Állatrendszertan gyakorlat PDF

Összeállította: Lőrinczi Gábor Állatrendszertan gyakorlat Porifera, Cnidaria, Gnathifera, Rouphozoa általános életciklus Regnum: Animalia (Metazoa) (Állatok)...

Összeállította: Lőrinczi Gábor Állatrendszertan gyakorlat Porifera, Cnidaria, Gnathifera, Rouphozoa általános életciklus Regnum: Animalia (Metazoa) (Állatok) An: Animalia Pz: Parazoa Em: Eumetazoa Animalia (Metazoa) főbb ágai extracelluláris mátrix Animalia (Metazoa) rokonsági viszonyai  Subregnum: Parazoa (Álszövetes állatok) Ph.: Porifera (Szivacsok) tetractin diactin tetraxon monactin monaxon váztűk (spicula) monaxon triactin triaxon hexactin triaxon polyaxon testszerveződés és sejttípusok asconoid syconoid leuconoid szivacstest típusok gyöngysarj (gemmula) Subregnum: Parazoa (Álszövetes állatok) Ph.: Porifera (Szivacsok) Cl.: Demospongiae (Kovaszaruszivacsok) Spongilla lacustris (tavi szivacs) Subregnum: Eumetazoa (Valódi szövetes állatok) ideg-izom kapcsolat gasztruláció bazális membrán  Ph.: Cnidaria (Csalánozók) testszerveződés és sejttípusok polip- vs. medúza alak polip-medúza nemzedékváltakozás csalánsejt (cnidocyta)  Ph.: Cnidaria (Csalánozók) SubPh.: Medusozoa (Medúzák) Cl.: Hydrozoa (Hidraállatok) Hydra vulgaris (közönséges hidra)  Ph.: Cnidaria (Csalánozók) SubPh.: Medusozoa (Medúzák) Cl.: Hydrozoa (Hidraállatok) Craspedacusta sowerbyi (édesvízi v. kétpolipos medúza) Div.: Bilateria (Kétoldali szimmetriájú állatok) Bi: Bilateria Eu: Eubilateria De: Deuterostomia Bilateria főbb ágai Pr: Protostomia szimmetriaviszonyok testüregviszonyok alap testszerveződés  Protostomia (Ősszájúak) Spiralia (Spirális barázdálódású állatok) ősszájúak és újszájúak egyedfejlődése spirális és radiális petebarázdálódás  Gnathifera (Állkapcsosak) állkapcsi készülék elhelyezkedése a Gnathifera különböző csoportjaiban  Syndermata külső és belső testszerveződés Ph.: Rotifera (Kerekesférgek)  Syndermata Ph.: Rotifera (Kerekesférgek) kerékszerv Cl.: Monogononta (Egypetefészkűek) Floscularia ringens (tegzes férgecske) lakócső ♀  Syndermata Ph.: Rotifera (Kerekesférgek) kerékszerv állkapocs láb Cl.: Bdelloidea (Araszoló kerekesférgek) Philodina roseola (rózsaszínű férgecske)  Syndermata Ph.: Acanthocephala (Buzogányfejű férgek) ormány testtájak nyak törzs fejlődési alakok ormány (proboscis)  Syndermata Ph.: Acanthocephala (Buzogányfejű férgek) tojás elfogyasztása tojás ürülékkel akantor kifejlett akantella általános életciklus buzogányfejű féreg betokozódás cisztakantusz VÉGLEGES GAZDA (gerinces, pl. hal, madár, emlős) KÖZTIGAZDA köztigazda (ízeltlábú, pl. rák, rovar) elfogyasztása  Syndermata Ph.: Acanthocephala (Buzogányfejű férgek) ormány Cl.: Archiacanthocephala Macracanthorhynchus hirudinaceus (óriás buzogányfejű féreg)  Ph.: Gastrotricha (Csillóshasúak) Chaetonotus maximus feji csillók (sünférgecske) tüskék ujjak  Ph.: Platyhelminthes (Laposférgek) a) Dalyelliida b) Typhloplanida c) Kalyptorhynchia alaki d) Proseriata e) Tricladida változatosság f) Polycladida g) Temnocephalida h) Monogenea i) Trematoda j) Cestoda petetok (tojás) képzése ec = petetok (tojás) a megtermékenyített petesejttel és számos sziksejttel; ge = petefészek (germárium/ovárium); oc = petesejt (germocita/oocita); ot = petevezető tágulata (ootype); rs = ondó- tartó (receptaculum seminis); sg = héjképző mirigy (Mehlis-féle mirigy); sp = hímivarsejt (spermium); vc = sziksejt (vitellocita) héjanyag- (világos) és szikanyag cseppekkel (fekete); vid = szik- mirigy (vitellárium) vezetéke (vitelloductus) SubPh.: Turbellaria (Örvényférgek) testfal keresztmetszet külső és belső testszerveződés Cl.: Rhabditophora (Valódi örvényférgek) Dalyellia viridis (zöld örvényféreg) Cl.: Rhabditophora (Valódi örvényférgek) Dugesia gonocephala (füles planária) auriculum  SubPh.: Neodermata (Módosult kültakarójú laposférgek) neodermisz lárvakori csillós epidermisz levetése és a neodermisz kialakulása közvetett fejlődésű métely testfal keresztmetszet  Cl.: Trematoda (Mételyek) Ventral disc Aspidogastrea külső testszerveződés Digenea külső testszerveződés SubCl.: Digenea (Közvetett fejlődésű mételyek) sporociszta tojás miracidium kifejlett rédia métely fejlődési alakok cerkária metacerkária testszerveződés  SubCl.: Digenea (Közvetett fejlődésű mételyek) ürülékkel, vizelettel, stb. kifejlett métely tojás miracidium tojás elfogyasztása behatolás a köztigazda VÉGLEGES GAZDA gazdába elfogyasztása (gerinces, pl. emlős) lárva általános életciklus elfogyasztása miracidium köztigazda behatolás elfogyasztása a gazdába vagy a lárva sporociszta sporociszta elfogyasztása metacerkária ivartalan /pl. növényen/ sokszorozódás metacerkária rédiák sporociszták ivartalan sokszorozódás betokozódás 2. KÖZTIGAZDA cerkáriák (ízeltlábú, pl. rák) betokozódás 1. KÖZTIGAZDA behatolás a gazdába vagy a (puhatestű, ált. csiga) lárva elfogyasztása cerkária SubCl.: Digenea (Közvetett fejlődésű mételyek) F. hepatica májban Fasciola hepatica  (májmétely) életciklus SubCl.: Digenea (Közvetett fejlődésű mételyek) juh (végleges gazda) metacerkária hangya tojás a miracidium (2. köztigazda) lárvával életciklus  manipulált hangyagazda csiga (1. köztigazda) Dicrocoelium dendriticum cerkária (lándzsásmétely) lárvák cerkária kifejlett métely  Cl.: Cercomeromorpha (Horgasférgek) rögzítőhorgok h: rögzítőhorgok csáklyásférgek onkomiracidium lárvái galandféreg onkoszféra lárva  SubCl.: Monogenea (Csáklyásférgek) Gyrodactylus elegans (horgasmétely) testszerveződés  SubCl.: Cestoda (Galandférgek) testszerveződés és ivarszervek scolex (dajka) a rögzítőszervekkel  SubCl.: Cestoda (Galandférgek) tojás általános életciklus tojás ürülékkel koracidium ürülékkel tojás elfogyasztása lárva kifejlett elfogyasztása galandféreg VÉGLEGES GAZDA onkoszféra procerkoid (pl. madár, ragadozó emlős) köztigazda 1. KÖZTIGAZDA elfogyasztása (pl. rák) fertőzőképes lárvaalak (pl. ciszticerkusz) fertőzőképes lárvaalak köztigazda (pl. plerocerkoid) elfogyasztása KÖZTIGAZDA 2. KÖZTIGAZDA köztigazda (pl. ízeltlábú, növényevő emlős) (pl. hal) elfogyasztása  SubCl.: Cestoda (Galandférgek) scolex (dajka) Taenia saginata (simafejű galandféreg) szívóka (acetabulum) életciklus SubCl.: Cestoda (Galandférgek) scolex (dajka) nyak ízek életciklus Echinococcus granulosus (háromízű v. törpe galandféreg)  Állatrendszertan gyakorlat I. Porifera, Cnidaria, Gnathifera, Rouphozoa Szerkesztette: Lőrinczi Gábor Regnum: Animalia (Metazoa) (Állatok országa) Elsődlegesen többsejtű, heterotróf eukarióta szervezetek. Jellemzőjük, hogy a sejtjeik között speciális sejtkapcsoló struktúrák alakulnak ki, a sejtközötti állományuk (extracelluláris mátrix) pedig kollagént és más strukturális fehérjéket tartalmaz. Életük nagy részében rendszerint diploidok, csak a számfelező osztódással (gametikus meiózissal) keletkező ivarsejtjeik haploidok. Egyedfejlődésük barázdálódással történik, amelynek során a megtermékenyített petesejtből szedercsíra (morula), ebből hólyagcsíra (blasztula), majd (a valódi szövetes állatoknál) bélcsíra (gasztrula) stádium fejlődik. Több mint 1,6 millió fajuk ismert, ezzel a Földön jelenleg élő fajok közel háromnegyedét teszik ki. Subregnum: Parazoa (Álszövetes állatok alországa) A valódi szövetes állatokkal szemben sejtjeik nagyfokú átalakulásra (azaz más típusú és funkciójú sejtté történő differenciálódásra) képesek, ill. közöttük nem alakulnak ki szoros sejtkapcsolatok, így szabadon elmozdulhatnak a saját rétegükben. Ezt a szövetes állatokra jellemző alaphártya (membrana basalis) hiánya is lehetővé teszi. Egyedüli ma élő képviselőik a szivacsok (Porifera). Ph.: Porifera (Szivacsok törzse) Méretük a néhány mm-től az 1-2 m-ig terjed. Jellemzően szabálytalan formájú (aszimmetrikus) állatok. Testfaluk külső sejtrétegét (pinacoderma) fedősejtek (pinacociták), ill. közöttük pórusokat (ostia) formáló likacssejtek (porociták), a belsőt (choanoderma) pedig a fagocita-emésztő funkciót ellátó galléros ostoros sejtek (choanociták) alkotják. A két sejtréteg között kocsonyás alapanyagba (mesohyl) ágyazva vázképző sejtek (sclerociták, spongociták), tápanyagszállító amöboid vándorsejtek (amöbociták), differenciálatlan őssejtek (archaeociták), ivarsejtek, ill. vázelemek találhatók. Izom- és idegszöveti funkciókat ellátó sejtegyütteseik nincsenek. A vázelemeik anyaga és szimmetriaviszonyai fontos rendszertani bélyegek. A vázelemek állhatnak mészből (kalcium-karbonát) és kovából (szilícium-dioxid), ezek a váztűk (spicula), ill. speciális, jódot is tartalmazó szaruszerű struktúrfehérjéből, a sponginból. A szimmetriaviszonyok alapján elkülöníthetünk egytengelyű (monaxon), azaz egy- (monactin) vagy kétsugaras (diactin), háromtengelyű (triaxon), azaz három- (triactin) vagy hatsugaras (hexactin), négytengelyű (tetraxon), azaz négysugaras (tetractin), soktengelyű (polyaxon), stb. váztűket. A tűkön belül rendszerint két nagyságrendet lehet megkülönböztetni, vannak nagy (makroszklerák) és kis tűk (mikroszklerák). A szivacsok testfelépítésük alapján három típusba sorolhatók, amelyek között a különbséget a táplálkozásért felelős galléros ostoros sejtek által bélelt felszín nagysága jelenti. Az asconoid típus a legősibb és a legegyszerűbb. Ennél a galléros ostoros sejtek a központi üreg, az ún. gasztrális üreg (spongocöl) falát bélelik. Ez a típus csak egyes mészszivacsoknál fordul elő. A syconoid típusú szivacsok testét csatornák törik át, amelyek megnyúlt sugárkamrákba vezetnek, ezek falát borítják a galléros ostoros sejtek. Ez a mészszivacsoknál és az ősibb üvegszivacsoknál jellemző. A legösszetettebb a leuconoid típus, amelynél a szivacs testét áttörő csatornák csomópontszerűen elhelyezkedő ostorkamrákká öblösödnek ki, és ezek falán helyezkednek el a galléros ostoros sejtek. A legtöbb szivacs ehhez a típushoz tartozik. Hímnősek (hermafroditák). Megtermékenyítésük jellemzően belső. Ivarosan vagy ivartalanul (bimbózással) egyaránt szaporodhatnak. Lárvájuk tipikusan szabadon úszó 2 ún. parenchimella lárva. Kifejlett korukban helytülők (szesszilisek). Többségük telepképző, de lehetnek magányosak is. Szűrögető szervezetek, a mikroszkopikus méretű táplálékszemcséket a galléros ostorok sejtek veszik fel. Hozzájuk a víz a testfalat áttörő pórusok (pori-fera = „pórus-hordozók”) vagy a testfelszínről induló csatornarendszer segítségével jut, majd egy nagyobb kivezető nyíláson (osculum) át távozik a szivacs testéből. Nagyrészt tengeriek, csupán kevés fajuk édesvízi. Az édesvízi és a parti (litorális) zónában élő szivacsok a kedvezőtlen időszak (tél, száraz időszak) átvészelésére speciális kitartóképleteket, ún. gyöngysarjakat (gemmula) képeznek. A kedvezőtlen körülmények beköszöntekor a mesohyl réteg számos őssejtje kis csoportokat képez, amelyeket kettős falú spongin tok vesz körül, amelyben váztűk találhatók beágyazódva. Maga a szivacstest elhal, a kettős tok védelmében azonban az őssejtek túlélnek. A kedvezőtlen időszak végeztével az őssejtek egy kivezető nyíláson (micropyle) keresztül hagyják el a tokot, majd osztódnak és differenciálódnak a szükséges sejttípusokká, így kialakítva az új szivacstelepet. Mintegy 8600 fajuk ismert. Cl.: Demospongiae (Kovaszaruszivacsok osztálya) Méretük és alakjuk igen változatos. Számos fajuk élénk színezetű. Vázuk kovatűkből áll, amelyeket sponginrostok kapcsolnak össze, bár egyeseknél a vázat csak spongin alkotja. Testfelépítésük leuconoid típusú. Többségük tengeri, egyetlen rendjük (Spongillida) képviselői édesvíziek csupán. A ma élő szivacsfajok döntő többsége (>90%) ide tartozik. Sp.: Spongilla lacustris (tavi szivacs) Színe fűzöld, sárgás, szürkésfehér vagy barna is lehet (a zöld színért szimbionta zöld algák felelősek). Álló- (lacustris = „tavi”) vagy lassúfolyású vizekben faágszerűen elágazó telepet hoz létre, amely akár méteres is lehet, míg gyorsfolyású vizekben a nyúlványok kicsik vagy hiányoznak, a kéregszerű telep pedig többnyire nem nagyobb két ökölnyinél. Gyakran telepszik meg különféle vízbe nyúló tárgyakon (pl. stéglábak). A téli időszakot 0,5-0,8 mm-es átmérőjű gyöngysarjak formájában vészeli át. A leggyakoribb hazai szivacsfaj. Subregnum: Eumetazoa (Valódi szövetes állatok alországa) Sejtjeik „valódi” szövetekbe szerveződnek, így szervezetükben szervek, szervrendszerek, alakulnak ki. További közös jellemzőjük a hámszöveti sejtjeiket az alatt lévő szövetektől elválasztó alaphártya (bazális membrán) megléte, valamint az ideg- és izomsejtek jelenléte. Egyedfejlődésük során keresztülmennek a bélcsíra (gasztrula) állapoton. Elsődlegesen két csíralemezzel (ekto- és entodermával) rendelkeznek, azaz diploblasztikusak (csalánozók), a mezoderma másodlagosan jelenik meg (bordásmedúzák, kétoldali szimmetriájú állatok). Ph.: Cnidaria (Csalánozók törzse) Méretük a néhány mm-től az 1-2 m-es nagyságrendig terjed. Testük sugaras (radiális) szimmetriát mutat. Testüket kívülről ektodermális eredetű felhám (epidermisz), belülről pedig entodermális eredetű bélhám (gasztrodermisz) borítja. A két hámréteg között köztesréteg (mesogloea) található, amely lehet vékony és sejtmentes, ill. lehet vastagabb és izomsejteket is tartalmazhat. Névadó sejtjeik a zsákmányejtést és védekezést szolgáló csalánsejtek 3 (cnidociták), amelyek többnyire az epidermiszben helyezkednek el. Szájnyílásukat tapogatók (tentacula) veszik körül. Emésztőrendszerük a gasztrovaszkuláris űrbél (cölenteron), amely lehet egyszerű vagy válaszfalakkal (septa) tagolt. Elkülönült kiválasztó-, légző- és keringési rendszerük nincs. Idegrendszerük hálózatos. Nemzedékváltakozás jellemző rájuk, amelyben az ivaros medúzaalak és az ivartalanul (bimbózással) szaporodó polipalak váltják egymást, bár ez többféleképen módosulhat (pl. mind a medúza-, mind a polipalak hiányozhat). A medúza és a polip testfelépítése alapjaiban megegyezik; a medúzaalak ernyője (umbrella) a polip törzsének és talpkorongjának, az ernyőalji konkáv rész (subumbrella) pedig a polip szájtájékának feleltethető meg. Az aljzatlakó polipok vagy helytülők (szesszilisek), vagy csak nagyon lassú, bukfencező vagy csúszó mozgással képesek a helyüket változtatni, míg a medúzák szabadon úszó, nyíltvízi (pelágikus) életmódúak, és az űrbelükből kipréselt víz segítségével gyors mozgásra képesek. A gyakran telepes életmódú polipoknak külső epidermális vagy belső, mesogloea eredetű vázuk lehet. Többségében váltivarúak (gonochorisztikusak), de hímnősek (hermaforditák) is lehetnek. Megtermékenyítésük rendszerint külső. Lárvájuk alaptípusa a planktonikus életmódú bolygólárva (planula lárva). Többségük tengeri. Nagyrészt ragadozók, de szűrögetők vagy élősködők is lehetnek. Több mint 10 ezer fajuk ismert. SubPh.: Medusozoa (Medúzák altörzse) Az űrbelükbe izmos sövények (septa) nyúlhatnak be, amelyek tagolják annak üregét, de az űrbél lehet tagolatlan is. A csak polipalakkal rendelkező virágállatokkal (Anthozoa) szemben medúzaalakjuk is van, és többnyire szabályos polip-medúza nemzedékváltakozás jellemzi őket. Nagyrészt tengeriek, de édesvizekben is előfordulhatnak. A csalánozók kb. 30%-a tartozik ide. Cl.: Hydrozoa (Hidraállatok osztálya) Az általában fejlettebb, tagolatlan űrbelű polipok többnyire telepesek. A medúzaalak (ha van) kicsiny, ernyőjének pereméről izomsejtekben gazdag, ritmikus összehúzódásra képes redő, ún. fátyol (velum) nyúlik le, amely az úszás szerve. A többi csalánozótól eltérően köztes rétegük sejtmentes mesogloea, ivarmirigyeik pedig nem a gasztrodermiszben helyezkednek el. A fajok mintegy háromnegyedénél a medúzaalak másodlagosan hiányzik. A medúzák döntő többsége ide tartozik. Sp.: Hydra vulgaris (édesvízi hidra) Legfeljebb 2 cm-es, színe a fehér és a feketés között bármilyen árnyalatú lehet, néha vöröses. 4-12 tapogatója van, melyek nagyjából testhosszúságúak. Hímnős (hermafrodita). Magányos életmódú, nem képez telepet. Medúzaalakja hiányzik. Táplálkozáskor több egyed összeállva náluknál nagyobb termetű zsákmányt (pl. gyűrűsférgeket, rákokat, rovarlárvákat, stb.) is elfogyaszthatnak. Édesvízi faj, a nagyobb állóvizeinkben fordul elő. Szabadon mozog, de többnyire a talpkorongja által kiválasztott anyag segítségével valamilyen aljzaton (főként növények felületén) rögzül. Regenerációs képessége igen jó. 4 Sp.: Craspedacusta sowerbyi (édesvízi v. kétpolipos medúza) Magyar nevének megfelelően kétféle, 0,5-2 mm-es polipalakja van, melyek közül az egyik tapogató nélküli, míg a másik 8-30 tapogatóval rendelkezik. A kifejlett medúza a 20-25 mm-es átmérőt is elérheti, és akár 400 tapogatója is lehet. Hazánkban (és Európában) az egyetlen olyan édesvízi hidraállat, amely medúzaalakkal is rendelkezik. Érdekes módon a két nem ritkán figyelhető meg együtt azonos helyen és időben. Ennek oka feltételezhetően az lehet, hogy adott élőhelyen a polipok kizárólag hím vagy nőstény medúzákat hoznak létre. Őshazája Kína, innét került át Észak-Amerikába, majd onnét érkezett kontinensünkre, feltehetőleg a kanadai átokhínárral (Elodea canadensis) együtt. Hazánkban főleg bányatavakban fordul elő, de szórványosan a Duna egyes szigetközi holtágaiban is felbukkan. Div.: Bilateria (Kétoldali szimmetriájú állatok tagozata) Elsődlegesen kétoldali (bilaterális) szimmetriát mutató állatok, azaz testük hossztengelyén egyetlen nyílirányú sík fektethető keresztül, amely a testüket két egyenlő, egymással nagyjából tükörszimmetrikus jobb és bal oldali részre osztja (bi-lateria = „két- oldalasok”). A testükön elkülöníthető továbbá egy elülső vagy feji (kraniális), ill. hátulsó vagy farki (kaudális) vég, valamint egy háti (dorzális) és hasi (ventrális) oldal. Egyedfejlődésük során az ekto- és az entoderma között újabb sejtréteg, a mezoderma alakul ki, így testük három csíralemezből fejlődik ki (triploblasztikus szerveződés). Szervezetükben a szövetek mind a négy alaptípusa (hám-, kötő-/támasztó-, izom- és idegszövetek) megjelenik. Epidermiszük ősileg csillós. Testfalizomzatuk elsődlegesen körkörös (cirkuláris) és hosszanti (longitudinális) izomrétegből áll. A testüreg alakulása függvényében lehetnek testüreg nélküliek (acölia), ill. rendelkezhetnek elsődleges, az ősbélüreggel homológ testüreggel (blasztocölóma) vagy mezodermális eredetű hámmal bélelt másodlagos testüreggel (eucölóma). Az ősibb csoportok kivételével sajátos vonásuk a test hossztengelyében végighúzódó kétnyílású bélcsatorna megléte, amely azonban másodlagosan egynyílásúvá válhat (pl. laposférgek) vagy akár teljesen hiányozhat is (pl. buzogányfejű férgek, galandférgek). A keringési rendszer, ill. az elkülönült kiválasztószerv megléte feltehetőleg nem tartozik az alapszabásukhoz. Idegrendszerük és érzékszerveik a testük mozgásirányába eső elülső (feji) végén koncentrálódnak (kefalizáció). Ősileg feltehetőleg váltivarúak (gonochorisztikusak), külső megtermékenyítéssel. Petebarázdálódásuk módja változatos. Egyedfejlődésük közvetlen vagy közvetett. Elsődlegesen tengeriek, másodlagosan édesvíziek vagy szárazföldiek. Az állatfajok döntő többsége (>98%), azaz több mint 1,6 millió faj tartozik ide. Két fő ágát a Xenacoelomorpha, ill. az ősszájúakat (Protostomia) és újszájúakat (Deuterostomia) magába foglaló Eubilateria (Nephrozoa) klád képezi. Protostomia (Ősszájúak) Nevükkel (proto-stomia = „ős-szájasok”) ellentétben szájnyílásuk az egyedfejlődés során nem feltétlenül az ősszájnyílásból (blasztopórus) alakul ki, van, hogy az ősszájnyílásból a végbélnyílás lesz (hasonlóan az újszájúakhoz), van, hogy mind a száj-, mind a végbélnyílás az ősszájnyílásból alakul ki, és van, hogy egyik sem. Idegrendszerük jellemzően agydúcból, garatkörüli ideggyűrűből és a test hosszában futó hasi (ventrális) idegtörzsekből áll. Petebarázdálódásuk sajátos, ún. kvadráns típusú, amelynél a négysejtes állapotban az egyik sejt a többitől különbözik, ebből alakul ki az endomezoderma és a csírasejtek. Lárvájuk 5 elsődlegesen planktotróf típusú (átalakulása előtt aktívan táplálkozó), csillósávokkal borított lárvaalak. Két fő ágát a spirális barázdálódású állatok (Spiralia) és vedlőállatok (Ecdysozoa) képezik. Spiralia (Spirális barázdálódású állatok) Petebarázdálódásuk jellemzően spirális típusú, azaz, minthogy az osztódási síkok szöget zárnak be egymáshoz képest, a zigóta osztódásával létrejövő leánysejtek (blasztomérák) nem egymás felett szabályosan, hanem egymáshoz képest mintegy 45 fokkal elcsúszva helyezkednek el. Gnathifera (Állkapcsosak) Nevüket a több tagból (trophus) álló, kitintartalmú, izmokkal mozgatható állkapcsi készülékükről kapták (gnathi-fera = „állkapocs-hordozók”), amely a garatjuk egy elkülönült részében, az ún. rágógyomorban (mastax) található és a táplálékszerzésben játszik szerepet. Testüregük elsődleges testüreg (blasztocölóma) vagy nem rendelkeznek testüreggel. Elkülönült légzőszervük nincsen, a gázcsere a testfalon keresztül történik. Keringési rendszerük hiányzik, szerepét a testüregfolyadék látja el. Kiválasztószerveik (ha vannak) ozmoregulációt végző elővesécskék (protonefrídiumok). Syndermata Epidermiszük összeolvadt sejtekből álló szinciciumot alkot belső (intraszinciciális) fehérjevázzal. Testüregük elsődleges testüreg (blasztocölóma). Jellegzetességük, hogy a hímek spermiumainak ostora a hímivarsejt elülső (anterior) részén ered. Váltivarúak (gonochorisztikusak), és rendszerint erős ivari dimorfizmust mutatnak. A kerekesférgek (Rotifera) és a belőlük leszármaztatható, parazita életmódra áttért buzogányfejű férgek (Acanthocephala) tartoznak ide. Ph.: Rotifera (Kerekesférgek törzse) Az állatvilág egyik legkisebb képviselői közé tartoznak, ritkán érik el az 1-3 mm-es nagyságot, a legkisebbek pedig csupán 0,04 mm-es nagyságúak. Alakjuk az életmód függvénye, az úszók-mászók megnyúltak, a lebegők gömbdedek, míg a helytülők váza alakúak. Ivari dimorfizmusuk általában kifejezett, a hímek a nőstényeknél rendszerint kisebb termetűek, testfelépítésük pedig erősen leegyszerűsödött. Testük fejre, törzsre és lábra tagolódik. Nevüket a fejet övező csillózatról, az ún. kerékszervről (corona) kapták, amelynek a táplálék szájnyílásba terelésében, ill. a helyváltoztatásban van szerepe (roti-fera = „kerék- hordozók”). Lábuk (ha van) többnyire gyűrűzött, a vége elágazik és ujjaknak nevezett nyúlványokban végződik. A láb lehet úszó, araszoló, rögzítő vagy ugró típusú. A lábban található ragasztómirigyek kivezető csövei az ujjak végén nyílnak. Testfalizomzatuk testtájanként elkülönült (kiegyénült) izomkötegekből áll. Állkapcsi készülékük hét tagból áll. A nőstények ivarmirigye rendszerint két részre, kis méretű, petesejteket képező petefészekre (germárium) és nagy méretű, az embriók számára szikanyagot termelő szikmirigyre (vitellárium) különül. Számos fajnál csak nőstények ismertek, amelyek szűznemzéssel (parthenogenezis) szaporodnak. Megtermékenyítésük belső. Egyedfejlődésük közvetlen. Nagyrészt szűrögetők 6 vagy algákkal és más állatokkal táplálkozó makrofágok, de akadnak közöttük kommenzalista és parazita fajok is. Többségük édesvízi, de tengerekben és félsós vizekben, ill. szárazföldön (pl. nedves talajban, mohapárnában) is előfordulnak. Több mint 2000 fajuk ismert. Cl.: Monogononta (Egypetefészkűek osztálya) Testalakjuk igen változatos. A hímek (ha vannak) jelentős mértékben redukálódott felépítésűek. Számos fajuk az intraszinciciális fehérjeváz alkotta páncélzattal (loricavázzal) rendelkezik. Ivarmirigyeik páratlanok (mono-gononta = „egy-csírások”). Jellemzőjük a szaporodásforgó (heterogónia); nyáron a nőstények szűznemzéssel (parthenogenezis) szaporodnak, majd ősszel megjelenik egy hím generáció, és a nőstények megtermékenyítése nyomán ún. tartós (a kedvezőtlen körülményeknek ellenálló) tojások jönnek létre. A kerekesférgek döntő többsége (>75%) ide tartozik. Sp.: Floscularia ringens (tegzes férgecske) A nőstény 1,3-1,6 mm-es, nagyméretű kerékszerve négy lebenyre tagolódik, ami virágszerű megjelenést kölcsönöz neki (floscularia = „virágocskás”). Kifejlett korában a maga által kiválasztott nyálkás anyagból készített lakócsőben („tegezben”) él, amelybe szerves törmelékből álló apró, kerekded, sárgásvörös vagy barna színű szemcséket épít be. A jóval kisebb méretű, leegyszerűsödött testfelépítésű hím szabadon úszó. Édesvízi faj, különösen a nyugodt, tiszta vizeket kedveli. A helyhez kötött nőstények vízinövények, növényi maradványok felületén fordulnak elő. Cl.: Bdelloidea (Araszoló kerekesférgek osztálya) Testük megnyúlt, féregszerű (bdelloidea = „piócaszerű”). Törzsük és lábuk teleszkópszerűen egymásba tolható gyűrűkre tagolódik. Csak nőstényeik ismertek, amelyek páros petefészekkel rendelkeznek. Kizárólag szűznemzéssel (parthenogenezis) szaporodnak. Jól úsznak, az aljzaton araszoló mozgással haladnak. Sajátos képességük a száraz időszak átvészelését lehetővé tévő anhidrobiózis, amelynek során testük vizet veszít, majd újabb eső vagy áradás nyomán vizet vesznek fel és ismét „életre kelnek”. Csaknem 500 fajuk ismert. Sp.: Philodina roseola (rózsaszínű férgecske) Hossza 0,3-0,5 mm, törzse rendszerint vörös színű, néha halványabb. Fején két, szintén vörös színű, jól fejlett szemfolt látható. Kisebb állóvizek növényzete között, forrásokban, patakokban, szerves anyagban gazdag tócsákban él, de a vízvezetéki vízben is előfordul. Ph.: Acanthocephala (Buzogányfejű férgek törzse) A kerekesférgekből (Rotifera) leszármaztatható, de hozzájuk képest nagyban módosult, élősködő életmódra áttért állatok. Viszonylag nagytermetűek, akár több 10 cm-esek is lehetnek. A nőstények mindig nagyobbak a hímeknél. Testük tömlő alakú, elülső részén kapaszkodó horgokkal ellátott, kiölthető és visszahúzható (retraktilis) ormánnyal (proboscis), amely rögzítőszervként működik (acantho-cephala = „tüskés-fejűek”). Az ormányhoz a kültakaró betűrődéseként 2 megnyúlt zsák (lemniscus) kapcsolódik, amelyek fontos szerepet töltenek be az ormány visszahúzásakor az ennek belsejében lévő testüregfolyadék 7 befogadásában. Epidermiszüket hosszanti csatornákból és gyűrűcsatornákból álló lakunáris rendszer hálózza be, amelynek szerepe feltehetőleg a tápanyagok és bomlástermékek szállítása. Tápcsatornájuk másodlagosan hiányzik, a tápanyagokat a testfelületen keresztül veszik fel. Többnyire elővesécskéik (protonefrídiumok) sincsenek. Ivarszerveik a testüregben elhelyezkedő sejtmentes, kollagénrostokat tartalmazó ún. ligamentumzsákokban helyezkednek el. A nőstények petefészkei (ovaria) számos ún. ováriumlabdacsra tagolódtak fel, amelyek a ligamentumzsákokban vagy a testüregben szabadon úsznak. Méhükhöz (uterus) izmos, tölcsér alakú vagy csőszerű ún. méhharang kapcsolódik, amely a tojáshéjjal körülvett embriók fejlettségi állapot szerinti szortírozásáért felelős. A párzás után a hím cementmirigyének váladékával elzárja a nőstény ivarnyílását, ezzel megakadályozva a más hímekkel történő párzást. Megtermékenyítésük belső. Obligát belső élősködők (endoparaziták), kifejlett korban gerincesek bélcsatornájában, míg lárvaként ízeltlábúak testüregében vagy zsírtestjében élősködnek. A nőstényből kikerülő tojásokból a köztigazdában akantor lárvák kelnek ki, amelyek a bélfalat átfúrva a köztigazda testüregébe vagy zsírtestébe jutnak, ahol fertőzőképes akantella lárvává, majd betokozódva ún. cisztakantusszá alakulnak. A végleges gazda a köztigazda elfogyasztása révén fertőződik, benne válnak a férgek ivaréretté. Mintegy 1200 fajuk ismert. Cl.: Archiacanthocephala Többnyire nagytermetű fajok tartoznak ide. A többi buzogányfejű féregtől eltérően ormányukon a kapaszkodó horgok koncentrikus körökben helyezkednek el, és nem borítja őket hámréteg, valamint az elővesécskéik (protonefrídiumok) gyakran „még” megvannak. Ormányuk csúcsán sajátos páros érzékszerv található, amelynek pontos funkciója nem ismert. Köztigazdáik rovarok vagy soklábúak, végleges gazdáik pedig madarak vagy emlősök. Alig több mint 170 fajuk ismert. Sp.: Macracanthorhynchus hirudinaceus (óriás buzogányfejű féreg) A nőstény 10-35 cm-es, de kivételesen akár a 70 cm-t is elérheti (macro-acantho- rhynchus = „nagy-tüskés-ormány”), míg a kisebb termetű hím 8-10 cm hosszú. Színe fehér vagy rózsaszínes. Ormánya kicsi, lekerekített, felületén 6 sorban kapaszkodóhorgokkal. Kifejletten disznófélék (ritkán más emlős, pl. kutya, ember, stb.) vékonybelében élősködik, míg lárvái lemezescsápú bogarak (pl. cserebogarak) lárváiban élnek. Rouphozoa A csillóshasúak (Gastrotricha) és laposférgek (Platyhelminthes) monofiletikus egysége. Ph.: Gastrotricha (Csillóshasúak törzse) Apró termetű (0,6-1,5 mm) vízi állatok. Megnyúlt, szalagszerű vagy zömök, palackszerű testük fejre, nyakra és törzse különül. Testüket kétrétegű kutikularéteg, ill. többnyire tüskék és/vagy pikkelyek borítják. Nevüknek megfelelően hasoldalukon két csillósáv (gastro-tricha = „hason-szőrösek”), fejükön pedig sorokba vagy csomókba rendeződő hosszabb csillók találhatók. Előbbiek a helyváltoztatást szolgálják, míg utóbbiak tapintószervként működnek, de a mozgásban, ill. a táplálék szájnyíláshoz sodrásában is szerepük lehet. Fejükön, a testük két oldalán, ill. a testvégen, vagy másodlagosan csak a testvég két nyúlványán, az ún. ujjakon ragasztómirigyek kivezető csövei (tapadócsövek) 8 nyílnak, amelyek az aljzathoz való időleges megtapadást szolgálják. Testüregük hiányzik. Elkülönült légző- és keringési rendszerük nincsen. Kiválasztószerveik elővesécskék (protonefrídiumok). Többségük hímnős (hermafrodita). Megtermékenyítésük belső. Számos fajnál a hímivarszervek redukálódtak vagy teljesen hiányoznak, így ezek nőstényként szűznemzéssel (parthenogenezis) szaporodnak. Egyedfejlődésük közvetlen. Mindenféle víztípusban elterjedtek. Elsősorban az aljzaton, a magasabb szerves anyag tartalmú élőhelyeken fordulnak elő, gyakran tömegesen. Baktériumokkal, egysejtűekkel, szerves törmelékkel táplálkoznak. Táplálékukat izmos szívógaratjuk segítségével szippantják fel. Kevesebb mint 800 fajuk ismert. Sp.: Chaetonotus maximus (sünférgecske) Hossza 0,1-0,2 mm. Feje ötszögletű, a nyaki régióban a test enyhén befűződik. Hátoldalát az epidermisz által termelt kerekded, hátul patkóalakban bemélyedő pikkelyszerű képletekből eredő tüskék borítják, innét kapta a nevét (chaeto-notus = „tüskés-hátú”). Csak nőstényei ismertek. Tágtűrésű faj, még a vízvezetéki vízben is előfordul. Ph.: Platyhelminthes (Laposférgek törzse) Testméretük a mikroszkopikus mérettől a több 10 m-es testhosszúságig változhat. Testük jellemzően hát-hasi irányban lapított (platy-helminthes = „lapos-férgek”). Testüregük másodlagosan hiányzik. Bélcsatornájuk másodlagosan vakon végződik, végbélnyílásuk nincsen. Középbelük rendszerint elágazó. A belső élősködőknél a bélcsatorna változó mértékben csökevényes lehet. Elkülönült légzőszervük nincsen, a gázcsere a testfalon keresztül történik. Keringési rendszerük szintén hiányzik, szerepét a testüregfolyadék, esetleg a bélcsatorna látja el. Kiválasztószerveik ozmoregulációt végző elővesécskék (protonefrídiumok). Ivarszerveik bonyolult felépítésűek. Többségüknél a női ivarmirigy a kerekesférgekhez hasonlóan két részre, petesejteket (germocitákat, oocitákat) képező petefészekre (germárium, ovárium) és szikanyagot tartalmazó táplálósejteket, azaz sziksejteket (vitellocitákat) képező szikmirigyre (vitellárium) különül. Hímivarsejtjeik általában két ostorral rendelkeznek. Néhány kivételtől (pl. vérmételyek) eltekintve hímnősek (hermafroditák), a párzás során a spermiumtranszfer többnyire kölcsönös. A laposférgek többségénél, szemben az állatvilágban általánosan jellemző endolecitális típussal, a petesejt ektolecitális, azaz a szikanyag a petesejt körül, a szikmirigyek által képzett sejtekben helyezkedik el. Megtermékenyítésük belső. Egyedfejlődésük közvetlen vagy közvetett egyaránt lehet. A közvetett fejlődés során több lárvaalak is megjelenhet, az élősködő fajoknál pedig gazdacsere is előfordul. Elsődlegesen szabadon élők, másodlagosan külső- (ekto-) vagy belső élősködők (endoparaziták). Igen fajgazdag csoport, több mint 27 ezer fajuk ismert. SubPh.: Turbellaria (Örvényférgek altörzse) Méretük változatos, bár többségük 1 cm-nél kisebb. Testük rendszerint hát-hasi irányban erősen lapított, ovális vagy levél alakú. Epidermiszük csillós. Bélcsatornájuk fejlett, a rendszerint a test középtáján található szájnyílás az életmódtól függően gyengén fejlett vagy izmos, kiölthető garatba vezet, majd onnan a vakon végződő, egy vagy több ágú középbélbe, amely a tápanyagelosztásban is szerepet játszik mint béledényrendszer. Az édesvízi és szárazföldi fajoknál gyakori az ivartalan (aszexuális) szaporodás, amely többnyire harántirányú kettéosztódással történik. Egyedfejlődésük többnyire közvetlen, csak a 9 tengeri ágasbelű örvényférgeknél (Polycladida) fordulnak elő lárvaalakok (Müller- vagy Götte-lárvák). Sokuk (pl. planáriák) nagyfokú regenerációs képességgel rendelkezik. Egyesek baktériumokat és szerves törmeléket fogyasztanak, míg mások ragadozók és dögevők. Többségében víziek (tengeriek vagy édesvíziek), de kivételesen szárazföldiek is lehetnek. Szabadon élő csoportjaiból származtathatók le az élősködő életmódra áttért módosult kültakarójú laposférgek (Neodermata), így az altörzs önmagában nem képez monofiletikus egységet. Mintegy 6500 fajuk ismert. Cl.: Rhabditophora (Valódi örvényférgek osztálya) Epidermiszükben nyálkapálcák (rhabditok) találhatók (rhabdito-phora = „pálca- hordozók”), amelyek kilövellhető tartalma védekezésre vagy zsákmányszerzésre szolgáló ragacsos, mérgező nyálkaréteget képez a testük felületén. Két vagy több pigmentált kehelyszemmel rendelkezhetnek. Az örvényférgek döntő többsége (>97%) ide tartozik. Sp.: Dalyellia viridis (zöld örvényféreg) Apró termetű (1-5 mm), színe rendszerint zöld. Középbele a többi egyenesbelű örvényféreghez (Rhabdocoela) hasonlóan egyszerű, mellékágak nélkül. Egy pár vese alakú kehelyszemmel rendelkezik. Főleg szerves törmeléket fogyaszt. Érdekessége, hogy szimbionta zöldmoszatokkal (Chlorella) él együtt, amelyek a fotoszintézisük során tápanyagokat szolgáltatnak gazdájuknak, ennek köszönheti az állat a zöld színét (viridis = „zöld”). Dús növényzetű, tiszta állóvizekben fordul elő. Sp.: Dugesia gonocephala (füles planária) Hossza 10-25 mm. Színe a barna különböző árnyalatait mutatja, néha feketés vagy szürke. A hátoldalon olykor két sötétebb hosszanti sáv látható. Feji vége tompa háromszög alakú, két, szintén háromszög alakú, mechano- és kemoreceptorokat hordozó tapogatója (auriculum) a kehelyszemek mögött ered és oldalra irányul, ezekről kapta a nevét (gono- cephala = „szögletes-fejű”). Középbele a többi hármasbelű örvényféreghez (Tricladida) hasonlóan három nagy, számos mellékággal rendelkező ágra válik szét a nyelőcső után, ebből egy előre, kettő hátra mutat. Ragadozó faj. Tiszta folyóvizekben él, hazánkban a középhegységek alacsonyabb tengerszint feletti magasságban futó patakjaiban gyakori. SubPh.: Neodermata (Módosult kültakarójú laposférgek altörzse) A valódi örvényférgekből (Rhabditophora) leszármaztatható, élősködő életmódra áttért laposférgek. Hát-hasi irányban lapított testük ovális, levélszerű vagy megnyúlt szalagszerű. Örvényféreg őseiktől eltérően csillós hámmal legfeljebb csak a lárvaalakok (pl. miracidium, koracidium, stb.) rendelkeznek, a kifejlett egyedeknél ún. neodermisz jön létre (neo-dermata = „új-bőrösök”), amelynél a hámsejtek sejtmagvakat tartalmazó része mélyen az alaphártya (bazális membrán) alatt található, a felszíni részen pedig a sejtek szinciciummá olvadnak össze. A neodermisz védelmet nyújt számukra a gazda emésztőenzimeitől, ill. immunsejtjeitől, ugyanakkor lehetővé teszi a légzési gázok, anyagcsere végtermékek, stb. transzportját a testfalon keresztül. Testükön rendszerint különféle, a gazdán vagy gazdában 10 való rögzülést szolgáló kapaszkodószervek találhatók. Érzékszerveik az örvényférgekhez képest redukáltak. Kivétel nélkül külső- vagy belső élősködők. Fejlődésmenetük gyakran bonyolult. Számos fajnál jellemző a gazdaváltással történő közvetett (indirekt) fejlődési ciklus. Köztigazdának azt a gazdaszervezetet nevezzük, amelyben a parazita lárvaformái fordulnak elő, és legfeljebb ivartalan szaporodás történhet, míg végleges gazdának hívjuk azt, amelyben az ivarérett, ivarosan szaporodó parazita él. A köztigazdát általában elfogyasztja a végleges gazda, így kerül a parazita egyik gazdából a másikba. Igen fajgazdag csoport, mintegy 20 ezer leírt fajjal, azaz a laposférgek közel 75%-a közéjük tartozik. Cl.: Trematoda (Mételyek osztálya) Testméretük a néhány tized mm és a több cm között változik, de kivételesen akár több m-esek is lehetnek. Bélcsatornájuk egyszerű, a szájnyílást rövid garat, nyelőcső, majd általában kétfelé elágazó középbél követi. Nagyrészt belső élősködők (endoparaziták), elsődleges gazdáik puhatestűek (csigák, kagylók). Fejlődési ciklusuk közvetlen (direkt) vagy közvetett (indirekt). SubCl.: Digenea (Közvetett fejlődésű mételyek alosztálya) Többségük mérete a 0,5 mm és 5 mm között változik, de ennél jóval nagyobb termetűek is lehetnek. A gazdában való megtapadást két erős szívókorong teheti lehetővé, az egyik a szájszívó (feji szívó), a test elülső részén, a másik a hasi szívó (acetabulum), amely a rendszerint test elülső harmadában található. Néha egyik, ritkán mindkét szívókorong hiányozhat. Fejlődési ciklusuk közvetett (indirekt). Kifejlett korukban gerincesek, főleg emlősök belső élősködői, fejlődésükhöz legalább egy köztigazda szükséges (di-genea = „két- generációsak”). Első vagy egyetlen köztigazdájuk rendszerint valamilyen puhatestű (általában csiga), amelybe a tojásból kikelő, szabadon úszó csillós lárvák (miracidiumok) jutnak. Ezekből fejlődik ki az ivartalanul sokszorozódó csíratömlő (sporociszta) és dajka (rédia) generáció, majd ezek hozzák létre a második köztigazdát (pl. valamilyen ízeltlábút) vagy a végleges gazdát fertőző farkos lárvákat (cerkáriák). A kifejlett mételyek a végleges gazda vérében, emésztőrendszerében vagy más belső szerveiben élősködnek. A gazdaszervezetet súlyosan károsíthatják, sőt erős fertőzöttség esetén annak halálát is okozhatják. A Neodermata legfajgazdagabb csoportja, mintegy 12 ezer fajuk ismert. Sp.: Fasciola hepatica (májmétely) Viszonylag nagytermetű, 2-4 cm hosszú és kb. 1 cm széles. Alakja tökmagra emlékeztető. Elsősorban juhok és szarvasmarhák parazitája, de más emlősökben, köztük emberben is képes megtelepedni. A gazdaállat epeútjaiban él, ahol vérrel és májsejtekkel táplálkozik (hepaticus = „májat illető”). Köztigazdája Európában egy vízi csigafaj, a törpe iszapcsiga (Galba truncatula), más kontinenseken ezt a szerepet más csigafajok töltik be. A tojások a végleges gazda ürülékével kerülnek ki a külvilágba. A vízbe jutott tojásokból szabadon úszó csillós lárvák (miracidiumok) kelnek ki, amelyek a csiga köztigazdába hatolva csíratömlővé (sporociszta) alakulnak. 1-1 sporocisztából ivartalan szaporodással 10-12 dajka (rédia), ezek mindegyikéből pedig szintén ivartalan szaporodással kb. 20 farkos lárva (cerkária) jön létre. Utóbbiak a csigagazdából kifúrva magukat szabadon úszkálnak, majd a part közelében vízi növényeken telepszenek meg, és itt betokozódva fertőzőképes metacerkáriává alakulnak. 11 Ilyen növények lelegelésével fertőződik a végleges gazda. A tokból kiszabaduló cerkária lárvák a gazda bélcsatornájába kerülnek, majd innét az epeutakba vándorolnak, és itt válnak ivaréretté. Világszerte elterjedt faj. Sp.: Dicrocoelium dendriticum (lándzsásmétely) Teste magyar nevének megfelelően lándzsaszerűen kihegyezett, 5-12 mm hosszú és mindössze 1-2 mm széles. Különböző kérődzők, főleg juhok és kecskék epeútjaiban él, de ritkán kutyában, emberben és más főemlősökben is előfordulhat. Két köztigazdája is van: első köztigazdái különféle szárazföldi csigák (pl. Cochlicopa, Helix, Xerolenta, Zebrina, stb.), második köztigazdái pedig hangyák, főleg vöröshangyák (Formica). A csiga köztigazda a végleges gazda ürülékével a külvilágba jutó, már kialakult csillós lárvákat (miracidiumok) tartalmazó tojások elfogyasztásával fertőződik. A tojásból kikelő miracidiumok csíratömlőkké (sporociszták) alakulnak, amelyek ivartalan szaporodással további sporocisztákat hoznak létre, ezek mindegyikében pedig számos farkos lárva (cerkária) fejlődik. A cerkáriák tömegesen, nyálkacsomóba burkolva jutnak ki a csiga köztigazdából. A nyálkacsomókat hangyák fogyasztják el, és a cerkáriák többsége a hangyagazdában metacerkária lárvákká alakul. Egy vagy két cerkária ugyanakkor a hangya garatalatti dúcába vándorol, és sajátosan módosítja a gazda viselkedését: a manipulált hangyák fűszálakra másznak fel, majd, miközben rágójuk és egész testük görcsbe rándul, a fűszálba kapaszkodnak, és ott is maradnak. A végleges gazda legelés révén, a hangya köztigazda elfogyasztásával fertőződik. A kitokozódott cerkária lárvák a májmételyhez hasonlóan a gazda bélcsatornájából az epeutakba vándorolnak, és itt válnak ivaréretté. Világszerte elterjedt faj. Cl.: Cercomeromorpha (Horgasférgek osztálya) Lárváik testvégén egy összetett rögzítőhorgos testszakasz (cercomer) található csoportonként különböző számú (16, 10 vagy 6) horoggal. Külső (csáklyásférgek többsége) vagy belső élősködők (csáklyásférgek egy része, galandférgek). SubCl.: Monogenea (Csáklyásférgek alosztálya) Testméretük 0,3-30 mm között változik. Testük elején 1-2 szívóka (prohaptor), a test végén pedig jól fejlett tapadókészülék (opisthaptor) található, melyen különféle rögzítőképletek (kapaszkodóhorgok, tapadókorongok, stb.) találhatók. Középbelük egyszerű, általában kétágú és vakbélszerű elágazásokkal rendelkezik. Egyeseknek 1 vagy 2 pár pigmentált szemfoltjai is lehetnek. Fejlődési ciklusuk közvetlen (direkt), azaz nincs köztigazdájuk (mono-genea = „egy- generációsak”). A tojásból kikelő tizenhathorgas csillós lárvák (onkomiracidiumok) hasonlítanak a kifejlett egyedekre. A lárvák a gazda testfelületén megtapadva elveszítik csillóikat, araszoló mozgással a megtelepedés helyére vándorolnak és rendkívül gyorsan fejlődésnek indulnak. Többnyire tengeri és édesvízi halak külső élősködői, de kétéltűek, hüllők bőrén, nyelőcsövében, húgyhólyagjában, emésztő- és véredényrendszerében is megtelepedhetnek. Kifejezetten gazdaspecifikusak, nagy többségük csak egyetlen gazdafajt vagy annak közelrokon fajait képes megfertőzni. Természetes körülmények között komolyabb bántalmakat általában nem okoznak a gazdának. Mintegy 1100 fajuk ismert. 12 Sp.: Gyrodactylus elegans (horgasmétely) Testhossza 0,5-0,8 mm. A testvégi tapadókészülékén csak kapaszkodóhorgok találhatók (8 pár szegélyhorog és 1 pár középhorog), tapadókoronggal nem rendelkezik. Szemfoltjai nincsenek. Elevenszülő faj, a kifejlett állat testében gyakran 1-3 utódnemzedék fejlődik. Pontyfélék (Cyprinidae) bőrén és kopoltyúján élősködik. SubCl.: Cestoda (Galandférgek alosztálya) Méretük az 1 mm-től a több tíz m-ig változhat. Testük lehet tagolatlan (Cestodaria) vagy tagolt (Eucestoda). A tagolt galandférgek (Eucestoda) teste kapaszkodásra szolgáló, különböző rögzítőszerveket (szívókákat, kapaszkodó horgokat, stb.) hordozó elülső részből, ún. dajkából (scolex) és az utána következő, változó számú (2-3-tól több ezerig) ízből (proglottisból) felépülő, gyakran szalagszerű féregláncból (strobila) áll (cestoda = „szalagszerűek”). A scolexet a féreglánctól egy nyaki rész (collum) választja el, amely gyarapodási (germinatív) zónaként sarjadzással (harántosztódással) hozza létre az állat testét alkotó ízeket. Ennek megfelelően a legfiatalabb, még fejletlen ivarszerveket tartalmazó ízek mindig közvetlenül a nyaki rész után következnek, míg a legidősebb ún. érett (gravid), megtermékenyített petesejteket tartalmazó ízek a féreglánc végén találhatók. Az egyes ízek felépítése és működése nagymértékben önálló, mert az egyes szervrendszerek megismétlődnek bennük. Egységesen csak a kültakaró, az idegrendszer és a kiválasztórendszer működik. Bélcsatornájuk teljesen redukált, a táplálékot neodermiszük mikrobolyhainak segítségével a testfalon keresztül veszik fel. Fejlődési ciklusuk közvetett (indirekt). Kifejlett korukban rendszerint gerincesek emésztőrendszerében telepszenek meg. A végleges gazdák a köztigazdák elfogyasztása révén fertőződnek. Lárváik a köztigazdák testüregében, izomzatában, központi idegrendszerében, stb. fejlődnek. A tagolatlan galandférgek (Cestodaria) elsődleges lárvaalakja a tízhorgas lárva (likofóra), míg a tagolt galandférgeké (Eucestoda) a hathorgas lárva (onkoszféra). Ez utóbbi egy sajátos típusa a csillós hathorgas lárva (koracidium), amely csillókkal rendelkezve a külvilágban kezdi el fejlődését. Az első vagy második köztigazdában alakulnak ki a másodlagos, fertőzőképes lárvaalakok (pl. plerocerkoid, ciszticerkusz, echinokokkusz, stb.), amelyek alkalmasak arra, hogy a végleges gazdába jutva belőlük az ivarérett galandféreg kifejlődjön. Mintegy 4600 fajuk ismert. Sp.: Taenia saginata (simafejű galandféreg) Hossza 4-10 m, szélessége 10-14 mm. Teste a többi tagolt galandféreghez (Eucestoda) hasonlóan dajkára (scolex), ill. számos (1000-nél is több) ízből (proglottis) álló szalag alakú féregláncra (strobila) tagolódik (taenia = szalag). Scolexén négy szívóka (acetabulum) található, de a közelrokon horgasfejű galandféreggel (T. solium) szemben ormánya és horogkoszorúja nincsen. Tojásai vagy a tojásokat tartalmazó leváló, érett (gravid) ízei a végleges gazda ürülékével jutnak a külvilágba. Köztigazdája a szarvasmarha (vagy más kérdőző), amely a tojásokkal vagy a gravid ízekkel szennyezett növény lelegelésével fertőződik. A tojásokból kikelő hathorgas lárvák (onkoszférák) a köztigazda izomzatába (pl. rágóizmába, nyelvébe, szívizmába, stb.) jutva ún. borsókalárvává (ciszticerkusz) alakulnak. Ez egy hólyagszerű, 1 cm-nél kisebb képződmény, amelynek belsejében egy idő után már felismerhető a scolex kezdeménye. Az ember mint egyedüli végleges gazda a borsókákat tartalmazó nyers vagy félig átsült hús fogyasztásával fertőződik, és benne válik a parazita ivaréretté. Hatalmas 13 mérete miatt rendszerint csak egyetlen egyed telepszik meg a végleges gazdában, amely elsősorban a táplálékot vonja meg a gazdától, nem kelt fájdalmas tüneteket, azonban éveken át jelen lehet. Világszerte elterjedt faj. Sp.: Echinococcus granulosus (háromízű v. törpe galandféreg) A mindössze 3-6 mm-es teste dajkából (scolex) és nevének megfelelően csupán három ízből (proglottis) áll. Scolexén 4 szívókorong és horogkoszorú található. Kutyafélék (pl. kutya, róka) vékonybelében él, köztigazdái általában különböző növényevő emlősök (főleg kérődzők), de emberben is megtelepedhet. A köztigazda a tojásokkal szennyezett táplálék elfogyasztásával fertőződik (az ember általában a kutya ürülékéből származó tojásokkal). A tojásból kikelő hathorgas lárvák (onkoszféra) a köztigazda valamely belső szervébe (leggyakrabban a májba, tüdőbe vagy az agyba) jutnak, és ott ún. rivókatömlővé (echinokokkusz) alakulnak. Ez a fokozatosan növekedő, hólyagszerű lárvaalak néha elérheti a gyermekfej nagyságot és a több kilogrammos tömeget is. A rivókatömlőben ivartalan sarjadzással utódciszták jönnek létre, és ezekben alakulnak ki a scolexek. A végleges gazda a köztigazda elfogyasztásával fertőződik, benne válik a parazita ivaréretté. Míg a végleges gazdában csupán enyhe tüneteket okoz, a köztigazdák már jóval súlyosabban érintettek, és a fertőzés, minthogy a létfontosságú belső szerveke érinti, akár végzetes is lehet számukra. Ez előnyös a parazita számára, ugyanis a legyengült köztigazda könnyebben zsákmányul eshet a végleges gazdának. Világszerte elterjedt faj. 14 Regnum: Animalia (Metazoa) (Állatok országa) Subregnum: Parazoa (Álszövetes állatok alországa) Ph.: Porifera (Szivacsok törzse) Cl.: Demospongiae (Kovaszaruszivacsok osztálya) Sp.: Spongilla lacustris (tavi szivacs) Subregnum: Eumetazoa (Valódi szövetes állatok alországa) Ph.: Cnidaria (Csalánozók törzse) SubPh.: Medusozoa (Medúzák altörzse) Cl.: Hydrozoa (Hidraállatok osztálya) Sp.: Hydra vulgaris (közönséges hidra) Sp.: Craspedacusta sowerbyi (édesvízi v. kétpolipos medúza) Divisio: Bilateria (Kétoldali szimmetriájú állatok tagozata) Protostomia (Ősszájúak) Spiralia (Spirális barázdálódású állatok) Gnathifera (Állkapcsosak) Ph.: Rotifera (Kerekesférgek törzse) Cl.: Monogononta (Egypetefészkűek osztálya) Sp.: Floscularia ringens (tegzes férgecske) Cl.: Bdelloidea (Araszoló kerekesférgek osztálya) Sp.: Philodina roseola (rózsaszínű férgecske) Ph.: Acanthocephala (Buzogányfejű férgek törzse) Cl.: Archiacanthocephala Sp.: Macracanthorhynchus hirudinaceus (óriás buzogányfejű féreg) Rouphozoa Ph.: Gastrotricha (Csillóshasúak törzse) Sp.: Chaetonotus maximus (sünférgecske) Ph.: Platyhelminthes (Laposférgek törzse) SubPh.: Turbellaria (Örvényférgek altörzse) Cl.: Rhabditophora (Valódi örvényférgek osztálya) Sp.: Dalyellia viridis (zöld örvényféreg) Sp.: Dugesia gonocephala (füles planária) SubPh.: Neodermata (Módosult kültakarójú laposférgek altörzse) Cl.: Trematoda (Mételyek osztálya) SubCl.: Digenea (Közvetett fejlődésű mételyek alosztálya) Sp.: Fasciola hepatica (májmétely) Sp.: Dicrocoelium dendriticum (lándzsásmétely) Cl.: Cercomeromorpha (Horgasférgek osztálya) SubCl.: Monogenea (Csáklyásférgek alosztálya) Sp.: Gyrodactylus elegans (horgasmétely) SubCl.: Cestoda (Galandférgek alosztálya) Sp.: Taenia saginata (simafejű galandféreg) Sp.: Echinococcus granulosus (háromízű v. törpe galandféreg) 15