Filozófiatörténet 12 előadásban PDF

© Vassányi Miklós Filozófiatörténet 12 előadásban Forrásszövegek és magyarázatok Egyetemi jegyzet KRE BTK 2024 Tartalomjegyzék Jelek és rövidítések…………………………………………………………………....

© Vassányi Miklós Filozófiatörténet 12 előadásban Forrásszövegek és magyarázatok Egyetemi jegyzet KRE BTK 2024 Tartalomjegyzék Jelek és rövidítések………………………………………………………………….2 Előszó……………………………………………………………………………….3 TÉTELEK 1. Platón……………………………………………………………………………..4 2. Aristotelés……………………………………………………………………….13 3. Klasszikus indiai filozófia……………………………………………………….25 4. Klasszikus kínai filozófia………………………………………………………..44 5. Plótinos és Augustinus…………………………………………………………...57 Plótinos………………………………………………………………………...57 Augustinus……………………………………………………………………..64 6. Középkori muzulmán filozófia: al-Fārābī...………………………………….….68 7. Középkori zsidó filozófia: Mošeh ben Maimōn.………………………………...78 8. Aquinói Tamás…………………………………………………………………..85 9. Johannes Duns Scotus…………………………………………………………...98 10. René Descartes…………………………………………………………………109 11. Immanuel Kant…………………………………………………………………120 12. Martin Heidegger……………………………………………………………….129 Névmutató…………………………………………………………………………..141 1  © Vassányi Miklós Jelek és rövidítések () szerzői zárójelek [] eredeti terminusokat közlő, a szerzői szövegben nem szereplő zárójelek az eredetiben nem szereplő, szerkesztői vagy fordítói megjegyzés a. articulus, cikkely ante litteram megjelenés előtt C conclusio, következtetés cca circa, körülbelül ed. edited by et alii és mások OFM Ordo Fratrum Minorum (Ferences rend) OP Ordo Praedicatorum (Domonkos rend) p. pars, rész P1 1. premissza P2 2. premissza stb. PG Patrologia Graeca PL Patrologia Latina q. quaestio, kérdés qq. quaestiones, kérdések ScG Aquinói Tamás: Summa contra Gentiles sedit „ült ” egy király uralkodásának vagy egy pápa pontifikátusának időtartama SJ Societas Jesu (Jezsuita rend) Sth Aquinói Tamás: Summa theologiae sub voce a vonatkozó címszó alatt transl. translated by 2  © Vassányi Miklós Előszó Jelen filozófiatörténeti jegyzet egyszerre szöveggyűjtemény és filozófiai magyarázat, melynek célja az egyféléves Filozófiatörténet előadást kísérő vizsga teljesítését megkönnyíteni. 12 fejezete feldolgozható mennyiségű oldalszámban ad elemi szintű bevezetést az egyetemes filozófiatörténetbe bölcsészhallgatók számára. A jegyzet új koncepció szerint egyforma jelentőséget tulajdonít az ó-, a közép- és az újkori filozófiának, illetve az európai és a keleti ‒ indiai, kínai, muszlim, zsidó ‒ filozófiáknak; tematikus fókusza a filozófiai teológia, kisebb mértékben a filozófiai lélektan, csekély mértékben a kozmológia. Terv szerint minden esetben lábjegyzetben közli az idézett szövegeket eredeti nyelven is (minden fordítás a jegyzet szerzőjétől, kivéve ha másként van jelezve), és minden fejezetét a további érdeklődést szolgáló alapbibliográfia kíséri. A legfontosabb fogalmakat vörös szín emeli ki a szövegben. A jegyzet a jelen állapotában béta-verzió (nem végleges és nem kiadható). 3  © Vassányi Miklós 1. Platón (Kr.e. 428–347) 1. Platón Periklés halála (Kr.e. 429) után egy évvel született, és szűk tíz évvel a khairóneiai csata (Kr.e. 338) előtt halt meg. Miután Periklés 443-tól 429-ig volt 1. stratégos (ez “Athén aranykora”), ezért Platón ifjúkora Athén aranykora után, már a peloponnésosi háború idejére (Kr.e. 431‒404) esett. Ezt Athénban a 30 zsarnok uralmának véres, kaotikus időszaka követte (Xenophón: Hellénika II, 3; erre az időszakra esik Sókratés kivégzése is),1 majd 403-ban Thrasyboulos vezetése alatt visszaállították a demokratikus alkotmányt. A görög városállamok lassú hanyatlásnak indultak, mígnem II. Philippos makedón király (sedit 355–336) ellen a görögség egyesült csapatai elveszítették a khairóneiai csatát (Kr.e. 338), így a görög egység makedón hegemónia alatt valósult meg – Platón halála után. 2. A philosophia terminus Isokratés (436–338) athéni szónok és Platón műveiben jelent meg legkorábban. Isokratés 12. beszéde (Panathēnaikos, 208–209. szakasz) szerint …a spártaiak nagyban különböznek a barbároktól: mert az utóbbiak – úgy tűnik – sok találmány tudósai és tanítói voltak, míg az előbbiek annyira lemaradtak az általános műveltségtől és tudásszeretettől [philosophias], hogy még a betűket sem tanulják meg...2 Isokratésnél a philosophia terminus szerepel még a 4. beszédben (Panégyrikos, 10. szakasz) “tanulmányozás” értelemben; valamint a 2. beszédben (Nikokléshez, 35. szakasz) “kutatás” vagy “bölcsesség” értelmében; és a 10. beszéd (Heléné dicsérete, 6. és 67. szakasz) “rendszeres tanulmányozás” vagy “tudomány” értelemben. Mindezek a – kontextusból kikövetkeztetett – jelentések azonban még nem a modern értelemben vett filozófiát mint szaktudományt jelölik. Platónnál a philosophia fődefinícióját a Theaitétos c. dialógus 175 E‒176 C szakaszában találjuk, ahol Sókratés Theodórosszal beszélget arról, ki a philosophos (175 E).3 Eszerint a philosophia “hasonlóvá válás egy istenhez, amennyire lehetséges,” homoiōsis theōi kata to dynaton. A dialógus 176 B‒C szakasza ugyanis így írja körül a philosophos feladatát: 1 Németh György, ford.: Xenophón történeti munkái, I. kötet. Budapest: Osiris, 2001. 2 …Λακεδαιμόνιοι πλέον ἀπέχουσι τῶν βαρβάρων· οἱ μὲν γὰρ ἂν φανεῖεν πολλῶν εὑρημάτων καὶ μαθηταὶ καὶ διδάσκαλοι γεγονότες, οὗτοι δὲ τοσοῦτον ἀπολελειμμένοι τῆς κοινῆς παιδείας καὶ φιλοσοφίας εἰσὶν ὥστ’ οὐδὲ γράμματα μανθάνουσιν… 3 Platón műveit egyezményesen a dialógus címének megadásával és Henri Estienne (Henricus Stephanus, 1528– 1598) francia humanista, lexikográfus, nyomdász genfi Platón-kiadása oldal-, szakasz- és sor-számának megadásával hivatkozzuk (Platōnos hapanta ta sōzomena ‒ Platonis opera quae extant omnia, vols. I–III, [Genevae:] 1578). 4  © Vassányi Miklós De, Theodóros, a rossz nem tud megszűnni sem, hiszen mindig kell legyen valami, ami szembenáll a jóval; és az istenek között sem lehet; hanem szükségképp a halandó természet és az evilági hely körül jár-kel. Ezért meg kell próbálni a lehető leggyorsabban elmenekülni innen oda. A menekülés hasonlóvá válás egy istenhez a lehetőség mértéke szerint; a hasonlóvá válás pedig annyi mint igazságossá és istenfélővé válni az okossággal együtt. De, kiváló barátom, nem valami könnyű dolog meggyőződni afelől, hogy tehát nem azért kell kerülni a hitványságot és követni az erényt, amiért a tömeg mondja…4 Ez a “helyes életvitel”-ként felfogott filozófia definíciója, mely azt írja elő, hogy az egyedi lélek kövesse azt az olymposi istent, akit a testbe kerülése előtt kiválasztott magának. Ez a definíció az istenséghez köti a filozófia életvitelszerű gyakorlását, de tartalmazza azt a megszorítást, hogy az ember nem képes tökéletesen imitálni az istent: az ember nem isten. A definíció kibontása során Platón háromfajta erény gyakorlását írja elő: egy erkölcsi erényét (igazságosság), egy vallási erényét (istenfélelem) és egy értelmi erényét (okosság). Platónnál előfordul még a philosophia terminus a Phaidón c. dialógus 61 A szakaszában (ὡς φιλοσοφίας μὲν οὔσης μεγίστης μουσικῆς, “a filozófia a leginkább múzsai tevékenység,” nem definitórikus kifejezés); a Gorgias 484 C szakaszában (ahol pejoratív értelemben használja Gorgias szofista); és az Euthydémos 288 D szakaszában, mely szerint “a filozófia a tudás megszerzése” (ἡ φιλοσοφία κτῆσις ἐπιστήμης). 3. Platón minden műve párbeszéd, kivéve a Timaios nagy részét, a Kritias túlnyomó részét és a kétes hitelű Leveleket (bár a 7. levél talán eredeti).5 Platón műveit – Leonard Brandwood Stylometry and Chronology c. tanulmánya szerint6 – kulcsszavak és stilisztikai jelenségek (kötőszavak, szófordulatok, hiátus elkerülése, rímes próza stb.) vizsgálata, vagyis stilometria alapján lehet korszakolni a következőképpen: Korai csoport (387 előtt): Hippias maior, Ión, Lysis [=esetleges legkorábbi csoport]; Euthydémos, Symposion (Lakoma), Kratylos, Menexénos, Menón, Apologia (Sókratés védőbeszéde), Phaidón, Charmidés, Prótagorás, Lakhés [=esetleges későbbi korai csoport]; 4 Ἀλλ’ οὔτ’ ἀπολέσθαι τὰ κακὰ δυνατόν, ὦ Θεόδωρε – ὑπεναντίον γάρ τι τῷ ἀγαθῷ ἀεὶ εἶναι ἀνάγκη – οὔτ’ ἐν θεοῖς αὐτὰ ἱδρῦσθαι, τὴν δὲ θνητὴν φύσιν καὶ τόνδε τὸν τόπον περιπολεῖ ἐξ ἀνάγκης. διὸ καὶ πειρᾶσθαι χρὴ ἐνθένδε ἐκεῖσε φεύγειν ὅτι τάχιστα. φυγὴ δὲ ὁμοίωσις θεῷ κατὰ τὸ δυνατόν· ὁμοίωσις δὲ δίκαιον καὶ ὅσιον μετὰ φρονήσεως γενέσθαι. ἀλλὰ γάρ, ὦ ἄριστε, οὐ πάνυ τι ῥᾴδιον πεῖσαι ὡς ἄρα οὐχ ὧν ἕνεκα οἱ πολλοί φασι δεῖν πονηρίαν μὲν φεύγειν, ἀρετὴν δὲ διώκειν… 5 Myles Burnyeat – Michael Frede: The Pseudo-Platonic Seventh Letter. Ed. by Dominic Scott. Oxford: OUP, 2015. 6 Richard Kraut, ed.: The Cambridge Companion to Plato. CUP: 1992, 90–120. 5  © Vassányi Miklós Középső csoport (talán kétfelé osztható: 387–380 és 380–356): Politeia (Állam), Phaidros, Theaitétos, Parmenidés; Késői csoport (355–347): Sophistés (A szofista), Politikos (Az államférfi), Timaios, Philébos, Kritias és valószínűleg legutolsó mű a Nomoi (Törvények). 4. Az ideaelmélet kialakulásáról Platón tanítványa, Aristotelés számol be legrészletesebben a Metaphysica I/6 bevezetésében. Eszerint Platón az általános etikai fogalmakat kutatva alakította ki az ideatant, mely szerint a fizikai világ határain túl elhelyezkedő, változatlan, örök formák generatív princípiumokként hatnak a térben mint befogadóban lévő rendezetlen anyagra, mely a hatásuk alatt formálódik meg. E hatás befogadása a részesülés (methexis, lat. participatio): Platón a fiatalkorától kezdve Kratylos és Hérakleitos tanait követte, melyek szerint minden érzéki dolog mindig változik, és ezért nincs róluk tudomány – és mindezeket később is így gondolta. Miután pedig Sókratés csak az etikai dolgokkal foglalkozott, a természettel nem, és az etikumban kereste az általánost, és elsőként kezdte a definíciókra irányítani az értelmét, Platón őt fogadta el, és ezért feltette, hogy ez más dolgokban található, nem az érzékiekben. Mert lehetetlen közös definíciónak lennie az érzékiekben, minthogy mindig változnak. Az ilyeneket a létezők “formái”-nak nevezte, és úgy vélte, hogy az érzéki dolgok ezek mellett léteznek, és hogy az ideáknak megfelelően nevezünk meg mindent; mert részesülés révén van a sokaság, melyet az ideáknak megfelelően nevezünk meg. Csak a “részesülés” elnevezés volt az ő újítása a pythagoreusokhoz képest. A pythagoreusok ugyanis azt mondják, hogy a létezők a számok imitációja révén vannak, Platón pedig azt, hogy a részesülés révén, az elnevezést megváltoztatva. A formákban való részesülést, illetve azok imitációját azonban – hogy az mi is lenne – általánosságban elmulasztották kutatni. Az érzékelhető dolgok és a formák mellett – mondja – még a dolgok matematikai elemei vannak középen, melyek az érzékelhetőktől örökkévalóságuk és mozdulatlanságuk által különböznek, a formáktól pedig azáltal, hogy ők sok hasonló dolog, míg minden egyes forma maga csupán egy. Miután a formák a többi dolog okai, ezért úgy vélte, hogy azok elemei minden létező elemei.7 7 987 A 29–B 20: μετὰ δὲ τὰς εἰρημένας φιλοσοφίας ἡ Πλάτωνος ἐπεγένετο πραγματεία, τὰ μὲν πολλὰ τούτοις ἀκολουθοῦσα, τὰ δὲ καὶ ἴδια παρὰ τὴν τῶν Ἰταλικῶν ἔχουσα φιλοσοφίαν. ἐκ νέου τε γὰρ συνήθης γενόμενος πρῶτον Κρατύλῳ καὶ ταῖς Ἡρακλειτείοις δόξαις, ὡς ἁπάντων τῶν αἰσθητῶν ἀεὶ ῥεόντων καὶ ἐπιστήμης περὶ αὐτῶν οὐκ οὔσης, ταῦτα μὲν καὶ ὕστερον οὕτως ὑπέλαβεν. Σωκράτους δὲ περὶ μὲν τὰ ἠθικὰ πραγματευομένου περὶ δὲ τῆς ὅλης φύσεως οὐθέν, ἐν μέντοι τούτοις τὸ καθόλου ζητοῦντος καὶ περὶ ὁρισμῶν ἐπιστήσαντος πρώτου τὴν διάνοιαν, ἐκεῖνον ἀποδεξάμενος διὰ τὸ τοιοῦτον ὑπέλαβεν ὡς περὶ ἑτέρων τοῦτο γιγνόμενον καὶ οὐ τῶν αἰσθητῶν. ἀδύνατον γὰρ εἶναι τὸν κοινὸν ὅρον τῶν αἰσθητῶν τινός, ἀεί γε μεταβαλλόντων. οὗτος οὖν τὰ μὲν 6  © Vassányi Miklós Platón: Lakoma (Symposion, 208 E‒212 A): 1. A Lakoma szereplői – egy részük történeti személy: Sókratés, Agathón (tragédiaíró), Alkibiadés (politikus a peloponnésosi háborúban) – Erós, a szerelemisten dicséretére vállalkoznak. Az utolsóként sorra kerülő Sókratés ünneprontóként egy bölcs asszony, Diotima beszédét adja elő Erósról mint középlényről (daimōnról). A szerelem itt előadott elmélete vezet át a Szép (to kalon) ideájának előbb negatív, majd pozitív karakterisztikájába. Platón talán egész életművében itt fejti ki legteljesebben, mit ért “idea” (“alak, forma, látvány”) alatt. A dialógus hármas tagolású: 1) Négy résztvevő dicsőítő beszéde Erósról; 2) Sókratés őszinte beszéde Erósról, melyet Diotimától, egy bölcs asszonytól hallott; 3) Alkibiadés dicsőítő beszéde Sókratésról, mely szerint Sókratés isteni jellem. 2. Diotima beszéde (206 E–) szerint vannak testi módon szerelmesek: Ők gyermeket nemzenek, illetve szülnek; és lelki módon szerelmesek: Ők első közelítésben a phronēsist (okosság) és a többi erényt nemzik. Ilyenek a költők és a feltalálók. De a phronēsisnél is sokkal értékesebb a sōphrosynē (mértékletesség) és a dikaiosynē (igazságosság), ami a városok kormányzásához kell. Ha egy isteni lelkű ifjú ezekkel terhes, akkor felnőttként szintén a Szépet keresi, hogy abban nemzzen. Először inkább a szép testeket fogja keresni, és a szép és nemes lelkű embereket, és tanulni akar tőlük az erényről és arról, hogy milyen a jó ember. Így fogja megszülni azt, amivel régóta terhes. Homéros, Hésiodos, Solón is így nemzettek örök emlékű műveket. Az ilyen típusú szerelmi dolgokba (τὰ ἐρωτικά) talán még Sókratés is beavatást nyerhet, mondja Diotima. A magasabb beavatási fokokba (τὰ δὲ τέλεα καὶ ἐποπτικά) azonban már nem biztos, pedig azok végett vannak az alacsonyabb fokok. Először tehát a szép testeket kell keresni, és egyetlen szép testet szeretni. Azután fel kell ismerni, hogy az egyik szép test szépsége mintegy fivére (ἀδελφόν) a másik szép test szépségének. Utána fel kell emelkedni a törvények világához, onnét pedig az igaz ismeret világához. τοιαῦτα τῶν ὄντων ἰδέας προσηγόρευσε, τὰ δ᾽ αἰσθητὰ παρὰ ταῦτα καὶ κατὰ ταῦτα λέγεσθαι πάντα: κατὰ μέθεξιν γὰρ εἶναι τὰ πολλὰ ὁμώνυμα τοῖς εἴδεσιν. τὴν δὲ μέθεξιν τοὔνομα μόνον μετέβαλεν. οἱ μὲν γὰρ Πυθαγόρειοι μιμήσει τὰ ὄντα φασὶν εἶναι τῶν ἀριθμῶν, Πλάτων δὲ μεθέξει, τοὔνομα μεταβαλών. τὴν μέντοι γε μέθεξιν ἢ τὴν μίμησιν ἥτις ἂν εἴη τῶν εἰδῶν ἀφεῖσαν ἐν κοινῷ ζητεῖν. ἔτι δὲ παρὰ τὰ αἰσθητὰ καὶ τὰ εἴδη τὰ μαθηματικὰ τῶν πραγμάτων εἶναί φησι μεταξύ, διαφέροντα τῶν μὲν αἰσθητῶν τῷ ἀΐδια καὶ ἀκίνητα εἶναι, τῶν δ᾽ εἰδῶν τῷ τὰ μὲν πόλλ᾽ ἄττα ὅμοια εἶναι, τὸ δὲ εἶδος αὐτὸ ἓν ἕκαστον μόνον. ἐπεὶ δ᾽ αἴτια τὰ εἴδη τοῖς ἄλλοις, τἀκείνων στοιχεῖα πάντων ᾠήθη τῶν ὄντων εἶναι στοιχεῖα. 7  © Vassányi Miklós 3. Aki idáig eljutott, az itt hirtelen észrevesz valami csodálatos természetű szépet, ami maga a Szép – evégett történt minden korábbi fáradozás. A Szép ideájának itt következő jellemzése először csak tagadásokban beszél a Szépről (negatív karakterisztika), majd alapvető állításokat is tesz róla (pozitív karakterisztika). E kettős karakterisztika szerint az idea legfőbb jellemzője az időbeli változatlanság értelmében vett önazonosság, mely a természeti világgal való önközlése során is megmarad. Az idea eszerint legalábbis a természeti formák formai oka (az idea nélkül nem léteznének a természeti formák), de ugyanakkor a lehető legtávolabb van a természettől (az idea a természet ellentettje). Az idea így a hatása révén egyfelől jelen van a fizikai világban mint a természeti formák lényege, másfelől a kozmosz határain kívül helyezkedik el: …először is örökkévaló, és se nem keletkezik, se nem pusztul, se nem növekedik, se nem csökken; azután pedig nem egyfelől szép, de másfelől rút, nem egyszer szép, egyszer nem szép, se nem ehhez képest szép, ahhoz képest rút, nem egy helyen szép, más helyen rút, úgyhogy egyeseknek valóban szép ugyan, másoknak ellenben rút; de nem is fog úgy tűnni a szemlélőnek, mintha a Szép valamely arc lenne vagy kezek vagy bármi egyéb, amiben a test részesül; és nem is valamiféle fogalom, sem pedig nem ismeret, nincs benne valami másban, úgymint például egy élőlényben vagy a földön vagy az égben vagy valami másban, hanem önmaga önmagában önmagával azonos alakúan létezik örökké, míg az összes többi szép dolog őbenne részesül valami olyan módon, hogy míg emezek keletkeznek és pusztulnak, addig a Szép egyáltalán nem lesz se több, se kevesebb, sem pedig nem szenved el semmit.8 Mindig maga a Szép kell törekedni, mert ehhez képest minden értéktelen. Ez vegyítetlenül, tisztán szemlélhető és isteni jellegű. Aki ezt szemléli, az lesz azután erkölcsileg jó ember és halhatatlan.9 8 ὃς γὰρ ἂν μέχρι ἐνταῦθα πρὸς τὰ ἐρωτικὰ παιδαγωγηθῇ, θεώμενος ἐφεξῆς τε καὶ ὀρθῶς τὰ καλά, πρὸς τέλος ἤδη ἰὼν τῶν ἐρωτικῶν ἐξαίφνης κατόψεταί τι θαυμαστὸν τὴν φύσιν καλόν, τοῦτο ἐκεῖνο, ὦ Σώκρατες, οὗ δὴ ἕνεκεν καὶ οἱ ἔμπροσθεν πάντες πόνοι ἦσαν, πρῶτον μὲν ἀεὶ ὂν καὶ οὔτε γιγνόμενον οὔτε ἀπολλύμενον, οὔτε αὐξανόμενον οὔτε φθίνον, ἔπειτα οὐ τῇ μὲν καλόν, τῇ δ’ αἰσχρόν, οὐδὲ τοτὲ μέν, τοτὲ δὲ οὔ, οὐδὲ πρὸς μὲν τὸ καλόν, πρὸς δὲ τὸ αἰσχρόν, οὐδ’ ἔνθα μὲν καλόν, ἔνθα δὲ αἰσχρόν, ὡς τισὶ μὲν ὂν καλόν, τισὶ δὲ αἰσχρόν· οὐδ’ αὖ φαντασθήσεται αὐτῷ τὸ καλὸν οἷον πρόσωπόν τι οὐδὲ χεῖρες οὐδὲ ἄλλο οὐδὲν ὧν σῶμα μετέχει, οὐδέ τις λόγος οὐδέ τις ἐπιστήμη, οὐδέ που ὂν ἐν ἑτέρῳ τινι, οἷον ἐν ζώῳ ἢ ἐν γῇ ἢ ἐν οὐρανῷ ἢ ἔν τῳ ἄλλῳ, ἀλλ’ αὐτὸ καθ’ αὑτὸ μεθ’ αὑτοῦ μονοειδὲς ἀεὶ ὄν, τὰ δὲ ἄλλα πάντα καλὰ ἐκείνου μετέχοντα τρόπον τινὰ τοιοῦτον, οἷον γιγνομένων τε τῶν ἄλλων καὶ ἀπολλυμένων μηδὲν ἐκεῖνο μήτε τι πλέον μήτε ἔλαττον γίγνεσθαι μηδὲ πάσχειν μηδέν. (210 E 2–211 B 5.) 9...ἐνταῦθα αὐτῷ μοναχοῦ γενήσεται... τίκτειν οὐκ εἴδωλα ἀρετῆς,... ἀλλὰ ἀληθῆ [ἀρετήν],... τεκόντι δὲ ἀρετὴν ἀληθῆ... ὑπάρχει θεοφιλεῖ γενέσθαι, καὶ... ἀθανάτῳ καὶ ἐκείνῳ. 8  © Vassányi Miklós Platón: Állam (Politeia), VI. könyv Az Állam (Politeia, azaz Államiság vagy Alkotmány) Platón politikafilozófiai dialógusa, mely az igazságosság, dikaiosynē fogalmának tárgyalásától indul, és amelynek VI. könyve az ideális állam vezető rétege, a filozófusok kiképzésének tárgyalása során tér ki az ideaelméletre. Ezen belül a következő témákkal foglalkozik: A Jó ideájának analógiája a Nappal; az értelmi megvilágosodás elmélete; a Jó ideájának transzcendenciája és hegemóniája; és az “osztott vonal analógiája.” A VII. könyv elején olvasható a nevezetes barlanghasonlat a Jó ideájának a megismerésben játszott kulcsszerepéről; az utolsó, X. könyvet lezáró mítosz – a pamphyliai Ér mítosza – pedig a lélek túlvilági sorsát és reinkarnációját taglalja azzal a tanulsággal, hogy az ember maga felel evilági sorsáért, tehát a rossz döntéseiért és azok következményeiért nem háríthatja a felelősséget az istenekre. A VI. könyv metafizikai főszakasza szerint sok szép és sok jó dolog van; de ezeken kívül beszélünk magáról a Szépről és magáról a Jóról is, és így tovább minden esetben, amikor egy sokasággal van dolgunk – minden esetben egyetlen közös formát tételezünk fel, és erre utalva mondjuk meg, micsoda az illető dolog. A sokaságot látjuk, a formákat viszont elgondoljuk.10 A látható dolgokat a látásunkkal látjuk, a hallhatókat a hallásunkkal ‒ de a látásnak feltétele a Nap fénye is (507 B–508 A). Platón ezek alapján fogalmazza meg a nevezetes Nap-analógiát: Amilyen a látható helyen a Naphoz képest a szem és a látható dolog, olyan az “értelmi helyen” ‒ a szellemi valóságban ‒ a Jóhoz képest az ész és a gondolattal megismerhető dolog.11 Ez az értelmi világosság elmélete, mely szerint az ész (nous) ‒ a lélek legmagasabb rendű kognitív képessége ‒ csupán a Jó ideájának hatására ismeri meg a szellemi valóságot: Amit bevilágít az igazságból és a létezőből kiáradó értelmi világosság, azt intuitív módon megérti; amit nem világít be, arról csak véleményalkotásra képes (508 B–D).12 A Jó ideája a legmagasabb rendű szellemi létező, sőt valóságon túli valóság; az alacsonyabb rendű szellemi létezők (a többi idea és a matematikum) megismerésének 10 πολλὰ καλά… καὶ πολλὰ ἀγαθὰ καὶ ἕκαστα οὕτως εἶναί φαμέν τε καὶ διορίζομεν τῷ λόγῳ. καὶ αὐτὸ δὴ καλὸν καὶ αὐτὸ ἀγαθόν καὶ οὕτω περὶ πάντων ἃ τότε ὡς πολλὰ ἐτίθεμεν ‘ὃ ἔστιν’ ἕκαστον προσαγορεύομεν. καὶ τὰ μὲν δὴ ὁρᾶσθαί φαμεν, νοεῖσθαι δ᾽ οὔ, τὰς δ᾽ αὖ ἰδέας νοεῖσθαι μέν, ὁρᾶσθαι δ᾽ οὔ. 11 τοῦτον τοίνυν… φάναι με λέγειν τὸν τοῦ ἀγαθοῦ ἔκγονον, ὃν τἀγαθὸν ἐγέννησεν ἀνάλογον ἑαυτῷ, ὅτιπερ αὐτὸ ἐν τῷ νοητῷ τόπῳ πρός τε νοῦν καὶ τὰ νοούμενα, τοῦτο τοῦτον ἐν τῷ ὁρατῷ πρός τε ὄψιν καὶ τὰ ὁρώμενα. 12 οὕτω τοίνυν καὶ τὸ τῆς ψυχῆς ὧδε νόει: ὅταν μὲν οὗ καταλάμπει ἀλήθειά τε καὶ τὸ ὄν, εἰς τοῦτο ἀπερείσηται, ἐνόησέν τε καὶ ἔγνω αὐτὸ καὶ νοῦν ἔχειν φαίνεται: ὅταν δὲ εἰς τὸ τῷ σκότῳ κεκραμένον, τὸ γιγνόμενόν τε καὶ ἀπολλύμενον, δοξάζει τε καὶ ἀμβλυώττει ἄνω καὶ κάτω τὰς δόξας μεταβάλλον, καὶ ἔοικεν αὖ νοῦν οὐκ ἔχοντι. 9  © Vassányi Miklós feltétele. A Jó irradiációja teszi a megismerhető szellemi valóságot az emberi ész által megismert valósággá. E nélkül az illumináció nélkül a diszkurzív és az intuitív emberi értelem önmagában hatástalan: A gondolkodás feltétele a Jó ideájának működése. Az ismeret rendje így végső soron a lét rendjén alapul: A léthierarchia csúcsán lévő létező ‒ a Jó ‒ hozza létre az ismeret rendjét. Gondolkodó-képességünk ezért nem autonóm, hanem a Jó ideája helyezi át képességből működésbe (potenciából aktusba). A Jó ideája nyitja fel a gondolkodás közegét ‒ az emberi értelem és ész önmagában nem tudja ezt felnyitni. Az értelmi megvilágosodás (illuminatio intellectualis) elmélete tehát a léthierarchia elfogadását, a megismerés lét alá rendelését és az emberi gondolkodás heteronómiáját jelenti a lét rendjének és az ismeret rendjének megkülönböztetése és korrelációba (arányossági viszonyba) állítása alapján. Platón ezután külön tárgyalja a Jó ideájának hegemóniáját (egyeduralkodó jellegét) és transzcendenciáját az Állam talán legtöbbet idézett passzusában. Eszerint azt kell mondanunk tehát, hogy a megismerhető dolgok nemcsak a megismerhetőséget kapják a Jótól, hanem a létezést és a valóságot is tőle kapják, amennyiben maga a Jó nem valóság, hanem túl van a valóságon kiválósága és hatóereje révén.13 Másként szólva, a Jó a szellemi valóság – az ideák és a matematikum – létesítő és formai oka is egyben; míg az alacsonyabbrendű ideák a természeti valóság formai okai (509 B 6–9). Platón ezután a Jó ideájának megismerésére tér rá. A lélek a geometriai megismerés során alátámasztások (hypothesis) alapján kutat, és képeket használ: Nem az eredethez (archē) megy fel, hanem a következményre (teleutē) irányul, mintegy “lefelé” halad. Az ideák megismerése során ellenben az eredetre irányul, ami alátámasztás nélküli (anhypotheton); és bár itt is alátámasztásokból (ex hypotheseōn) indul ki, nem használ képeket (eikonōn), hanem közvetlenül magukra az ideákra támaszkodik (510 B), és “felfelé” halad.14 A közvetlen ideaszemlélet felé haladva a lélek az értelem (logos) révén használja a dialektika képességét, mely az alátámasztásokat ténylegesen hypothesisekként ‒ tehát lépcsőfokokként és “lendületvételek”-ként (hormās) ‒ kezeli, és nem archēként 13 Καὶ τοῖς γιγνωσκομένοις τοίνυν μὴ μόνον τὸ γιγνώσκεσθαι φάναι ὑπὸ τοῦ ἀγαθοῦ παρεῖναι, ἀλλὰ καὶ τὸ εἶναί τε καὶ τὴν οὐσίαν ὑπ’ ἐκείνου αὐτοῖς προσεῖναι, οὐκ οὐσίας ὄντος τοῦ ἀγαθοῦ, ἀλλ’ ἔτι ἐπέκεινα τῆς οὐσίας πρεσβείᾳ καὶ δυνάμει ὑπερέχοντος. (509 B) 14 τὸ μὲν αὐτοῦ τοῖς τότε μιμηθεῖσιν ὡς εἰκόσιν χρωμένη ψυχὴ ζητεῖν ἀναγκάζεται ἐξ ὑποθέσεων, οὐκ ἐπ᾽ ἀρχὴν πορευομένη ἀλλ᾽ ἐπὶ τελευτήν, τὸ δ᾽ αὖ ἕτερον – τὸ ἐπ᾽ ἀρχὴν ἀνυπόθετον – ἐξ ὑποθέσεως ἰοῦσα καὶ ἄνευ τῶν περὶ ἐκεῖνο εἰκόνων, αὐτοῖς εἴδεσι δι᾽ αὐτῶν τὴν μέθοδον ποιουμένη. 10  © Vassányi Miklós (princípiumként), hogy így eljusson a feltétel nélkülihez (anhypotethon), a mindenség archējához. Ha sikerül ezt “megérintenie” (hapsamenos), akkor újra az azzal érintkezők mentén “lefelé” halad úgy, hogy nem használ semmi érzékit, hanem csak a formákat, és így maguk a formák révén és azokon keresztül jut el más formákhoz (511 B).15 Az “osztott vonal analógiája” mindezek után Platón ismeretelméletének és metafizikájának összefoglalása egyetlen sémában (509 D 5–511 E 4): ta horōmena (látható dolgok): ta nooumena (gondolattal megismerhető dolgok): létezés képek, árnyak, természeti tárgyak számok és ideális alárendelt ideák és a Jó rendje: tükörképek, geometriai ideája alakzatok megismerés eikasia pistis, doxa dianoia nous rendje: (találgatás) (hit és vélemény) (értelem = (ész = intuitív diszkurzív racionalitás) racionalitás) Az “osztott vonal analógiájá”-nak talán legfőbb célja meghatározni a Jó ideájának viszonyát a természeti világhoz: A korábban kifejtettek szerint a Jó létesíti az alacsonyabb rendű ideákat és a matematikumot. Az ideák és a természeti világ között a számok osztálya közvetít: A “matematikai dolgok” (ta mathēmatika) létkonstitutív vagy legalábbis létkanalizáló szereppel bírnak (a Platón által tisztelt pythagoreus hagyománynak megfelelően). Végül a természeti világ leképeződései az alig létező képek, tükörképek és árnyak. A sémában tehát jobbról balra haladva egyre csökkenő mértékben adódik át forma és létezés. A négy létkategória megkülönböztetése implikálja, hogy Platón szerint a lét nem univok (egyértelmű), hanem ekvivok (többértelmű) fogalom, mivel a létnek különböző mennyiségei lehetnek az egyes létosztályok szerint: A lét nem homogén mező. Az analógia két rendet különböztet meg és ugyanakkor rendel egymáshoz szerkezeti hasonlóságuk alapján: A lét rendjét és a megismerés rendjét. A lét rendje nem azonos a megismerés rendjével (a megismerés nem a lét); de a megismerés rendje az elkülönülése ellenére össze van hangolva a lét rendjével, amennyiben a tökéletesebb létező megismeréséhez tökéletesebb megismerés szükséges. A lét és a megismerés ugyanakkor egyaránt rend és hierarchia; a létezés alapja és természete ugyanis a hierarchikus rend. Ezt fejezi ki a 15 τὸ τοίνυν ἕτερον μάνθανε τμῆμα τοῦ νοητοῦ λέγοντά με τοῦτο οὗ αὐτὸς ὁ λόγος ἅπτεται τῇ τοῦ διαλέγεσθαι δυνάμει, τὰς ὑποθέσεις ποιούμενος οὐκ ἀρχὰς ἀλλὰ τῷ ὄντι ὑποθέσεις, οἷον ἐπιβάσεις τε καὶ ὁρμάς, ἵνα μέχρι τοῦ ἀνυποθέτου ἐπὶ τὴν τοῦ παντὸς ἀρχὴν ἰών, ἁψάμενος αὐτῆς, πάλιν αὖ ἐχόμενος τῶν ἐκείνης ἐχομένων, οὕτως ἐπὶ τελευτὴν καταβαίνῃ αἰσθητῷ παντάπασιν οὐδενὶ προσχρώμενος, ἀλλ᾽ εἴδεσιν αὐτοῖς δι᾽ αὐτῶν εἰς αὐτά, καὶ τελευτᾷ εἰς εἴδη. 11  © Vassányi Miklós természetükből fakadóan rendezett matematikai dolgok természetszervező erőként való szerepeltetése is a sémában. Az “osztott vonal analógiája” és az Állam VI. könyve nemcsak a természet és az idea viszonyát írja le, hanem kijelöl egy ismereti programot is: A filozófusnak fel kell emelkednie a Jó ideájához, szemlélnie kell azt, és abból kiindulva kell megértenie a szellemi és természeti világot. E program sikerének feltétele az, hogy Platón szerint ez a felemelkedés nem lehetetlen. Az ideatan Platón eredeti gondolati konstrukciója, melynek legfontosabb előzménye a preszókratikus filozófiában Parmenidés koncepciója az érzékfeletti Létezőről (to on), illetve a pythagoreus elgondolás a Határ, a Határtalan és a számok kozmogóniai szerepéről (Aristotelés: Metaphysica I/5). Az idea transzcendens: a lehető legmesszebb van a természettől, mivel kívül van a ‒ zárt gömbként elgondolt ‒ kosmos, világrend határain (a Phaidros szerint “az ég hátán,” en nōtōi tou ouranou helyezkedik el). Az idea a legteljesültebb létező, sőt a tulajdonképpeni létező, to ontōs on, amely azonban mégsincs elszigetelve a keletkezés (genesis) világától, hiszen az egész természeti világ a lenyomatát hordozza. Ha exokozmikus (világonkívüli) helyének megfelelően semmi kauzális összefüggése nem lenne a világgal, akkor funkciótlan ‒ tehát felesleges ‒ lenne: hatástalansága, terméketlensége hiány és tökéletlenség lenne. De a legmagasabbrendűnek egyszersmind a leghatékonyabbnak is kell lennie: Az idea hozza létre a világrendet mint külső szervező elv. Platón azonban nem egyetlen ideát tételez, és a Parmenidésben kifejezetten szembesül az ideák számosságának kérdésével. E dialógus szerint a pozitív tulajdonságmaximumok és a biológiai fajok és nemek ideák. Ugyanakkor az Állam szerint a Jó hégemón módon túlemelkedik a többi ideán, míg a Lakoma a Szépnek, a Timaios a Létezőnek, a Parmenidés az Egynek tulajdonít kitüntetett státuszt. Ha tehát az ideatant egyfajta teológiának fogjuk fel, akkor Platón álláspontját nem poli- és nem is monoteizmusnak, hanem henoteizmusnak nevezhetjük. Az idea nem személy, bár később sok attribútuma a keresztény istenfogalom elemévé vált, amint erről például a IV. századi kappadókiai atyák (Nüsszai Gergely és Nazianzoszi Gergely) írásai vagy Aquinói Tamás Summa theologiae-jának alapteológiai szakasza (p. 1, qq. 6 és 9–10) tanúskodnak. Az ideatannal összefüggő részesülés-fogalom (methexis) analízisét és kritikáját nyújtja maga Platón a Parmenidésben; míg Aristotelés az egész ideatant elveti (Metaphysica I/9). Később Plótinos az ideák régióját beemeli a második valóságfokba, a Szellembe (10. értekezés), amely egyfajta isteni értelem; majd Plótinos nyomán Ágoston (De diversis quaestionibus octoginta tribus 46), és Ágoston nyomán Tamás (Summa theologiae, p. 1, q. 15, a. 1) is az isteni elme tartalmának tekinti az ideákat. 12  © Vassányi Miklós Az idea terminus jelentése az újkori filozófia fősodorvonalában ‒ Descartes, Spinoza, Leibniz, Locke, Hume és mások műveiben ‒ már nem “exokozmikus valóság,” hanem “intramentális reprezentáció,” vagyis “fogalom.” Ez a jelentésfejlődés érthető: A Platón által világonkívülinek gondolt formákat Plótinos az isteni elmébe helyezte, így máris intramentális megjelenítésekké tette őket, bár egyelőre az isteni értelemben. Az újplatonikus ismeretelméleti séma szerint az emberi értelemnek ideális esetben ezeket az isteni elmében lévő formákat kell megismernie ‒ ahogyan ez például a firenzei reneszánsz vezéralakja, Marsilio Ficino Platonikus teológiája (Theologia Platonica de immortalitate animarum, 1482) szerint történik is. Ficino egyszerre platonikus és keresztény ismeretelmélete mutatja, hogy az isteni elmében lévő idea hogyan válhat egyszersmind az emberi elmében lévő ideává, fogalommá is. Később Kant ismeretelméletében az Idee a tapasztalati tartalom nélküli “eszme” jelentését hordozza (míg a “fogalom” megfelelője a Begriff); Schelling művészetfilozófiai előadásaiban (1802–1805) ellenben az Igazság, Jóság és Szépség ideái az Abszolútum megnyilvánulásai, melyek a szellemi és az anyagi világ között közvetítenek. Bibliográfia Ast, Friedrich: Lexicon Platonicum sive vocum Platonicarum index, vols. I–II. Lipsiae: Libraria Weidmanniana, 1835. Burnet, John, ed.: Platonis opera, vols. I–V. Oxonii: E typographeo Clarendoniano, 1900–1907. Burnyeat, Myles – Frede, Michael: The Pseudo-Platonic Seventh Letter. Ed. by Dominic Scott. Oxford: OUP, 2015. Dancy, R.M.: Plato’s Introduction of Forms. Cambridge University Press: 2004. Fine, ed.: The Oxford Handbook of Plato. Oxford University Press: 2011. Kraut, ed.: The Cambridge Companion to Plato. Cambridge University Press: 1992. McPherran, ed.: Plato’s Republic. A Critical Guide. Cambridge University Press: 2010. Stephanus, Henricus: Platōnos hapanta ta sōzomena ‒ Platonis opera quae extant omnia, vols. I–III. [Genevae:] 1578. Taylor, Alfred E.: Platón. Ford. Bárány István – Betegh Gábor. Budapest: Osiris Kiadó, 1997. 13  © Vassányi Miklós 2. Aristotelés (Kr.e. 384–322) 1. Aristotelés Stageirában született (ma Stauros a Chalkidiki-félsziget keleti partján), tehát nem görög volt, hanem makedón, de tökéletesen írt görögül. Szülővárosa után „a Stagiritá”- nak is nevezik. Apja II. Amyntas (sedit Kr.e. cca 393–370) makedón király személyi orvosa volt. Aristotelés 18 évesen csatlakozott Platón Akadémiájához, amelynek 19 évig maradt a tagja, és ahol „az Ész” (ὁ Νοῦς) ragadványnevet kapta. Platón halála után, 347-től Speusippos (?‒Kr.e. cca 338) vette át az Akadémia vezetését, Aristotelés pedig kilépett, és saját iskolát nyitott Athén falain kívül, Apollón Lykeios (“Farkas-Apollón”) ligetében, ahol a hagyomány szerint körbesétálva (peripatos) tanított. Felesége halála után élettársától fia született, Nikomachos; Aristotelés neki ajánlotta Éthikáját. II. Philippos makedón király (sedit 359–336) meghívására a későbbi Nagy Sándor (Makedónia királya Kr.e. 336–323) nevelője lett. Sándor halálakor Athénban makedónellenes volt a hangulat, ezért Aristotelés az Euboia szigetén fekvő Chalkisba vonult vissza, és Theophrastosra (Kr.e. cca 372–cca 287) bízta az iskolája vezetését. 2. Aristotelés műveit Rhodosi Andronikos állította kanonikus sorrendbe a Kr.e. I. században. A művek általa összeállított szövegkorpuszát Corpus Aristotelicumnak (“aristotelési szövegtest”) nevezzük. Ebben a szövegek a következő tematikus rendben követik egymást: Logika – fizika – biológia – metafizika – etika ‒ politika – retorika ‒ poétika (egyes művek, mint például a csak a XIX. században megtalált Athēnaiōn politeia [Az athéniak állama] vagy a fiatalkori fragmentumok, nem szerepelnek a korpuszban). Aristotelés legjelentősebb ókori kommentátora Alexandros Aphrodisieus (Aphrodisiai Sándor, ho Exēgētēs, vagyis “a Magyarázó,” Kr.u. II–III. század); legjelentősebb középkori kommentátora a muszlim Ibn Rošd (Averroës, 1126–1198, a Commentator). Aristotelés műveit egyezményesen August Immanuel Bekker (1785–1871) német klasszika-filológus kiadásának oldalszámai, hasábjai és sor-számai szerint hivatkozzuk (Aristoteles Graece ex recensione Immanuelis Bekkeri, vols. I–II. Berolini: G. Reimer, 1831). 14  © Vassányi Miklós 3. Aristotelés művei részletesebben a kanonikus sorrend szerint, hagyományos latin címükkel: Logikai-dialektikai művek az Organon (“Eszköz”) összefoglaló cím alatt: Kategóriák, Hermeneutika, 1. és 2. Analitika, Topika, Szofisztikus cáfolatok; Fizika (Physica); Az égboltról (De caelo); A keletkezésről és a pusztulásról (De generatione et corruptione); Légköri jelenségek (Meteorologica); A lélekről (De anima); Kisebb természettudományi írások (pl. De insomniis, De somno et vigilantia, De somniis); Állattan (Historia animalium); Az állatok szaporodásáról (De generatione animalium); Az állatok mozgásáról (De motu animalium); Az állatok haladásáról (De incessu animalium); Az állatok részeiről (De partibus animalium); Orvos- és természettudományi kérdésfelvetések: Problémák (Problemata) Metafizika (Metaphysica; a cím és az összeállítás szerkesztői); Nikomachosi etika (Ethica Nicomachea); Eudémoszi etika (Ethica Eudemea); Nagy etika (Ethica magna; nem aristotelési); Politika (Politica); Közgazdaságtan (Oeconomica, kétes hitelű); Retorika (Rhetorica); Poétika (Poetica). Az alábbiakban Aristotelés egy dialektikai (Topica), egy metafizikai (Metaphysica) és egy lélekfilozófiai művébe (De anima) olvasunk bele. 15  © Vassányi Miklós Aristotelés: Topika I/1–4, 11–12 és 17–18: Dedukció, indukció, analógia A Topika Aristotelés egyik dialektikai (érveléstudományi) műve, ahol a Filozófus sok egyéb mellett meghatározza az európai filozófiában hagyományosan elismert három érvelési eljárást: a dedukciót, indukciót és az analógiát. 1. Az I. könyv 1–4. fejezetei a dedukció (lat. deductio, “levezetés;” gör. syllogismos, “összeérvelés, szillogizmus”) elemeit és fajtáit tárgyalják. Eszerint a szillogizmus olyan bizonyítás [logos], amelyben bizonyos dolgok alapul vétele után az alapul vett dolgoktól különböző dolog szükségképpen jön ki az alapul vettekből.16 Ez a definíció a szillogizmus három jellemzőjét hangsúlyozza: 1. A következtetésnek különböznie kell a bizonyítási alapoktól; 2. a következtetés szükségszerűen következik; 3. a következtetés a bizonyítási alapokból következik (tehát alap-következmény viszonyban van velük). A bizonyítási alapok görög neve protasis (“előterjesztés”), latin neve praemissa (“előreküldött premissza”).17 A következtetés görög neve syllogismos (“összeérvelés, szillogizmus”), latin neve conclusio (“összezárás, konklúzió”). A premisszák a vitapartnernek elfogadásra felajánlott állítások, melyek egy hosszabb érvelés kiindulási alapjai, még nem bizonyítottak, ezért ha a vitapartner nem fogadja el őket, akkor bizonyítandók. A premisszák elutasításán kívül a vitapartner azt is vélheti, hogy a konklúzió nem következik a premisszákból (conclusio non sequitur ex praemissis). A szillogizmus jellegzetessége továbbá, hogy vagy igaz, vagy hamis. Klasszikus példa a szillogizmusra a következő (P = premissza; C = konklúzió): P1: Az ember halandó; P2: Sókratés ember; C: Tehát Sókratés halandó. 2. A 11–12. fejezetek szerint az indukció (“rávezetés;” gör. epagōgē) az egy kategóriába tartozó egyedi esetek lehető legteljesebb felsorolása alapján levont általános következtetés. Ideális a teljes indukció, amely minden, a vizsgált tágabb kategóriába tartozó egyedi esetet (alanyt) felsorol. Az indukció gyakran a tapasztalatból indul ki; ezért nem vagy igaz, vagy 16 Ἔστι δὴ συλλογισμὸς λόγος ἐν ᾧ τεθέντων τινῶν ἕτερόν τι τῶν κειμένων ἐξ ἀνάγκης συμβαίνει διὰ τῶν κειμένων. 17 A praemissa terminus nyelvtanilag hiányos jelzői szerkezet, melyben a praemissa melléknév mellé odaértendő a sententia (“ítélet”), propositio (“előterjesztés”), opinio (“vélemény”) vagy más hasonló főnév. 16  © Vassányi Miklós hamis, hanem bizonyos plauzibilitása (“tetszetősség, valószínűség”) van, amely adott esetben százalékosan is kifejezhető; és egyetlen ellenpélda elég a megcáfolására. Példa az indukcióra a következő: P1: A komondor tulajdonsága az ugatás; P2: A terrier tulajdonsága az ugatás; P3: A tacskó tulajdonsága az ugatás; P4: A puli tulajdonsága az ugatás; P5: C: Tehát minden kutya tulajdonsága az ugatás. Az indukció Aristotelés szerint világosabb és meggyőzőbb, mint a dedukció, mivel inkább az érzékekre épít, és a tömeg is tudja követni; de éppen ezért kevésbé tudományos. A dedukció ezzel szemben tudományosabb, kényszerítőbb (biastikōteron), és inkább a szakértőkhöz szól. 3. Az analógia (“arányosság”) a hasonlóság alapján történő érvelés, mely különbözik a dedukciótól és az indukciótól is, és amelyet hagyományosan a leggyengébb érvelési eljárásnak tekintünk. Az analógia két alany között észlelt hasonlóságból indul ki, amelynek alapján levonja azt a következtetést, hogy a két alany valamely más tulajdonság tekintetében is hasonló. Példa az analógiára: P1: “A” alany rendelkezik “X” tulajdonsággal; P2: “B” alany is rendelkezik “X” tulajdonsággal; P3: “A” alany rendelkezik “Y” tulajdonsággal is; C: Ezért bizonyára “B” alany is rendelkezik “Y” tulajdonsággal. Mint a példa mutatja, az analógia erőssége attól függ, hogy 1. milyen fokú a két alany közötti hasonlóság “X” tulajdonság tekintetében; és hogy 2. a hasonlítottban (“A”) mennyire lényegi az összefüggés “X” és “Y” tulajdonságok között. 17  © Vassányi Miklós Aristotelés: Metaphysica XII. könyv: Filozófiai teológia A XII. könyv bevezető 1. fejezete szerint a metafizika fő tárgya az ousia, a szubsztancia (az egyedi létező), mivel ez a világegyetem elsődleges építőanyaga. Az ousia három fajtája 1. az érzéki pusztuló szubsztancia (a szublunáris szféra tartalma) és 2. az érzéki örökkévaló szubsztancia (a szupralunáris szféra tartalma: az égitestek és az aithēr), melyek a fizika tárgyai; és 3. az érzékfölötti változatlan szubsztancia (Isten, 1069 A 33). A XII. könyv tárgya a 3. kategória. A XII/6. fejezet célkitűzése szerint bizonyítandó, hogy “szükségképp létezik valami örökkévaló mozdulatlan ousia.”18 Ha ugyanis minden szubsztancia mulandó, akkor minden mulandó; de látjuk, hogy legalábbis az idő és a mozgás nem keletkezik és nem pusztul, hanem állandó.19 Ez lesz Isten létének bizonyítási alapja: Miközben minden mulandó (változik), maga a mozgás (változás) és az idő állandó. Ennek bizonyításához Aristotelés először is definiálja az időt: Az idő a mozgás száma a korábbi és a későbbi szerint.20 Isten örökkévaló létezésének bizonyítása ugyanis az idő örökkévalóságának bizonyításából indul ki: Tegyük fel, hogy az idő előtt nem volt idő! Ebben a ‒ nekünk ellentmondó ‒ tézisben az “idő előtt” kifejezés időt implikál, minélfogva mindig volt idő, mivel a létét nem tudjuk tagadni a létének feltételezése nélkül. Ha pedig az idő örök, akkor a mozgás (változás) is örök, hiszen egy tulajdonság (az idő) nem lehet úgy örökkévaló, hogy az őt hordozó jelenség (a mozgás) ne lenne az. Örökkévaló mozgás azonban csak a helyváltoztató mozgás lehet (a mozgás más típusai ‒ a növekedés és csökkenés, minőségi változás, a keletkezés és a pusztulás ‒ nem); és a helyváltoztató mozgások közül is csak a körkörös lehet örökkévaló. Miután azonban a mozgást csak valamely ousia hordozhatja (minden mozgás valamely szubsztancia tulajdonsága), ezért szükségképp van valamely örökké körben mozgó ousia. Ez az Első Mozgó Mozgató (to prōton kinoun akinēton, lat. primum movens mobile), az ún. Első Égbolt, az állócsillagok ege. Ez azonban a világ örök mozgásának csak a második oka lehet, hiszen a fizikai testek csak akkor mozognak, ha valami mozgatja őket, tehát nem önmozgatók. 18 λεκτέον ὅτι ἀνάγκη εἶναι ἀΐδιόν τινα οὐσίαν ἀκίνητον. (1071 B 4–5) 19 αἵ τε γὰρ οὐσίαι πρῶται τῶν ὄντων, καὶ εἰ πᾶσαι φθαρταί, πάντα φθαρτά: ἀλλ᾽ ἀδύνατον κίνησιν ἢ γενέσθαι ἢ φθαρῆναι (ἀεὶ γὰρ ἦν), οὐδὲ χρόνον. 20 κινήσεώς τι πάθος (Metaphysica, 1071 B 10); ἀριθμὸς κινήσεως κατὰ τὸ πρότερον καὶ ὕστερον (Physica, 219 B 1). 18  © Vassányi Miklós Ezért fel kell tételeznünk egy Első Mozdulatlan Mozgató létezését. Ezzel kapcsolatosan kimondhatjuk, hogy ami mozgat, működésben van; ami örökké mozgat, örökké működésben van; azaz a lényege működés. Ilyen pedig csak egy anyagtalan ousia (szubsztancia) lehet. A következő, XII/7. fejezet szerint az Első Égbolt (ami a második mozgató) csak úgy mozoghat örökké körbe, ha valami mozgatja őt, mert mindent, ami mozog, valami más mozgat (lásd még a Physica VIII/5. fejezetét). Ez azt jelenti, hogy a természet nem autonóm módon mozog, hanem minden mozgás delegált mozgás: a természetben nincs spontán mozgás. Az Első Mozgó Mozgató ezért csak egy közvetítő lehet az Első Mozdulatlan Mozgató és a mozgatott nem-mozgató (a szublunáris természeti világ) között. Az ilyenformán kikövetkeztetett Első Mozdulatlan Mozgató a fentiek alapján tehát így jellemezhető: szubsztancia, örökkévaló, tiszta működés. Mármost egy mozdulatlan szubsztancia csak akkor mozgathat, ha 1. ő a vágyott dolog, egy másik létező vágyának tárgya (orekton); vagy ha 2. ő az intellektuálisan megismert dolog (noēton). Istenre e két lehetőség közül az 1. vonatkozik: Úgy mozgat, mint az Első Égbolt és a bolygószférák szeretetének tárgya; ezért Ő maga nem mozog, nem szenved el változást. Változhatatlan, ezért szükségszerűen létezik. Tevékenysége a gondolkodás (noēsis), közelebbről theōria, szemlélődés. Isten kiváló és örökkévaló (aristē kai aidios) élet, mert a gondolkodás, az ész (nous) működése élet: “Élet és folyamatos kor és örökkévalóság megvannak az istenben; mert ezt értjük ʻisten’ alatt.” ‒ Aristotelés levonja a követeztetéseket: Világos tehát a mondottakból, hogy van valamely örökkévaló és mozdulatlan és az érzékelhető dolgoktól elkülönült szubsztancia; és bizonyítást nyert az is, hogy ennek a szubsztanciának nem lehet semmilyen nagysága, hanem részek nélküli és oszthatatlan (hiszen végtelen ideje mozgat, és semminek sincs végtelen hatóereje, ami behatárolt; s miután minden nagyság vagy végtelen, vagy véges, az említettek miatt nem rendelkezhet véges nagysággal, végtelennel pedig azért nem, mert végtelen nagyság egyáltalán nincs); továbbá mentes az elszenvedéstől és a változástól…21 21 1073 A 3–13: ὅτι μὲν οὖν ἔστιν οὐσία τις ἀΐδιος καὶ ἀκίνητος καὶ κεχωρισμένη τῶν αἰσθητῶν, φανερὸν ἐκ τῶν εἰρημένων· δέδεικται δὲ καὶ ὅτι μέγεθος οὐδὲν ἔχειν ἐνδέχεται ταύτην τὴν οὐσίαν ἀλλ’ ἀμερὴς καὶ ἀδιαίρετός ἐστιν (κινεῖ γὰρ τὸν ἄπειρον χρόνον, οὐδὲν δ’ ἔχει δύναμιν ἄπειρον πεπερασμένον· ἐπεὶ δὲ πᾶν μέγεθος ἢ ἄπειρον ἢ πεπερασμένον, πεπερασμένον μὲν διὰ τοῦτο οὐκ ἂν ἔχοι μέγεθος, ἄπειρον δ’ ὅτι ὅλως οὐκ ἔστιν οὐδὲν ἄπειρον μέγεθος)· ἀλλὰ μὴν καὶ ὅτι ἀπαθὲς καὶ ἀναλλοίωτον… 19  © Vassányi Miklós Isten tökéletességei tehát, hogy Ő szubsztancia, örök, mozdulatlan, elkülönült, nincs nagysága, résznélküli, oszthatatlan, örökké mozgat, elszenvedés nélküli, változhatatlan. A homocentrikus gömbhéjak formájában elgondolt kozmosz (Metaphysica XII/8) a maga mozgásával az isteni tökéletességet kívánja utánozni. Miután a természet törvénye a mozgás, ezért a geocentrikus univerzum elkerülhetetlenül mozog; de magasabb szintű mozgó mozgatói ‒ az Első Égbolt és a bolygószférák ‒ tökéletes mozgással mozognak: az ötödik elem, az aithēr körmozgásával. Ilyenformán Isten mint Első Mozdulatlan Mozgató a maga változatlanságában tökéletes; míg a természet a maga természetes teleológiája révén csak a tökéletes körmozgása által imitálja az isteni tökéletességet. A XII/9. fejezet szerint Isten gondolkodását nem valami más helyezi át képességből működésbe (potenciából aktusba); és Isten nem gondolhat el mást, mint önmagát, mert a Legtökéletesebb Lény csak a legtökéletesebben gondolkodhat. Így Istenben az elgondolás azonos az elgondolttal: Az isteni ész önmagára irányuló megismerés, tiszta önreflexió örökkön-örökké: noēseōs noēsis, a gondolkodás elgondolása. Ebből következik, hogy Aristotelés szerint Isten nem gondviselő. A XII. könyv utolsó, 10. fejezete szerint azonban Isten a világ számára mindenesetre külső vezér és belső rend ‒ ahogyan a katonai parancsnok a hadsereg számára külső vezér és az annak jelenlétéből következő belső rend. Így Isten mégsem szakad el teljesen a világtól, hanem puszta létével rendezi azt – Isten a világrend forrása.22 22 1075 A 11–23: Ἐπισκεπτέον δὲ καὶ ποτέρως ἔχει ἡ τοῦ ὅλου φύσις τὸ ἀγαθὸν καὶ τὸ ἄριστον, πότερον κεχωρισμένον τι καὶ αὐτὸ καθ’ αὑτό, ἢ τὴν τάξιν. ἢ ἀμφοτέρως ὥσπερ στράτευμα; καὶ γὰρ ἐν τῇ τάξει τὸ εὖ καὶ ὁ στρατηγός, καὶ μᾶλλον οὗτος· οὐ γὰρ οὗτος διὰ τὴν τάξιν ἀλλ’ ἐκείνη διὰ τοῦτόν ἐστιν. πάντα δὲ συντέτακταί πως, ἀλλ1 οὐχ ὁμοίως, καὶ πλωτὰ καὶ πτηνὰ καὶ φυτά· καὶ οὐχ οὕτως ἔχει ὥστε μὴ εἶναι θατέρῳ πρὸς θάτερον μηδέν, ἀλλ’ ἔστι τι. πρὸς μὲν γὰρ ἓν ἅπαντα συντέτακται, ἀλλ’ ὥσπερ ἐν οἰκίᾳ τοῖς ἐλευθέροις ἥκιστα ἔξεστιν ὅ τι ἔτυχε ποιεῖν, ἀλλὰ πάντα ἢ τὰ πλεῖστα τέτακται, τοῖς δὲ ἀνδραπόδοις καὶ τοῖς θηρίοις μικρὸν τὸ εἰς τὸ κοινόν, τὸ δὲ πολὺ ὅ τι ἔτυχεν· τοιαύτη γὰρ ἑκάστου ἀρχὴ αὐτῶν ἡ φύσις ἐστίν. 20  © Vassányi Miklós Aristotelés: A lélekről, II. könyv, 1. fejezet: A lélek meghatározása A mű I. könyve ismerteti a korábbi filozófusok álláspontjait a lélekről. A II. könyv ‒ mintegy ismét elölről kezdve a vizsgálódást ‒ megpróbálja meghatározni, mi a lélek, legáltalánosabban mi a lélek lényege.23 A meghatározást annak megállapításával kezdjük, hogy a létezők egyik neme a szubsztancia24 A szubsztancia egyik összetevője az anyag (ὕλην), amely önmagában még nem alkot rámutatással megjelölhető, egyedi, konkrét dolgot25 másik összetevője az alak vagy forma,26 mely az anyagot konkrét egyedi dologgá teszi. A kiváltképpeni értelemben vett “szubsztancia” azonban az anyag és a forma együttese.27 Az anyag puszta lehetőség (δύναμις), a forma viszont tökéletesség vagy teljesültség (ἐντελέχεια), éspedig két értelemben: Egyfelől mint tudás, másfelől mint szemlélődés. Szubsztanciának (οὐσίαι) mármost leginkább a testek látszanak, közülük is a fizikaiak (hiszen vannak még például matematikai testek is). Ezek minden további létező princípiumai (ἀρχαί). A fizikai dolgok egy része élő, más része élettelen; életnek pedig azt nevezzük, hogy valami önmaga által táplálkozik, növekedik és pusztul el.28 Ezért minden fizikai test, amely részesül az életben, szubsztancia,29 éspedig összetett (συνθέτη). Miután létezik olyan test, amelyik birtokolja az életet, ezért a lélek nem test,30 hiszen a test leginkább alany és anyag (ὑποκείμενον καὶ ὕλη). Ezért a lélek abban az értelemben szubsztancia, hogy a fizikai, potenciálisan élő test formája.31 A szubsztancia mármost teljesültség (ἐντελέχεια, tökéletesség); ezért a lélek a fizikai, potenciálisan élő test teljesültsége. 23 τί ἐστιν ψυχὴ καὶ τίς ἂν εἴη κοινότατος λόγος αὐτῆς. 24 γένος ἕν τι τῶν ὄντων τὴν οὐσίαν. 25 καθ’ αὑτὸ οὐκ ἔστι τόδε τι. 26 μορφὴν καὶ εἶδος. 27 τρίτον τὸ ἐκ τούτων. 28 τὴν δι’ αὑτοῦ τροφήν τε καὶ αὔξησιν καὶ φθίσιν. 29 πᾶν σῶμα φυσικὸν μετέχον ζωῆς οὐσία ἂν εἴη. 30 οὐκ ἂν εἴη σῶμα ἡ ψυχή. 31 ὡς εἶδος σώματος φυσικοῦ δυνάμει ζωὴν ἔχοντος. 21  © Vassányi Miklós Fentebb mondtuk, hogy ezt kétféleképpen lehet érteni: Egyrészt mint tudást (ὡς ἐπιστήμη), másrészt mint a szemlélődést (ὡς τὸ θεωρεῖν). Világos, hogy a lélek abban az értelemben a test teljesültsége vagy tökéletessége, hogy tudás Elvégre csak akkor van jelen alvás és ébrenlét, amikor létezik a lélek; hiszen az ébrenlét a szemlélődéssel analóg,32 az alvás pedig azzal, hogy megvan valamilyen alapvető képességünk, bár éppen nem működik.33 A képesség működésbe lépésénél mármost korábbi az ugyanazon alanyban lévő tudás Ezért ezt nevezzük első teljesültségnek, a működést pedig második teljesültségnek. A lélek így a fizikai, potenciálisan élő test első teljesültsége.34 “Potenciálisan élő test” a szervekkel rendelkező test (ὀργανικόν). Ez a definíció analogikusan kiterjeszthető a növényekre is. Ha tehát valami közöset kell megjelölnünk minden lélekben, akkor ez az lesz, hogy “a fizikai, szerves test első teljesültsége.”35 Ezért nem is kell külön kutatni azt, hogy vajon a lélek és a test egyetlen dolog-e, ahogyan azt sem, hogy vajon egyetlen dolog-e a viasz és az alakja ‒ Azt sem kell keresni, hogy melyiknek mi az anyaga, illetve melyik minek az anyaga ‒ Így általánosságban tisztáztuk, mi a lélek: A lényeg értelmében vett szubsztancia,36 tehát az élő test mibenléte.37 Vegyünk erre egy példát, a szerszámok közül a fejszét! Ha ennek a “fejszének lenni” a szubsztanciája, akkor a lélek is ilyen értelemben vett szubsztancia Ha a fejszétől elvesszük a “fejszének lenni”-t, ami a szubsztanciája, akkor már nem is lesz fejsze. A lélek azonban nem egy élettelen test mibenléte vagy lényege,38 hanem olyan fizikai testé, amelynek mozgás- és nyugalomprincípiuma van önmagában ‒ 39 Más példával élve, ha a szem élőlény lenne, akkor a lelke a látóképesség (ὄψις) lenne, hiszen ez a szem lényeg vagy definíció értelmében vett szubsztanciája. A szem maga pedig a 32 ἀνάλογον δ’ἡ μὲν ἐγρήγορσις τῷ θεωρεῖν. 33 τῷ ἔχειν καὶ μὴ ἐνεργεῖν. 34 ἡ ψυχή ἐστιν ἐντελέχεια ἡ πρώτη σώματος φυσικοῦ δυνάμει τὴν ζωὴν ἔχοντος. 35 ἐντελέχεια ἡ πρώτη σώματος φυσικοῦ ὀργανικοῦ. 36 οὐσία γὰρ ἡ κατὰ τὸν λόγον. 37 τὸ τί ἦν εἶναι τῷ τοιῳδὶ σώματι. 38 τὸ τί ἦν εἶναι καὶ ό λόγος. 39 ἔχοντος ἀρχὴν κινήσεως καὶ στάσεως ἐν ἑαυτῷ. 22  © Vassányi Miklós látóképesség anyaga (ὑλὴ ὄψεως). Amit mármost így a test egy részéről beláttunk, azt analogikusan alkalmazhatjuk az élőlény egész testére. A teljesültség, ἐντελέχεια (entelecheia) lehet olyan, mint a kés számára a vágás vagy a szem számára a látási aktus. Az ébrenlét is ebben az értelemben entelecheia, hogy az élő emberi test második teljesültsége. A látóképesség és egyáltalán a szervek alapképessége (pl. hogy a szem képes látni) viszont az illető dolog első teljesültsége, ἐντελέχεια ἡ πρώτη, és ebben az értelemben teljesültsége a testnek a lélek. A test pedig a potenciálisan létező. Amiként mármost a szem két fő összetevője a pupilla és a látóképesség, úgy az itt vizsgált esetben is a lélek és a test együtt az élőlény (ζῷον). Mindezek alapján világos, hogy a lélek, illetve annak részei nem válhatnak el a testtől, hiszen éppen annak teljesültségei40 ‒ Azt azonban nem tiltja semmi, hogy olyan szellemi jelenségek, melyek nem a test teljesültségei, elváljanak a testtől41 40 ὅτι μὲν οὖν οὐκ ἔστιν ἡ ψυχὴ χωριστὴ τοῦ σώματος..., οὐκ ἄδηλον. 41 οὐ μὴν ἀλλ’ ἔνιά γε οὐθὲν κωλύει διὰ τὸ μηθενὸς εἶναι σώματος ἐντελεχείας. 23  © Vassányi Miklós Aristotelés: A lélekről, III. könyv, 5. fejezet: Az aktív és a passzív ész A lélekről III. könyvének egyik kitüntetett témája az ész működése. A 4. fejezet megalapozó fejtegetései után Aristotelés az igen tömör, nehezen értelmezhető 5. fejezetben az ész (nous) két fajtáját különbözteti meg, melyeket hagyományosan “passzív ész”-nek (nous pathētikos), illetve “aktív ész”-nek nevezünk (nous poiētikos, bár e kifejezés nem szerepel a szövegben): S miután minden természetben van egyrészt anyag minden egyes nem számára (és ez az, ami potenciálisan mindazok), és másrészt valami más az ok és cselekvő, amennyiben mindent csinál, amilyen a mesterség szokott lenni az anyaghoz képest; szükségszerű, hogy a lélekben is fennálljanak ezek a különbségek; és az egyik ész azáltal ilyen, hogy mindenné válik, a másik pedig azáltal, hogy mindent csinál, mint valamiféle habitus, amilyen a fény; mert valamiképpen a fény is valóságos színekké teszi a potenciális színeket. S ez az ész elkülönült és szenvedésmentes és keveretlen, mivel a szubsztanciája szerint működés. Hiszen mindig értékesebb a cselekvő az elszenvedőnél, és a princípium az anyagnál. S a működésben lévő megismerés azonos a tárgyával; míg a potenciális idő szerint korábbi az egyedben; teljes mértékben azonban az idő tekintetében sem ; de nem az a helyzet, hogy van, amikor megismer, és van, amikor nem ismer meg. És csak amikor elkülönült, az, ami; és csak ez halhatatlan és örökkévaló; de nem emlékszünk, mert emez szenvedésmentes, míg az elszenvedő ész halandó, és emez nélkül nem ismer meg semmit.42 A tömör megfogalmazás ellenére világos, hogy Aristotelés szerint az aktív ész “elkülönült” (chōristos): Nem lép be az ember testébe, nem lesz a lélek része. Isteni természetű: Halhatatlan 42 Ἐπεὶ δ’ ἐν ἁπάσῃ τῇ φύσει ἐστὶ τὸ μὲν ὕλη ἑκάστῳ γένει (τοῦτο δὲ ὃ πάντα δυνάμει ἐκεῖνα), ἕτερον δὲ τὸ αἴτιον καὶ ποιητικόν, τῷ ποιεῖν πάντα, οἷον ἡ τέχνη πρὸς τὴν ὕλην πέπονθεν, ἀνάγκη καὶ ἐν τῇ ψυχῇ ὑπάρχειν ταύτας τὰς διαφοράς· καὶ ἔστιν ὁ μὲν τοιοῦτος νοῦς τῷ πάντα γίνεσθαι, ὁ δὲ τῷ πάντα ποιεῖν, ὡς ἕξις τις, οἷον τὸ φῶς· τρόπον γάρ τινα καὶ τὸ φῶς ποιεῖ τὰ δυνάμει ὄντα χρώματα ἐνεργείᾳ χρώματα. καὶ οὗτος ὁ νοῦς χωριστὸς καὶ ἀπαθὴς καὶ ἀμιγής, τῇ οὐσίᾳ ὢν ἐνέργεια. ἀεὶ γὰρ τιμιώτερον τὸ ποιοῦν τοῦ πάσχοντος καὶ ἡ ἀρχὴ τῆς ὕλης. τὸ δ’ αὐτό ἐστιν ἡ κατ’ ἐνέργειαν ἐπιστήμη τῷ πράγματι· ἡ δὲ κατὰ δύναμιν χρόνῳ προτέρα ἐν τῷ ἑνί, ὅλως δὲ οὐδὲ χρόνῳ, ἀλλ’ οὐχ ὁτὲ μὲν νοεῖ ὁτὲ δ’ οὐ νοεῖ. χωρισθεὶς δ’ ἐστὶ μόνον τοῦθ’ ὅπερ ἐστί, καὶ τοῦτο μόνον ἀθάνατον καὶ ἀΐδιον, οὐ μνημονεύομεν δέ, ὅτι τοῦτο μὲν ἀπαθές, ὁ δὲ παθητικὸς νοῦς φθαρτός· καὶ ἄνευ τούτου οὐθὲν νοεῖ. – Fordítás William David Ross olvasata alapján, az általa kizárt szövegrészek elhagyásával, valamint az utolsó két sor illogikusnak tűnő zárójelezésének elhagyásával: W. D. Ross, ed.: Aristotelis De anima. Oxonii: E typographeo Clarendoniano, 1956 (Scriptorvm classicorvm bibliotheca Oxoniensis). Lásd még Robert D. Hicks klasszikus, aprólékosan magyarázott és angol fordítással kísért kiadását: Aristotle: De anima. With translation, introduction and notes. Cambridge: University Press, 1907, szöveg: 134–136; magyarázatok: 498–510. 24  © Vassányi Miklós (athanatos), örökkévaló (aidios) és szenvedésmentes (apathēs). Az is világos, hogy az aktív ész helyezi át a passzív észt képességből működésbe, mivel utóbbi önmagától nem kezd működni. A működésbe helyezett passzív ész a megismerés folyamata során felveszi a megismert dolog belső formáját ‒ később, a 8. fejezetben Aristotelés ezt úgy fejezi ki, hogy “a lélek valamiképpen minden létező” (hē psychē ta onta pōs esti panta). A passzív ész ugyanis kétségtelenül a lélek része, és ezért halandó is. Ez a megismerési séma felidézi a Jó ideájának platonikus analógiáját a Nappal: Amint Platónnál a Jó ideájának irradiációja nélkül a nous nem ismer meg, úgy Aristotelésnél az aktív ész behatása nélkül a passzív ész nem ismer meg. Miután Platónnál a Jó ideája teológiai fogalommal kifejezve az “Isten” funkcióját látja el, ezért felmerül az a lehetőség, hogy Aristotelés ismeretelméletében az aktív ész valójában Isten, hiszen a halhatatlanság, örökkévalóság, tiszta működés isteni attribútumok; és miután Aristotelés nem nyilatkozik az aktív ész számosságáról, ezért a szöveg összefér az isteni unicitás (egyetlenség) attribútumával is. Az aktív ész tanának értelmezése nagy vitát váltott ki a későbbi hagyományban, így Aphrodisiasi Alexandrosnál (II–III. század),43 Themistiosnál (?‒387)44 vagy Ibn Rošdnál (Averroës, 1126–1198).45 További forrásaink közül átveszi al-Fārābī és Mošeh ben Maimōn is. Bibliográfia Arisztotelész: Metafizika. Ford. Steiger Kornél et alii. Budapest: Atlantisz, 2024. Arisztotelész: Lélekfilozófiai írások. Ford. Steiger Kornél. Budapest: Akadémiai, 2006. Barnes, Jonathan, transl.: The Complete Works of Aristotle, vols. I–II. Revised Oxford translation. 1991. Bekker, August I., ed.: Aristoteles Graece ex recensione Immanuelis Bekkeri, vols. I–II. Berolini: G. Reimer, 1831. Bonitz, Hermann: Index Aristotelicus. Berolini: Georg Reimer, 1870. Hicks, Robert D.: Aristotle: De anima. With translation, introduction and notes. Cambridge: University Press, 1907. Reale, Giovanni, ed.: Aristotele: Metafisica. Testo greco a fronte. Rimini: Rusconi, 1997. Ross, William D., ed. & transl.: Aristotle’s Metaphysics, 2 vols. A revised text with introduction and commentary. Oxford University Press: 1924. Ross, William D., ed.: Aristotelis De anima. Oxonii: E typographeo Clarendoniano, 1956. 43 A lélekről (Ivo Bruns, ed.: Alexandri Aphrodisiensis praeter commentaria scripta minora – De anima liber cum Mantissa. Berolini: G. Reimer, 1887, 1‒100). 44 Parafrázis Aristotelés A lélekről írott könyveihez (Ricardus Heinze, ed.: Themistii in libros Aristotelis De anima paraphrasis / Θεμιστίου παράφρασις τῶν περὶ ψυχῆς Ἀριστοτέλους. Berolini: G. Reimer, 1899, 1–126). 45 A córdobai Averroës nagy kommentárja Aristotelés A lélekről c. művéhez (F. Stvart Crawford, ed.: Averrois Cordvbensis Commentarivm magnvm in Aristotelis De anima libros. Cambridge, MA: The Medieval Academy of America, 1953.) 25  © Vassányi Miklós 3. Klasszikus indiai filozófia “Klasszikus indiai filozófia” alatt a Vedákat, a hat ortodox vallásfilozófiai iskolát, a két nagy indiai eposz – a Rāmāyana, “Rāma vándorlása” és a Mahā-bhārata, “A nagy Bhārata- ” – filozófiai tanításait, különösen az utóbbi mű A magasztos szózata (Bhagavad- gītā) című fejezetét, valamint a “heterodox”-nak nevezett buddhista és dzsaina iskolák filozófiai tanait szokás érteni (mi ezek forrásai közül csak Buddha beszédeit fogjuk említeni). A klasszikus indiai kultúra része továbbá Manu törvénykönyve (Mānava-Dharmaśāstra, modern címén Manusmṛiti), a szanszkrit mesegyűjtemények (a középkori Hitopadeśa, “Baráti tanács;” fő forrása, a Pañcatantra, “Öt tanítás;” és a Kathā-sarit-sāgara, “A mesefolyamok óeánja”), Pāṇini szanszkrit nyelvtana (Aṣṭādhyāyī) és számtalan irodalmi szöveg.46 Az indiai vallásfilozófia legrégebbi rétege a Kr.e. 1300–800 között keletkezett négy Veda: a Ṛgveda, Sāmaveda, Yajurveda, Atharvaveda; a brāhmaṇák, amelyek rítusmagyarázatok az említett saṁhitākhoz (Veda-gyűjteményekhez); az araṇyakák (“erdei ” titkos, meditatív rítusmagyarázatok); és az Upaniṣadok (“ mellé-le-ülés; ezoterikus tanítás”), a vedānta iskola forrásai, melyek közül filozófiailag kiemelkedően fontos a Chāndogya, a Bṛhadāraṇyaka, az Īśa és a Taittirīya. A Ṛgveda az indo-európai nyelvek legrégebbi irodalmi emléke. A több mint ezer himnuszt számláló szöveget Kr.e. 600 körül írhatták le, és tíz könyvre szokták osztani. A himnuszok többnyire a föld, a lég és a menny isteneihez szóló invokációk, amelyeket áldozatbemutatás mellett adtak elő.47 A gyűjteményből az ún. Teremtéshimnuszt olvassuk (X/129):48 46 A főszövegben szereplő szanszkrit névszók nem nominativusi, hanem szótári, vagyis tőalakjukban állnak. A szanszkrit szavakat tudományosan írjuk át, kiolvasásuk az alábbi egyszerű szabályok szerint történik: – minden e, illetve o betű hosszú é-t, illetve hosszú ó-t jelöl; az y ejtése j; – a magánhangzók fölötti vonal hosszú hangot jelöl: ā = á, ī = í, ū = ú; – a szótagképző ṛ, ṝ illetve ḷ, ḹ kiejtése nagyjából ri, rí, illetve li, lí; a ñ ejtése ny; – a j, jh, c, ch kiejtése sorjában dzs, dzsh, cs, csh; a ś, illetve a ṣ kiolvasása nagyjából s; a s betű ejtése sz; – az alulpontozott ṭ, ṭh, ḍ, ḍh, ṇ (cerebrális / retroflex hangot jelölő) betűket ejtsük egyszerűen t, th, d, dh, n-nek; – a felülpontozott ṁ betű a rákövetkező betű képzési helyéhez hasonuló nazális hangot jelöl. 47 Arthur Anthony MacDonell: A Vedic Reader for Students. Oxford: Clarendon Press, 1917, xi–xvii. 48 MacDonell: Vedic Reader, 207–211. Irodalmi magyar fordítása Szabó Lőrinc (1900–1957) tollából = Vekerdi József (1927–2015), szerk.: Szanszkrit líra. Budapest: Európa, 1988, 49‒50. 26  © Vassányi Miklós Nem volt nem létező, és nem volt létező akkor, Nem volt levegő, sem ég, amely messze Mit rejtett? Hol? Kinek a rejtése? Vajon volt-e víz, mérhetetlen mély?49 Halál nem volt, halhatatlanság sem akkor, Nem volt észlelés az éjjelről, nappalról. Lélegzett légmozgás nélkül önerejéből az az Egyetlen, Ettől különböző dolog ezenkívül semmi sem volt.50 Sötétség volt elrejtve a homály által kezdetben, Egynemű tenger volt mindez. Ami az űr által eltakartként üresség volt, Amaz Egy megnőtt a hő nagysága révén.51 Először megjelent a vágy, az, Ami a szellem első csírája volt; A létező kötelékét a nem létezőben megtalálták A bölcsek szívükben reá vágyva a gondolkodásukkal.52 Az ő kötelük keresztben kinyújtva: Vajon lent volt-e, vajon fent volt-e? Magvetők voltak, hatalmak voltak – Erő lent, akarat fent.53 49 nāsad āsīn, no sad āsīt tadānīṁ; / nāsīd rajo, no vyomā paro yat. / kim āvarīvaḥ? kuha? kasya śarmann? / ambhaḥ kim āsīd, gahanaṃ gabhīram? 50 na mṛtyur āsīd, amṛtaṁ na tarhi. / na rātryās ahnas āsīt praketaḥ. / ānīd avātaṃ svadhayā tad ekaṁ. / tasmād dhānyan na paraḥ kiṁ canāsa. 51 tama āsīt tamasā gūḷham agre; / apraketaṁ salilaṁ sarvam āḥ idam. / tuchyenābhv apihitaṁ yad āsīt, / tapasas tan mahinājāyataikam. 52 kāmas tad agre sam avartatādhi, / manaso retaḥ prathamaṁ yad āsīt. / sato bandhum asati nir avindan / hṛdi pratīṣyā kavayo manīṣā. 53 tiraścīno vitato raśmir eṣām: / adhaḥ svid āsīd, upari svid āsīt? / retodhā āsan, mahimāna āsan; / svadhā avastāt, prayatiḥ parastāt. 27  © Vassányi Miklós Ki tudja bizonyosan? Ki mondhatná meg itt? Honnan született ide? honnan e teremtés? Az istenek azután ennek keletkezése révén – Így hát ki tudja, honnan lett ide?54 Akitől e teremtés ide keletkezett, vagy fenntartja, vagy nem; Aki ennek felügyelője a legfőbb égben, Az bizony tudja – vagy nem tudja az sem.55 A himnusz szerint a kozmogóniai folyamat kezdete “amaz egyedüli dolog,” tad ekaṁ, amely se létező, se nem létező, mivel ezek még rejtve vannak benne. Az “egyedüli dolog” nem isten (mivel ezt a 6. szakasz kizárja), és nem személy (mivel nyelvtanilag semleges nemű). Előbb éj, majd hő származik belőle, végül a vágy (kāma) indítja el a keletkezés folyamatát. A himnusz kérdésfelvetése nem az, hogy van-e a világot létrehozó lény, vagy hogy van-e kauzális összefüggés az őslény és a világ között. Az ismeretlen költő csupán a “teremtés” tudatosságát vonja kétségbe, amikor azt kérdezi, hogy a világ oka vajon tudatosan hozta-e létre a világot. A költemény ennyiben agnosztikus. Anthony MacDonell a sāṁkhya iskola (lásd alant) természetfilozófiájának kezdetét látja a himnuszban. A Ṛgveda más teremtéshimnuszokat is tartalmaz, így különösen a panteisztikus Puruṣa- sūktát, mely szerint az istenek által feláldozott Puruṣából (“eredendő ember”) keletkezett az egész világegyetem és a négy kaszt (Ṛgveda X/90). 54 ko addhā veda? ka iha pra vocat, / kuta ājātā, kuta iyaṁ visṛṣṭiḥ? / arvāg devā asya visarjanena: / athā ko veda yata ābabhūva? 55 iyaṃ visṛṣṭir yata ābabhūva / yadi vā dadhe yadi vā na: / yo asyādhyakṣaḥ parame vyoman / so aṅga veda, yadi vā na veda. 28  © Vassányi Miklós A hat indiai ortodox vallásfilozófiai iskola: A ṣaḍdarśana A hat indiai ortodox vallásfilozófiai iskolát ‒ ṣaḍ darśanāḥ, “hat nézet” ‒ páronként szokás csoportosítani. Az első pár hagyományosan a nyāya és a vaiśeṣika: A nyāya (“szabály; következtetés”) alapszövege a Nyāya-sūtra; elsősorban logikai úton próbálja elérni a mokṣát, vagyis az újjászületések ciklusából való megszabadulást. A vaiśeṣika (“sajátosság; megkülönböztetés”) alapszövege a Vaiśeṣika-sūtra; ez a „megkülönböztető” iskola: atomista metafizikai rendszer 7 létkategóriával. A második pár hagyományosan a sāṁkhya és a yoga: A sāṁkhya (“számoló, felsoroló”) a „felsoroló” iskola, alapító szövege Īṡvarakṛṣṇa műve, a Sāṁkhya-kārikā, mely természet és szellem ateista dualizmusát képviseli. A yoga (“iga; eszköz”) alapító szövege Patañjali Yoga-sūtrája; meditatív praxist ír elő. A nevezetes jóga-gyakorlatok a sūtra tematikájának szinte elhanyagolható töredékét teszik ki. A harmadik pár hagyományosan a mīmāṁsā és a vedānta: A mīmāṃsā (“vizsgálat, megfontolás”) alapműve a Mīmāṁsā-sūtra; Veda-interpretációval foglalkozik, és erős a jogi érdeklődése. A vedānta (“a Veda vége, konklúziója”) szent alapszövegei az Upaniṣádok, melyek közül a Chāndōgya-upaniṣad egy részletét fogjuk olvasni. Az iskola jelentős szerzője Śaṅkara (VIII. század), akitől magyarul is olvasható a Brahma-sūtra magyarázata.56 56 Sankara: A Brahma-szútra magyarázata. Ford. Ruzsa Ferenc. Budapest: Kossuth, 1996. 29  © Vassányi Miklós A Nyāya-sūtra A Nyāya-sūtra (“A logika vezérfonala”), Gautama Aksapāda műve, öt tanításból áll, melyek a megértés logikailag helyes útját jelölik ki, hogy ezen haladva elérhető legyen a mokṣa, vagyis a megszabadulás. A nyāya fontos témái az atomizmus és az istenérvek. Az I. tanítás fekteti le a logikai-dialektikai alapokat (Tenigl-Takács László fordítása):57 I/1/1. A Legjobbhoz a megismerés, a megismerendő, a kétség, a célkitűzés, a példázat, a tétel, az okfejtés, a kutatás, a döntés, a megvitatás, a vita, a civódás, a hibás érvelés, a szócsavarás, a hibás ellenvetés és az elcsúszás lényegi megértése vezet.58 I/1/2. Abból lesz megváltás, hogy a szenvedés – születés – cselekvés – hiba – tévedés sorozatából egy elem kihullik, és így az előzőket megszünteti.59 I/1/3. A megismerés módjai: tapasztalás, következtetés, társítás és elhitt beszéd.60 I/1/4. A tapasztalás az érzékszervek és az érzéktárgyak kapcsolatából születő, kimondhatatlan, tévedhetetlen belső bizonyosság.61 I/1,5. Ezt követi az előzményre, a következményre és az összefüggésre rálátó háromfajta következtetés.62 I/1/6. A társítás bizonyított hasonlóság alapján bizonyítja a bizonyítandót.63 I/1/7. A megbízható tanítás jó tanúságtétel.64 I/1/19. A halál utáni lét újraszületés.65 I/1/20. A tett-eredmény a hibás cselekvésből születik.66 I/1/21. A szenvedés ismérve a fájdalom.67 I/1/22. A megváltás az ettől való végső megszabadulás.68 I/1/32. Az okfejtés tagjai: állítás, érvelés, példa, átkötés és végkövetkeztetés.69 I/1/33. Az állítás a bizonyítandó megfogalmazása.70 57 Tenigl-Takács László, ford.: Gótama: A logika szövétneke. Budapest: A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, 1992. 58 pramāṇa-prameya-saṃśaya-prayojana-dṛṣṭānta-siddhāntāvayava-tarka-nirṇaya-vāda-jalpa-vitaṇḍāhetvābhāsa- cchala-jāti-nigrahasthānānāmtattvajñānāt niḥśreyasādhigamaḥ 59 duḥkhajanmapravṛttidoṣamithyājñānānām uttarottarāpāye tadanantarā pāyāt apavargaḥ 60 pratyakṣānumānopamānaśabdāḥ pramāṇāni 61 indriyārthasannikarṣotpannam jñānam avyapadeśyam avyabhicāri vyavasāyātmakam pratyakṣam 62 atha tatpūrvakaṁ trividham anumānaṁ pūrvavat śeṣavat sāmānyatodṛṣṭaṁ ca 63 prasiddhasādharmyāt sādhyasādhanam upamānam 64 āptopadeśaḥ śabdaḥ 65 punarutpattiḥ pretyabhāvaḥ 66 pravṛttidoṣajanitaḥ arthaḥ phalam 67 bādhanālakṣaṇam duḥkham 68 tadatyantavimokṣaḥ apavargaḥ 69 pratijñāhetūdāharaṇopanayanigamanāni avayavāḥ 70 sādhyanirdeśaḥ pratijñā 30  © Vassányi Miklós I/1/34. Az érvelés a bizonyítandó bizonyítása, ami a hozott példához való hasonlóságból71 I/1/35. vagy pedig az attól való különbségből indul ki.72 I/1/36. A példa olyan példázat, amely jellegében a bizonyítandóra hasonlít,73 I/1/37. vagy pedig ellentétes vele, mert annak fordítottja.74 I/1/38. Az átkötés a példát figyelemben tartó és a bizonyítandóhoz kötő eme kijelentés: „ezért tehát...”, „ezért tehát nem...”.75 I/1/39. A végkövetkeztetés az állítás megismétlése az érvelés ismeretében.76 A nyāya következtetési séma öt lépése az I/1/39.-et megvilágító példán bemutatva:77 1. (állítás:) A hang mulandó; 2. (indoklás:) Mert keletkezik; 3. (példa:) Ugyanúgy, ahogy a keletkezett szappanbuborék is mulandó; 4. (átkötés:) Ezért tehát 5. (végkövetkeztetés:) A hang a keletkezett volta miatt mulandó. A IV. tanítás mutatja meg a nyāya-dialektika etikai-metafizikai céljait: IV/1/10. A lélek örökkévalósága bizonyítja a halál utáni életet.78 IV/2/1. A hibákat kiváltó okok lényegi megértése után eltűnik az énképzet.79 IV/2/35. A dolgok lényegi megismerése által eltűnik a téves felfogás. Úgy, mint ahogy felébredve eltűnnek a tévesen valóságosnak hitt álomképek is.80 IV/2/38. A sajátos meditáció gyakorlásából 81 IV/2/46. E célból arra kell ösztökélni a lelket, hogy az önmegtartóztatást, a késztetnivalókat, valamint az igázás tudásának további eszközeit gyakorolja.82 IV/2/47. Ezért kell megragadni és gyakorolni a felismerést, ezért kell megvitatni azt olyanokkal, akik rendelkeznek ezzel a tudással.83 71 udāharaṇasādharmyāt sādhyasādhanaṃ hetuḥ 72 tathā vaidharmyāt 73 sādhyasādharmyāt taddharmabhāvī dṛṣṭāntaḥ udāharaṇam 74 tadviparyayāt vā viparītam 75 udāharaṇāpekṣaḥ tathā iti upasaṃhāraḥ na tathā iti vā sādhyasya upanayaḥ 76 hetvapadeśāt pratijñāyāḥ punarvacanam nigamanam 77 Tenigl-Takács László példája. 78 ātmanityatve pretyabhāvasiddhiḥ 79 doṣanimittānāṁ tattvajñānādahaṅkāranivṛttiḥ 80 mithyopalabdhervināśastattvajñānātsvapnaviṣayābhimānapraṇāśavat pratibodhe 81 samādhiviśeṣābhyāsāt 82 tadarthaṁ yamaniyamābhyāsātmasaṁskāro yogāccādhyātmavidhyupāyaiḥ 83 jñānagrahaṇābhyāsastadvidyaiśca saha saṁvādaḥ 31  © Vassányi Miklós A Vaiśeṣika-sūtra A 10 könyvből álló sūtra a hagyomány szerint Kadāna vagy Kāsyapa műve.84 Az iskola neve a viśeṣa, “egyediség, különbség, fajta” terminusból ered (az ebből eredő vaiśeṣika melléknév jelentése “jellegzetes, megkülönböztető”). Tárgya fizika és metafizika. A sūtra szerint hatféle tapasztalati tárgy létezik: Szubsztancia (dravya), tulajdonság (guṇa), cselekvés (karma), általánosság (sāmānya), egyediség (viśeṣa), összekapcsolódás (samavāya), nemlétezés. Kilencfajta örökkévaló szubsztancia van: Föld (pṛthu), víz (āpa), tűz (tejas), lég (vāyu), aithér (ākāśa), idő (kāla), tér (dik), lélek (ātman), elme (manas). A dolgok láthatatlan, oszthatatlan, örökkévaló atomokból állnak. A Vaiśeṣika-sūtra eredetileg nem utalt Istenre; későbbi kommentátorok azonban beiktatták a nyāya istenképét. Az I. könyv néhány fontosabb tétele: I, 1, 4. Erkölcs-sajátosság-forrásból – a szubsztancia, tulajdonság, cselekvés, általánosság, egyediség, összekapcsolódás állítmányainak hasonlóságaik és különbségeik révén létrejövő ismeretből – a legfőbb jó 85 I, 1, 5. Csak a föld, víz, tűz, lég, aithér, idő, tér, lélek, elme a szubsztanciák.86 I, 1, 6. A tulajdonságok a szín, íz, szag, tapintás, számok, mértékek, elkülönülés, összekapcsolódás és szétválás, korábbiság és későbbiség, megértés, élvezet és fájdalom, vágy és ellenszenv, és az akarat. A Vaiśeṣika-sūtra egyes könyveinek témái ezután: II: szubsztanciák; III: lélek és elme; IV: testek eredete; V: cselekvés; VI: dharma és a-dharma; VII: attribútumok; VIII–IX: megismerés; X: lélek attribútumai és a három ok. Idézünk az erősebben etikai és metafizikai tárgyú V. és VI. könyvből: V/2, 18: A mokṣa [„megszabadulás”] a testtel való kapcsolat nemléte, amikor nem is létezik erre képes test, és ezért nem történhet meg az újjászületés. VI/2, 2: Rituális mosdás, böjt, önmegtartóztatás, a tanítónál lakás, visszavonulás az erdőbe, áldozat, ajándék, felajánlás, útmutatás, konstelláció, évszakok, vallási előírások betartása – ezek láthatatlan jutalomhoz vezetnek. 84 The Vaiśeṣika-sūtras of Kanada. Lásd még Arthur Berriedale Keith: Indian Logic and Atomism. An Exposition of the Nyãya and Vaiçesika systems. Oxford: Clarendon Press, 1921. Mindkét mű letölthető innét:. 85 Dharma-viśeṣa-prasūtāt dravya-guna-karma-sāmānya-viśeṣa-samavāyānām padārthānām sādharmya- vaidharmyābhyām tattvajñānāt niḥśreyasam. 86 Pṛthivī, āpas, tejas, vāyuḥ, ākāśam, kālaḥ, dik, ātmā, manas iti dravyāni. 32  © Vassányi Miklós A Sāṁkhya-kārikā A sāṁkhya legkorábbi szövegemléke Īśvarakṛṣṇa műve, a Sāṃkhya-kārikā (“A sāṃkhya tömör strófái,” Kr.u. III. század).87 A sāṁkhya leegyszerűsíti a nyāya és a vaiśeṣika komplex szubsztancia-rendszerét két szubsztanciára: ezek a prakṛti (“természet”) és a puruṣa (“szellem; ember”). A “természet” minden keletkezés és létezés alapja, a három tulajdonság vagy elem (guṇa) potenciális állapota. A három guṇa (“minőség, tulajdonság”) a sattva (“lét; létező; lényeg; lény; tudat”), a rajas (“lég; égbolt; fény”) és a tamas (“homály”). Minden, amit a “természet” létrehoz, e három guṇa különböző arányú keveredéseiből áll, melyek együtt idézik elő az élvezetet, a fájdalmat és a közömbösséget. Az öntudatlan “természet” csak a tudatos puruṣa jelenlétében kezdhet el fejlődni, mely azáltal hozza őt működésbe, hogy megbontja a három guṇa passzív egyensúlyát: 1. A háromszoros nyomorúság okozta szenvedésből ered a kutatás azok megszüntetési eszközei iránt; ha azt mondják, hogy ez felesleges, mivel az eszközök észlelés által ismeretesek – nem, mert nincs bennük bizonyosság vagy célszerűség.88 3. Az alap-természet nem keletkezett; a hét a Nagytól kezdődően mind keletkeztető és keletkezett; de a tizenhat keletkezett; a szellem [puruṣa] se nem keletkeztető, se nem keletkezett.89 10. Ami keletkezett, az okozott, nem örökkévaló, nem átható, mozgó, sokrétű, függő, kapcsolódó, összekapcsolt és soknemű; a nem keletkezett mindezek ellentéte.90 13. A tulajdonságok az élvezet, fájdalom, kiábrándulás természetét hordozzák; a céljuk a megvilágosítás, a cselekvés és visszatartás; kölcsönösen leigázóak, támogatóak, termékenyek, együttműködők.91 87 Magyar fordítása Farkas Attila Mártontól: https://mek.oszk.hu/00500/00586/html/. Az interneten jogtisztán elérhető, angol magyarázott fordításai: The Sānkhya Kārikā of Iśvara-Kṛishṇa. Transl. John Davies. London: Trübner & Co., 1881; illetve The Sánkhya Káriká, or Memorial Verses on the Sánkhya Philosophy, by Íswara Krishna. Transl. H. Th. Colebrooke. Oxford: S. Collingwood, 1837. A szanszkrit szöveg online olvasható itt: https://yogastudies.org/text-section/samkhya-karika/samkhya-karika-text/ 88 Duḥkha-trayā-abhighātāt-jijñāsā tat-abhighātake hetau | dṛṣṭe sā-apārthā cet na-ekānta-atyantataḥ abhāvāt. 89 Mūla-prakṛtiḥ avikṛtiḥ; maha-ādādyāḥ prakṛti-vikṛtayaḥ sapta; | ṣoḍaśakaḥ tu vikāraḥ; na prakṛtiḥ na vikṛtiḥ puruṣaḥ. 90 Hetumat-anityam-avyāpi sakriyam-anekam-āśritaṁ liṅgam | sāvayavaṁ paratantraṃ vyaktaṁ viparītam- avyaktam. 91 Sattvaṁ laghu prakāśakam-iṣṭam-upaṣṭambhakaṃ calaṃ ca rajaḥ | guru varaṇakam-eva tamaḥ pradīpavat-ca- arthataḥ vṛttiḥ. 33  © Vassányi Miklós 15. Az egyedi tárgyak véges természete folytán, a homogeneitás miatt, továbbá amiatt, hogy a keletkezés az ok hatékonyságának köszönhető, az ok és okozata elkülönülése miatt, és amiatt, hogy az okozatok egész világa egybeolvad – a Nem Látható az ok.92 16. A Nem Látható az ok; a három tulajdonságon keresztül működik, keveréssel és módosítással, mint a víz, ama különbség révén, mely a tulajdonságok egyikének vagy másikának a túltengéséből adódik.93 92 Bhedānāṁ parimāṇāt samanvayāt śaktitaḥ pravṛtteḥ ca | kāraṇa-kārya-vibhāgāt-avibhāgāt-vaiśvarūpyasya. 93 Kāraṇam-asti-avyaktaṁ, pravartate tri-guṇataḥ samdayāt-ca | pariṇmataḥ salilavat prati-prati-guṇa-āśraya- viśeṣāt. 34  © Vassányi Miklós A Yoga-sūtra A hindu askēsis alapvető irata Patañjali (Kr.e. II. sz.‒Kr. u. V. sz. között) Yoga-sūtrája, mely szerint a gyakorlás (abhyāsa) végső célja a tudatfolyamatok megszüntetése (citta-vrtti- nirodha; I/2 és 12). A tudatfolyam kikapcsolásának nyolc “tagjának” (angāni) egyike az erények (niyamāh), továbbiak az ülésmód (āsana), a légzésszabályozás (prānāyāma) stb. (II/29). Az erények egyike az önsanyargatás (tapas, “hő; szenvedés; askēsis”), valamint a szexuális önmegtartóztatás stb. (II/32). A yoga nyolc tagjának következetes gyakorlása megszünteti az Én valóságosságának látszatát, és eljuttat a kettősség nélküli (advaita) egységbe avagy megszabadulásba (kaivalya), ami egyben a tetteinkből felépülő determinizmus (karma) megszűnését is jelenti: I/2. A yoga az elme állapotain való uralom.94 I/3. Akkor a “látó” a saját természetében tartózkodik.95 I/4. Különben az elmeállapotokhoz igazodik.96 I/5. Ötféle állapot van; némelyik fájdalmas, némelyik nem:97 I/6. Helyes tudás; helytelen tudás; szóbeli csalódás; alvás; emlékezet.98 I/7. A közvetlen észlelés, a következtetés, az írások bizonyítéka a helyes tudások.99 I/12. Gyakorlattal és nem-ragaszkodással lehet őket ellenőrizni.100 I/13. A gyakorlat ismételt erőfeszítés arra, hogy kövessük a fegyelmet, mely állandó uralmat ad az elme gondolatai fölött.101 I/15. A nem-ragaszkodás önuralom, mentesség a látott vagy hallott dolog utáni vágytól.102 I/16. Amikor az ember az ātman megismerése folytán nem kívánja többé a természet semmilyen megnyilvánulását, az a nem-ragaszkod?