Az ENSZ működése és kihívásai

Az ENSZ egy olyan nemzetközi szervezet, amelyet univerzális mivoltának köszönhetően világszervezetként emlegetnek. Ennek oka a tagság és a funkciók sokszínűsége.

Az ENSZ a biztonsági kérdések széles körével foglalkozik, beleértve a katonai biztonságot és a kiberbiztonságot.

Az ENSZ egyik legfontosabb tevékenysége a békefenntartás, amelyet évtizedek óta folytat.

Az ENSZ-család többi szervezete is részt vesz a kiberbiztonságban, bővítve a szervezet hatáskörét.

Az ENSZ-nek meg kell küzdenie a változó nemzetközi környezethez való adaptációval, különben működése veszélybe kerülhet.

A tanulmány célja az ENSZ biztonsági szerepének áttekintése az elért eredmények és a fejlesztendő területek bemutatásával.

Az ENSZ működését a kollektív biztonság modellje határozza meg, amely a tagállamok közös felelősségét hangsúlyozza.

Az ENSZ döntéshozatali folyamatát a legfőbb szervezetek szerkezete határozza meg.

Az államok közötti háborúk elkerülését és a konfliktusok békés rendezését célzó elmélet, amely az államok közötti együttműködésre és a nemzetközi jog betartására épül.

Az első világháború kitörését követően létrejött első kollektív biztonsági szervezet, amely nem tudta megakadályozni a második világháborút, viszont lerakta az intézményi alapjait a későbbi szervezeteknek.

Az Egyesült Államok elnöke, aki jelentős szerepet játszott az első kollektív biztonsági intézmény, a Nemzetek Szövetsége létrejöttében, liberális és idealista megközelítéssel.

Egy nemzetközi rendszer, ahol a tagállamok egyetértenek a status quo fenntartásában, és képesek együttesen megakadályozni az agressziót.

A kollektív biztonsági rendszer működéséhez szükséges feltételek, amelyeket Schloming fogalmazott meg.

Kollektív biztonság, amelyet a nemzetközi rendszer adott hatalmi viszonyaival kombinálnak.

A hatalmi egyensúly és a kollektív biztonság ötvözete, amely hatékonyabbnak bizonyulhat a nemzetközi stabilitás fenntartásában.

A 19. század első felében Európában működő nemzetközi rendszer, ahol a vezető hatalmak együttműködtek a kontinens stabilitásának megőrzésében.

A nemzetközi rendszerben a hatalmi viszonyok átrendeződése, új hatalmi pólusok megjelenése, amelyek gyakran akadályozzák a kollektív biztonság hatékony érvényesítését.

A kollektív biztonság hatékonyabb a háborúk megelőzésében, mint a hatalmi egyensúly, mivel csökkenti az agresszió elleni koalíció formálódásának bizonytalanságát.

Az államok között a rivalizálás csökkenése a közös biztonság érdekében való együttműködés miatt.

A félreértések és a bizonytalanság csökkenése, ami az államok közötti bizalmat növeli és csökkenti az agresszió kockázatát.

A kollektív biztonsági szervezet tagállamainak kötelezettségvállalása a béke megőrzése és a nemzetközi jog betartása mellett.

Az ENSZ mint olyan globális szervezet, amelynek feladata a nemzetközi béke és biztonság fenntartása.

A kollektív biztonság új megközelítése, amely komplexebb nemzetközi biztonsági kihívásokra ad választ.

Az erő alkalmazásának elutasítása államok között a viták rendezésére, de az erő alkalmazásának támogatása a kollektív biztonsági rendszer szabályait megsértők ellen.

Az ENSZ feladata a béke fenntartása a tagállamok között, nem pedig a külső fenyegetések elleni védelem.

Az ENSZ célja, hogy minél több állam csatlakozzon a kollektív biztonsági rendszerhez, és a biztonság különböző területein kialakuló kapcsolatok biztosítsák a stabilitást.

Az ENSZ hagyományosan a politikai, katonai, gazdasági, társadalmi és környezeti biztonság szektorainak együttműködésén keresztül biztosítja a biztonságot.

Az ENSZ a globális tevékenységét a fő szervein és más kapcsolódó szervezetek, programok és hivatalok segítségével valósítja meg.

A humán biztonság a nemzetállamok helyett az egyéneket helyezi a középpontba, és a széles körben jelentkező fenyegetésekkel szembeni védelmet hangsúlyozza.

A humán biztonság koncepciója az egyének biztonságát a külső agressziótól függetlenül, például a környezetszennyezés, járványok, és szegénység ellen is vizsgálja.

A humán biztonság garantálásában a nemzetközi szervezetek, a helyi közösségek és az NGO-k is részt vesznek, nemcsak az állam.

A humán biztonság célja a fenntartható fejlődés biztosítása, amely a gazdasági, szociális és környezeti dimenziókban garantálja az egyének jogait és választási lehetőségeit.

A humán biztonság egy univerzális probléma, amely mindenkit érint, mivel a fenyegetések, például a környezetszennyezés, országhatárokat nem ismernek.

A humán biztonság összetevői kölcsönösen függenek egymástól, mivel a világ különböző pontjain jelentkező fenyegetések kölcsönösen hatnak egymásra.

A humán biztonság a megelőzésen alapul, mivel a későbbi beavatkozás költségesebb és kevésbé hatékony lehet.

A humán biztonság központi kérdése, hogy az egyének hogyan élik életüket, és mennyire tudják gazdasági és szociális lehetőségeiket kihasználni.

A humán biztonságot fenyegető kihívások a következő kategóriákba sorolhatók: gazdasági biztonság, élelmiszer-biztonság, egészségügyi biztonság, környezeti biztonság, személyes biztonság, közösségek biztonsága és a politikai biztonság.

A humán biztonság fogalma nem egyértelmű, nincsenek világos prioritások és nem létezik olyan nemzetközi szervezet, amely kifejezetten a humán biztonságért felelős lenne.

Az ENSZ egyre aktívabb a humán biztonsági területen, de elsődleges felelőssége nem a humán biztonság garantálása.

A humán biztonsági beavatkozásoknak komoly következményekkel kell számolniuk, mivel gyakran több kárt okoznak, mint hasznot.

A „Védelem Felelőssége” (R2P) koncepció egy olyan elméleti megközelítés, amely az állam kötelezettségét hangsúlyozza saját lakosságának megvédésére nemzetközi bűncselekményekkel szemben.

Az R2P koncepció három alapvető pillérre épül: az állam elsődleges felelőssége, a nemzetközi közösség támogatása és a kollektív beavatkozás lehetősége.

Az R2P koncepció a súlyos nemzetközi bűncselekmények, mint a népirtás, a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, valamint az etnikai tisztogatás elkövetésével szembeni védelmet hangsúlyozza.

A Közgyűlés az ENSZ fóruma, ahol valamennyi tagállam képviselteti magát, és minden kérdésről lehet vitát folytatni.

A Közgyűlés általános vitafórumként működik, de a nemzetközi béke és biztonság kérdéseiben a Biztonsági Tanács döntéseinek és működésének alárendelt.

A Közgyűlés békés rendezésre vonatkozó ajánlásokat tehet, elősegítheti a nemzetközi együttműködést, az emberi jogok megvalósulását és a nemzetközi jog fejlődését.

A Biztonsági Tanács nem állandó tagjait, az ECOSOC tagjait, a Nemzetközi Bíróság bíráit a Közgyűlés választja.

A Közgyűlés jóváhagyja az ENSZ költségvetését és megvizsgálja az ENSZ szerveinek jelentéseit.

A Közgyűlés feladatkörei széles körűek, és minden biztonsági szektort érintnek.

Az Alapokmány III. fejezete rögzíti, hogy az ENSZ hat fő szervvel rendelkezik, de lehetőség van további segédszervek létesítésére.

A Biztonsági Tanács feladata a nemzetközi békét és biztonságot fenntartani, a tagállamok közötti veszekedések megoldására próbálkozik.

A Közgyűlés az ENSZ egyik fő szerve, amelyet 1945-ben alapítottak, és minden tagállamnak van egy képviselője benne.

A Biztonsági Tanács tagjai a tagállamok többségi szavazatával döntöttek a vétójog bevezetéséről, amelynek eredményeként a vétójoggal rendelkező tagállamok képesek blokkolni a döntéseket.

A Közgyűlés tagjainak száma az elmúlt 70 évben közel négyszeresére nőtt, ami hozzájárult a Közgyűlés döntéseinek növekvő legitimitásához.

A Közgyűlés évente egyszer rendes ülésszakot tart, amely a szeptember harmadik keddjén kezdődik.

A 2017-es 72. ülésszak mottója az emberekre fókuszál, kiemelve a békevágyat és a mindenkit megillető, emberhez méltó életet.

A Közgyűlés évente különleges témákat is megvitat, például a Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések vagy a főtitkárválasztás.

A szlovák Miroslav Lajcák tölti be a Közgyűlés elnöki tisztségét.

A Közgyűlést rendkívüli ülésre lehet összehívni, ha a Biztonsági Tanács vagy a tagállamok többsége kéri.

A sürgős rendkívüli ülést az Uniting for Peace határozat alapján lehet összehívni, ha a Biztonsági Tanács nem tudja rendezni egy olyan kérdést, amely a béke veszélyeztetésének minősül.

A Közgyűlés hat főbizottságon keresztül végzi a munkáját, és lehetőség van további kisegítő szervek létrehozására.

Leszerelési és nemzetközi biztonsági főbizottság: A bizottság felelős a fegyverkezéssel, a leszereléssel és a globális kihívásokkal kapcsolatos kérdésekért.

Gazdasági és pénzügyi főbizottság: A bizottság a gazdasági fejlődéssel, a fejlesztések finanszírozásával és a szegénység felszámolásával foglalkozik.

Szociális, humanitárius és kulturális főbizottság: A bizottság olyan témákkal foglalkozik, mint a női egyenjogúság, a gyermekek védelme és a menekültek jogai.

Speciális politikai és dekolonizációs főbizottság: A bizottság a békefenntartással, a palesztin menekültekkel és az aknák elleni küzdelemmel foglalkozik.

Adminisztrációs és költségvetési főbizottság: A bizottság az ENSZ pénzügyi működéséért felel.

Jogi főbizottság: A bizottság a jogi kérdések fóruma, és az ENSZ jogi alapjainak érvényesüléséről ügyel.

Az ENSZ legfőbb döntéshozó szerve, amelynek a tagállamok képviselői vannak jelen. Döntéseit egyszerű többséggel hozza meg, amelyek ajánlásjellegűek, a tagállamokra nem kötelezőek.

A biztonsági tanács az ENSZ fő szerve, amelynek a felelőssége a nemzetközi béke és biztonság fenntartása.

A biztonsági tanács döntéseit kétharmados többséggel hozza meg. Ez a döntéshozatali mechanizmus a hatalmasabb tagállamok befolyását erősíti.

A Biztonsági Tanács határozatai kötelezőek a tagállamokra, ellentétben a Közgyűlés döntéseivel.

A tagállamok a nemzetközi szerződéses kötelezettségként vállalják, hogy kizárják a támadó háborút, egymásnak segítséget nyújtanak, és vitáikat békés úton rendezik.

Az ENSZ legfőbb bírói szerve, amelynek szerepe a nemzetközi jogvita rendezése. Határozatai az államok között kötelező érvényűek.

A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményt adhat a jogi kérdésekben, amely nem kötelező a felekre, de nagy befolyással van a nemzetközi jogi véleményekre.

Az ENSZ szerv, amely összehangolja és irányítja a világszervezet gazdasági, szociális, kulturális, nevelésügyi, emberi jogi és egészségügyi tevékenységét.

Az ECOSOC feladata a tanulmányok, egyezménytervezetek elkészítése, jelentéstétel, ajánlások készítése a Közgyűlésnek, a tagállamoknak vagy a szakosított intézményeknek.

Az ENSZ egyik főszervé volt, amely a gyámsági területek segítését és felügyeletét intézményesítette.

A Gyámsági Tanács tevékenységét 1994-ben felfüggesztették, mivel az utolsó gyámsági terület is önállóvá vált.

Az ENSZ főtitkára a világszervezet legfőbb vezetője, aki a szerepét a politikai formálásban és a médiával való kapcsolatban is betölti.

A titkárság az ENSZ körülbelül 72 központjában dolgozik a világszervezet napi munkáján, beleértve az adminisztratív feladatokat és a politikai formálást is.

Az ENSZ célja a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, a közgazdasági fejlesztés ösztönzése, a szociális problémák megoldása, a művészet és tudomány fejlesztése.

Az ENSZ tagállamai által fizetett összegek, amelyekből fedezik a szervezet működését és a személyzet költségeit.

A tagállamok hozzájárulásának mértéke az ENSZ költségvetéséhez, amelyet a tagállamok általános gazdasági ereje határoz meg.

Az Egyesült Államok, Kína, Japán, Németország és Franciaország, amelyek a legnagyobb befizetők az ENSZ költségvetéséhez.

Az Egyesült Államok nem elégedett az ENSZ költségvetési rendszerével, mivel úgy véli, hogy a befizetési kötelezettségei aránytalanul magasak.

A Trump-adminisztráció jelentősen csökkentette az Egyesült Államok ENSZ-hozzájárulását.

Az ENSZ 16 specializált intézményének listája, amelyek különböző nemzetközi ügyekkel foglalkoznak.

A Világbank-csoport egy szövetség öt pénzügyi intézményből, amelyek a fejlődő országok gazdasági fejlődését támogatják.

Az IBRD a Világbank-csoport egyik fő szervezete, amely kölcsönöket nyújt a szegény országoknak az infrastruktúra fejlesztéséhez.

Az IFC a Világbank-csoport egyik tagja, amely magánbefektetéseket segít a fejlődő országokban, hogy ösztönözze a gazdasági növekedést.

Az IDA a Világbank-csoport egyik tagja, amely támogatást nyújt a legszegényebb országoknak, hogy csökkentsék a szegénységet.

A MIGA a Világbank-csoport tagja, amely biztosítást nyújt a külföldi befektetőknek a fejlődő országokban.

Az ICSID a Világbank-csoport tagja, amely vitarendezési fórumot nyújt a külföldi befektetők és a befogadó országok között.

Az IMF pénzügyi támogatást nyújt a tagállamoknak a gazdasági nehézségek leküzdéséhez és a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzéséhez.

Az WHO a tagállamok egészségügyi rendszereinek javítását célozza meg, valamint a nemzetközi egészségügyi problémák kezelésére dolgozik.

Az UNESCO az oktatást, a tudományt és a kultúrát promotálja a világban, és segít a béke és a kulturális együttműködés építésében.

Az ILO a munka feltételeinek és jogainak javítását célozza meg, és a munkavédelemmel és a szociális biztonsággal foglalkozik.

A FAO a világ élelmezési biztonságát és a mezőgazdasági fejlesztést célozza meg, és segíti a fejlesztő országokat az élelmiszertermelésben.

Az IFAD a fejlesztő országokban a mezőgazdasági termelés fejlesztését célozza meg, és a szegény parasztoknak nyújt hiteleket és támogatást.

Az IMO a nemzetközi tengerhajózással kapcsolatos szabályozásért és a biztonságért felelős.

A WMO az időjárással és a klímaváltozással kapcsolatos globális adatok gyűjtésével és elemzésével foglalkozik.

A Tanácsadó Bizottság Adminisztratív és Költségvetési Kérdésekben (ACABQ) az ENSZ költségvetését szakértői szemmel vizsgálja, és jelentést ad róla.

A Program és Koordinációs Bizottság (CPC) eredetileg a Gazdasági és Szociális Tanácsot segítette a tervezésben, majd tevékenysége kiterjedt a Közgyűlés támogatására is.

A Könyvvizsgálói Testület az ENSZ pénzügyeit ellenőrzi és jelentést ad róla a Közgyűlésnek.

A Tagdíjbizottság javaslatokat tesz a Közgyűlésnek a tagállamok közötti költségvetési terhek megosztására a teherviselési képességüknek megfelelően.

A Programtervezési, Költségvetési és Számlázási Iroda (OPPBA) felelős az ENSZ pénzügyi menedzsmentjéért, a költségvetési és elszámolási irányelvekért és a Közgyűlés pénzügyi támogatásáért.

Az ENSZ költségvetése kétéves ciklusokra épül, amelyet öt éves tervezési ciklus előz meg.

Az ENSZ költségvetésébe bele kell számítani az általános költségvetést, a békeműveletek költségvetését és a nemzetközi törvényszékek költségvetését.

A Strategic Framework (korábban Biennial Programme Plan) az ENSZ általános költségvetése, amely jelenleg a 2016-2017-es évekre vonatkozik.

A kötelező tagdíjat a Tagdíjbizottság határozza meg a tagállamok GNP-je alapján, figyelembe véve az államadósság és az egy főre GDP mutatóit.

Az Egyesült Államok a legnagyobb tagdíj-befizető, amely az ENSZ költségvetésének 22 százalékát fizeti.

A tagállamok önkéntesen járulhatnak hozzá az ENSZ működéséhez, amelyet a humanitárius tevékenységek és a fejlesztési ügynökségek finanszírozására használnak fel.

Az önkéntes hozzájárulások változó mértéke tervezési nehézségeket okozhat, és konkurenciát teremthet az ENSZ szervei, valamint más szervezetek és NGO-k között.

Az AIDS-vírus elleni küzdelem, a menekültek segítése, a gyermekbetegségek elleni védőoltás és a demokratikus országok támogatása az önkéntes hozzájárulásokból finanszírozott programok.

Az önkéntes adakozók gyakori változása a tervezési nehézségek mellett versengést is szül az ENSZ szervei között.

A békeműveletek költségvetése mellett az ENSZ általános költségvetését is a tagállamok fizetik be, a Tagdíjbizottság alapján.

Az ENSZ békefenntartási műveleteinek egy új, komplexebb típusa, ahol az ENSZ mellett más szervezetek is részt vesznek a műveletben, például a NATO vagy az Afrikai Unió.

Az ENSZ békeműveleti modellje a háború végén négy fázist különböztet meg: megelőző diplomácia, béketeremtés, békefenntartás és békeépítés.

A békeműveletek első fázisa, amely a konfliktus kialakulása előtt vagy a korai szakaszában zajlik.

A békeműveletek második fázisa, amely a fegyveres konfliktus után, de a tényleges háború befejezése előtt zajlik.

A békeműveletek harmadik fázisa, amely a tűzszünet megkötése után kezdődik.

A békeműveletek negyedik és utolsó fázisa, amely a konfliktus befejeződését követően zajlik.

A háború utáni társadalom újjáépítése, amely a gazdasági, társadalmi és politikai intézmények helyreállítását jelenti.

Az ENSZ békeműveleti modelljének kritikája, amely szerint a fázisok nem elkülöníthetőek, hanem összefonódnak a konfliktus során.

Az ENSZ békeműveleti modelljének kiegészítése, amelyet Boutros Boutros-Ghali főtitkár javasolt 1995-ben.

Az ENSZ békefenntartó műveleteinek működését befolyásoló tényezők, amelyek a műveletek sikeréhez vagy kudarcához vezethetnek.

Az ENSZ békefenntartó missziói, amelyeknek a célja a béke megőrzése és a béketeremtés elősegítése.

Az ENSZ azon tevékenységét, amely a megelőző diplomáciai intézkedéseken túlmenően a fegyveres konfliktus alatt vagy után is folytatódik.

Az ENSZ békeműveleteinek a konfliktusban érintett országok hatóságaival és civil társadalmával való együttműködése, amely a béke megteremtéséhez elengedhetetlen.

Az ENSZ békeműveleteinek költségei, amelyeket a tagállamok finanszíroznak.

Az ENSZ békeműveleteinek hatékonyságának javítását célzó, független szakértői bizottság, amely 2015-ben jelentést adott ki a békeműveletek megreformálásának irányairól.

2015. június 16-án elkészült jelentés, amely a High-Level Independent Panel on Peace Operations (HIPPO) bizottság javaslatait tartalmazza az ENSZ békeműveleteinek reformálására.

A Hippo-jelentés egyik fő üzenete, amely szerint a tartós béke elérése elsősorban politikai megoldásokon keresztül valósítható meg.

A dokumentum jelzi, hogy az ENSZ békeműveleteinek kialakításakor fontos figyelembe venni a misszió célját és a helyi kontextust.

A HIPPO-jelentés hangsúlyozza az ENSZ és más szereplők - például a regionális szervezetek - együttműködésének fontosságát a békeműveletek során.

A HIPPO-jelentés üzenete, amely szerint az ENSZ békeműveleteinek meg kell változtatniuk szemléletüket, hogy inkább az emberek biztonságára és védelmére fókuszáljanak.

Az ENSZ békeműveleteinek finanszírozását az Alapokmány 17. cikke szabályozza, a tagállamok kötelesek hozzájárulni a működéshez.

A békeműveletek költségvetési ciklusa egy évre szól, július 1-jétől a következő év június 30-ig.

Az ENSZ békeműveleteit a világ számos országából érkező kéksisakos katonák, rendőrök, civil szakemberek és önkéntesek alkotják.

Az ENSZ békeműveleteinek legnagyobb hozzájáruló államai között évek óta Banglades, Pakisztán és Etiópia szerepel.

Magyarország jelenleg 97 fővel vesz részt az ENSZ békeműveleteiben, beleértve a katonákat, katonai megfigyelőket és rendőröket is.

A békeműveletek hatékonysága a békműveletek hatékonysága sokat vitatott téma, az elmúlt évtizedekben számos kihívással kellett szembenézniük az ENSZ békeműveleteinek.

Az ENSZ Közgyűlése 2002-ben május 29-ét a békefenntartók napjává nyilvánította, hogy elismerje a békeműveletekben résztvevők szolgálatát.

Az ENSZ békeműveleteinek általános célja a nemzetközi béke és biztonság fenntartása.

A főtitkár az ENSZ-ben a szervezet vezetője, a főadminisztrátor és a fődiplomata. Feladata a Közgyűlés, a BT és az ECOSOC döntéseinek végrehajtása, az ENSZ szerveinek működésének koordinálása, és az ENSZ-t érintő globális kérdésekben a nemzetközi közösség meggyőzésére törekvés.

A BT (Biztonsági Tanács) az ENSZ fő szerv, amelynek feladata a nemzetközi béke és biztonság fenntartása. Döntéseket hoz beavatkozásokról, szankciókról és békefenntartó missziók küldéséről.

A Közgyűlés az ENSZ legnagyobb testülete, amely valamennyi tagállamot képviseli. Fő feladatainak egyike a szavazás az éves költségvetésről, valamint új tagállamok felvételéről. A Közgyűlésnek nincs kötelező jogalkotó szerepe; a tagállamok számára ajánlások és határozatok formájában fogalmaz meg elvárásokat.

Az ECOSOC (Gazdasági és Szociális Tanács) az ENSZ fő szerv, melynek célja a nemzetközi gazdasági és szociális együttműködés elősegítése. Feladata többek között a szegénység elleni küzdelem, a fenntartható fejlődés előmozdítása és a humán jogok védelme.

Az ENSZ univerzalitása nemcsak a széles tagtagságában, hanem a felölelt területekben is megmutatkozik. Az ENSZ szinte minden nemzetközi problémával foglalkozik, a katonai biztonságtól a környezetvédelemig.

Míg az ENSZ a hard power-t elsősorban a békeműveletek során alkalmazza (katonai-rendészeti szerep), a soft power alkalmazási területei jóval szélesebbek. Ide sorolhatók a gazdasági, környezeti, szociális, egészségügyi és kulturális kérdések.

Az ENSZ egyedül nem tudja ellátni minden feladatát, ezért számos egyéb szervezetet, alapot és programot hozott létre, amelyek segítik a munkáját. Ezen szervezetek összessége alkotja az ENSZ-családot.

Szakosított intézmények olyan autonóm nemzetközi szervezetek, amelyek az ENSZ-szel szoros együttműködésben működnek, specifikus területeken (pl. egészségügy, oktatás) tevékenykednek. Bár önálló szervezetek, szoros együttműködésben állnak az ENSZ-vel.

Az ENSZ-feladatként a szakosított intézményeknek kötelező az ECOSOC-kal (Gazdasági és Szociális Tanács) együttműködési megállapodást kötni, melyben az együttműködés feltételeit rögzítik.

A szakosított intézmények nemzetközi jogi személyek, ami azt jelenti, hogy saját tisztségviselőik és képviselőik rendelkeznek a diplomáciai kiváltságokkal és mentességekkel.

A szakosított intézmények általában az ENSZ-tagságtól függetlenül lehetnek tagok, így nemzetközi szervezetek is tagjai lehetnek. Például Svájc az ENSZ-tagsága előtt már számos szakosított intézmény tagja volt.

Az ECOSOC két alárendelt szervvel koordinálja a szakosított intézmények tevékenységét. A megállapodás szerint, a szakosított intézmények kölcsönösen képviselik egymást az üléseiken, összehangolják a statisztikai, költségvetési és technikai szolgálatokat, valamint információt és kiadványokat cserélnek egymással.

A szakosított intézményeknek évente jelentést kell küldeni az ECOSOC-nak az éves tevékenységükről. Ezenkívül az ENSZ Közgyűlése jóváhagyja a szakosított intézmények költségvetését.

A főtitkárt a Biztonsági Tanács javaslatára a Közgyűlés választja meg 5 évre kétharmados többséggel, és újraválasztható. A gyakorlatban azonban legfeljebb két ciklusra választják meg.

A főtitkárt a BT-nek kellett figyelmeztetnie minden olyan eseményre, amely a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztetheti. Ez gyakran nyilvános nyilatkozatok formájában történik.

Az ENSZ békefenntartó küldetései a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában játszanak fontos szerepet, de a sikerek mellett kudarcok is tarkítják történetüket. Azonban a küldetések idővel egyre komplexebbé váltak, és a békefenntartás nemcsak katonai feladatokat jelent, hanem a konfliktusok utáni békeépítés és államépítés feladatait is magában foglalja.

Az ENSZ békefenntartó műveletek az évek során jelentős átalakuláson mentek keresztül, amelynek eredményeként újabb generációk jelentek meg. Az első generációs missziók a hidegháború során jöttek létre és fókuszáltak a megfigyelésre és a fegyveres erők szétválasztására.

A második generációs missziók a hidegháború után, a polgárháborúk és az etnikai konfliktusok korában jöttek létre. Ezeknek a küldetéseknek többdimenziós jellege volt, mivel a katonai feladatok mellett részt vettek a választások megszervezésében, a humanitárius segítségnyújtásban és a jogállamiság előmozdításában.

A harmadik generációs missziók megjelenése a '90-es években a Szomáliában, Boszniában és Rwandában tapasztalt kudarcok hatására történt. Ezek a küldetések katonai erő alkalmazását igényelték a béke „kikényszerítése” érdekében, majd a békeépítők és az államépítők segítségével biztosították a stabilitást.

Az ENSZ békefenntartó tevékenységeinek jogi alapját az ENSZ Alapokmány VI. és VII. fejezete képezi, bár a dokumentum nem tartalmaz explicite definíciót a békefenntartásra. De a gyakorlatban az Alapokmány általános rendelkezései és a Közgyűlés, valamint a Biztonsági Tanács feladat- és hatáskörei adják meg a jogi keretet.

Az ENSZ főtitkára, Dag Hammarskjöld szerint az ENSZ békefenntartó tevékenysége az Alapokmány hat és feledik fejezetének egyfajta keveréke, hiszen a békítő eszközökön túlmenve, de a kényszerítő intézkedéseket nélkülözve képviseli a globális béke érdekeit.

Az ENSZ Alapokmány VIII. fejezete lehetővé teszi a regionális szervezetek bevonását a békeműveletekbe, mint pl. a NATO, az EU, az Afrikai Unió. Ezek a szervezetek gyakran működnek együtt az ENSZ-vel a békefenntartás terén.

Az önkéntes forrásokon túl a világszervezet egyre inkább támaszkodik a növekvő mértékű forrásokra, amelyeket a tagállamok biztosítanak a békefenntartó tevékenységekhez.

A békeműveletek osztályozása problémákat vet fel, de az első három generációs felosztás egyetértésre talált a szakértők között.

A megfigyelő missziók az első generációra jellemzőek és kis létszámú katonai erőket foglalnak magukban, amelyek a fegyveres erők szétválasztására koncentrálnak, a szemben álló felek beleegyezésével és minimális fegyverzettel.

A békefenntartó missziók az első generációs békeműveletek egyik típusa, amelyeknek feladata az ütköző zónák létrehozása és a fegyveres erők szétválasztása. A fegyverhasználat csak önvédelem céljából megengedett, és a békefenntartó erők általában passzív szerepet játszanak.

Az ENSZ békefenntartó műveletei a Biztonsági Tanács alrendeltségében működnek, amely a mandátumot is biztosítja. A missziók létrejötte a szemben álló felek beleegyezésével történik, és a békefenntartó erőket vezénylő kéksisakosok a függetlenség, pártatlanság és a belügyekbe való be nem avatkozás elvein alapuló tevékenységet végeznek.

A hidegháború végével a nemzetek közötti konfliktusok helyét az államokon belüli polgárháborúk, etnikai és vallási konfliktusok vették át. Ez új kihívásokat jelentett az ENSZ békefenntartó erőinek, amelyeknek komplexebbb feladatokat kellett vállalni, mint például a választások megszervezése, a humanitárius segítségnyújtás és a nem katonai feladatok ellátása.

A harmadik generációs békefenntartás jellemzője a kétfázisú erőalkalmazás: az első fázisban a katonai erők alkalmazása a béke „kikényszerítéséhez”, a második fázisban pedig a béke- és államépítési feladatok végrehajtása.

A béke- és államépítési feladatokat egyes szakértők a negyedik generációs békefenntartáshoz sorolják, amely az erőszak megszüntetésén túl a stabilitás, a biztonság, a jogállamiság és a civil társadalom kialakítására irányul.

Az ENSZ Béketervének végrehajtásához szükséges feltételek hiányát jellemezték, mint az erőforrások és személyzet elégtelensége, a megtévesztő feladatfelmérés, a rossz időzítésű akciók és a missziók céljainak homályossága.

Erskine Barton Childers ENSZ tisztviselő kritizálta a Béketerv megvalósításának hiányosságait és javasolta a Közgyűlés szerepének növelését, valamint a konfliktusok utáni helyreállítási feladatokra való fókuszálást.

Kofi Annan ENSZ főtitkár megbízást adott Lakhdar Brahiminek, hogy dolgozzon ki egy jelentést a békeműveleti gyakorlatok átfogó átalakítására.

A Brahimi-jelentés a békeműveletek reformjára vonatkozó átfogó javaslatok tára, amely reálisabb elvárásokat fogalmazott meg, mint korábbi dokumentumok.

A Brahimi-jelentés hangsúlyozta a missziók mandátumának tisztán megfogalmazott és koherens voltának fontosságát, beleértve a világos politikai célokat, a feladatok időbeli beosztását, a humanitárius joggal való összhangot és a fegyverhasználat szabályainak (ROE) megfelelő meghatározását.

A Brahimi-jelentés felhívta a figyelmet az ENSZ békeműveletek alulfinanszírozottságára és arra, hogy a prioritásokat a helyi adottságokhoz kellene igazítani, nem pedig központilag meghatározni.

A jelentés javasolta az ENSZ készenléti egységeinek fejlesztését, de felhívta a figyelmet a politikai akarat és a pénzügyi fedezet hiányára. Emellett felvetette egy olyan személyi adatbank létrehozását, amely a bevethető katonák, rendőrök és civil szakemberek felkészültségét és elérését tartalmazza.

A Brahimi-jelentés célja, hogy kisebb műveletek 30 napon belül, összetettebb missziók 90 napon belül telepíthetők legyenek.

A Brahimi-jelentés elfogadását követően az ENSZ átszervezte békefenntartó struktúráját, létrehozva a Békefenntartó Műveletek Főosztályát (DPKO) és a Műveleti Területeket Támogató Főosztályt (DFS).

Bár a reformjavaslatok részleges eredményeket hoztak, a kritikus területeken nem valósultak meg, és az ENSZ eszközök száma korlátozott maradt.

A Capstone-dokrína a békefenntartás alapelveit és céljait összegzi, és a világszervezet válságkezelési gyakorlatának 60 éves történetét elemzi. Megkülönböztet három feladatot: stabil környezet létrehozása, politikai folyamatok támogatása és koherencia biztosítása.

Az Új Horizont-jelentés a békefenntartást komplex politikai folyamat részének tekinti, amely világos mandátumot és egységes missziótervezést igényel.

Az Új Horizont-jelentés hangsúlyozza a regionális szervezetekkel való szorosabb együttműködést, az anyagi terhek igazságosabb megosztását, az erők gyorsabb bevetését és a civilek védelmét.

Az ENSZ Béketervének megvalósulása számos kihívással szembesült, beleértve az erőforrás hiányt, a tervezési hibákat, a lassú reagálást és a céltalanságot.

Az ENSZ békeműveleti reformjai magukban foglalják a mandátumok megtisztítását, a finanszírozás növelését, a készenléti egységek fejlesztését, az átszervezést és a stratégiai gondolkodásmódot.