Egészség és Társadalom I. 2024/2025

Azok az időszakok, melyek során a várható élettartam és fő halálokok viszonylag stabilak.

Amikor a halandóság oka vagy a halálozások időpontja megváltozik.

A társadalmi és biológiai változások sorozata, melyekkel a várható élettartam növekedése és a halálokok megváltozása jellemezhető.

Az epidemiológiai korszakok nem köthetők a történelmi korszakokhoz.

A biomedikális modell a betegségnek az emberi test hibájaként való felfogásának egy modellje.

Az emberiség történelmének egy olyan korszaka, amikor a halálozás főbb okai a fertőző betegségek, az éhínség és a környezeti veszélyek voltak. Ez a korszak az i.e. 4000-től a 19. század közepéig tartott.

A betegségek magyarázatát elsősorban természetfeletti erőkhöz és büntetéshez kötötték.

A görög orvos, Hippokratész megjelenésével egy racionálisabb megközelítés jelent meg a betegségek magyarázatában. Ez a megközelítés a természeti jelenségek és az emberi test működésének összefüggéseire fókuszált.

A 19. században a betegségek okságára vonatkozó szemlélet a környezeti és bakteriológiai szemléletre helyeződött át. A fertőző betegségek terjedését és kialakulását a környezet, a baktériumok és a vírusok összjátékával magyarázták.

Ez a korszak a 20. század közepétől a krónikus, degeneratív betegségek (szív- és érrendszeri betegségek, daganatok) dominanciáját hozta. A fejlett országokban az átlagos élettartam jelentősen megnőtt.

Ez a korszak a magatartási és környezeti tényezők egyre növekvő hangsúlyát hozza a krónikus betegségek kialakulásában. A stressz, a nem megfelelő táplálkozás és a mozgásszegény életmód jelentős szerepet játszik.

A krónikus betegségek az egészségügyi kihívások középpontjába kerülnek, meghaladva a fertőző betegségek jelentőségét.

A biomedikális modell nem veszi figyelembe a magatartási tényezők befolyását az egészségre.

A fogyasztói társadalomban az egészség egyfajta árucikké válik, amelyet az egyénnek meg kell szereznie és meg kell tartan.

Az egyén az egészségért való felelősséget magára veszi, és az egészségért való aggodalom túlzott mértékű lehet.

Az orvostudomány olyan területekre is kiterjeszti a hatókörét, amelyek nem feltétlenül a betegségek kezeléséhez tartoznak.

A biomedikális modell jellemzője, amely megfigyeli az anatómiai struktúrákat, nem pedig a testet mint egészet.

A biomedikális modell szerint a betegség biológiai ágensek (pl. baktériumok) vagy sejtszintű folyamatok hibái miatt jön létre.

A biomedikális modellben a terápiát gyógyszerek és műtétek dominálják.

A biomedikális modellben a beteg nem partner, hanem passzív szereplő a gyógyításban.

A biomedikális modellben az orvos domináns szerepet tölt be, uralja a beteggel való kapcsolatot.

A biomedikális modellben a betegség áll a középpontban, nem pedig a beteg egészsége.

A biomedikális modellnek ez a kritikája hangsúlyozza, hogy nem veszi figyelembe a beteg társadalmi és pszichológiai tényezőit.

A társadalmi normák betartatása az orvosra ruházódik át.

A domináns orvosi rendszerhez viszonyított fogalom, amely Magyarországon a nyugati orvoslás helyébe vett kezelést jelenti.

A nyugati orvoslás hiányosságai, nem hatékonysága és erős mellékhatásai motiválják az embereket az alternatív gyógymódok felé.

Az emberek filozófiai meggyőződései, a pszichoszociális vonatkozásoknak való nyitottság, a természetes megoldások iránti bizalom és az elvesztett kontroll miatt keresik az alternatív gyógymódokat.

A betegség folyamata nem biológiai hibaként, hanem a társadalmi kontextusban beágyazott, multikauzális jelenségként értelmezhető.

A páciens értelmezése, kulturális sajátosságai és korábbi tapasztalatai befolyásolják a kezelés hatékonyságát.

A betegek esélyei nem egyenlőek a gyógyításhoz való hozzájutásban, és az orvosi ellátás során is jelen lehet az elfogultság.

Az egészségügyi Világszervezet működésének alapját képezi.

A globalizáció hatására a társadalomban a kockázatok nem egyenlően oszlanak el, mégis globálisan érintik mindenkit. Hatásuk visszafordíthatatlan és hosszú távú.

A globális kommunikációs hálózatok megjelenése demokratizálja az információt, ami a szakértő tudás monopóliumának relativizálódásához vezet.

Az én az életcél, a személyes élmények a fókuszban. Az orvos számára egy eset, a beteg számára az életének része.

A beteg aktív szerepet vállal az egészségügyi döntésekben, partneri viszonyt kíván az orvossal. Az ellátással szembeni új igények merülnek fel.

A tradicionális orvoslás hatókörét túl lépve olyan állapotokat és viselkedéseket is orvosolnak, amelyek nem feltétlenül igénylik azt. Pl: a depresszió vagy a szorongás orvosi beavatkozással történő kezelése.

Egyre több orvos vált kiábrándulttá a rendszerből, a pályaelhagyás aránya emelkedik.