) Alapgondolat, hogy az elítélt fél a büntetést-végrehajtástól, alkalmazkodik a szabályokhoz, igyekszik tisztelettudóan viselkedni. c) Alapgondolat, hogy az elkövető fél attól, hogy visszakerül a börtönbe, ezért törvénytisztelő életmódot törekszik folytatni. d) Alapgondolat, hogy a társadalom tiszteli az igazságszolgáltatást és erkölcsileg támogatja a bíróságot, megveti viszont a bűnelkövetőt. e) Alapgondolat, hogy a büntetőtörvény már puszta létezése alkalmas arra, hogy helyes irányba befolyásolja az állampolgárok gondolkodását, ezen túlmenően ilyen hatásuk van a büntetést kiszabó ítéleteknek is. 5. A bűnügyi tudományok Bűnügyi tudományokon azokat a tudományokat értjük, amelyek – hasonlóan a büntetőjog- tudományhoz – a bűncselekményekkel, a bűnözéssel, a bűnelkövetőkkel és a szankciókkal foglalkoznak. 5.1 Az egyik legfontosabb bűnügyi tudomány a kriminológia, amely a bűnözéssel, mint társadalmi jelenséggel foglalkozik. Kutatja a bűnelkövetések okait, feltételeit, foglalkozik a bűnmegelőzéssel. Eredményei felhasználhatók a bűnözés elleni küzdelemben, a kriminálpolitika kialakításában és a jogalkotás során egyaránt. A kriminológia kifejezést egyébként Raffaele Garofalo olasz jogtudós használta először, ez volt az 1885-ben megjelent könyvének címe. A tudomány fontosabb részterületei: a kriminál-etiológia, amely a bűnözés okait kutatja; a kriminál-morfológia, amely a bűnözés jelenlegi arculatát, szerkezetét, módszereit, számarányait, életkor, terület és nem szerinti megosztását írja le. A kriminál-pönológia feladata, hogy feltárja a büntetés-végrehajtás céljait, módszereit, de foglalkozik a bűnözők átnevelésével is. Végül meg kell említenünk a viktimológiát, amely a sértetté válás okaival foglalkozó tudomány. 5.2 A kriminalisztika, azaz a bűnügyi nyomozástan a bűncselekmények felderítésével, bizonyításával foglalkozik, feladata annak feltárása, hogy ki, mit, mikor, hol, miért, hogyan követett el. Megalapítója a grazi Hans Gross volt. Napjainkban három fő részét különböztetjük meg, ezek a krimináltechnika, a krimináltaktika és a kriminálmetodika. A krimináltechnika természettudományos ismeretek felhasználásával, modern műszaki berendezések segítségével törekszik a bizonyítékok beszerzésére és azok rögzítésére (pl. nyomok rögzítése, DNS vizsgálat, igazságügyi lőfegyvertan, stb.). A krimináltaktika a nyomozás módszertana, olyan tételek rendszere, amelyek egyes eljárási cselekmények (pl. a kihallgatás, a szembesítés, a házkutatás) leghatékonyabb végrehajtási módját írják elő. A kriminálmetodika, amelyet a kriminalisztika különös részének is nevezhetünk, az egyes bűncselekmények, valamint bűncselekményi fajták és speciális elkövetési módszerek felderítési sajátosságait vizsgálja. 5.3 A kriminálpolitika nem önálló tudományág, hanem az állam politikájának része. Fő feladata, hogy különböző stratégiákat dolgozzon ki a bűncselekmények visszaszorítása, a bűnözés megelőzése érdekében. Csak egy jól kidolgozott, a bűnözés mindenkori helyzetével és a társadalom elvárásaival adekvát kriminálpolitika lehet eredményes a bűnözéssel folytatott 8 küzdelemben. Hat a törvényhozásra, hiszen ez befolyásolja, hogy mely cselekmények minősüljenek bűncselekménynek, illetve ellenkezőleg: mely bűncselekmények dekriminalizálása szükséges. Befolyásolja a büntetési tételek megállapítását, valamint a büntetés enyhítésének, felfüggesztésének szabályait is. 5.4 Az említett bűnügyi tudományokon túl vannak olyan tudományok, amelyek elsősorban nem jogi jellegűek, eredményeik felhasználása mégis nélkülözhetetlen a gyakorlati életben. Ezek a büntetőjog segédtudományai. Itt elsősorban az igazságügyi orvostanra kell gondolnunk, amely a sérüléseket, az egészségromlást vagy halált eredményező bűncselekmények kapcsán nyújt segítséget. Sokszor a bűncselekmény minősítése és az elkövető büntetésének mértéke múlik azon, hogy könnyebb vagy súlyosabb sérülést szenvedett-e a sértett. Előfordul, hogy az alkohol vagy a kábítószer hatása az orvosszakértői vizsgálat tárgya. Ugyancsak sokszor van jelentős szerepe annak, hogy milyen a felelősségre vont személy elmebeli állapota, van-e beszámítási képessége; ilyenkor több esetben a törvény kötelező elmeorvosi vizsgálatot ír elő. Az igazságügyi orvostanon és az igazságügyi elmekórtanon kívül a bűnügyi tudományok segédtudományaként említhetjük még a pszichológiát, a pedagógiát, a szociológiát és a jogtörténetet is. 6. A büntetőjog alapelvei A büntetőjog alapelveinek azokat a vezéreszméket, elvi jelentőségű tételeket nevezzük, amelyek a jogág egészét, a Büntető Törvénykönyv minden rendelkezését áthatják. A hatályos Btk. 1.§-a jogszabályi szinten rögzíti a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvet. A jogirodalom ugyanakkor további alaptételeket is felállított, ezek közül mi a legjelentősebbeket tekintjük át. 6.1 Mindenekelőtt szólnunk kell a jogállami büntetőjog követelményéről. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a Magyarország független, demokratikus jogállam. A jogállam fogalmának meghatározása még mindig nem egységes, a legelterjedtebb felfogás szerint a jogállam egy gyűjtőfogalom: magában foglalja az alapvető emberi jogokat, bizonyos államszervezeti elveket valamint módszereket, és persze mindenekelőtt a jog uralmát illetve a jogegyenlőséget. Ezeket az elveket és alapértékeket az alkotmány rendelkezései tartalmazzák, azonban pontos tartalmuk megállapítása az Alkotmánybíróság feladata. Az alkotmányos alapelveknek és értékeknek természetesen a büntetőjog egészét is át kell hatniuk, ezért beszélünk jogállami büntetőjogról. A jogállamiság elvének két fő megnyilvánulását különböztetjük meg: formális oldalról szemlélve a jogállamiság a jogrendre vonatkozóan a jogbiztonság követelményét, materiális oldalról pedig az igazságosságot jelenti. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogszabályoknak világosnak, egyértelműeknek kell lenniük, illetve velük szemben fontos követelmény még, hogy kiszámíthatóak és előre láthatóak legyenek. A büntetőjogban ez a törvényesség alapelvében jut kifejezésre, melyről alább részletesen lesz még szó. A jogbiztonság azonban önmagában nem teremti meg a másik fontos jogállami alapértéket, az igazságosságot. Ez az állítás sajnos történelmi tapasztalatokra vezethető vissza. A XX. században Európában két olyan diktatórikus rendszer is létezett, amelyben emberek tömegei pusztultak el létező és érvényes jogszabályok alapján. Akár a német Harmadik Birodalomra, akár a Szovjetunióra és a többi kommunista diktatúrára gondolunk, igaz az állítás: ezekben az államokban a törvényhozás szabályos módon törvényeket alkotott, 9  ezek a törvények azonban sokszor igazságtalanok voltak. Felmerül a kérdés: igazságosnak kell-e lenniük a törvényeknek és más jogszabályoknak is, vagy ez a követelmény csupán a bírósági ítéletekkel szemben merülhet fel? A probléma hazánkban a kilencvenes évek elején, az ún. igazságtételi törvény kapcsán merült fel. Ennek lényege az volt, hogy az elévülésre vonatkozó szabályok módosításával kívánták elérni azt, hogy a kommunista diktatúra alatt elkövetett olyan bűntettek miatt is indulhasson utólag eljárás, amelyek elkövetőit akkor politikai okokból nem büntették meg. Az elfogadott törvény előzetes normakontrollját kérte az akkori köztársasági elnök az Alkotmánybíróságtól, amely a törvényt megsemmisítette. A magyar Alkotmánybíróság szerint az igazságosság követelménye nem a jogalkotással, hanem a jogalkalmazással szemben merül fel, álláspontja szerint a jogbiztonság előrébb való, mint az igazságosság. A 11/1992. (III. 5.) AB. határozat szerint: „Az adott történelmi helyzetet a jogállam keretein belül és annak kiépítése érdekében figyelembe lehet venni. Nem lehet azonban a történelmi helyzetre és a jogállam megkövetelte igazságosságra hivatkozva a jogállam alapvető biztosítékait félretenni. Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani. A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbrevaló.” Ez azonban további kérdéseket vet fel: vajon meddig érvényesülhet egy igazságtalan jogszabály, vajon nem veszti-e el a társadalom a bizalmát a nyilvánvalóan igazságtalan jogrendszerben, és ha igen, meddig létezhet tovább a jogbiztonság? 6.2 A büntetőjogban a törvényesség követelménye biztosítja a jogállamiság egyik alapértékének, a jogbiztonságnak az érvényesülését. Ez a kifejezés egyébként egy gyűjtőfogalom, mert kifejezi a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege régi elveit egyaránt. A nullum crimen tétele azt jelenti, hogy csak az a cselekmény minősülhet bűncselekménynek, amit a büntetőtörvény még az elkövetés előtt kifejezetten annak nyilvánított. A nulla poena elve tág értelemben azt fejezi ki, hogy csak olyan szankció alkalmazható, amelyről a törvény rendelkezik, szűkebb értelemben pedig azt jelenti, hogy adott bűncselekményre csak azt a büntetést lehet kiszabni, amit a törvényhozó az ilyen cselekmények elkövetőivel szemben alkalmazni rendel. A törvényesség alapelvéből négy büntetőjogi követelmény illetve másik oldalról szemlélve tilalom vezethető le, ezek a következők (Nagy Ferenc): a) az elkövetéskor hatályos törvény alkalmazásának követelménye és a visszaható hatály tilalma; b) a törvényi rendelkezések pontosságának követelménye és a határozatlan büntetőtörvény illetve büntetések tilalma; c) az írott büntetőtörvény követelménye és a bírói jog tilalma; d) a bírósági ítéletek törvényszöveghez való kötöttségének követelménye és az analógia tilalma. 6.3 A büntetőjog ultima ratio jellegének (szubszidiaritásának) alapelve elsősorban a törvényalkotáshoz kapcsolódó gondolat. Azt fejezi ki, hogy egy cselekményt csak akkor nyilvánítson bűncselekménnyé a jogalkotó, ha ez feltétlenül szükséges. A büntetőjognak csak „utolsó érvként” lehet szerepe, akkor, ha a társadalom érdeke másként nem védhető meg. Ilyenkor a kriminálpolitikának és törvényhozásnak minden esetben meg kell vizsgálnia, hogy szükséges-e egyáltalán a büntető jogszabály megalkotása, majd arról kell döntenie, hogy milyen mértékű büntetés áll arányban az elkövetett cselekmény súlyával. Az szubszidiaritás egyébként a büntetőjogon belül is érvényesülő alapelv. Kívánatos, hogy mindig a legenyhébb, de még célravezető szankciót szabják ki a hatóságok, így büntetések helyett elsősorban intézkedéseket alkalmazzanak, valamint szabadságelvonással járó szankciót csak akkor szabjanak ki, ha a szabadságelvonással nem járó büntetés már nem lenne 10 célravezető. Ez a törekvés azonban nem lehet parttalan: a büntetésnek mindig arányban kell állnia a bűncselekmény súlyával. 6.4 A humanizmus elve azt jelenti, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás folyamata során mindvégig szem előtt kell tartanunk, hogy a bűnelkövető is ember. Bármilyen borzalmas bűncselekményt követett is el, emberként kell kezelnünk, mert csak ez szolgálhatja mind az ő, mind a társadalom érdekeit. A humanista gondolat ma már szinte természetesnek tűnik, volt azonban olyan időszak, amikor a büntetőjogban nem az ember és az emberi méltóság állt a középpontban. Ez volt a kegyetlen testi és megszégyenítő büntetések kora. A humanizmus eszméjének át kell hatnia az egész szankciórendszert és a büntetés végrehajtására vonatkozó szabályokat egyaránt. Érvényesülnie kell a büntetőeljárás során, az egyes kényszerintézkedések foganatosításakor is. Végül a humanizmus gondolata az alapja annak a törekvésnek, hogy igyekezzünk elősegíteni az elítélt társadalomban való visszailleszkedését. 6.5 A bűnfelelősség alapelve (nullum crimen sine culpa) azt jelenti, hogy bűncselekmény miatt felelősségre vonni csak azt a személy lehet, aki bűnösen cselekedett vagy valamilyen káros következményt bűnösen idézett elő. Korábban az eredményfelelősség elve alapján mindenkit és mindent megbüntettek, aki vagy ami valamilyen módon előidézett egy hátrányos, káros eredményt. Így kerülhetett sor még a XIX. században is például a termést elpusztító állat megbüntetésére. Újabban, a bűnfelelősség elvének elfogadása és elterjedése óta a büntetőjogi felelősség megállapításának feltétele, hogy az elkövető képes legyen átgondolni cselekményét és annak következményeit, és ezekhez érzelmileg is meghatározott módon viszonyuljon. Erre pedig nyilvánvalóan csak az ember képes. A bűnösség két formája a magyar jogban a szándékosság és a gondatlanság, ezekről a későbbiekben részletesen lesz még szó. Az előbbi a súlyosabb, az utóbbi az enyhébb megítélésű alakzat. A bűnfelelősség fent említett elvéből következik, hogy a felelősségre vonásra csak akkor kerülhet sor, ha az elkövetőt legalább gondatlanság terheli. A Különös részben látni fogjuk azonban, hogy a törvény nem ilyen szigorú: a legtöbb esetben csak a szándékos elkövetést rendeli büntetni, a gondatlant nem. 6.6 A büntetőjogi felelősség differenciáltsága mint vezéreszme abból a felismerésből ered, hogy a társadalomra veszélyes cselekmények nem egyforma súlyúak, hanem eltérő megítélésűek. A közvélemény máshogy értékeli például a lopást és másként az emberölést, és ennek vissza kell tükröződnie a Büntető Törvénykönyvben is. Ezért osztjuk súlyuk alapján a bűncselekményeket bűntettekre és vétségekre, ezért különböztetünk meg a bűnösség két alakzata között, ezért jellemzi a szankciórendszert a jogkövetkezmények kettőssége, ti. vannak büntetések és intézkedések. Az eltérő megítélésből fakad a tettesek és a részesek közötti különbségtétel, és ez az oka annak, hogy eltérően értékeljük az előkészületet, a kísérletet és a befejezett bűncselekményt. 6.7 Ezen elvek mellett vannak még olyan alaptételek, amely hatnak a büntetőjogi gondolkodásra, bár nem elsősorban anyagi jogi, hanem eljárásjogi jellegű elvek. Ilyen például az ártatlanság vélelme, amely azt mondja ki, hogy senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős ítéletében nem állapította meg. De ide tartozhat a bizonyítottság követelménye, amely szerint mindig a vádló kötelessége bebizonyítani azt, amit állít, másképpen szólva ártatlanságának bizonyítására senki sem köteles. A vád bizonyítékainak mindig meggyőzőnek, alaposnak kell lenniük. Ehhez 11 kapcsolódó gondolat, hogy akkor, amikor a legkisebb kétség merül fel a bizonyítékokkal kapcsolatban, mindig a terhelt javára kell dönteni (in dubio pro reo). 7. A büntetőjog-tudomány története A büntetőjog-tudomány azoknak az ismereteknek, nézeteknek rendszerét jelenti, amelyek a büntetőjogra vonatkoznak, amelyek meghatározzák a büntetőjogi gondolkodást. A büntetőjog-tudomány sokkal később alakult ki, mint maga a büntetőjog. Korábban láttuk, hogy már a kezdetleges emberi közösségekben, társadalmakban is voltak büntetőjogi jellegű normák, a tudomány kialakulására azonban még évezredeket kellett várni. 7.1 Mint oly sok más az európai gondolkodás történetében, ez is a felvilágosodás korszakához köthető. A szabadság-egyenlőség-testvériség eszméje életre hívta a jogegyenlőséget, ami a büntetőjogban azt jelentette, hogy ugyanazért a cselekményért mindenki ugyanúgy felel, ugyanattól a bíróságtól ugyanazt a büntetést kapja. Az önkény visszaszorítása a nullum crimen és a nulla poena elvének alkalmazásával, a visszaható hatály tilalmának deklarálásával, a bűncselekmények és büntetéseik adott országon belüli egységes meghatározásával, a büntetőjogi fogalmak pontos körülírásával lett lehetséges. A felvilágosodás nagy gondolkodói, Voltaire és az enciklopédisták (Diderot, D’Alambert, Helvetius D’Holbach) voltak az elsők, akik felemelték szavukat a Franciaországban tomboló bírói önkény és a bíróságok vérlázító tévedései (Justizmord) ellen. Voltaire fellépésére a híres Calas-eset szolgáltatott alkalmat. A toulouse-i törvényszék 1762-ben Jean Calas tekintélyes protestáns kereskedőt minden bizonyíték nélkül halálra ítélte és kerékbe törette. A vád az volt, hogy egyébként öngyilkossá vált fiát ő akasztotta fel azért, mert az visszatért a római katolikus hitre, hogy ügyvéd lehessen. A bíró csupán néhány hallomás után beszélő tanú homályos vallomását, általános megjegyzéseit, utalásait vette bizonyítékként figyelembe, a mentő tanúk vallomásait nem. Calas özvegye Voltaire-t kereste meg, hogy segítsen férje emlékét rehabilitálni. Voltaire kezébe vette az ügyet, és röpirataival, melyekben egy politikai és vallási nyomástól független ítélkezési gyakorlatot, a kínzás eltörlését és a vádlott jogainak kiszélesítését követelte, végül sikerült keresztülvinnie a rehabilitációt. Az eset felkeltette az olasz Beccaria gróf figyelmét is, aki csatlakozott a mozgalomhoz és 1764-ben kiadta könyvét, amelyről alappal állíthatjuk, hogy aligha van még egy olyan büntetőjogi mű, amelynek ilyen nagy hatása lett volna a későbbi korokra. 7.2 A büntetőjog-tudomány első nagy jelentőségű alakja Cesare Beccaria. Nézeteit fő művében foglalta össze, melynek címe: A bűntettekről és a büntetésekről (Dei delitti e delle pene). Könyvének legfontosabb tételei a következők (Korinek László): a) a rendőrség önkényeskedésének tilalma, b) a bíróság csak a törvénytől függhet, c) a büntetőeljárás gyors lefolytatása, d) a védelemnek elegendő idő álljon rendelkezésére, e) a bírósági tárgyalás nyilvánossága, f) ártatlannak kell tekinteni a gyanúsítottat mindaddig, amíg bűnét rá nem bizonyították, g) a büntetésnek nem a megtorlás, hanem az elrettentés a célja, h) a kegyetlen büntetések eltörlése, i) a halálbüntetés eltörlése, j) a megelőzés elsőbbsége. Az új tanok futótűzként terjedtek el Európában, és igen népszerűek lettek a felvilágosult uralkodók között is. Hatásukra törölték el a halálbüntetést és a kínzást Poroszországban, Toszkanában, de nem ismerte már ezeket a büntetéseket II. József törvénykönyve, a Josephina sem, ami egy ideig Magyarországon is 12  hatályban volt. Az eszmék terjedése még nagyobb lendületet kapott a francia forradalom alatt, amikor megszületett az első igazán a felvilágosodás tanai alapján készült büntető törvénykönyv, a Code Pénal (1791). 7.3 Beccaria tanai alapul szolgáltak az első büntetőjogi iskola, a klasszikus iskola életre hívásához. Képviselői a büntetőjog jogászi kidolgozására fektették a fő hangsúlyt, feladatuknak a fogalmak pontos, szabatos meghatározását tekintették. A büntetőjogi felelősség alapját abban látták, hogy az egyén szabadon választhatott a bűncselekmény elkövetése és az attól való tartózkodás között. Azzal, hogy szabad akaratából elkövette a bűncselekményt, megsértette a társadalmi élet kényes egyensúlyát, amelyet csak büntetés alkalmazásával lehet helyreállítani. Nézetük szerint a büntetés célja tehát a megtorlás, azaz az eredeti állapot, egyensúly helyreállítása. Ez pedig csak olyan mértékű büntetés kiszabásával érhető el, amely arányban áll az elkövetett bűncselekmény súlyával. A klasszikus iskola legnagyobb érdeme, hogy kidolgozta a fontosabb fogalmakat és szabatos, egyértelmű rendszerbe foglalta a büntetőjogot. Hibája, hogy az általa felállított tételeket csalhatatlannak tekintete, figyelmen kívül hagyta a társadalom fejlődését, így útját állta a reformoknak és ezzel megmerevítette a büntetőjogot. Fő képviselői: Berner, Beling, Binding, Birkmeyer. 7.4 A klasszikus iskola dogmáival szemben a XIX. század második felében új tudományos irányzatok alakultak ki. Ekkor ugyanis a természettudományok, különösen az orvostudomány és a lélektan nagy fejlődésen mentek át, de megerősödött a társadalom belső összefüggéseinek vizsgálatával foglalkozó szociológia is. Az ennek hatására kialakuló természettudományos gondolkodás új irányt hozott a büntetőjog művelésébe, és különböző tudományos iskolákat is teremtett. Összefoglaló néven kriminológiai iskoláknak nevezzük azokat az elméleteket, amelyek a bűnözés okait kutatják. A nézetek között elsősorban abban van különbség, hogy miben látják ezeket az okokat. 7.4.1 A kriminál-antropológiai (bűnügyi embertani) iskola szerint a bűnözés az ember személyére, tulajdonságaira vezethető vissza. Megalapítása Cesare Lombroso torinoi orvos nevéhez fűződik, aki gondolatait A bűntettes ember (L’uomo deliquente) c. könyvében (1876) foglalta össze. Álláspontja az volt, hogy nem a bűncselekmény absztrakt fogalmát, hanem a bűntettes embert kell a vizsgálatok középpontjába helyezni, mint ahogy az orvos sem a betegséget, hanem a beteget vizsgálja. Lombroso több ezer fegyencet vizsgált meg, és arra a következtetésre jutott, hogy a bűnösök többé-kevésbé azonos rendellenességeket mutatnak, azaz a bűnelkövető ember úgy testileg, mint lelkileg elüt a rendes, becsületes embertől. Ezek a rendellenességek két okra vezethetők vissza: vagy öröklés következtében alakulnak ki, vagy pedig valamilyen betegség miatt. Lombroso és követői a bűnelkövetőket öt csoportba sorolták. A született vagy ösztönszerű bűnösökre a testi abnormitások (keskeny homlok, kiszögellő szemöldökív, erős állkapocs, kis térfogatú koponya, elálló fülek, jobb és bal kéz egyenlő ügyessége) és az erkölcsi érzék teljes hiánya, valamint az érzéketlenség, a durvaság és a kegyetlenség jellemzőek. Ők a fajfejlődés alacsonyabb szintjén álló embereknek a leszármazottjai, akik teljesen javíthatatlanok, ezért őket vagy kiirtani vagy száműzni szükséges. A szokásos bűnözők azok, akik megszokásból követnek el bűncselekményeket, nem ritkán vagyoni haszonszerzés céljából. Jellemző bűncselekményük a lopás, általában hazugok és alkoholfüggők. Az ebbe a csoportba tartozó nők jellegzetesen prostitúciót követnek el. Az alkalmi bűnelkövetőkre a gyenge erkölcsi érzék, a külső befolyással szembeni ellenállási erő hiánya jellemző. Az alkalmi elkövetők egyik külön csoportját alkotják azok, akik szenvedélyből váltak bűntettessé. Ők csupán a harag, a felindulás, a féltékenység vagy a gyűlölet miatt követnek el bűntettet, amit később megbánnak és visszatérnek a rendes életükhöz. Végül az ötödik csoportba az őrültek tartoznak, akiket el kell szigetelni úgy, hogy számukra bűnügyi tébolydákat kell felállítani. 13  Ami a bűnügyi embertani iskola tanait illeti, a legszemléletesebb kritika szerint Lombroso olyan, mint a kávé: nem táplál, de kellemesen izgat (Tarde). Lombroso és követői (Enrico Ferri és Raffaele Garofalo) feltétlen érdeme, hogy ráirányították a figyelmet az emberre, valamint hogy elméletüket nem az íróasztal mellett alkották meg, hanem jelentős kutatásokat végeztek. Viszont az is igaz, hogy egyes megállapításaik igen szélsőségesek voltak, melyek később veszélyes fegyvernek bizonyultak a XX. századi diktatúrák kezében. 7.4.2 A kriminológiai irányzatok másik fő csoportját a szociológiai iskola alkotja. Nem véletlen, hogy az iskola követői francia tudósok voltak, hiszen a szociológia tudománya Franciaországban igen jelentős fejlődésen ment át akkor. Az irányzat képviselői a bűnözés okát a társadalmi viszonyokban, környezetben látják. A bűncselekményt mint társadalmi jelenséget vizsgálják és innen nézve vonják le következtetéseiket a büntetőjogra és a büntetésekre vonatkozóan. Az iskola első határozott alakja Quetelet, aki szerint egy bizonyos számú bűncselekményt minden államban minden évben elkövetnek. Ez egy valóságos adó, amit a társadalom tagjai nagyobb szabályossággal fizetnek, mint bármely mást. Laccassagne lyoni orvostanár – akinek munkássága nyomán az iskolát szokás lyoni iskolának is nevezni – szerint a bűnözésnek vannak egyéni és társadalmi tényezői egyaránt, azonban döntő jelentősége csak ez utóbbiaknak van. A bűnözés fő oka a társadalmi környezet, a bűnös csak mikróba, amely akkor fejlődik, ha alkalmas talajba kerül. Tőle származik a mondás, hogy minden társadalomnak olyan bűnözői vannak, amilyeneket megérdemel. Az irányzat másik fő képviselője, Gabriel Tarde szerint a bűnöst a társadalom, a környezet teremti meg. Felfogása az, hogy az utánzás mozgatja az emberi társadalmat, ez a bűnelkövetések legfőbb oka is. A szociológiai iskola nagy érdeme, hogy kiemelte a bűncselekmények társadalmi jelentőségét, felhívta a figyelmet a szociálpolitika fontosságára. Hibája azonban, hogy túlzásba esik a társadalom szerepének megítélésében, hiszen ez az egyoldalú megközelítés megkérdőjelezi a büntetőjog hagyományos fogalmait. Nem beszélhetünk ugyanis egyéni felelősségről, bűnösségről, beszámításról, ha az elkövető csupán egy eszköz a társadalmi környezet kezében. 7.4.3 A különböző iskolák túlzásai, egyoldalúsága egy újabb irányzat, a közvetítő iskola megjelenéséhez vezetett. A közvetítő iskola hívei szerint a bűnözés egyaránt visszavezethető az elkövető személyében rejlő, endogén, és a társadalmi környezetben gyökerező, exogén okokra. Képviselői fő feladatuknak tekintették, hogy hidat verjenek az egymással látszólag kibékíthetetlen elméletek közé: a bűncselekményeket jogi, biológiai és szociológiai szempontból egyaránt vizsgálták. Az iskola megalapítása Franz von Liszt, Prins és van Hamel nevéhez fűződik. Vezetésükkel alakul meg 1889-ben a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület, amelynek fő célkitűzése lett, hogy átalakítsák a büntetőjog hagyományos rendszerét. Liszt elkötelezett híve volt a klasszikus iskola által kidolgozott nullum crimen és nulla poena elveknek. A büntető törvénykönyvet a bűnelkövetők Magna Chartájának nevezte, hiszen ezeknek az elveknek a segítségével a törvény garanciát nyújt a vádlottaknak a bírói önkénnyel szemben. A bűncselekményt egyrészről úgy fogja fel, mint a bűnelkövető gazdasági és társadalmi életviszonyainak szükségszerű következményét, másfelől elismeri azonban, hogy az elkövető személyének is hatása van az elkövetésre. Nézete szerint a büntetés célbüntetés (Zweckstrafe), melynek lényeges fogalmi elemei a megelőzés és a nevelés. 14  Sokat idézett gondolata a bűnelkövetők csoportosítása. A bűntettesek egyik csoportját az alkalmi elkövetők alkotják, akik lélekállapotuk nem megfelelő volta vagy ítélőképességük pillanatnyi kihagyása miatt válnak egy adott szituációban bűnözővé. Velük szemben elegendő csupán figyelmeztető büntetést kiszabni, ilyen például a feltételes elítélés. A másik csoport az állapot-bűntettesek köre, akik további két részre oszthatók: a javítható és a javíthatatlan elkövetőkre. A javítható bűntettesek szembenéznek tettük következményeivel, bűnükért hajlandóak bűnhődni, és ez után képesek arra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba és annak hasznos tagjává váljanak. Őket tehát meg kell javítani, amelynek eszköze például a határozatlan idejű szabadságvesztés. Azok alkotják a javíthatatlan bűnelkövetők körét, akik a bűnből élnek és életcéljuknak a fennálló jogrend megszegését tekintik. Őket ártalmatlanná kell tenni, azaz távol kell tartani a társadalomtól. A Liszt tanai által erősen befolyásolt közvetítő iskola – a klasszikus irányzattal szemben – abból indul ki, hogy az elkövető nem szabad akaratából követte el a bűncselekményt, hanem a társadalomban és a személyében rejlő sajátosságok, körülmények hatása alatt. Cselekményét ezért nem megtorolni kell, hanem arra kell törekedni, hogy a jövőben ne kövessen el újabb bűncselekményt. Ez pedig csak nevelő hatású, személyre szabott büntetés kiszabásával érhető el. A közvetítő irányzat rendkívül nagy hatást gyakorolt a büntetőjog-tudományban, elég csak arra utalnunk, hogy nézeteinek többségét mai napig elfogadott elveknek tekintjük. 7.5 A XX. század második felében újabb büntetőjogi irányzatok jelentek meg. 7.5.1 Kiemelkedik közülük a társadalomvédelem mozgalma (défense sociale), melynek egyik alapítója az olasz Filippo Grammatica volt. Nézete szerint a tettes személyére szabott intézkedésre van szükség, nem pedig a bűncselekményhez igazodó büntetésre. Véleménye szerint a büntetőjog hagyományos rendszere nem alkalmas a bűnözők visszatartására, ezért azt fel kell számolni. 7.5.2 Mérsékeltebb gondolatokat fogalmazott meg a francia Marc Ancel, aki az új társadalomvédelem vezéralakja volt. A büntetőjog hagyományos fogalmai közül hangsúlyozta a felelősség egyéni és morális jellegét, célként fogalmazta meg a bűnelkövetők reszocializálását, azaz a társadalomba való visszavezetését. Nézete szerint ez az elkövető személyiségével összhangban álló jogkövetkezményekkel érhető el. 7.5.3 Nem kis mértékben a társadalomvédelem hatására alakult ki a nyugat-európai országokban a kezelési elmélet (treatment). A felfogás alapja az a gondolat, hogy a bűnelkövetőt úgy kell megváltoztatni, hogy a társadalom és a környezete iránt fogékonyabb, érzelmileg teljesebb emberré váljon. Ez pszichoterápiával, klinikai és szociális munkával érhető el. Mivel az elítélt megjavulása, meggyógyulása nem köthető előre pontosan rögzített időponthoz, a felfogás alapján elterjedtek a határozatlan büntetések. Az ilyen szankció azonban teljesen elveszti a kapcsolatát az elkövetett bűncselekménnyel, így nem igazságos. Ráadásul az elbocsátás időpontját nem a bíróság, hanem a végrehajtó hatóságok határozták meg. A koncepció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért a legtöbb helyen fokozatosan visszatértek a büntetőjog hagyományos intézményeihez. 7.5.4 A bűnelkövetők megjavítására vagy kezelésére törekvő elméletek kudarca kedvezett annak, hogy újjászülessen a megtorlás gondolata. A neoklasszikus felfogás hívei a jogbiztonságot, a törvényességet és az egyenlőséget helyezik a középpontba. Hívei a tettarányos büntetéskiszabás fontosságát hangsúlyozzák, felértékelik a generális prevenciót, azaz a büntetés kedvező társadalmi hatásait emelik ki. A bűnelkövető személye a neoklasszikus felfogás követőinek gondolkodásában az elkövetett bűncselekményhez képest háttérbe szorul. 15  7.5.5 Talán a legfiatalabb elméletek egyike az áldozatorientált irányzat. Ennek középpontjában már nem az elkövetett cselekmény, de nem is az elkövető személye áll, hanem az áldozat. Az irányzat arra törekszik, hogy az áldozat sérelmét a lehető legnagyobb mértékben lehessen kompenzálni. Felértékelődik a sértett személye: aktívan kapcsolódik be a büntetőeljárásba, amelynek egyik fő célja az ő kártalanítása. Ez a felfogás annak a kritikus távolságtartásnak a megnyilvánulása, amely a büntetőjoggal, az állami felelősségre vonással szemben alakult ki (Nagy Ferenc). A kritikai megítélés következménye, hogy egyre többen keresnek alternatívát az állami büntetőjoggal szemben. Vannak azonban, akik jogon belüli reformokat sürgetnek: egyre inkább felértékelődik a diverzió, azaz a büntetőjogi útról való elterelés, amikoris az elkövetővel szemben más, elsősorban igazgatási jellegű szankciót vagy eljárást alkalmaznak. 7.5.6 Végül meg kell említenünk a „law and order” (törvény és rend) ideológiája alapján álló kriminálpolitikai nézeteket, amelyek rendkívül szigorúak, és természetesen a megtorlást állítják a középpontba. Ez a sok esetben a nulla tolerancia elvét valló kriminálpolitika elsősorban az Egyesült Államok büntetőjogára jellemző, de hatással van a többi angolszász jogrendszert követő állam büntetőpolitikai felfogására is. 8. A magyar büntetőjog története 8.1 Az államalapítástól kezdődően Magyarországon számos dekrétum, statútum és szabályzat rendelkezett bűncselekményekről és büntetésükről, azonban a büntetőjog egészét átfogó törvénykönyv nem készült, így egészen a rendi korszak végéig meghatározó szerepe volt hazánkban a szokásjognak. Az első írott jogforrások az Árpád-házi királyainkhoz köthetőek. Szent István második dekrétuma szigorú büntetéseket állapított meg a gyilkosokra, lányrablókra, hitszegőkre, tolvajokra, boszorkányokra, méregkeverőkre, a király és a közrend megsértőire, stb. Törvényeiben nyomát találjuk a vérbosszúnak (a méregkeverőt a sértett személyének vagy a szüleinek kellett kiadni) és a kompenzációnak egyaránt (a szolga megölése esetén a kárt egy másik szolga átengedésével kellett megtéríteni). Szent László törvényeiben csaknem eltűnik a vérbosszú és a kompenzáció, így a büntetés fokozatosan közjogi jellegűvé válik. Második és harmadik törvénykönyve tartalmazott a vagyon elleni bűncselekményekkel kapcsolatos szabályokat, melyek büntetése igen szigorú volt. A szigor eredményesnek bizonyult, erről Kálmán törvényei tanúskodnak, aki sok esetben enyhítette a korábbi drákói büntetéseket. Nevéhez fűződik a boszorkányság büntetésének megszüntetése, és a tüzesvas- és forróvíz-próbák visszaszorítása is. Ezt követően királyaink alig hoztak büntetőjogi jellegű törvényeket, erre az időszakra egészen Mátyásig a kompenzáció volt a jellemző. Mátyás két törvényében (1462:2. és 1485:15. tc.-k) rendelkezett a hűtlenségről és a nagyobb hatalmaskodás egyes eseteiről (pl. nemes házának megrohanása, nemes megverése, megsebzése, megölése, stb.). A szokásjogot két gyűjtemény, Werbőczy Hármaskönyve és a Praxis Criminalis foglalta össze. A Hármaskönyv a keletkezésétől, 1514-től fogva meghatározó eleme volt a magyar ítélkezési gyakorlatnak. Az első rész 14-15. szakaszában találjuk a legsúlyosabb közbűncselekményeket, a hűtlenségi deliktumokat, valamint az egyéb súlyos cselekményeket. A gyűjtemény ezek mellett számos magánbűncselekmény ismérvét is megadta, és néhány fogalmat is tartalmazott. A Praxis Criminalis eredetileg a III. Ferdinánd által Alsó-Ausztria számára 1656-ban kiadott büntető perrendtartás volt, amelyet Kollonics Lipót esztergomi érsek fordíttatott le latinra. Szokásjoggá azt követően vált, hogy 1687-ben bekerült a Corpus Juris Hungarici-be. 16 A Praxis Criminalis két részből állt. Az első rész túlnyomórészt az eljárási szabályokat rögzítette, az egyes bűncselekményekkel a második rész foglalkozott. A kódex nemcsak az egyébként igen szigorú büntetéseket tartalmazta, hanem felsorolta a büntetés enyhítésére vagy súlyosítására alapot adó körülményeket is. 8.2 Száz évvel később a felvilágosodás eszméi hatást gyakoroltak a magyar büntetőjog alakulására. II. József császár 1787-ben egy pátenssel léptette hatályba Magyarországon az Ausztria számára készült büntető törvénykönyvét, a Josephinát, melynek nagy érdeme volt, hogy eltörölte a kínzást és a halálbüntetést. A törvény azonban nem volt sokáig a magyar jog része, mert az uralkodó – aki rendeleteit egyébként vissza is vonta – halála után az 1790-91-es országgyűlés a kódex hatályát megszüntette. Az országgyűlés azonban egy bizottságot küldött ki, amelynek feladata lett egy új, magyar büntető törvénykönyv megalkotása. A bizottság gr. Zichy Károly országbíró elnökletével 1795-re készítette el a javaslatát. A tervezet egy alapelveket tartalmazó bevezetőből és két fő részből állt, melyek közül az első az eljárási, a második az anyagi jogi szabályokat tárgyalta. A javaslat nem tett különbséget nemes és nem nemes között, és felfogása szerint a büntetés célja nem a megtorlás, a bosszú volt, hanem a bűnös megjavítása, ha pedig ez nem volt lehetséges, akkor az ártalmatlanná tétele. A tervezet ismerte ugyan a halálbüntetést, de csak hat bűncselekmény elkövetőjére rendelte alkalmazni, ugyancsak szűkült az életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtható bűntettek száma (egy esetben volt lehetőség kiszabni), és lényegesen mérsékelte a testfenyítés alkalmazási körét is. Sajnos azonban a korának megfelelő, humanista jellegű javaslatból nem lett soha törvény. 8.3 A következő kodifikációs kísérletre 1830-ig kellett várni. 1827-ben az első reformországgyűlés egy törvénnyel bizottságot állított fel, amelynek az volt a feladata, hogy nézze át és véleményezze az 1795-ös javaslatot. A bizottság egy egészen új javaslatot készített, amelyet 1830-ban tettek közzé. Ez a tervezet leginkább csak a címében hasonlított a korábbira. Az 1803-as osztrák Btk-t alapul véve szakított az 1795-ös javaslat humanista felfogásával, szigorított a büntetéseken, ismét különbséget tett nemes és nem nemes közt. 8.4 Bár az 1830-as javaslatból sem lett elfogadott törvény, a büntetőjog kodifikációját elodázni többé már nem lehetett. A reformkori jogászok és politikusok közül egyre többen emelték föl szavukat a régi, korszerűtlen és embertelen büntetőjogi szabályokkal szemben. A folyamatot Deák Ferenc indította el a botbüntetés elleni felszólalásával, aki mögött gyorsan felsorakoztak a szabadelvű követek. Végül az 1839-40-es országgyűlés a „büntető és javító rendszer” megújításának munkálataira egy választmányt állított fel. A választmány először két, majd három alválasztmányt hozott létre, az egyik feladata volt az anyagi jogi javaslat elkészítése. Ennek az alválasztmánynak elnökéül Tihanyi Ferenc temesi főispánt választották, a munkát azonban ténylegesen Deák vezette, a titkára pedig Pulszky Ferenc lett. Nagyon érdekes és tanulságos a bizottság munkamódszere. Beszerezték és feldolgozták a kor összes törvénykönyvét és a legjelentősebb külföldi szakirodalmat is. Kapcsolatba léptek Mittermayer-rel, az akkori kodifikációs mozgalom heidelbergi apostolával is. A bizottság ülésein minden egyes kérdésnél ismertetésre kerültek a külföldi törvénykönyvek megoldásai és Mittermayer nézetei, valamint a legújabb nemzetközi kutatások eredményei. Ezeket az alválasztmány tagjai megvitatták, majd megszövegezték a javaslatot. Pulszky a szöveget lefordította németre, elküldte Heidelbergbe, ahol Mittermayer véleményezte azokat. Nézeteit a legközelebbi üléseken megvitatták és ha szükséges volt, változtattak a tervezeten. A tervezet 1843-ra készült el. A javaslat készítői elvetették a halálbüntetést, a testfenyítő és a becstelenítő büntetéseket. A tervezet a büntetési tételeknek csak a maximumát határozta meg, tehát nem kötötte meg a bíró kezét az enyhítésben. Büntetésként az életfogytig tartó 17 rabságot, a határozott ideig tartó (1 nap-24 év) rabságot, a fogságot (1 nap-1 év), a közhivatal elvesztését, a pénzbüntetést és a bírói megdorgálást ismerte. A legsúlyosabb büntetést, az életfogytig tartó rabságot mindössze hét bűncselekményre lehetett alkalmazni. A törvény különös részében a bűncselekmények a legtökéletesebb logikai rendszerben voltak elhelyezve, előbb a személyek elleni bűntettek, majd a vagyoni viszonyokat sértő, végül a társadalom és az állam elleni bűncselekmények kerültek szabályozásra. A bűncselekmények tényállásai szabatosan voltak megfogalmazva, az alkotók figyeltek arra, hogy a büntetési tételek igazságosan és arányosan legyenek megállapítva. A javaslatot Mittermayer a legeredetibb törvényhozási kísérletnek nevezte, dicsérő szavai nem voltak alaptalanok. Ha hatályba lépett volna, kora legjobb törvénye lehetett volna, olyan kódex, amely alapjául szolgálhatott volna az európai kodifikációknak. Sajnálatos módon soha nem lett belőle törvény: az alsó tábla ugyan elfogadta, a főrendi ház azonban kifogásokat támasztott ellene, főleg pedig nem volt hajlandó eltörölni a halálbüntetést. Büntetőjogunk maradt tehát a régi, elavult és korszerűtlen törvényeken és a szokásjogon. A bírói kar azonban többé már nem tért vissza a korábbi ítélkezési gyakorlathoz. A bírák ugyanis felismerték és megértették az új kor követelményeit, és írott jogforrás hiányában kialakítottak egy a korábbinál humánusabb, igazságosabb gyakorlatot. Jól példázza ezt, hogy az ország területén évente átlagosan hat-nyolc személyt végeztek ki, a börtönbüntetések tartama is sokkal kisebb volt, mint más országokban. Fokozatosan kikopott a magyar jogrendszerből a botozás is. Az 1843-as javaslat eszméi tehát beépültek a büntetőjogi gondolkodásba. 8.5 A forradalom és szabadságharc leverését követően hazánkban az osztrák büntető törvényeket, előbb az 1803-as régi, majd az 1852-es új Btk-t alkalmazták a kinevezett császári bíróságok. Az osztrák jog uralma az Országbírói Értekezletig (1861) tartott, amely javaslatára – némi módosítással – visszaállították az 1849 előtti állapotot. A változások egyik legjelentősebbike, hogy megszüntették a nemesek és a nem nemesek közötti különbségtételt, valamint kizárták a testi büntetések alkalmazását. Ez azonban nem változtatott azon, hogy ismét az a rendszertelen, bizonytalan állapot lett jellemző a büntetőjogra, mint ami a szabadságharc előtt volt. Ismét elodázhatatlanná vált egy törvénykönyv elkészítése, amely a kiegyezést követő években végre el is készülhetett. 8.6 1873-ban Csemegi Károly igazságügyi államtitkár kapott megbízást egy új Btk. elkészítésére. Munkája során áttanulmányozta az egész büntetőjogi irodalmat és az akkor alkotott külföldi törvényeket. Több tervezetet alkotott, a végleges változatot 1878-ban fogadta el az országgyűlés, így több évszázad kodifikációs kudarcai után megszületett az első magyar Büntető Törvénykönyv (1878: V. tc.), amelyet alkotójáról Csemegi-kódexnek neveztek el. A törvény a magyar jogalkotás kiemelkedő jelentőségű műve, amelyet nem csak időtállósága (ti. Általános része az 1950-es Btá., Különös részének számos rendelkezése pedig az 1961-es új Btk. hatályba lépéséig volt érvényben), hanem fogalmainak pontos meghatározása, dogmatikai rendszerének tisztasága is bizonyít. A kódex trichotomikus rendszerű volt, hiszen a bűncselekményeket bűntettekre és vétségekre osztotta, és ezeket egészítették ki a kihágások, amelyeket egy külön törvényben soroltak fel. Ami a szankciórendszerét illeti: egyetlen jogkövetkezményt, a büntetést ismert csak, ennek azonban több fajtája volt. Halálbüntetést csupán két bűncselekmény (a király meggyilkolása, szándékos megölése és ezek kísérlete, illetve a gyilkosság) esetén lehetett kiszabni, a kódex egyébként a szabadságvesztést állította a büntetési rendszer középpontjába. Ismerte a hivatalvesztés, a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztése, a foglalkozás gyakorlásától való eltiltás, a külföldiek kiutasítása büntetéseket és a pénzbüntetést is. 18  Viszont a kódex nem tartalmazott külön rendelkezéseket a fiatalkorúakra vonatkozóan, nem ismerte a büntetés végrehajtásának feltételes felfüggesztését, és nem szabályozta a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítést sem. A hiányosságokat a törvényhozás a büntetőnovellákban küszöbölte ki. 8.7 A hiányosságokat részben az 1908-as I. Büntetőnovella orvosolta. Az akkor már nagyon divatos kriminológiai iskolák hatására a novella egyik része a fiatalkorúakkal, másik része a büntetés végrehajtásának feltételes felfüggesztésével kapcsolatos szabályokat tartalmazta. 8.8 A Csemegi-kódex további lényeges módosításaira 1913-ban és 1928-ban került sor. Az előbbi törvény a közveszélyes munkakerülőkről, utóbbi, a II. Büntetőnovella többek között a megrögzött bűntettesekről és az ellenük alkalmazott szigorított dologház büntetésről tartalmazott rendelkezéseket. A szigorított dologház egy határozatlan tartamú büntetés volt, legkevesebb három évig tartott, felső határa gyakorlatilag életfogytig tarthatott. A második világháború előtti utolsó jelentős módosítás (1940) a rehabilitációról, azaz a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésről rendelkezett, ezzel megszűnt a Csemegi- kódex utolsó nagy hiányossága is. 8.9 A második világháborút követő években három olyan jogszabály született, amelyek lehetővé tették a háborús bűnösök felelősségre vonását, de megalapozták egy új gazdasági- társadalmi berendezkedés büntetőjogi védelmét is. Az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt 81/1945. (II. 5.) ME rendelet a háborús és a népellenes bűncselekményekről rendelkezett, az 1946. évi VII. törvény a demokratikus államrend védelméről és a demokratikus köztársaság védelméről, a 8800/1946. ME rendelet pedig az árdrágító és a közellátás elleni bűncselekményekről szólt. A háborús és népellenes bűncselekményekről szóló törvény két szempontból is különleges. Egyrészt visszaható hatállyal ruházta fel magát, és a visszaható hatály kezdeti időpontját sem határozta meg, így lehetővé vált azok megbüntetése, akik részt vettek az 1919-es tanácsköztársaság utáni felelősségre vonásokban, a baloldali szervezetek és a zsidó lakosság üldözésében. A másik érdekessége, hogy a hatálya alá eső bűncselekmények nem évültek el és soha nem is fognak elévülni. Egyébként a törvény rendelkezései alapján folytatták le az eljárásokat a háború után felállított népbíróságok, és ítéltek három magyar miniszterelnököt (Imrédy Béla, Bárdossy László, Sztójay Döme) halálra. A demokratikus államrend és a demokratikus köztársaság védelméről szóló törvény már a kialakuló kommunista diktatúra egyik eszköze volt a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. Ezt használta ugyanis a hírhedt politikai rendőrség, az ÁVO, majd az ÁVH is a koncepciós perek során azért, hogy megszabaduljanak a rendszer vélt vagy valós politikai ellenfeleitől. A törvény alapján ítélték el Magyarország prímását, Mindszenty József bíborost, Rajk Lászlót, az 1956-os forradalom és szabadságharc után pedig Nagy Imrét és a forradalmárokat is. Alappal állíthatjuk, hogy az ötvenes évekkel kezdődő időszak volt a magyar büntetőjog és büntető igazságszolgáltatás legsötétebb korszaka, amikor még az is előfordulhatott, hogy egy soha ki nem hirdetett, titkos jogszabály (1950. évi 26. tvr.) alapján ítéltek halálra és szabadságvesztésre – fegyveresen elkövetett tiltott határátlépés miatt – embereket. Nem kevesebb kritika illetheti a közellátási rendeletet is, hiszen ha az előbbi törvény a politikát, ez a gazdaságot kriminalizálta. A rendelet eredetileg a forint, az árak és a közellátás biztonságát volt hivatott védeni, de később a beszolgáltatás, a fekete vágások és a felvásárlásra vonatkozó szabályok is a hatálya alá estek, így eszközzé vált a hatalom kezében a módos parasztok, a kulákok elleni leszámoláshoz. A korszak szakmai szempontú törvénye a III. Büntetőnovella volt (1948), amely többek között rendelkezett az elmebeteg bűnelkövetők biztonsági őrizetéről, az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekről, a foglalkozási szabályok megszegéséről, stb. 19  8.10 A Csemegi-kódex Általános része 1950-ig maradhatott hatályban, akkor készült el ugyanis a Btá., az 1950. évi II. törvény. Az Általános rész új koncepcióján felfedezhetők a szovjet büntetőjog hatásai, elég csak a társadalomra veszélyesség fogalmának bevezetésére gondolnunk. Ugyancsak szovjet minta szolgált a javító-nevelő munka bevezetésére is. A törvény egyébként megszüntette a vétségek kategóriáját, majd később a kihágásokat is eltörölték, így egészen 1971-ig a bűntett fogalma a bűncselekménnyel volt azonos. 8.11 1961-ben született meg az első szocialista kódex, amely végre egységes szerkezetbe foglalta a büntetőjogot. A megelőző évtizedben ugyanis már a Btá. szabályozta az általános részt, hatályban maradtak viszont a Csemegi-kódex különös részének egyes rendelkezései, és persze új törvények, törvényerejű rendeletek is születtek. Így például – a kor „szellemének” megfelelően – törvényerejű rendelet jelent meg a tervgazdálkodás büntetőjogi védelméről, a devizagazdálkodás büntetőjogi védelméről, illetve a társadalmi tulajdon fokozott büntetőjogi védelméről. Ez utóbbi példátlan rendelkezése, hogy lehetővé tette halálbüntetés kiszabását bizonyos súlyos vagyon elleni bűncselekmények esetében. A kaotikus jogszabályi környezet miatt kényszerült kiadni az Igazságügyi Minisztérium a BHÖ-t (Hatályos Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállítása), amely nem törvény volt, hanem csupán egy jogszabály-gyűjtemény. A helyzetet végül az új törvény oldotta meg. 8.12 Az 1961. évi V. törvény nem tartozik a legjobban sikerült jogszabályok közé, nem csoda tehát, hogy hatályba lépését követően nem sokkal már egy újabb törvény előkészítésébe fogott az igazságügyi kormányzat. Az 1978-ban elfogadott Btk. a kor színvonalának megfelelő, szakmai szempontok alapján készített törvénykönyv volt, mely több mint harminc évig volt hatályban. Az időközben bekövetkezett gazdasági, társadalmi változások számtalan módosítást eredményeztek, ami értelemszerűen megbontotta a törvény belső koherenciáját. Jelentős változáson ment keresztül a büntetőpolitika is, szükségessé vált tehát egy új kódex megalkotása, amely a 2012. évi C. törvény elfogadásával és hatályba lépésével valósult meg. II. A BÜNTETŐ JOGSZABÁLY TANA 1. A büntetőjog forrása 1.1 A jogforrás a törvényhozó akaratának meghatározott módon, meghatározott formában történő kifejezése. A fogalom utal arra, hogy egyaránt jogforrásnak tekintjük a jog megjelenési formáját, azaz az egyes jogszabályi fajtákat (alaki jogforrás), valamint azokat a szervezeteket, amelyek jogosultak a jogszabályok megalkotására (anyagi jogforrás). 1.2 A büntetőjogban csak törvény lehet jogforrás, azaz csak törvény határozhatja meg a bűncselekményeket, a rájuk vonatkozó büntetéseket és azok végrehajtását. Ez következik a nullum crimen és a nulla poena évszázados elvéből, de ilyen rendelkezést tartalmaz a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény is. A büntetőjogunk forrása ez idő szerint tehát az 2012. évi C. törvény. Kategorikus kijelentésünket azonban az alábbiak némileg árnyalják. 1.3 Magyarország Alaptörvénye szerint „Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját. Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.” [Q) cikk (2)-(3) bek.] 20 Ennek értelmében a nemzetközi jog kógens, mindenkire nézve kötelező szabályait, a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeket és a nemzetközi szervezetek határozatait a magyar jog részének kell tekintenünk. Ez viszont vonatkozik a büntetőjogi tárgyú szabályokra is, így a magyar hatóságoknak ezeket messzemenően figyelembe véve kell eljárniuk, feltéve természetesen, ha Magyarország a nemzetközi szerződés, nyilatkozat vagy határozat részes állama. Nagyon jó példa erre a háborús vagy emberiség elleni bűncselekmények köre, melyek közül igen soknak a törvényi tényállását, büntethetőségi feltételeit a nemzetközi jog határozza meg. 1.4 Jogrendszerünkben különös fontossága van az Alaptörvénynek. Jellegéből adódik, hogy a benne foglalt szabályoknak és elveknek át kell hatniuk a jogrend, így a büntetőjog egészét is. Az Alaptörvény rendelkezéseit és az abból folyó elveket elsősorban a jogalkotónak kell figyelembe venni. A bíróságot kötik a már megalkotott törvények, pusztán alkotmányos elvek alapján senkit sem lehet büntetőjogi felelősségre vonni, illetve senkivel szemben nem lehet az eljárást megszüntetni. Lehetősége csupán arra van, hogy az általa alkotmányellenesnek vélt jogszabály kontrollját kérje az Alkotmánybíróságtól. Szintén sajátos az Alkotmánybíróság szerepe, hiszen lehetősége van egy jogi norma megsemmisítésére, új jogszabályt azonban nem alkothat – szokás ezt negatív jogalkotásnak is nevezni. Az elmúlt másfél évtizedben több esetben előfordult, hogy az Alkotmánybíróság büntetőjogi tárgyú jogszabályról állapította meg, hogy alkotmányellenes, és megsemmisítette azt. Ilyenkor a bíróságok a folyamatban lévő eljárásokat megszüntetik, egyes esetekben a már lezárt ügyeket is felülvizsgálják. Mindez azonban nem annyira az alkotmánybírósági határozatra, hanem az általa eszközölt törvényi változásokra vezethető vissza. 1.5 Szólnunk kell továbbá olyan más jogszabályokról, amelyek büntetőjogi rendelkezéseket tartalmaznak. Az egyik legjelentősebb, legtöbbször alkalmazott ilyen jogszabály, amely a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról rendelkezik (Bv. tv.). A bíróságoknak a büntetőjogi felelősség megállapításakor sokszor azonban még ezeknél is alacsonyabb szintű jogszabályokat is meg kell vizsgálniuk. Ha a keret- és háttérjogszabályok (pl. a KRESZ) nem is tekinthetők a büntetőjog közvetlen forrásának, szerepük van a felelősségre vonásban. 1.6 Végül néhány szót kell szólni a szokásjogról és a bírói gyakorlatról is. Mivel hazánkban nincs precedensrendszer, jogforrási erejüket nem ismerjük el. Kétségtelen, hogy a bíróságok tevékenységük során hajlanak bizonyos fogalmak és elvek tendenciózus alkalmazására, ez azonban sokszor ellent mond a nullum crimen és a nulla poena elvének. Vonatkozik ez még a Kúria jogegységi határozataira is, amelyek bár kötelezőek az alsóbb fokú bíróságokra, nem a bírói jogalkotás, hanem a jogértelmezés termékei. Jelentőségük azonban igen nagy, ugyanis az egységes ítélkezési gyakorlat a jogállamiságnak éppen úgy követelménye, mint az említett elvek. Korábban a Legfelsőbb Bíróság elvi döntéseket és irányelveket is alkotott. Ezek szintén kötelezőek voltak az alsóbb fokú bíróságok számára. Ma már csak néhány ilyen van hatályban, jelentőségük azonban továbbra is igen nagy. Az irányelvek és az elvi döntések mellett korábban a Legfelsőbb Bíróság kollégiumai állásfoglalásaikat is közzétették. Ezeknek a kollégiumi állásfoglalásoknak soha nem volt kötelező erejük, azonban beépültek a bírói gyakorlatba. Napjainkban a Kúria büntető jogegységi határozatokat és kollégiumi véleményeket alkot, melyek közül a jogegységi határozat kötelező erővel bír. Ezeken túl a Kúria, és újabban az ítélőtáblák is folyóiratokban tesznek közzé eseti bírósági döntéseket, amelyek sokszor igen érdekesek és tanulságosak, ám nincs jogforrási erejük. 21 2. A büntető jogszabály szerkezete 2.1 Büntető jogszabályon értjük azokat a jogszabályokat, amelyek valamely büntetőjogi jogviszonyt szabályoznak, illetve az ennek alapjául szolgáló társadalmi viszonyt védik. A büntető jogszabályok tilalmakat vagy parancsokat tartalmaznak. A jogirodalomban szokás egy tilalmat vagy parancsot tartalmazó jogszabályról, és a törvényhozó összes tilalmát vagy parancsát tartalmazó jogszabályról beszélni. Ez utóbbi a Büntető Törvénykönyv. 2.2 Az egy parancsot vagy tilalmat tartalmazó büntető jogszabály szerkezete némileg eltér a többi jogág normáinak szerkezetétől. Máshol ugyanis szokás különbséget tenni hipotézis, diszpozíció és szankció között. A hipotézis egy feltétel, a normának az a része, amely meghatároz egy élethelyzetet, ami a norma alkalmazásának az előfeltétele. A diszpozíció írja elő, hogy a hipotézis fennállása esetén milyen magatartást köteles a norma címzettje tanúsítani, a szankció pedig egy jogkövetkezmény, amit a norma a diszpozíció teljesüléséhez kapcsol. A büntetőjogi jogszabályban a hipotézis és a diszpozíció összeolvad, így a kettő közül elegendő csak ez utóbbi részletesebb ismertetése. 2.3 A diszpozícióban írja körül a törvényhozó azt a magatartást vagy azt az eredményt, amelynek tanúsítása vagy előidézése a társadalom számára káros, veszélyes. A diszpozíciónak négy fajtáját különböztetjük meg. Az egyszerű diszpozíció csak megnevezi a büntetendő cselekményt, anélkül, hogy részletesen körülírná azt. Ilyen például az emberölés törvényi tényállása, amely így szól: „Aki mást megöl, bűntettet követ el...”. Nyilvánvaló, hogy kudarcra lenne ítélve minden olyan törekvés, amely szabatosan, pontosan kívánná körülírni ezt a cselekményt, hiszen egy másik ember halálát sokféleképpen elő lehet idézni. De ez tulajdonképpen felesleges is volna, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy mit jelent egy másik ember megölése. A leíró diszpozíció ezzel szemben részletes, pontos megfogalmazást ad a bűncselekményről. Ilyen például a lopás tényállása: „Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.” Az ilyen jellegű diszpozíciók jelentik a nullum crimen elvének kiteljesedését, nem véletlenül ezek túlsúlya jellemzi a törvényünket. Ha azonban egy tényállás túl részletes, túl szerteágazó, éppen ellenkező hatást válthat ki, hiszen az áttekinthetetlen normaszöveg jogbizonytalanságot eredményezhet. A hivatkozó diszpozíciók megalkotására mondatok, fogalmak és kifejezések felesleges ismétlődésének elkerülése érdekében kerül sor. Ez nemcsak stilisztikailag lenne rossz, hanem nagyon felduzzasztaná a törvényt, amitől természetesen megint csak óvakodni kell. Hivatkozó diszpozíciót találunk például a becsületsértés tényállásában, amely így kezdődik: „Aki a 226. § [a rágalmazás] esetén kívül mással szemben...”. Végül a keretdiszpozíció nem a Btk-n belül utal valamilyen rendelkezésre, hanem egy másik jogszabály rendelkezéseire. Ilyenkor a Btk.-ban meghatározott kereteket a másik jogszabály tölti meg tartalommal. Ilyenek például a közlekedési bűncselekmények, ahol a bűncselekmény megállapításának mindig az az alapja, hogy az elkövető megszegte a közlekedési szabályokat. Ezeket viszont nem a Btk.-ban, hanem a KRESZ-ban találjuk. 2.4 A szankció a büntető jogszabály másik eleme, amely azt a jogkövetkezményt jelöli meg, amit a diszpozíciót megvalósító személlyel szemben alkalmazni kell. A szankciókat kétféleképpen is csoportosíthatjuk. Ha formai oldalról közelítünk, választást nem tűrő és választást engedő (alternatív) szankció között tehetünk különbséget. Előbbire jó példa az emberölés, hiszen elkövetőjére csak szabadságvesztés szabható ki. Választást enged 22 viszont a Btk. 33. § (4) bekezdése, amely – a törvényi feltétel megléte esetén – lehetővé teszi a bíróság számára, hogy válasszon az szabadságvesztés, az elzárás, a közérdekű munka, a pénzbüntetés, a foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, sportrendezvények látogatásától való eltiltás vagy kiutasítás között. A tartalmi jellegű csoportosítás szerint a következő szankciókról beszélhetünk: a) abszolút határozott szankció; lényege, hogy a törvény nemcsak a büntetés fajtáját határozza meg pontosan, hanem annak mértékét is. Ezáltal a bírói mérlegelési lehetőség kizárt. b) az abszolút határozatlan szankció éppen ennek ellenkezője, hiszen a törvény ilyenkor nem tartalmazza sem a büntetés nemét, sem pedig annak mértékét. Ez bírói önkényhez vezet, így a nullum crimen elvének elismerése óta szintén nem alkalmazzák. c) relatíve határozott szankció, amely ma is a leggyakoribb formája a jogkövetkezményeknek. Lényege, hogy a törvény meghatározza a büntetés nemét, és mértékének az alsó és felső határát. Az így kapott keretek között a bíró szabadon mozoghat, saját belátása szerint. Ilyen például a rablás büntetése, hiszen elkövetője alapesetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. d) végül pedig a relatíve határozatlan szankció, amikor a törvény a büntetés nemének megjelölése mellett megállapítja mértékének alsó vagy felső határát is. Hatályos törvényünkben csak arra van példa, hogy az alsó határ megjelölése marad el, ekkor azonban az egyes büntetések ún. generális minimuma irányadó, mint az alkalmazható legenyhébb büntetés. Így például a fent idézett rágalmazás tényállásában a törvényhozó csak a kiszabható legnagyobb tartamú szabadságvesztést jelöli meg, egy évben. A jogszabály egyéb rendelkezéseiből azonban következik, hogy a szabadságvesztésnek legkevesebb három hónapig kell tartania. 3. A büntető jogszabály értelmezése A gyakorlati életben a jogszabályokat értelmezni kell ahhoz, hogy alkalmazni lehessen azokat. A törvény ugyanis mindig az általános, elvont eseteket szabályozza, az életben azonban mindig a különös, egyedi helyzetek fordulnak elő. 3.1 Az értelmezés feladata, hogy megállapítsa a norma pontos tartalmát, feltárja a jogalkotó akaratát. Először is meg kell állapítani, hogy melyik jogszabályt kell egyáltalán alkalmaznunk, majd ezt követően kerülhet sor arra, hogy megvizsgáljuk, hogy az adott konkrét esetre vonatkozik-e a törvény valamelyik rendelkezése, és ha igen, miért. Ennek eldöntésére több módszert is alkalmazhatunk. Az értelmezés fajtáit csoportosíthatjuk annak alanyai, módszerei és eredménye szerint. 3.2 Az értelmezés alanyai szerint különbséget teszünk jogalkotói, jogalkalmazói és tudományos értelmezés között. Az első esetben maga a jogalkotási hatáskörrel felruházott szerv végzi az értelmezést. Sajátossága, hogy mindenkire nézve kötelező erejű, ettől eltérni semmilyen körülmények között sem lehet. Jó példa rá a Btk. Záró részében található 459.§ (1) bekezdése. A jogalkalmazói értelmezést azok a szervek végzik, amelyek kapcsolatba kerülnek a jogszabállyal. Nem kizárólag a bíróságokról van szó tehát, értelmezniük kell a törvényszöveget a nyomozó hatóságoknak, az ügyészségnek, a büntetés-végrehajtás szerveinek, stb., egyaránt. Ez az értelmezés csak az adott ügyben rendelkezik kötelező erővel. Végül szólni kell a tudományos értelmezésről, amit bárki végezhet, aki tudományos igényességgel próbálja feltárni a jogszabályok tartalmát. Kötelező ereje nincs, legfeljebb azt 23 mondhatjuk, hogy érveinek meggyőző erejével befolyásolhatja a döntéshozó szerveket. Ebbe a csoportba tartozik a törvény miniszteri indokolása is. 3.3 Az értelmezés módszere szerint mindenekelőtt a nyelvtani értelmezésről kell szólnunk. Lényege, hogy a jogszabályok tartalmát a nyelvtan, a magyar nyelv szabályainak alapján állapítja meg. Nem mindegy például, hogy a törvényhozó milyen kötőszót használ: a „vagy” kötőszó választásra, az „és” együttes feltételre utal. Ugyancsak lényeges, hogy egyes számot, vagy többes számot használ a törvényszöveg, stb. A logikai értelmezés a formális logika szabályainak felhasználásával történik. A nyelvtani és a logikai értelmezés egymással szoros összefüggésben van, hiszen például a „vagy” továbbá az „illetve” szavaknak több jelentésárnyalatuk is lehet: használhatjuk őket kizáró és megengedő értelemben egyaránt. Annak eldöntésekor, hogy a törvényhozó milyen vonatkozásban használja ezeket, a formális logika módszereit hívhatjuk segítségül. A rendszertani értelmezéskor egy jogszabálynak a büntetőjogon, illetve a jogrendszerben elfoglalt helyéből vonunk le következtetéseket. Ennek alapján mondhatjuk, hogy a minősítő körülmények mindig csak azokra az estekre vonatkoznak, amelyek után következnek. A történeti értelmezés a jogszabály tartalmát keletkezési körülményeiből, megalkotásának indokaiból próbálja meghatározni. 3.4 Az értelmezés eredménye szerint beszélünk megállapító, megszorító és kiterjesztő értelmezésről. Megállapító értelmezés, amikor az egyes tényállási elemek meglétéről vagy hiányáról dönt a jogalkalmazó. Így például arról, hogy nagyobb vagy kisebb volt-e az okozott kár, betöltötte- e a sértett a 18. életévét, stb. A megszorító és a kiterjesztő értelmezés a látszólagosnál szűkebben illetőleg tágabban vonja meg a jogszabály alkalmazási körét. Kérdés azonban, hogy mihez képest szűkebb, vagy tágabb az értelmezés? Az általánosan elfogadott nézetek szerint ennek megítélésénél a nyelvtani értelmezésből kell kiindulni. Itt kell szólnunk az analógiáról is. Amíg más jogágakban elfogadott, hogy a joghézagokat analógiával töltsék ki a jogalkalmazók, a büntetőjogban ez tilos. Arról van szó ugyanis, hogy a törvényhozó nem szabályozott egy életviszonyt, hanem csak egy hozzá hasonló helyzetet. A bíróság – érvényes törvényi rendelkezés híján – a kérdéses életviszonyhoz hasonló helyzetet veszi alapul a felelősségre vonás során. Mivel ez nyilvánvalóan a nullum crimen elvébe ütközik, teljes határozottsággal el kell utasítanunk. 4. A büntető jogszabály hatálya 4.1 A jogszabályokkal kapcsolatban a mindennapi életben és a jogi szaknyelvben két kifejezéssel találkozunk: az egyik az érvényesség, a másik a hatály. A köznyelvben sajnos e két szó sokszor ugyanazt jelenti, a jogi nyelvben azonban nem kapcsolhatóak össze. Az érvényesség ugyanis egy alkotmányjogi kategória. Érvényes egy jogszabály akkor, ha a megalkotására hatáskörrel rendelkező szerv a számára előírt eljárási szabályok megtartásával meghozza, a jogszabályt a törvényben meghatározott módon kihirdetik, és az illeszkedik a jogforrási hierarchiába. Ekkor azonban a jogszabályt még senki sem alkalmazhatja. Alkalmazni ugyanis csak a hatályos törvényt lehet, másképpen szólva: hatályos az az érvényes jogszabály, ami alkalmazható. Az érvényesség tehát előfeltétele a hatályosságnak, így semmiképpen nem azonosítható vele. 24  A büntető jogszabályoknak különféle hatályát szokás megkülönböztetni, beszélünk időbeli, területi és személyi hatályról. Ezek azt tisztázzák, hogy a mikor, hol, ki által elkövetett bűncselekményre alkalmazható a törvény. 4.2 Az időbeli hatály tehát arra ad választ, hogy a mikor elkövetett bűncselekményekre vonatkozik a Büntető Törvénykönyv. Elsőként az időbeli hatály kezdetéről kell szólnunk. Nyilvánvaló, hogy egy törvény a hatályba léptetéssel válik alkalmazhatóvá. Ez azonban eltérő időpontokban történhet. Előfordul, hogy a jogszabály a kihirdetés napján lép hatályba, ekkor az érvényesség és a hatály egybeesik. Elképzelhető az is, hogy a jogszabály maga határozza meg, hogy mikor lép hatályba, de az is, hogy egy teljesen másik jogszabály lépteti hatályba. Ez egyébként a nagyobb kódexeknél szokás. A korábbi Btk.-t, az 1978. évi IV. törvényt is egy másik jogszabály, az 1979. évi 5. tvr. léptette hatályba, 1979. július 1-jén. A hatály megszűnik a hatályon kívül helyezéssel. Ez szintén többféleképpen lehetséges. Leggyakrabban az fordul elő, hogy a törvényhozó átgondolja az addigi szabályokat, módosítja azokat és a módosító jogszabály hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a korábbi szabályozás. Vannak azonban olyan esetek, amikor anélkül helyez hatályon kívül egy rendelkezést a törvényalkotó, hogy az adott életviszonyra újabb szabályokat állapítana meg. Ilyenkor egy cselekmény többé már nem minősül bűncselekménynek, ez a dekriminalizáció. Sajnos megeshet, hogy a törvényhozó alkot ugyan egy új szabályt, de figyelmetlenségből nem helyezi hatályon kívül a régit. Erre az esetre vonatkozik a régi jogelv: a későbbi törvény ereje lerontja a korábbit. Amikor a Btk. a saját időbeli hatályáról rendelkezik, főszabályként lefekteti, hogy a bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ez felel meg a nullum crimen elvének és a visszaható hatály tilalmának is. Kivételek azonban vannak a főszabály alól, ugyanis ha a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni. Csakis ebben a két esetben lehet a törvénynek visszaható ereje, ez ugyanis kedvezőbb az elkövetőre nézve. Meg kell jegyeznünk, hogy egy törvény enyhébb vagy szigorúbb voltát nem pusztán a büntetési tételeken mérhetjük le. Egy törvény akkor enyhébb, ha minden rendelkezését (pl. a büntetés enyhítésére, a végrehajtásának feltételes felfüggesztésére, a feltételes szabadságra bocsátásra, illetőleg a visszaesésre vonatkozó szabályok, stb.) figyelembe véve az elkövető kedvezőbb helyzetbe kerül, mint amibe a másik törvény alapján kerülne. 4.3 A személyi hatály arra ad választ, hogy a ki által elkövetett bűncselekményre vonatkozik a törvény, a területi hatály pedig arra, hogy a hol véghezvitt cselekmény miatt történik a felelősségre vonás. Mivel a bűncselekményt mindig valaki valahol követi el, a hatályosság e két formáját egymástól elválasztani nem lehet. Az első és legfontosabb szabály, hogy a magyar törvényt kell alkalmazni a belföldön elkövetett bűncselekményre, függetlenül attól, hogy magyar vagy külföldi állampolgár-e az elkövető. Ez a rendelkezés Magyarország felségjogából ered: természetes, hogy területén nem tűr el olyan cselekményeket, amelyek megzavarják a társadalmi együttélés rendjét. A pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy Magyarország területén elkövetett bűncselekménynek számítanak a magyar felségjelzésű hajón és légi járművön elkövetett deliktumok is. 25  Ugyancsak a magyar törvény kell alkalmazni a magyar állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményére. Ennek indoka természetesen az, hogy a magyar állampolgárokra a törvényeink a határokon kívül is vonatkoznak. Végül előfordulhat az