Behaviorista Tanácsadás

A behaviorista tanácsadás egy megközelítési mód, amely a megfigyelhető viselkedés megváltoztatására összpontosít a tanuláselméletek alkalmazásával.

A radikális behavioristák, mint például Skinner, elsősorban a tanulási elvekkel foglalkoznak és elvetik a mentalista fogalmakat, mint például a gondolatok vizsgálatát.

A kozmikus behavioristák, mint például Meichenbaum és Beck, az agyi folyamatoknak (pl. érzékelés) az emberi viselkedésben betöltött jelentőségét hangsúlyozzák, és a gondolatokat a magatartás egy formájának tekintik.

A behaviorizmus korai időszakában (1900-1930) a kutatók elsősorban a külső megfigyelésre összpontosítottak.

Watson kis Alberttel végzett kísérlete igazolta, hogy az emberi érzelmek tanulással alakulnak ki és általánosíthatók.

Mary Cover Jones kimutatta, hogy az ellenkondicionálás segít a gyerekek fóbiás reakcióit leküzdeni.

Skinner (1953) az operáns kondicionálás úttörője volt, ami azt mutatja, hogy a viselkedés következményei befolyásolják annak megismétlődésének valószínűségét.

Wolpe (1960) az abnormális magatartás kezelésére kifejlesztett módszereket, mint például a szisztematikus deszenzitizálás.

Bandura (1963) fontos szerepet tulajdonított a helyettesítő tanulási hatásoknak, ami azt jelenti, hogy az emberek mások viselkedését megfigyelve tanulnak.

A behaviorterápia a behaviorista megközelítésen alapuló terápiás módszer, amely a problémák megoldására összpontosít.

Krumboltz (1966) népszerűsítette a behaviorista elveket a konzultációban.

A behaviorista megközelítés három fő tanulási módot különböztet meg: a klasszikus kondicionálást, az operáns kondicionálást és a szociális modellálást.

A klasszikus kondicionálás (válaszoló tanulás) két inger összekapcsolódásán alapul.

Az operáns kondicionálás a viselkedés következményei által irányítja a tanulás folyamatát.

A szociális/társadalmi modellálás azt jelenti, hogy az emberek mások viselkedését megfigyelve tanulnak.

William Glasser realitásterápiája szintén behaviorista megközelítésnek tekinthető, de jelentősen különbözik a többitől.

Skinner behaviorista deterministaként jellemezhető, számára a tanulás az emberi cselekedetek elsődleges meghatározója.

A behaviorista megközelítések általában a látható viselkedésre összpontosítanak, a jelenre helyezik a hangsúlyt, és feltételezik, hogy minden magatartás tanult.

A behaviorista megközelítések strukturálisak és direktívek, ami azt jelenti, hogy meghatározott módszereket és technikákat alkalmaznak a viselkedés megváltoztatására.

A behaviorista tanácsadás célja, hogy a kliensnek segítsen a viselkedésével kapcsolatos problémáinak megoldásában.

A klasszikus kondicionálás során a személy nem aktív résztvevője a tanulási folyamatnak, a tanulás két inger összekapcsolódása révén történik.

Az operáns kondicionálás során az embernek aktív részvevőként kell kapcsolatba kerülnie a környezetével, és a viselkedés következményei befolyásolják a tanulás folyamatát.

A szociális modellálás azt jelenti, hogy az emberek mások viselkedését megfigyelve tanulnak, és a tanulás nem feltétlenül igényel külső megerősítést.

A behaviorista konzultánsok számos szerepet tölthetnek be, mint például tanár, modell, segítő, felügyelő vagy irányító.

A behaviorista konzultációban a kliensek általában célorientáltak, cselekvésorientáltak és érdeklődnek a viselkedésük megváltoztatása iránt.

A behaviorista konzultáció során a kliensnek a megtanulása, elhagynia, vagy átalakítania kell bizonyos viselkedési formákat.

A behaviorista konzultánsok általában értékelési eszközöket alkalmaznak, amelyek a viselkedést és cselekvést mérik.

A behaviorista tanácsadás célja a kliens segítése abban, hogy megfelelően alkalmazkodjon az életkörülményeihez, és elérje a személyes és szakmai céljait.

A behaviorista tanácsadásban a problémás magatartás megváltoztatására vagy kiküszöbölésére törekednek, segítve az egészséges és konstruktív cselekvési módok elsajátításában.

A behaviorista tanácsadásban a kliensek és a konzultánsok együttműködnek a célok kitűzésében és elérésében, közösen dolgoznak a változásért.

A behaviorista módszerekben a megerősítés (jutalom) fontos szerepet játszik a kívánt viselkedés kialakításában.

A megerősítés ütemezése befolyásolja a viselkedés kialakulásának gyorsaságát és tartósságát.

A formálás során a kívánt viselkedést fokozatosan építik fel, a pozitív lépéseket megerősítve.

A megszüntetés során a viselkedés megismétlődésének valószínűsége csökken, mert a megerősítés abbamarad.

A büntetés negatív következményt kapcsol a viselkedéshez, célja a viselkedés leállítása.

Az önmegfigyelés és önregisztrálás során a kliens megtanulja saját viselkedését megfigyelni és regisztrálni.

A környezeti tervezés azt jelenti, hogy a kliens környezetét úgy alakítják át, hogy a kívánt viselkedés előfordulását elősegítsék vagy korlátozzák.

A szisztematikus deszenzitizálás során a kliensnek megtanítják a szorongását oldani relaxációs technikák segítségével, míg fokozatosan ki van téve a félelmeit keltő helyzeteknek.

Az implozív terápia és az elárasztás során a kliensnek elképzeltetnek egy szorongást keltő szituációt, de nem tanítják meg relaxálni előtte.

Az averzív módszerek célja a nemkívánatos viselkedés leállítása negatív következményekkel.

A modellálás során a kliens megtanulja az új viselkedést megfigyelve másokét, és utánozva őket.

Az asszertivitás tréning során a kliens megtanulja, hogy jogosan és hatékonyan fejezze ki érzéseit és gondolatait.

A kognitív behaviorista módszerek a gondolatok és a viselkedés közötti kapcsolatot hangsúlyozzák, és arra törekednek, hogy a diszfunkcionális gondolkodási mintákat megváltoztassák.

A stressz-oltás prevenciós módszer, amelynek célja, hogy a kliensnek olyan megküzdő képességeket tanítson, amelyekkel kezelni tudja a stresszes helyzeteket.

A gondolat megállítás technikájával a kliensnek megtanítják, hogy azonosítsa és megszakítsa a negatív, irracionális gondolatait.

A realitásterápia szerint a személy belső világa (gondolatai, érzései) erősen befolyásolja a viselkedését.

Glasser a realitásterápia megteremtője, aki hangsúlyozza az emberi szükségletek kielégítésének fontosságát és azt, hogy az emberek tudatosan cselekszenek.

A realitásterápia célja, hogy a kliensnek segítsen a pszichológiai erősségében és a felelősségvállalásában, ezáltal produktívabb és harmonikusabb életet éljen.

A realitásterápia alapvetően a tanításra támaszkodik: a konzultáns elutasítja a kliens irreális viselkedését, de nem magát a klienst.