Szocializáció és személyiségfejlesztés

Az egyén genetikai öröksége és személyes tapasztalatai révén kialakuló, jellegzetes viselkedésmintázat, temperamentum, érzelmek, érdeklődés és értelmi képesség ötvözete.

Az egyén saját magát másokhoz való kapcsolatában értelmezi.

Tanulási folyamat, amely születéstől a halálig tart, és magában foglalja a normák, értékek, hagyományok, nézetek, attitűdök elsajátítását, amelyek az adott kultúrában, környezetben használatosak.

Az egyénnek a társadalmi csoportokhoz fűződő viszonya, amely meghatározza adott szerepéhez kapcsolódó jogait és kötelezettségeit.

Az egyén a környezettel való interakcióit össze kell egyeztetnie a tapasztalatokkal, érzelmekkel és szokásokkal.

A gyermekközpontú, érzékeny szülői viselkedés, ami a kommunikációt és kölcsönösséget hangsúlyozza.

A szülőközpontú, elutasító szülői viselkedés, ami a hatalmat és a szabályokat hangsúlyozza.

A szülőközpontú, közömbös szülői viselkedés, ami a szabályokat nem tartja fontosnak, és elhanyagolja a gyermeket.

Családszerkezet, ahol mindkét szülő jelen van.

A szociokulturális környezet, amely a gyermeket formálja és befolyásolja.

Családszerkezet, ahol csak egy szülő él a gyermekkel.

Egyedülálló szülők által nevelt gyermekeknél nagyobb a valószínűsége az agresszivitásnak, a gyenge önkontrollnak és az alacsonyabb értelmi szintnek

Az irányító nevelési stílus a gyermekek nagyobb önbizalmával, erősebb önkontrolljával és nagyobb kíváncsiságával jár.

A fejlődésben az öröklés és a környezet egymást kiegészítő szerepet játszik, de a változás sorrendje univerzális. A környezeti befolyás a pillanatnyi fejlődési szakasztól függ, és az egyén aktív szereplő a saját fejlődésének alakításában.

A fejlődésben az öröklés és a környezet a kultúrán keresztül fejti ki hatását, amely felhalmozott tudásra épül, beleértve a nyelvet, tárgyakat, szokásokat, értékeket, amelyek generációkon át öröklődnek.

A gyermek biológiai adottságai, tanult készségei, személyiségjellemzői és a szülői hatások (környezet, társadalom, kultúra) kölcsönösen hatnak egymásra, folyamatosan alakítva a gyermeket, a szülőt és a családot.

A gyermek, a családja és a tágabb rendszer, beleértve az intézményi hálózatot, a társadalmat és a kultúrát, folyamatos kölcsönhatásban állnak. Ez határozza meg a fejlődést.

A gyermek közvetlen környezete, amelybe beletartozik a család, az iskola, a barátok.

A mikrorendszereket összekötő környezetek, amelyek közvetlenül hatnak a gyermekre, például a család és az iskola közötti kapcsolat.

A szülőkre ható környezeti tényezők, amelyek közvetve befolyásolják a gyermeket, például a szülő munkahelye vagy a szülői otthoni környezet.

A tágabb történelmi, társadalmi-kulturális környezet (attitűdök, szokások, eszmék, értékek, törvények, normák), amely a gyermeket és a családot befolyásolja.

A csecsemő környezetének érzelmi megnyilvánulásainak dekódolásának képessége, amelyet tanult folyamatként szerez meg. Ez magában foglalja az anyai mimika felismerését, a non-verbális kommunikáció értelmezését és az anya azonosítását, amelyek mind a biztonságérzet kialakulásához elengedhetetlenek.

Egy csecsemő veleszületett jellemzőinek és tulajdonságainak összessége, amelyek befolyásolják a viselkedését. Ez tartós, különböző helyzetekre adott, következetes egyéni válaszokat eredményez.

A temperamentum egy alapvető dimenziója, amely a csecsemő reakciókészségének és a környezethez való alkalmazkodásának módját tükrözi. Három fő típusát különböztetjük meg.

Könnyű csecsemők általában pozitív hangulatúak, játékosak, biológiai funkcióik rendszeresek, könnyen alkalmazkodnak az új helyzetekhez, és érdeklődők.

Nehéz csecsemők negatív hangulatúak, könnyen ingerülhetőek, biológiai ritmusuk rendszertelen, nehezen szoknak hozzá az új helyzetekhez, gyakran hevesen és negatívan reagálnak, és intenzív válaszokat adnak.

Lassan felmelegedő csecsemők negatív hangulatúak, alacsony fokú aktivitással, gyakran gyenge válaszokkal, hajlamosak visszahúzódni az új helyzetektől, és több időre van szükségük az alkalmazkodáshoz.

A temperamentum nem egyenlő a személyiséggel, mivel nem csak a veleszületett tulajdonságok, hanem a későbbi tapasztalatok is alakítják. A temperamentum stabilitása a fejlődés során változhat.

A napi rutin kialakítása kulcsfontosságú a csecsemő fejlődéséhez, mivel hozzájárul a biztonságérzet kialakulásához, és elvárásokat teremt a viselkedéséhez és a környezethez való viszonyulásahoz. Ez a későbbi fejlődés alapját képezi.

A konkrét műveleti szakaszban a gyerekeknek a tárgyak és anyagok tulajdonságai már akkor is ugyanazok maradnak, ha külső jellemzőik megváltoznak.Például a víz mennyisége nem változik meg, ha egy széles, lapos pohárból egy magas, keskeny pohárba öntjük.

A konkret műveleti szakaszban a gyerekek már képesek a gondolkodásukat decentralizálni, ami azt jelenti, hogy képesek több szempontból is mérlegelni a dolgokat. Nem csak egyetlen aspektuira fókuszálnak, hanem figyelembe veszik a környezet, a viszonyok, a részletek és az információk közötti kapcsolatokat.

A konkrétan műveleti szakaszban a gyerekeknek a gondolkodásuk egyre rugalmasabbá és szervezettebbé válik. Többféle lehetőséget képesek átgondolni, és képesek a lépéseket fejben felcserélni.

A konkrét műveleti szakaszban a gyerekek már megértik a konzervációs fogalmát. Például megértik, hogy a víz mennyisége nem változik meg, ha más formájú poharakba öntik. Ez a képesség az 5-6 éves korban kezd kialakulni, de a megértésük még nem tökéletes. Csak kb. 8 éves korára képesek igazán megérteni a konzervációt.

A konkrétan műveleti szakaszban a gyerekeknek a gondolkodásuk még mindig szorosan kötődik a konkrét tárgyakhoz és eseményekhez. A gyerekeknek még nem könnyű elvonatkoztatni az absztrakt fogalmaktól.

A konkrét műveleti szakaszban a gyerekeknek a mentális feldolgozás és a hosszú távú memóriából előhívás sebessége elkezd növekedni. Például egy 9-10 éves gyermek már képes 6 számot megjegyezni, szemben a 4-5 évessel, aki csak 4 számot tud megjegyezni.

A konkret műveleti szakaszban a gyerekeknek a logikai gondolkodásuk fejlődik. Elkezdenek megérteni a logikai összefüggéseket, mint például a számok sorrendjét, a kategóriákba rendezést, a konzervációs fogalmát.

A konkrétan műveleti szakaszban a gyerekeknek a gondolkodási képességeik még mindig fejlődésben vannak. Nem tudnak olyan abszrakt fogalmakkal gondolkodni, mint amilyeneket a felnőttek tudnak. A gondolkodásuk egyre összetettebbé válik, de még nem képesek elvonatkoztatni a konkrétközegtől.

A gyermeknek az iskolába lépve növekszik a késztetések és indulatok kezelésére való képessége, valamint az önszabályozás és a késleltetés képessége. Megjelenik a tudás megszerzése és a feladatvégzés iránti belső motiváció, és a teljesítmény öröme is.

A gyermek már nemcsak az otthoni család tagjaként tekint magára, hanem különböző csoportok tagjaként, eltérő pozíciókban. Ez magában foglalja a másokhoz való alkalmazkodást, a szabályok elfogadását, internalizálását és az engedelmesség iránti törekvést.

A 6 éves kor körül kialakult gondolkodási képességek, önszabályozás és szociális készségek lehetővé teszik az új tanulási forma elsajátítását. A tanulás nem könnyű átmenet, mivel új környezethez, személyekhez, eseményekhez, elvárásokhoz, teljesítményhez és értékeléshez kell alkalmazkodni.

Fontos a család szerepe a tanuláshoz való hozzáállásban. A tanulás nem megoldandó probléma, hanem érték. Az óvoda feladata a feladatjellegű tevékenységek és a társas helyzetek biztosítása, hogy a gyermek felkészüljön az iskolára.

A tankötelezettség korát a legtöbb országban a 6. életévvel határozzák meg. Magyarországon a gyermek abban az évben tankötelessé válik, amelynek augusztus 31-ig betölti a 6. életévét. Az iskolaérettség vizsgálata nem kötelező, de indokolt esetben, szülői kérelemre, a gyermek egy évig óvodában marad.

Az iskolai felkészültség szempontjából fontos az iskolába lépő gyermek fizikai állapota. Ide tartozik a megfelelő testsúly és testmagasság, a délutáni alvás elmaradása, a fogváltás megkezdése, a kialakult kezesség, az ép érzékszervek és a kielégítő általános egészségi állapot.

Az általános tájékozottság az iskolai felkészültség egyik mutatója. A gyermeknek tudnia kell a teljes nevét, korát, lakhelyét, szülei nevét és foglalkozását, valamint testvérei nevét. Továbbá, képesnek kell lennie a térben és időben való tájékozódásra.

A testséma kialakulása és a szem-kéz koordináció fejlődése is fontos az iskolai felkészültség szempontjából. A gyermeknek képesnek kell lennie a figyelmének fenntartására és az információk rögzítésére, valamint az ok-okozati összefüggések felismerésére.

A gyermeknek képesnek kell lennie egyszerű problémák megoldására, vizuális és auditív információk pontos felidézésére. Fontos a beszédkészség, a szókincs és az elemi számolási készség megléte, valamint a több-kevesebb-ugyanannyi fogalom kialakulása.

Az iskola iránti érdeklődés, a teljesítmény iránti vágy, a dicséret elvárása, a kihívások keresése, az önállóságra való törekvés, a frusztrációtűrés fejlődése, a kötelességtudat növekedése és a feladattudat kialakulása mind fontos pszichés tulajdonságok az iskolába lépő gyermek számára.

Fontos, hogy a gyermek képes legyen elfogadni a felnőtt irányítását, alkalmazkodni tudjon, szabályokat kövessen, együttműködjön, leváljon a szüleiről, feloldódjon a közösségben és kapcsolatot tudjon kialakítani kortársaival és a pedagógusokkal.

Fontos a prevenció, hogy a gyermeknél az iskolába lépés előtt derüljön ki, ha részképességzavar vagy tanulási nehézség áll fenn. Az óvodai felkészítés során az iskolaérettségi kritériumokat kell figyelembe venni, és célzott fejlesztést kell biztosítani a megfelelő szakemberek bevonásával.

Az óvodáskor jellemző a műveletek előtti, prekauzális gondolkodás, az egocentrizmus, a mágikus gondolkodás, a rajzolás és a mesehallgatás iránti érdeklődés. Társas szempontból a szimbolikus és kezdetleges szabályjátékok jellemzőek, a heteronóm erkölcs, az önkontroll és az érzelemszabályozás fejlődése, a növekvő proszociális viselkedés és a rugalmas barátságok.

A 6 és 10 éves kor közötti iskoláskorban a gyermek testmagassága és testsúlya számottevően növekszik. Az átlagos 6 éves gyermek 105 cm magas és 22 kg súlyú, a serdülőkor kezdetére pedig 150 cm magas és 45 kg súlyú lesz.

A növekedést befolyásoló tényezők között szerepelnek a gének és a környezet. A magasabb szülők általában magasabb gyermekeket eredményeznek, és a különböző populációk magassága és növekedési üteme eltérő. A táplálkozás, az egészségügyi ellátás és a betegségek is befolyásolják a növekedést.

Az iskoláskorban a gyermek jelentős fejlődést mutat a mozgás terén, az erő, a gyorsaság és az ügyesség terén. A nemi különbségek hangsúlyosabbá válnak, a fiúk erőt igénylő motoros képességeket fejlesztenek.