Felvilágosodás jellemzői

A XVII. században a természettudományok fejlődése nyomán (Kopernikusz, Kepler, Galilei, Newton) kialakult az a nézet, hogy a világot nem Isten kifürkészhetetlen akarata működteti, hanem világos és emberi ésszel - ráció(=ész, értelem) - megérthető törvények. Ez a felvilágosodás kezdete.

A felvilágosodás egy eszmeáramlat, amely az ésszerűség nevében akarta átalakítani a társadalmat. Ésszerűtlennek tartották pl. az Isten kegyelméből uralkodó királyt, a születési előjogokat, a dogmákat és a vallási fanatizmust.

A felvilágosodás hitt a fejlődésben, abban a lehetőségben, hogy a dolgokat jobbá tehetjük. Általános volt az ember alapvető jóságába vetett hit is.

A felvilágosodás szakított a középkorra jellemző hierarchikus (alá-fölé rendeléken alapuló) gondolkodással, és az elfogadást, a különbségek értékelését hirdette. (Pl. férfi-nő, katolikus-protestáns, nemes-jobbágy).

A felvilágosult gondolkodók feltételezték, hogy a társadalmi problémák oka a nép tudatlansága, ezért terjeszteni akarták az új ismereteket. Ebben segítségükre szolgált, hogy a XVIII. században egyre több volt a nyomtatott könyv, az emberek egyre többet olvastak.

A felvilágosodás legnagyobb munkája egy könyv, a francia Enciklopédia. (33 kötete 1751 és 1772 között íródott, szerkesztői Denis Diderot és Jean d’Alembert, a cikkek minden témakört felöleltek, írásában a kor legtöbb jelentős gondolkodója részt vett.)

A felvilágosodás központja a XVIII. században Franciaország volt, innen terjedt szét Európában (keleti határa Oroszország) és Észak-Amerikában.

Európa feudális társadalmában főleg a nemesség és a polgárság vált az új eszmék hívévé.

Főúri és polgári szalonokban vitatták meg az eszméket.

A XVIII. század elején megalakuló szabadkőművesség egy titkos mozgalom volt, amelynek tagjai az egyenlőség és a szabadság jegyében kívánták átalakítani a világot. Számos uralkodó és befolyásos politikus is a szabadkőművesek közé tartozott.

Voltaire írásaiban támadta az egyházat, a dogmákat, a babonákat, a fanatizmust. Isten létezését azonban ő sem vonta kétségbe („Ha Isten nem volna, ki kéne találni!

Voltaire és számos kortársával együtt abban hitt, hogy Isten megteremtette a világot és az azt működtető törvényeket, ám utána már nem avatkozik be annak működésébe (mint egy mérnök) - ezt az elképzelést deizmusnak hívjuk.

Fő műve A törvények szelleméről (1748). Elfogadta Locke nézeteit a társadalmi szerződésről. Fő kérdése az volt: hogyan lehet megakadályozni a zsarnokságot?

Elképzelése szerint az egységes államhatalmat fel kell osztani hatalmi ágakra, és ezeket el kell választani egymástól, azaz nem szabad hagyni, hogy egyetlen személy vagy intézmény gyakorolja őket.

Az egyes hatalmi ágaknak egymástól függetlennek kell lenniük és kölcsönösen ellenőrizniük kell egymást.

A következő három hatalmi ágat különböztette meg: - törvényhozó hatalom - végrehajtó hatalom - bírói hatalom

A nép (állampolgárok) az állam működésébe a törvényhozáson keresztül szólhatnak bele: képviselőket választanak a parlamentekbe.

Montesquieu azt tartotta ideálisnak, ha a választójogot cenzusokhoz (feltételekhez) kötik: nemi (férfiak), életkori és vagyoni cenzushoz - így a politikai életbe csak a társadalom érettnek tekintett felső rétege tud beleszólni.

A hatalmi ágak szétválasztásának elve a modern demokráciák alapja.

Szerinte a társadalmi problémák fő oka a magántulajdon megjelenése, mert ez okoz irigységet és viszályt az emberek között.

Az ember alapvetően jó, de a civilizáció megrontja - a magántulajdon nem ismerő természeti népek szerinte boldogabbak, mint a "civilizáltak" ("Vissza a természetbe!").

Sokat írt a nevelésről is, amelynek fejlesztenie kéne a gyermekben ezt a természetes jóságot.

Politikai nézeteiben nem értett egyet a hatalmi ágak szétválasztásával. Szerinte a népnek az oszthatatlan hatalmat kell gyakorolnia (népszuverenitás vagy népfelség elve), mégpedig minden állampolgárnak közvetlenül

A nép akaratát a legfelsőbb hatalomnak tekintette: szerinte aki nem ért egyet ezzel, azt a közjó érdekében engedelmességre kell kényszeríteni.

Rousseau radikális nézetei sok későbbi eszme forrását jelentették, és megvalósításuk a francia forradalom során - a szerző szándékával ellentétben - diktatúrához vezettek.