Bevezetés a modernitás társadalomtörténetébe

A XIX. században kialakuló új gazdasági rendszer, amely a gyári termelésen, a tőke felhalmozásán és a munkásosztály megjelenésén alapul.

A kapitalizmus fejlődését a XVIII. századtól napjainkig hosszú, ciklikus hullámokban lehet megfigyelni, amelyeket különböző technológiai fejlődési ugrások és gazdasági változások jellemeznek.

A gazdasági növekedéshez vezető, szabad piacon alapuló gondolat, melyet Adam Smith dolgozott ki a XVIII. században. Az egyének rációsságán és a munkamegosztáson alapul.

A munkásosztály elidegenedését és kihasználását a kapitalizmus alapvető jelenségeként leíró elmélet, melyet Karl Marx dolgozott ki a XIX. században.

A világgazdaság a XVI. századtól kezdődően egy centrum-periféria rendszerként működik, ahol a fejlett országok (centrum) a periféria nyersanyagaival és olcsó munkaerejével gazdagodnak.

Az állam olyan emberi közösség, amely egy adott területen belül a legitim fizikai erőszak monopóliumára tart igényt. Ez azt jelenti, hogy az állam az egyetlen szervezet, amelyik jogosult erőszakot alkalmazni saját területén.

A civilizációs folyamat a társadalom fokozatos fejlődését jelenti az erőszak csökkentésének irányába. Az erőszak internalizálódik, azaz a külső erőszak helyébe a társadalmi szabályok betartása lép. Ez a folyamat szorosan összefügg az abszolút állam megjelenésével.

A nemzeti államok egyensúlyának kialakulását jelenti, ahol az államok egyenrangúak és önállóak. Ez a rendszer a 17. században indult, és az államok fejlődése, a háborúk és az erőforrások koncentrációja formálódik.

Az állami erőszak belsővé tételének folyamata, amelyet a társadalmi szabályok képviseletével és betartásával érnek el. Ez a folyamat szorosan összefügg a civilizációs folyamattal, és hozzájárul az erőszak csökkenéséhez.

A háború és az államok kialakulása szoros összefüggésben áll egymással. A háborúk során az államok erőforrásokat koncentrálnak, és hadsereget építenek ki, ezáltal erősödnek az államhatalom és az állami intézmények.

A tömegmozgósítás, a terror és a radix malorum (az összes gonosz gyökere) jellemzői. A totalitárius rendszerben az állam teljes kontrollt gyakorol a társadalom minden területén.

A 21. században ellentétes tendenciák figyelhetők meg az erőszak vonatkozásában. Míg a civilizációs folyamat fokozódik, új formák is jelennek meg, mint például a finomodó erőszak vagy a privatizált erőszak.

Az állami erőszak új formája, amely szimbolikus eszközökkel és a társadalmi normákon keresztül érvényesül. Például az oktatás vagy a kultúra felhasználása a társadalom irányítására.

A szakszervezetek jogi elismerése a munkaadó és az állam részéről.

A sztrájk és más kollektív akciók jogának biztosítása.

A szakszervezetek a tagjaik nevében kollektív tárgyalásokat folytathatnak, kollektív szerződéseket köthetnek.

A szakszervezetek bevonása a gazdaság- és szociálpolitika alakításának folyamatába.

A szakszervezetek aktív tömegmozgósítással küzdenek a legitim tárgyaló szerepéért.

A szakszervezetek vállalati-munkavállalói alkukon keresztül próbálnak megállapodásra jutni.

Az állam aktívan szerepet játszik a szociális párbeszédben és a szakszervezetet bevonják az ágazati irányításba.

A kommunista pártok hatalomra jutásával megvalósult a munkáshatalom.

Az iparban a hatékonyságot maximalizálja a munkafolyamatok optimalizálásával, a futószalagrendszer bevezetésével és standardizált munkafolyamatokkal. A feladatmegosztás és a specializáció csökkenti az átképzési igényt, viszont a munkavállalók döntési képességét is.

A posztfordizmus a Taylorizmusra reagálva az emberközpontúbb munkafolyamatokat hangsúlyozza. Az autonómia, a csoportmunka és a rugalmasabb munkaidő révén igyekszik növelni a munkavállalók bevonódását a munkába.

A szolgáltatási szektor az 1970-es évektől egyre fontosabb szerepet játszik a gazdaságban. A munkaerő-igénye magas, a munkafolyamatok azonban sokkal változatosabbak és komplexebbek, mint az iparban vagy a mezőgazdaságban.

Az agrárium, a mezőgazdasági termelés, erősen kötődik a természeti erőforrásokhoz és a kereslethez. A munkaerő-igénye hagyományosan magas, de a mechanizáció és a technológiai fejlődés miatt csökken.

A kézműves foglalkozások a hagyományos, kézzel végzett munkára épülnek. A munkás szoros kapcsolatban van a termék előállításával és a munkafolyamatokkal.

A „portfolió-dolgozók” nem kötődnek egyetlen munkaadóhoz, hanem több projektet, megbízást végeznek egyszerre. A rugalmasságot és az önálló munkavégzést hangsúlyozzák, de a biztosítás és a szociális biztonság hiánya gondot okoz.

A „szellemi foglalkozásúak” egyre nagyobb számban jelennek meg a gazdaságban. Ebbe a csoportba tartoznak a tudásalapú munkát végzők, a szakemberek, a menedzserek és az informatikai szakértők.

A háztartásgazdaság a háztartási munkavégzésre, a családon belüli munkamegosztásra és a családi élet fenntartására fókuszál. A munkavégzés gyakran informális módon történik, és a női munkát általában nem becsülik meg eléggé.

A bürokrácia ideális típusa, amelyet Max Weber határozott meg személytelenség, világos hierarchia, hatáskörök elkülönítése, jogi racionalitás és aktaszerűség jellemez.

Az állam, a háztartás, önmagunk kormányzásának egybefüggő technikái, amelyek célja a népesség biztonsága, termelékenysége, felügyelhetősége és szabályozhatósága.

A 17-18. században kialakult fegyelem és felügyelet technikája, amely a panoptikum modelljén alapul.

A 18-19. század jellemző kormányzási technikája, amely a népesség biológiájának szabályozására és felügyeletére irányul.

A központosított közigazgatás hatásköreinek bővülése az elmúlt évszázadokban, amely a közrend, az életről való gondoskodás és a szociális jogok érvényesülését célozza.

A 1950-es évektől kezdődően a közpolitika ciklusok és trendek mentén változik, a társadalmi párbeszéd és a részvételi eljárások egyre nagyobb szerepet kapnak.

A globális problémák, mint a terrorizmus, az ökológiai válság vagy az adócsalás miatt a nemzetállamok kudarcot vallanak, a szupranacionális szervezetek és INGO-k egyre nagyobb szerepet játszanak.

A parlamentarizmus fejlődése a kontinentális rendi gyűlésektől a megyei képviselet alapelve felé halad, amely a nemesi nemzet függetlenségét szimbolizálta.

A modern nemzet egy képzelt közösség, amelyet nem a közös történelem, hanem a kollektív identitás és a képzelet tart össze. Benedict Anderson szerint a nemzet egy olyan fiktív közösség, amelyet az újság olvasása révén alakít ki az ember, elképzelve egy homogén és üres térben élő ismeretleneket. A nemzethez tartozás metaforikus rokonságon alapul, hasonlóan a valláshoz.

A modern nyilvánosság kialakulása szorosan összefügg a nyomdakapitalizmussal. A nyomtatott sajtó megjelenése tette lehetővé, hogy a gondolatok és információk gyorsabban és szélesebb körben terjedjenek. Az újság olvasója elképzeli a nemzetet egy homogén térben, ahol a társadalmi normák és értékek közösek.

A nemzetállam a nemzeti identitást és érzést aktívan általának szertartásokkal és szimbolikus terekkel. Ezeket a rituálékat (pl. nemzeti ünnepek, emlékművek) a XIX. század második felétől fejlesztették ki, hogy erősítsék a nemzeti összetartozást.

A nemzeti identitás kialakulásában fontos szerepet játszanak a „nemzeti” elitek, általában értelmiségiek, akik megfogalmazzák és terjesztik a nemzeti víziót. Miroslav Hroch szerint a nemzettudat kialakulásának három fázisa van: 1. a nemzet feltárása, 2. a kultúra intézményesítése, 3. a tömegmozgalom.

A nemzetállam a kisebbségi csoportokat a nemzeti identitással szemben elkülönülő kategóriákként határozza meg. Ez a folyamat a minorizáláshoz vezet, amely során a kisebbségi csoportok marginalizálódnak. A nemzetállam megjelenése előtt a multietnikus társadalmakban a kulturális különbségek kevésbé voltak hangsúlyosak.

A politikai nyilvánosság kialakulása azt jelenti, hogy a közvélemény hatása a politikai döntésekre nő. A polgári nyilvánosság keretében a közvélemény kifejti a hatalmat az abszolút uralommal szemben, és az általános és absztrakt normák fogalmát és követelményét határozza meg.

Az udvari nyilvánosság a középkorban és a kora újkori történelemben uralkodott. A hatalom reprezentatív módon, teatralitás és szimbolikus események útján került bemutatásra. A nép a passzív tömeg szerepét töltötte be.

A polgári nyilvánosság a XVIII. század végétől alakult ki a városi terekben. Az arisztokraták és a polgárok szalonokban, kávéházakban és tudományos asztaltársaságokban vettek részt a nyilvános vitában. A polgári nyilvánosság intézményeiben a gondolatok szabadon cserélődhettek és a kritika érvényesülhetett.