A WM rendszer - Feleki László, 1941 - PDF

Feleki László A WM rendszer Dobry Lajos 46 rajzával Feldolgozta: Ferenczi Attila 2013 Az MLSZ Edzők Testületének kiadása Megjelent: 1941 MINDEN JOG FENNTARTVA Felelős kiadó: Senkey Imre. Stádium Sajtóvállalat Rt. Felelős: Győry Aladár igazgató....

Feleki László A WM rendszer Dobry Lajos 46 rajzával Feldolgozta: Ferenczi Attila 2013 Az MLSZ Edzők Testületének kiadása Megjelent: 1941 MINDEN JOG FENNTARTVA Felelős kiadó: Senkey Imre. Stádium Sajtóvállalat Rt. Felelős: Győry Aladár igazgató. 1 Magyarázat: Pirossal a könyvet feldolgozó megjegyzései, míg feketével az eredeti szöveg olvasható. Az eredeti szövegben vastag kiemelés illetve  felsorolás nem volt, ezeket a feldolgozás során raktuk bele. 2  A KÖNYVET FELDOLGOZÓ ELŐSZAVA 1941-t írunk. Ekkor jelenik meg Feleki László: A WM rendszer című könyve. Három évvel korábban 1938-ban érte el első sikerét a magyar válogatott, 2. lett a labdarúgó VB-n. Csapatunk ekkor még a hagyományos „gúlarendszerben” játszott. Noha a VB-t az olaszok nyerték, ennek ellenére a futballfejlesztést Angliában valósították meg. Hiszen innen eredeztethetők a gyökerek, itt volt a legfejlettebb, már ekkor professzionálisan működő labdarúgó iparág. Az 1925-ös lesszabály-módosítás után más irányt vett a futballvilág fejlődése. Az addig kialakult „iskolák” próbáltak igazodni az új lesszabály adta lehetőségekhez, mozgástérhez. Az „angol iskola” volt az, amely leggyorsabban észbekapott és az 1930-as években Chapman segedelmével egy új rendszert vezetett be, átadva a múltnak az un. „gúlarendszert”. Ez az új rendszer a „WM – rendszer” elnevezést kapta. Magyarországon ekkortól óriási szakmai vita bontakozott ki a „WM- rendszer” bevezetése kapcsán. Ti. a magyar szakemberek hamar rájöttek arra, hogy a „magyaros stílustól” idegen filozófiát szolgál ki a „WM – rendszer” eszmeisége. Értsd:  sablonos játék,  védekezés elsődlegessége,  kontratámadás, labdabirtoklás helyett,  gyorsaság, a művészi megoldások helyett,  sávfutball, a mozgó rendszerű futball helyett, (értsd: alakzattartó játék, az alakzatépítő-bontó játék helyett)  hosszú stílus, rövid stílus helyett. Itt külön kihangsúlyoznám, hogy a magyar edzők már akkor sem játékrendszerekben gondolkoztak, mint teszi ezt a mai napig az UEFA, a FIFA ill. a TF testnevelőképzése, valamint a Mezey-Both 3 vezette magyar UEFA edzőképzés és rengeteg labdarúgó szakember, hanem STÍLUSBAN. Az kétségtelen, hogy a „gúlarendszer” utáni következő fejlődési lépcsőfok a „WM játékrendszer” volt, azonban ekkor még a magyar edzők nem tudták a probléma megoldását. Nem tudták annak ellenére sem, hogy Holits Ödön – Mamusich Mihály már 1936-ban leírta a megoldást A modern futball elmélete című könyvében a „visszavont center játékot”, „négycsatár-játék” néven. Feleki László feltehetőleg angol fun volt és szeretett volna a magyar futballon segíteni. Ezért feldolgozta a „WM - játékrendszert”. Személyesen volt kint Angliában, két éven keresztül tanulmányozta magát a rendszert, aktívan részt vett edzéseken, rengeteget beszélt kinti edzőkkel és leírta tapasztalatait. Azonban esetünkben nem az a lényeg, hogy Holits-Mamisich innovációja után 5 évvel Feleki ismertet egy olyan játékot, ami visszalépés a „visszavont centerjátékhoz” képest, hanem az, hogy adott egy játékkoncepció (angol iskola), ezt a filozófiát kiszolgálja egy konkrét játékrendszer és Feleki leelemzi és bemutatja ennek a rendszernek a belső működési mechanizmusát, logikáját. Azt azért ne feledjük, hogy Anglia a világ vezető labdarúgó hatalmának tartotta magát, ill. a „visszavont centerjáték”, mint válasz a sablonos WM-rendszerre, csak az 50-es években kezd elterjedni Magyarországon, annak ellenére, hogy már 36-ban dokumentálták. Vagyis, ami számunkra a lényeg és fontos az az, hogy hogyan és milyen lépéseken keresztül történik egy adott játékkoncepciót kiszolgáló játékrendszer vizsgálata? Milyen az a gondolkodási rendszer, az a lépéssorozat, amin keresztül a szerző feldolgozza és ismerteti magát a „WM játékrendszert”? Hiszen minden játékrendszer vagy egy edzői játékfelfogást (stílust), vagy egy edzői játékelképzelést (játékkoncepció) szolgál ki. 4 Ami még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy a „WM - rendszer” könyv megjelenésének időpontjában (1941), sehol a világon nem jelent meg erről a témáról szakkönyv. Még Angliában sem, ahol kitalálták az új rendszert. Vagyis Feleki számára nem volt minta, hogy hogyan mutasson be egy játékfilozófiát kiszolgáló játékrendszert. A szerzőnek kellett kitalálni egy olyan vizsgálati módot, amivel be tudja mutatni az eszmét, és az eszmét kiszolgáló eszközt, a játékrendszert és a csapatjátékot. A lényeg: Feleki játékelméleti vonalon történelmet írt, mert a világon akkor egyedülálló művet hozott létre, ill. 70 évvel ezelőtti vizsgálati módszerei a mai napig helytállóak. Állítom, ha és amennyiben Feleki elemző rendszere fennmaradt volna a magyar edzőképzés dzsungelében (TF és UEFA rendszerű edzőképzés), akkor a magyar foci ma Európa élvonalába tartozna. Holits-Mamusich már 1936-ban leírta, hogy taktika = hadrend + hadi terv. Labdarúgásra lefordítva: taktika = játékrendszer + csapatjáték. Vagyis a csapatjáték tervezési kérdés. A magyar edzőképzésben mintegy 110 éve nincs olyan tantárgy, hogy CSAPATJÁTÉK-TERVEZÉS. Nincsen annak ellenére, hogy Holits-Mamusich már 1936-ban megmondta, hogy lennie kéne, ill. Feleki meg 1941-ben megmutatta azt az eljárást, hogy minek kéne lennie. A könyv eredeti tartalomjegyzékét kibővítjük, átdolgozzuk, hogy még inkább demonstráljuk azt a fajta gondolkodásmódot, ami megmutatja, hogy milyen lépéseken keresztül történjen egy csapatjáték megtervezése és elemzése. 5 Feleki nem is tudta és tudja, hogy milyen nagy szívességet tett művével a magyar labdarúgásnak. Hiszen könyvében leírt gondolatai időtállóak. További érdekességek a könyvvel kapcsolatban. A „WM – rendszer” könyv kiadója az Edzőtestület volt. Az eladásból befolyt teljes bevétel, meg az Edzőtestület Tanulmányi Alapjáé. Ma 2013-ban nincs sem Edzőtestület, sem az Edzőtestületnek Tanulmányi Alapja. Vagyis masszívan visszafejlődtünk az évek során, ahelyett, hogy előre lépnénk. Sajnos ki kell mondani, hogy a magyar edzők még önmaguk munkáját sem tudják a mai napig megszervezni. Nem is kell csodálkozni, hogy gyenge a lobbi ereje a labdarúgó iparágon belül. Feleki László újságíró volt. A könyv előszavában kifejtette, hogy alaphelyzetben könyve a szurkolóknak szól és nem az edzőknek. Írta ezt úgy, hogy mai szemmel könyve inkább szakkönyv, mint szurkolói könyv. Feleki már 1941-ben felismerte, hogy kulcsfontosságú a szurkolói szürkeállomány fejlesztése és ugyanazt felismerte az akkori Edzőtestület, aki – mint már mondottam – a könyv kiadását támogatta. A szerző tartalomjegyzéke egy fajta logikai gondolkodásmódot is tükröz, ahogy megközelíti a problémát. Az elemzést a védelemmel kezdi és nem a támadással, ami nem véletlen, hiszen a „WM-rendszer” a védelem elsődlegességét hirdeti. A magyar futballban az 1960-as évektől terjedt el a TF segedelmével a végtelen játékhelyzet hipotézis című tanítás, amely a következőt mondja. 6   A futball végtelen sok játékhelyzetből, következésképpen végtelen sok döntésből áll, vagyis nem modellezhető. Ezen könyv szerzője Feleki László a következőt mondja:  A futballban - megoldását tekintve - véges számú alapesetek vannak, melyekből a pályán előforduló több ezer változat megoldása levezethető. A lényeg! Az a gondolkodásmód, amivel Feleki feldolgozza a „WM- rendszert”, a mai napig helytálló és időtálló, illetve Magyarországon újdonságként hat. Szerény személyemnek 2000-ben jelent meg az Az Ajax játékrendszer című könyve. Akkor azt hittem, hogy csapatjáték- tervezési ötletemmel újdonságot mondok a magyar futballnak. Ma már látszik, hogy csak egy rég elfeledett tudást fedtem fel, ösztönösen. Értsd: visszatértem a gyökerekhez. Bp. 2013-12-24 Ferenczi Attila 7  ELŐSZÓ A labdarúgás a földkerekség legnépszerűbb játéka. A legnagyobb tömegeket mozgatja meg. A holland-indiai szigeteken éppen úgy rúgják a labdát, mint Kanadában, vagy — Dél-Afrikában. A brazíliai néger játékos ugyanolyan gonddal veszi föl bőrszeges cipőjét, mint a kínai labdarúgó. A magyar szurkoló éppen olyan lelkesen biztatja csapatát, mint a norvég. A kisgyerekek a játszótereken éppen úgy örömüket találják ebben a nagyszerű sportban, mint az ünnepelt válogatott játékosok, akik lelkes tízezrek előtt játszanak. Egy-egy nemzetközi mérkőzés milliókat hoz izgalomba, s a győzelem ma már nemzeti büszkeség, mert egy egész ország sportkultúrájának kifejezője. Sok országban a kupaküzdelmek győztesének maga az államfő nyújtja át a díjat. A labdarúgás a játéksportok királya. Ha pedig a játék mélyére nézünk, akkor elismeréssel kell megállapítanunk, hogy a labdarúgás nagyszerű jellemfejlesztő és alkalmas arra, hogy az ifjúság nevelőeszköze legyen. Megtanítja az ifjút arra, hogy egyéni képességeit a csapatért kell felhasználnia, — a köz érdekében. Szükség van egyéni tudására, de azért, hogy minél jobban beleilleszkedjék a közösségbe. A játék megtanítja a fiatal embert arra, hogy adott helyzetben terveket eszeljen ki és hajtson végre, megtanítja előrelátásra, körültekintésre, hirtelen elhatározó képességre, bajtársi szellemre, férfiasságra, küzdelemre, kitartásra, a kudarc elviselésére, — tehát mindarra, mire az életben is szüksége van, A labdarúgás azonban nemcsak testet, lelket üdítő sport, hanem nagyszerű látványosság is, amely méltán vonzza a nézők nagy tömegeit. A néző szépséget, küzdelmet, izgalmat talál a mérkőzéseken, kedvenc csapatával együtt örül, vagy búslakodik. Maga a játék állandóan fejlődik, változik. Szabályai sem örök dogmák, mindig csiszolják, változtatják, javítják. Egy-egy szabályváltozás után a játék szerkezetében is változás áll elő. A játékosok számát megállapító szabály például, vagy a lesszabály mind lényegesen átalakította a játékot. A legutolsó nagy játékszerkezeti forradalom az 1925-ös új lesszabály következménye volt. A játék szülőhazájában már néhány évvel az új lesszabály bevezetése után átalakult a játék, mihozzánk azonban csak a 8 harmincas évek végén jutott el az új rendszer. A ma labdarúgását jelentő WM-rendszer ma már nálunk is gyökeret vert, az út azonban, amely hozzá vezetett, göröngyös és kanyargó volt. „Rendszervita" alakult ki, amely nem mindig maradt meg a tárgyi érvelés sportszerű területén. A vita mégis termékeny volt, mert a magyar labdarúgás korszerűsítését elősegítette. megj: 1941-ben már szakmai vitakultúra alakult ki Magyarországon, ami ma nincsen. Ugyanakkor a szerző felhívja a figyelmet a nyilvánosság, a vita fontosságára, mert ez segítette elő a magyar futball fejlesztését. A WM-rendszer ismertetése a Nemzeti Sportban jelent meg. Elsősorban felvilágosító célzattal készült, a labdarúgás nagy tábora számára. megj: A Nemzeti Sportnak fontos volt a szurkolói tudásszint növelése. Ha úgy tetszik népművelő szerepet töltött be. Felismerte, hogy az élő labdarúgó kultúra része a képzett és hozzáértő szurkoló. Az ismertetést bejelentő cikkünkben írtuk többek közt az alábbiakat: „... reméljük, hogy azok a szurkolók, akik annyit hallottak, olvastak arról a „fránya rendszerről", vitatkoztak és veszekedtek fölötte, elítélték, vagy elfogadták, értették, vagy nem értették, figyelték az áttérő csapatokat, figyelték az azonos rendszerben játszó csapatok találkozásait, figyelték a különböző rendszerűekét, olvasták az idegenkedő, a megtérő játékosok véleményét, egyszóval keresztülmentek mindazon, amelyet az új játékrendszer bevezetése okozott — reméljük tehát, hogy ezek a szurkolók valóban szeretnék is alaposan, rendszeresen összefoglalva megismerni ezt a kérdést, amely a múltban annyi izgalmat okozott." Erről van szó elsősorban. Az ú. n. rendszervita alatt nagyon sokszor volt tapasztalható, hogy az ellenvélemény pusztán csak tudatlanságból fakadt. Igen gyakran előfordult, hogy valaki szidta az „angol rendszert”, anélkül, hogy tisztában lett volna azzal, hogy mi is az voltaképpen. Állapítsuk meg tárgyilagosan, hogy ugyanez az ellenkező irányban is 9 előfordult: dicsérték a rendszert, holott nem is tudták, hogy mi az. Számtalanszor az is kiderült, hogy az alapfogalmakkal is baj volt. A rendszer fogalmát összetévesztették a stílussal, vagy a taktikával. Ez előfordult nem is egy éljátékosunkkal is. megj: az alapfogalmak téves értelmezése ma is gyakori. Egyszer és mindenkorra tisztázni kellene a labdarúgás alapfogalmait és az alapfogalmak definícióit, hiszen erre az elmúlt 110 évben nem került sor. A WM-rendszerről sok cikket írtam 1938—39-es londoni tanulmányutam alkalmával, ezekben a londoni levelekben azonban csak időrendben volt megtalálható a rendszer nagy anyaga, ahogy magam is fokozatosan jutottam közelebb ehhez a kérdéshez, — sok más tapasztalattal együtt. Senkitől sem kívánható, hogy ebből a cikkrengetegből válogassa ki a rendszerre vonatkozó anyagot. Szükség volt tehát egy összefoglaló leírásra, amely szilárd vázra épült logikai sorrendben megy végig a rendszer minden kérdésén. Tisztázza az alapfogalmakat, sorra veszi mindazokat a követelményeket, amelyeket egy jó rendszerrel szemben támasztunk. Az olvasó megtalálhatja a WM-rendszer alapjainak leírását, alakulását a védelem, majd a támadás különböző helyzeteiben, a leggyakrabban előforduló, vagyis alaphelyzetek megoldását, végül pedig az egyes posztok szerepét a rendszerben. Röviden:  mi az a WM-rendszer?  hogyan működik?  mi az egyes játékosok szerepe? megj: egy adott rendszer tárgyalásánál az a feldolgozásmód, ahogy a szerző értelmezte és feldolgozta a WM rendszert, az a gondolkodásmód a mai napig megállja a helyét. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy a védekezéssel, vagy a támadással kezdje –e az ember. Miután a WM rendszer kiinduló pontjában a védekezésre helyezi a hangsúlyt, a szerző – feltehetőleg – ezért kezdte innen a feldolgozást. 10 Mint már korábban írtam, a taktika = hadrend + hadi terv. Labdarúgásra lefordítva: taktika = játékrendszer + csapatjáték. Vi. a csapatjáték tervezési kérdés. Noha 1941-ben, amikor megjelent e könyv, teljesen normális dolog volt, hogy a csapatjátékot meg kell tervezni, azonban ez a magától értetődő dolog az edzőképzésben nem köszönt vissza. Mert se az 1961-től beinduló TF-s szakedző-képzés, se az 1997-ben beinduló UEFA edzőképzés órái között nincs ilyen tantárgy, hogy csapatjáték-tervezés. Az a szurkoló, aki tisztába akar jönni a rendszer kérdésével, saját magának tesz ezzel szolgálatot. A saját nézői élvezetét fokozza, ha minél jobban igyekszik megismerni a labdarúgás szerkezeti kérdéseit, sokkal világosabb lesz előtte az, ami a pályán történik. Minél jobban ért az illető a játékhoz, annál több rejtett szépség tárul fel előtte egy-egy mérkőzésen. Gondoljunk csak a vívásra. Aki nem ért hozzá, annak csak zavaros csapkodás, hadonászás lesz két kardvívó összecsapása. Aki ért hozzá, az értékelni tud minden mozdulatot és élvezetet talál benne. Egy labdarúgócsapat összmunkája, az egész csapat helyezkedése, mozgása, a játék közben való átcsoportosulása legalább olyan élvezetes látvány, mint valamelyik játékos egyéni mutatványa, amely a nagy tömeghez szól. Az a szurkoló, aki a filléreiből eltartja a labdarúgást, sokkal többet fog kapni a pénzéért, ha közelebb kerül a játék rejtelmeihez. Új finomságok tárulnak eléje, megérti és követni tudja a játék új szellemét, amelyhez oly hosszú idő múlva értünk el. Jobban és igazságosabban tudja megítélni az egyes játékosok teljesítményét, tehát jó és használható tanácsokat tud bekiáltani kedvenc játékosainak a játék hevében. A tudatlanságból bekiáltott rossz tanács csak árt a csapatnak, pedig a szurkolónak nem ez célja, segíteni akar és nem ártani. Még csak annyit, hogy e könyv teljes jövedelme az Edzői Testületének Tanulmányi Alapjáé. megj: felhívnám az olvasó figyelmét, hogy az Edzői Testületnek hajdanában volt olyan alapja, ami az edzők tudással való ellátását volt hivatva szolgálni. Sőt! 11 Jelen előszóból inkább az derül ki, hogy a könyv nem az edzőknek készült, hanem – döntően – a szurkolóknak. Már 1941-ben fontosnak tartották, hogy a labdarúgó iparág minden szereplője magasan képzett, a labdarúgás játékelméletében tájékozott legyen. Mert tudták, hogy az iparág erőssége a benne résztvevők szellemi potenciáljától függ. Ennek érdekében a könyv előállítási számláját nem terheli más, mint a nyomás költségei. A szedés-anyagot és az ábrákat a Nemzeti Sport bocsátotta az Edzők Testületének rendelkezésére. Ezek után - jó megértést kívánok. Budapest, 1941 május. F. L. megj: Üzenetek a mának:  Itt jegyezném meg, hogy a szerző Feleki László újságíró és nem edző. Ez a tény megérne egy vizsgálatot, hogy miért egy újságíró vélte fontosnak a WM rendszer működési mechanizmusának a feltárását?  Feleki László ugyanakkor mintát mutat, mércét állít a mai újságíró társadalomnak, hogy mennyire elmélyültnek kell lenni futball játékelméletből a szakíróknak.  Illetve Feleki azon felvetése is követendő, hogy fontosnak tartotta a szurkolók futballértésének növelését. Az eredeti műben a tartalomjegyzék a mű végén található. Mi azért tettük a mű elejére, hogy a T. Olvasó lássa azt a gondolkodásmódot, ahogy a szerző feldolgozza magát a rendszer működését. A tartalomjegyzék egy fajta logikát is közöl magáról a probléma megközelítéséről. 12  TARTALOMJEGYZÉK Előszó Bevezetés I. FEJEZET: A WM - RENDSZER LÉNYEGE A rendszer fejlődése Követelmények a rendszerrel szemben A WM - rendszer alapelgondolása A rendszer „miért ?"-je II. FEJEZET: A VÉDELEM A három előretolt csatár ellenszere Több mint háromcsatáros támadások A három hátvéd szerepe a támadásban A védelem helyezkedése szabadrúgások, partdobások stb. alkalmával Kényszerű átcsoportosítások Egy kis összefoglalás III. FEJEZET: A TÁMADÁS Kik a támadók? Általános tanácsok a támadóknak Támadások a középen Támadások a szélen A hátrahúzott építő Helycserés támadások A keresztlabda Lyukrajátszás Szabadrúgások Szögletrúgás 11-es, partdobás Kullancs és középcsatár 13 IV. FEJEZET: AZ EGYÉNEK SZEREPE A RENDSZERBEN A kapus A kullancs-középfedezet A hátvéd A szélsőfedezet Az összekötő A szélsőcsatár A középcsatár Végszó 14  Bevezetés Először is: miért WM-rendszer? Korszerű „háromhátvédes támadórendszer” lenne a legjellemzőbb név, ha nem lenne hosszú. A hosszú elnevezésnek nincs jövője a mindennapi nyelvhasználatban. Van egy sereg más elnevezés is. „Duplavé-rendszernek” is nevezik, főleg délen. Nem jó elnevezés, félreértésekre ad alkalmat. Az angolok „third-back-game"-nák nevezik, „harmadik-hátvéd- játék"-nak. Egy másik angol elnevezés: „Stopper-game" — kullancs-játék. A németek is használják ezt a nevet — „stopper-system". Az olaszok különféleképpen nevezik. Systema Genova, Systema Fiorentina, —- majd egész röviden csak: Systema. Nem minden érdekesség nélkül való, hogy az olasz sportsajtó egy része német rendszernek nevezi ezt az újszerkezetű játékot, mivel a németek vették át Európában először az angoloktól — Nerz dr kezdeményezésére. Mi egy ideig a játék és a rendszer feltalálóiról „angol rendszernek” neveztük. Ennek az elnevezésnek az a hibája, hogy — a régi rendszer is angol találmány volt. A németek által használt WM-rendszer elnevezés látszik a legmegfelelőbbnek. Ha az alapfelállásban a csatársor, majd a védelem embereit egyenes vonallal összekötjük, egy „W" és egy széttárt szárú „M"-betűt kapunk. Ez az elnevezés egyben a legrövidebb is. Most pedig: munkára fel! 15  I. FEJEZET A WM - RENDSZER LÉNYEGE Alapdefiníciók Mindenekelőtt jöjjünk tisztába a rendszer pontos értelmével. Mi az hogy játékrendszer? A tapasztalat azt mutatja, hogy a rendszert sokan összetévesztik a taktikával, vagy a stílussal, a játékmodorral. A téves kiindulásból további félreértések keletkeznek. megj: a szerző művében a rendszer és a játékrendszer terminológiákat ekvivalensnek tekinti. Megjegyezném, hogy a rendszerelmélet még a későbbiek folyamán alakult ki (50-es évek), így a rendszereknek – általános értelemben -, ma más a definíciója, mint a 40-es években volt. A rendszer nem más, mint a játékosok felállásának terve a pályán. Az egyes emberek elhelyezkedése. A rendszer szerint osztjuk el az embereket a pályán s mindenkinek meglesz a  fő kötelessége,  feladatának főbb körvonalai,  kiindulási pontja.  Nagyjából meg lehet jelölni azt a területet, ahol az illető játékos mozog. A rendszer nem jelenti a különböző helyzeteknek egészen a részletekbe menő megoldásait. Még kevésbé jelenti azt, hogy laposan, vagy magasan rúgnak a játékosok, gyorsan, vagy lassan játszanak. Ez nem a rendszerhez tartozik. (megj. ez a terület a stílus kérdésköre) A rendszerhez tartozik ellenben az az intézkedés, amely egy embert beküld a kapuba, egyes mezőnyjátékosokat védő-, másokat támadófeladattal bíz meg, gondoskodik átmenetről, avagy..utánpótlás-szolgálatról" a két csoport között, s eszerint népesedik be a játéktér. 16 Erre vonatkozólag a szabályok nem adnak segítséget. Nincs olyan szabály, amely elrendelné, hogy két hátvéddel, három fedezettel, öt csatárral kell játszani. Ez a labdarúgó stratégáktól függ. Mi a stílus? Ha már az alapfogalmaknál tartunk, állapítsuk meg, hogy mi a stílus? Ha egy csapat laposan, vagy magasan játszik, egyből, vagy kettőből, rövid, vagy hosszú passzokkal általában, — ez mind az illető csapat stílusához, játékmodorához tartozik. Azonos rendszerben játszó csapatok között is mindig lesz olyan csapat, amelynek a játékában több az erő, a lendület, a másikéban több a részletekbe menő kidolgozás, a tudományos elgondolás. Ez valóban az illető játékosok egyéniségétől függ, sőt országonként függ attól a bizonyos vérmérséklettől is. Megj: Értsd: ugyanazt a játékrendszert más stílusokban is le lehet játszani. A hevesvérű nemzetek labdarúgásában mindig lesz hajrá, lendület. Nagyszerűen fejelő játékosokból álló csapat mindig igyekezni fog a levegőben tartani a labdát, satöbbi, satöbbi. Még a labdarúgás őshazájában, a brit szigeteken sem futballoznak egyformán a csapatok. Az angolok játékában több az erő, a lendület. A skótok viszont többet játszanak laposan és rövidebb passzokkal. A rendszer azonban ugyanaz! A játékosok azonos elvű felállása mellett különféle stílusban, játékmodorban lehet futballozni, a rendszer azonban nem változik. Mert a rendszer nem függ a vérmérséklettől s a játékosok egyéniségétől. A rendszer elsősorban a szabályoktól függ. Az új, a WM - rendszer az új lesszabály következményeképpen született meg s csak akkor fog megváltozni, ha a labdarúgás szabályait megint megváltoztatják. megj. 1.: a FIFA a mai napig azt vizsgálja a VB-ken, ki, milyen játékrendszerben játszott? Holott most már tudjuk, hogy a stílus határozza meg a játék lényegét. Azért mert a rendszer ugyanaz, 17 attól még a stílus lehet más. A lényeg: a VB, EB a stílusok csatája és nem a rendszerek csatája. megj. 2: A stílusnak vannak tartalmi és formai elemei. Az előző szövegből tartalmi és formai jellemzők alapján csoportosítsuk a stílusjellemzőket. stílusjellemzők tartalmi elemei:  „erő, a lendület, a másikéban több a részletekbe menő kidolgozás, a tudományos elgondolás. Ez valóban az illető játékosok egyéniségétől függ, sőt országonként függ attól a bizonyos vérmérséklettől is. A hevesvérű nemzetek labdarúgásában mindig lesz hajrá, lendület.” stílusjellemzők formai elemei:  „laposan, vagy magasan játszik, egyből, vagy kettőből, rövid, vagy hosszú passzokkal”  „Nagyszerűen fejelő játékosokból álló csapat mindig igyekezni fog a levegőben tartani a labdát.” Mi a taktika? A taktika a mérkőzésről mérkőzésre, ellenfélről ellenfélre változó részletmegoldásokat, részletutasításokat jelenti. megj: a fenti definíció a mérkőzéstaktikára vonatkozik. Azonban a csapat alaptaktikája, röviden taktikája, a saját stílusú játék, részlet-játékelgondolásait mutatja. Míg a mérkőzéstaktika a stratégiai cél érdekében történő kismértékű stílusmódosítást kiszolgáló, az ellenféltől és a stratégiai céltól, ill. mérkőzés körülményeitől függő játékelképzelést mutatja. Értsd: az alaptaktikából mérkőzéstaktika lesz a stratégiai céltól, az aktuális ellenfél játékerejétől, ill. a mérkőzés körülményeitől függően. 18 Alapfogalmak mai definíciói  taktika: a játék részleteire jellemző játékelgondolás KÉPI megjelenítése a pályán. (Amit gondolok, amit elképzelek a játék részleteiről) Példa a taktikára: Milyen legyen a labdakihozatal szélen?  játékkoncepció: a játék egészére jellemző játékelgondolás KÉPI megjelenítése a pályán. (Amit gondolok, amit elképzelek a játék egészéről) Példa a játékkoncepcióra: olasz játékkoncepció: Védekezz és kontrázz!  stílus: a játékfelfogás KÉPI megjelenítése a pályán. (Ahogyan gondolkozom a játékról) Mai megközelítésünkben a csapat hadrendjére több, hasonló szakszót használunk. Ezek definíciója az alábbi. játékrendszer:  játékosok kapcsolati rendszere alapfelállás:  csapathelyek felállási forma:  csapat külső alakzata játékszerzkezet:  csapat belső alakzati hálója alapalakzat:  dominánsan használt alakzati hálószem, más néven domináns formaelem. Minden stílust jellemez egy domináns formaelem. A formaelemek összessége (szókészlet) maga a formanyelv o Pl. holland iskola jellemző formaeleme, a rombuszjáték. o Barca stílus jellemző formaeleme: a háromszög játék. o A klasszikus 4-4-2-t játszó csapatok jellemző formaeleme: a négyszögjáték. csapatjáték:  játékosok játékfeladat-megoldási rendszere 19 A rendszert nem az utolsó utasításra játsszák a mérkőzésen. Az második természete kell, hogy legyen a csapatnak. Van azonban például az ellenfélnek egy nagyon gólveszélyes balösszekötője. Ilyenkor az edző megtilthatja a saját jobbfedezetének, hogy akár labdával is előremenjen. Es mérkőzéstaktikai utasítás. A mérkőzéstaktikához tartozik az is, ha az ellenfélnek a gyengébbik oldalán több támadást vezetünk. (Egy ilyen gyenge pont felfedezése gyakran a játék alatt történik.) Rengeteg példát lehetne még felhozni. Mindez mérkőzéstaktikai utasítás, amely valóban mérkőzésről mérkőzésre változik, — ugyanazon a rendszeren belül. Térjünk vissza a rendszerre. Valaha nem volt semmiféle rendszer sem a játékban. A középkori Angliában, amikor az utcán két meghatározatlan létszámú csapat összecsapott, mindenki odarohant, ahol a labda volt. Azt sem kell hinnünk, hogy ez amolyan sok száz éves régi szokás. Korántsem. Amikor már megállapították a tizenegyes létszámot, sőt kijelölték a kapus helyét is, a többi játékos akkor is csatár volt, s a mérkőzéseken — a két kapust kivéve — húsz játékos rúgkapált a labda körül. Ma a kisgyerekek játszanak így a játszótéren, mert mindegyiket vonzza a labda, s ekörül gomolyognak, birkóznak 20  A játékrendszerek fejlődése A magyar edzők 1940-ben szakdöntvénybe foglalták, hogy rendszer nélkül nem lehet futballozni. Az angolok már a 19. század elején rájöttek arra, hogy valami rendszert is kellene vinni a játékba. Valamilyen elgondolást, amely szerint  a játékosokat el kell osztani a pályán,  nagy vonalakban meg kell határozni feladatukat.  El kell kerülni, hogy a pálya egyes részein egészségtelen legyen a „népsűrűség”, más részei pedig üresek legyenek megj: Ma a világ futballjában két alapvető csapatjáték-szervezési alapelv van: 1. Erők egyenlő elosztása a játéktéren! 2. Döntő helyen, döntő pillanatban, döntő fölény létrehozása! Az első elv az európai gondolkodást mutatja, mely un. ALAKZATTARTÓ játékot (régen sávfutballnak hívták), míg a második elv a latin iskolát, mely un. ALAKZATÉPÍTŐ-BONTÓ játékot eredményez. Mi magyarok az utóbbi vonulathoz tartoztunk hajdanában. Az egy másik történet, hogy Feleki „az erők egyenlő elosztása a játéktéren” elv mellett teszi le a voksát. Rájöttek, hogy ha az ellenfél megkaparintja a labdát, akkor egyszerre tíz csatár marad hoppon, akik rendszertelen futásban üldözik az ellenséget. Rájöttek, hogy nemcsak támadó kell, hanem olyan játékos is, aki megakadályozza a támadót. Akkoriban nem voltak nagyon bőkezűek a védelemmel szemben, s a kapus elé mindössze egy játékost állítottak. Ennek az volt a feladata, hogy szerelje le a vele szemben száguldó kilenc ellenséges csatárt. Szerencsére akkor még nem volt összjáték s így ez a feladat nem volt lehetetlen. Mindenesetre ez is rendszer volt már, s az 1. ábra szerint lehet felrajzolni az alapelvet. 21  1. ábra Sok idő kellett ahhoz is, amíg rájöttek, hogy a kilenc csatár (ez volt csak a támadójáték!...) és az egytagú, azaz a kapussal együtt kéttagú védelem között nincs meg az összeköttetés. Hátravontak tehát a kilenc csatár közül először egy, aztán két játékost, — mégpedig a félvonalra. (Half — angolul annyit jelent, mint fél, a fele valaminek. Half line — félvonal. Még ma is halfnak nevezik a fedezetjátékost, pontosabban half-back-nek, aki csak félig tartózkodik hátul.) Ez bizony már fejlett rendszer volt. Ezzel már együtt járt a játéktér tervszerű benépesítése, az emberek gazdaságosabb kihasználása, a csapatmunka, az összjáték. A 2. ábra mutatja ezt a fejlett rendszert, amely a múlt század közepéről származott. Minél fejlettebbé vált a játékosok összjátéka, annál nagyobb rések mutatkoztak a védelemben. 2. ábra Aránylag hamar alakult ki az a felfogás, hogy a kapu előtt legalább két kizárólagosan védőjátékosnak kell őrködnie. A régi lesszabályt 1866-ban hozták, de 1872-ben az angol-skót mérkőzésen még súlyos rendszerbeli ellentétek voltak a két ország labdarúgása között. Abban azonban megegyeztek, hogy két hátvédre van hátul szükség. Az angolok azonban még mindig megelégedtek egy fedezettel (úgy látszik, nem akarták meggyengíteni a csatársort a védelem terhére), a skótok pedig két fedezettel játszottak. A skótok 22 rendszere bizonyult jobbnak s az angolok futballjában is ez volt a következő lépcsőfok. (3. ábra) Mi magyarok már az ezután következő formában ismertük meg a labdarúgást, abban a rendszerben, amely egy kapust, két hátvédet, három fedezetet és öt csatárt ismer (4. ábra). A csapatnak ez a gúlaszerű felépítése általánossá vált s mivel ezt a rendszert ismerte meg az egész világ, sokan még ma is görcsösen ragaszkodnak hozzá, elfeledkezve arról, hogy a labdarúgás szabályai újabb változáson mentek keresztül és új rendszer vált szükségessé. Ennek a rendszernek a labdarúgás őshazájában (és ma már a legtöbb országban) - megj: ne felejtsük el, hogy 1941-t írunk - csak történelmi jelentősége van, éppen úgy, mint a fentebb ábrázolt még régibb rendszereknek, amelyek a maguk idejében éppen olyan legjobbak és korszerűek voltak, mint a kőbalta, a hajítógép, a postakocsi, vagy a gőzgép első formája az illető korokban. Angol válogatott 3.ábra Skót válogatott 23  4.ábra Gúla-rendszer Ebben a legutóbbi rendszerben nőtt naggyá a kontinentális labdarúgás, ebben termelődött ki a híres közép-európai futball, a nagy MTK, a nagy FTC, a „bécsi iskola”, a „cseh iskola”. Természetesen ebben a rendszerben is benne voltak a WM- rendszer csírái. Ezt főleg a régi MTK, az „aranycsapat" mutatja, amelyben Schaffer Alfréd szerint már a W-alakzat enyhe formája is megvolt, mert az összekötők mentek hátra elsősorban labdáért, vagy azért, hogy mutassák magukat a fedezeteknek. A ma három előretolt csatárnak nevezett két szélső és középcsatár a régi MTK- ban is kizárólagosan támadójátékos volt. A szélsőfedezetek nem tanyáztak kint a partvonalon, a középfedezetnek akkor is az volt a védőfeladata, hogy az ellenfél középcsatárára vigyázzon. A hátvédek belül helyezkedtek el, a tehermentes oldalon lévő hátvéd hátramaradt. A hátvédek csípték el a szélsőknek szánt hosszú szöktetéseket. így írja le Schaffer a régi MTK rendszerét, amelyet Jimmy Hogan alakított ki. Úgynevezett szoros lefogás (értsd: emberfogás) abban az időben nem volt. Ezt feleslegessé tette a régi lesszabály. Ha az egyik hátvéd előrement, a másik hátul maradt, a két játékos között „senki földje" volt, ahova csatár labda nélkül nem tehette be a lábát. Nem helyezkedhetett be. 24 megj: hogy milyen lehetett a régi idők futballja, azt könnyű elképzelni, csak meg kell nézni egy rugby meccset. Három fajta támadásvezetés van: 1. egyéni játék (2-es mozgás). A labdás játékos egyénileg próbál átverekedni a védelmi vonalon 2. a labdát berúgják az üres térbe (1-es mozgás) és rárohannak a támadók 3. passzokkal jutnak előre (2-as, 4-es mozgás), de ez a passz többnyire oldalpassz, mert előre nem lehet adni a labdát, mert nincs kinek a lesállás miatt. Így már érthető, hogy miért tud lefogni két védő, öt támadót. Hasonlóan, mint a rugbyben, ahol a védők mai elhelyezkedése is hasonló, mint volt régen a korábbi lesszabály idejében. A régi lesszabály alaposan visszaszorította a csatárokat a pályán. Ez a lesszabály s az ennek következtében kialakult lesrejátszás („egy-bekk-rendszer") megakadályozta például azt az akciót, hogy a csatárt egy labdával gólhelyzetbe lehessen hozni. Ezért nem volt szükség arra, hogy a középfedezet állandóan hátul tartózkodjék ahhoz, hogy az ellenfél középcsatárára vigyázhasson. A senki földje, a védelem „elárasztott" területe meglassította az ellenfél támadását és időt adott a középfedezetnek. 25 Voltak csapatok, ahol az ellenfél szélsőire a szélsőfedezet vigyázott. A régi lesszabály azonban ebben a rendszerben sem tett szükségessé olyan tervszerű lefogást, mint amilyenre ma van szükség. (értsd: a WM rendszer vezette be az „ember-ember” elleni játékot az emberfogást, régi nevén kullancsoskodást. Az emberfogás az „erők egyenlő elosztása a játéktéren” elvből egyenesen következik. Hiszen alakzattartó játékot csak úgy lehet játszani, ha mindenki a helyén marad, így viszont törvényszerű volt az egymás ellen játszó játékpárok kialakulása a meccsen.) Voltak csapatok, ahol a középcsatár hátrább tartózkodott, mint a másik négy csatár. A középcsatár vállalta a támadások előkészítését s ilyen esetekben az összekötök jóval előkelőbb helyen szerepeltek a góllövőlistán, mint a középcsatár. megj: ne felejtsük el, hogy ebben az időben a csatároknál nem volt mélységi tagozódás, a támadók vonalban álltak. Ez a helyezkedés lehet az első un. „visszavont center” –játék. Azonban a visszahúzódó center szerepe a felállások változásától függetlenül, változatlan maradt:  támadások előkészítése. A szélsőcsatárok a régi világban általában kevesebbet húztak kapura, mint most, a partvonal mentén, esetleg kissé befelé kanyarodva futottak le s adták be (rendszerint kissé hátrafelé) a labdát. Ennek a korszaknak l925-ben tettek pontot a végére az új lesszabállyal. Az új lesszabály forradalmi változást hozott a játékban. Ehhez az új szabályhoz megint csak a játék szülőhazájában alkalmazkodtak először, ott alakult ki az az új rendszer, amely az új szabályok lehetőségét a legjobban használja ki. Ennek nemcsak az az oka, hogy az angol labdarúgás békében óriási nagyüzem, gyakorlati és elméleti tanítása a legfejlettebb, hanem az is, hogy rengeteg az egyforma erejű csapat. Nincs meg tehát az a tudásbeli különbség, amely a „nagycsapat" részére feleslegessé 26 teszi a rendszert (klasszis fölényével úgyis győz a „kiscsapat" ellen...). megj: Angliában már a múlt század elején úgy tudták működteti a labdarúgást, hogy stabil pénzügyi alapokra helyezték. Pedig abban az időben még nem volt televízió. A WM-rendszer első öntudatos formája Herbert Chapman-től, az Arsenal néhai igazgatójától származik. Chapman alkotta meg ennek a rendszernek az alapját, megfelelő embereket keresett hozzá s az Arsenal diadalra is vitte ezt a rendszert. meg: a fenti tézis mutatja azt, hogy egy adott stílust ki lehet alakítani úgy is, hogy az edzői elképzeléshez, edzői játékfelfogás határozza meg a kialakítandó stílust. Amúgy stílust a következőképpen lehet kialakítani: 1. a játékosállományra adaptálom a stílust. Pl. Kovács Ferenc Videotonja 2. az edzői játékfelfogás határozza meg a stílust. Pl. Verebes József Rába ETO-ja, Guardiola Bayernje 3. a kialakítandó stílus függ a klub tradícióitól, amitől eltérni nem lehet. Pl. Guardiola Barcelonája 4. válogatott esetén, a válogatott stílusát mindig a vezető csapatok játékstílusa határozza meg (By Baróti) 5. a játékosok önmaguk alakítják ki – ráérzésre - a stílust Nyolc éven keresztül ötször volt bajnok az Arsenal és kétszer kupagyőztes. Ez a páratlan sikersorozat megtermékenyítette az egész brit labdarúgást, s hamarosan az egész európai szárazföldet is. A németek voltak az elsők, de ma már az északi államok, a franciák, a hollandok, a belgák is így játszanak. De ezt a rendszert fogadták el szinte az egész Balkánon, Törökországban, a Szovjetunióban, sőt — nálunk is. 27  Követelmények a játékrendszerrel szemben Nézzük meg most, mik a jó rendszer követelményei! Mik azok az  elvek, amelyek szerint a játékosokat elosztjuk a pályán,  s egyben felosztjuk köztük a játék feladatait. Mik a játékfeladatok mai értelemben? megj: a játékfeladatok nem azok, amiket a szerző gondol. Lásd később Követelményelvek a játékrendszer kialakítása során: Támadás-védekezés egyensúlyi helyzetének fenntartása A jó rendszertől megkívánhatjuk, hogy ne hanyagolja el se a támadást, se a védelmet. Ne legyen egyoldalúan véde- kező, de ne legyen egyoldalúan támadó sem. A támadás kedvéért nem hanyagolhatja el a védelmet, s a védelem kedvéért nem hanyagolhatja el a támadást. Flexibilitás Legyen ruganyos, hogy adott helyzetben zökkenő nélkül tudjon a támadásra, vagy a védelemre összpontosítani. Arányos munkamegosztás A jó rendszer adjon mindenkinek megfelelő feladatot a pályán. A munkamegosztás legyen gazdaságos és igazságos. Ne legyenek a pályán túlterhelt emberek, s ne legyenek kihasználatlan emberek. Egyensúly a csapatmunka és az egyéni kvalitás között A rendszer legyen hü kifejezője annak, hogy a labdarúgás csapatjáték. A rendszer adjon alkalmat az egyéni képességek megnyilvánulására — a csapat érdekében! Támadás-védekezés egyensúlyi helyzetének fenntartása A rendszer adja meg a védelemnek, ami a védelemé s a támadásnak, ami a támadásé. Gondoskodjék megfelelő számú védőjátékosról: ne túl kevésről és ne túl sokról. 28 Multifunkcionális, univerzális játékosok használata Gondoskodjék olyan játékosokról, akiket megfelelő alkal- makkor a védelemben és a támadásban egyaránt föl tudunk használni. A támadásépítés fázisainak betartása. Értsd: támadó játékfeladatok, más néven támadásszervezési feladatok alkalmazása a játék során Gondoskodjék a támadás megfelelő elindításáról, előké- szítéséről és befejezéséről. Megjegyzés: A szerző nem emeli ki külön kategóriaként  a támadás játékfeladatait, más néven a támadásszervezési feladatokat és  a csapattámadó formákat, de elemzése során értelmezi és alkalmazza azokat. A könyv alapján az alábbi csapatámadási formák értelmezhetők: 1. „egy-két húzásos támadás”. Gyors támadás. Mai néven: kontratámadás. 2. „sokhúzásos támadás”. Mai néven felépített támadás. A könyv alapján az alábbi támadásszervezési feladatok értelmezhetők: „Gyors támadás” esetén: 1. támadás megindítása, támadás elindítása a. veszélyzónából történő felszabadító rúgással b. labda felszedése után i. előrevágás, szöktetés, kiugratás, indítás az előretolt támadóknak 2. támadás előkészítése a. lerohanás beadás b. lerohanás kapura törés 3. támadás befejezése 29 „Sokhúzásos támadás” estén 1. támadás megindítása, támadás elindítása a. labda felszedése után i. rövid passzokkal. (helycserés játék, lyukrajátszás) b. támadás folytatása, támadás továbbszövése 2. támadás előkészítése a. áttörés 3. támadás befejezése Jellegét tekintve két fajta játék volt abban az időben, ami mára sem változott, legfeljebb az elnevzése: 1. sávfutball (minden játékos abban a sávban játszott, ahová a posztja rendelte. Ez egy alakzattartó játék volt, mely „az erők egyenlő elosztása a játéktéren” elvre épült) 2. kombinációs játék (összjáték kombinációra épülő játék, melyet alakzatépítő-bontó játéknak nevezhetünk.) Posztok tagozódása Legyenek olyan emberek, akiknek kizárólagos gondjuk a saját kapujuk védelme s legyenek olyanok, akiknek kizárólagos gondjuk az ellenfél kapujának a bevétele. 5.ábra 30 Egyensúly a feladatkiosztás és a területelosztás között A jó rendszer gondoskodjék kellő számú emberről a me- zőnyben, a játéktérnek ebben a fontos részében, amely durván a két tizenhatos között s a partvonaltól mintegy 15 méteres távolságban húzható. (Ez az a fontos terület, ahol a támadások elindulnak, ahol az akciókat továbbszövik, s ahol az akciók csírájukban elfojthatók. 5. ábra) A játékszabályok adta lehetőségek kihasználása A jó rendszernek mindig követnie kell a szabályok válto- zását. Megköveteljük a rendszertől, hogy mindig használja ki a szabályok adta lehetőségeket. Legyen egyszerű, világos, érthető és könnyen tanulható Végül pedig: ne legyen bonyolult, legyen egyszerű, józan ész diktálta. Legyen könnyen áttekinthető, a pályán pedig legyen könnyen keresztülvihető. 31  A WM-rendszer alapelgondolása, avagy más szóval A WM-rendszer játékkoncepciója Chapman elgondolása a következő volt. Az új lesszabály értelmében a középcsatár előtt nincs többé „senki földje", nincs többé „elárasztott terület" a két hátvéd között, ahova nem lehet beállni a labdát várva. 6.ábra (6. sz. rajzunkon látható a „senki földje" — ceruzával besötétítve. Az egyik hátvéd előrement, a másik hátul maradt. A kettő közé nem lehetett behelyezkedni. Az elöl álló hátvéd lesre tudta állítani a csatárokat, s ha nem sikerült, hátul még mindig volt egy védő, aki be tudott avatkozni. Ez valóban védelmi tartalék volt. Az új lesszabály azonban eltörölte az állandó védelmi tar- talékot.) megj: A lesszabály módosítása után, a bejátszható játéktér a szürke terület eltűnésével megnőtt. Az eddig három részre tagozódott csapat (védősor, fedezetsor, támadó sor) mélységben megnyúlt – nagyobb bejátszott terület miatt -, tovább tagozódott. Az összekötők mélységben elszakadtak a vonalban helyezkedő támadó sortól és mai szóhasználattal „támadó – szervező középpályás” feladatkörbe kerültek. A középcsatár veszélyessége nagymértékben megnövekedett. A régi lesszabály idején a középcsatár és a kapus között két ember állt. Az új lesszabály idején csak egy. 32 A középcsatár — és általában bármelyik csatár — előremehet az utolsó mezőnyjátékosig. megj: ezért is hívták őket abban az időben „előretolt támadó”-nak. Az új lesszabály lehetőséget ad arra, hogy a csatárt, különösen pedig a középcsatárt, egy labdával gólhelyzetbe lehessen hozni. A játék irama ennek következtében meggyorsult, a kiugrások, lyukra futások egyszeriben veszélybe sodorták a kaput. Az új lesszabály óta a középfedezet nem tud eleget tenni annak az elgondolásnak, hogy hol a védelemben, hol a támadásban segítsen. Hiába mondják neki, hogy a támadásban előre mehet, de ha fordul a kocka, akkor a védelemben a helye. Hogy menjen hátra? Repülőgépen? A legtöbbször nincs ideje rá. Gyors ellentámadás esetében semmi esetre sincs. Chapman tehát a középfedezetet hátravonta a középhátvéd szerepére. Ennek a játékosnak első kötelessége az ellenfél középcsatárának a lefogása. Lehetőleg mindig abban a helyzetben kell lennie, hogy az ellenfél középcsatárát szerelni tudja, ha már a labda átvételében nem tudja megakadályozni. megj: alkalmazott védő eszközök:  labdaszerzés o labda elvétele és továbbítása o felszabadító rúgás  labda átvételének a megakadályozása o megelőző szereléssel o támadót egyből való játékra kényszeríteni o támadó nem megjátszható a védő szoros emberfogása miatt A három előretolt csatár legfontosabb táplálója a két összekötő. Ezektől indul ki a legtöbb támadás, ezek készítik elő a gólhelyzeteket s igen gyakran maguk törnek kapura. Ezeket az embereket nem elég csak a kapu előtt megtámadni. Meg kell akadályozni azt is, hogy a mezőnyben szabadon dolgozhassanak. A szélső fedezeteknek tehát a nagymozgású összekötőket kell fogniuk. 33 Mivel a középfedezetünket a kapunk elé vontuk, a két hátvédünkre nyugodtan rábízhatjuk az ellenfél szélsőit. Főleg azért, mert a szélső mozgása némileg korlátolt, a partvonal az egyik oldalán határt szab mozgásának. (Az összekötő többfelé mozoghat.) A szélső tehát nem szorul állandó őrzésre, különösen akkor nem, amikor a játék az ellenkező oldalon folyik; ilyenkor a szélső a legtávolabbi játékos a támadás súlypontjától. Hogy a hátvéd mikor hagyhatja ott a szélsőt, azaz: kötelessége otthagyni, arról később lesz szó. A WM-rendszer szerinti fölállás tehát valahogyan a 7. ábra szerint fest. 7. ábra Ilyen szabályos helyzet persze a valóságban ritkán akad, a labda hol a jobb, hol a baloldalon tanyázik, az ellenfél hol így, hol úgy támad, s ehhez igazodik a játékosok helyezkedése. Az alapfelállás azonban így rögzíthető le. (A kapus helykímélés céljából kimaradt.) A képen a, három hátvéd leghátul látható, majd a két fedezet, utána a két összekötő, végül a három előretolt csatár. Megállapítható, hogy az új rendszer főleg a védelemben okozott nagy változásokat. A csatársor alapelgondolása alig változott. Az 34 összekötök előkészítő szerepe kifejezettebbé vált, ez azonban csak az alap kiindulási pontot jelenti. A pályán a „WM" sohasem szabályos. A betűk eltorzulnak, a szárak megnyúlnak, megrövidülnek, néha eltűnnek, sót néha kicserélődnek. Az összekötő, ha támadásban például kapura törő, a három előretolt csatár elé kerül. A WM-jelzés a rendszer alapelgondolását jelenti. megj: az edzők meccseken legtöbbször az alakzati háló változásait figyelik a játékfázisok változásainak a függvényében. Aki figyelmesen megvizsgálja ezt az ábrát, látni fogja, hogy a hátvédek nemileg beljebb állnak, mint a szélsők, s a szélsőfedezetek alaphelyzete is beljebb van némileg, mint az összekötőé. Ennek az okáról később részletesen lesz szó. A helyes áttekinthetőség érdekében különben föláldoztuk az arányokat a rajzon. 35 A játékrendszer „miért ?"-je, avagy érvek és indokok a „WM- rendszer” mellett A puszta leírás után vizsgáljuk meg most ezt a felállást, mielőtt rátérnénk arra, hogy hogyan működik. Mi a logika a fenti elrendezés mögött? Mi a rendszer „miért"-je? Az új lesszabály szükségessé teszi, hogy az ellenfél három előretolt csatárát akkor is lefogjuk, ha mi vagyunk tá- madásban. megj: a védelem rendezettségét a támadás során fontos elvnek tartották az akkori edzők. A „támadás biztosítása” a mai napig nem változott, legfeljebb a megszervezése módosult. Ha nem fogjuk le, akkor ki lehetünk téve annak a meglepetésnek, hogy fölényünk közben egy hosszan előrevágott labda gólhelyzetbe hozza az ellenfél egyik őrizetlenül hagyott csatárát. Ha az ellenfél váratlan lerohanásokkal akar támadni, akkor számára előnyös is, ha az ellenfél mezőnyfölényben van. A három előretolt ellencsatár lefogásának az elve semmiféle rendszerben nem vitás ma már. Felmerül tehát a kérdés:  ki fogja a három előretolt csatárt? Ha a szélsőfedezetekre bíznám a szélsőket, akkor kire bízom a többi csatárt? A középfedezetre a középcsatárt? Akkor viszont a hátvédeknek nincs feladatuk. Védelmi tartalékok? Erre az új lesszabály nem ad lehetőséget. Ha hátramennek „védelmi tartaléknak", magukkal húzzák az ellenfél csatárait, mert az okos középcsatár, vagy szélső mindig előremegy a leshatárig. A leshatár pedig a félvonalon túl mindig az utolsó mezőnyjátékos a kapu felé. Ha a szélsőfedezetek kimennek a szélre, akkor a középfedezetnek óriási területet kell betöltenie. Igazságtalan, nem gazdaságos munkamegosztás. Mindennek a tetejében pedig a mezőnyben őrizetlenül maradnak az ellenfél összekötői. 36 Ha az egyik hátvédre rá is bízom az ellenfél középcsatárának a sakkban tartását (s a másik hátvéd a „védelmi tartalék"), a középfedezet a nagy mezőnyben az ellenfél két összekötőjével áll szemben. Ha a szélsőfedezetek kint vannak a szélen, akkor bizony az összekötők könnyen kipasszolhatják a középfedezetet. Vonjam hátra a saját összekötőimet az ellenfél összekötőjének a lefogására? Ez már gyakran előfordult. Ilyenkor azonban nagyon meggyengítem a támadást s a túlsúly a védekezés felé billen. A WM-rendszernek van két fontos, józan ész diktálta elve: 1. Kizárólagos támadóra kizárólagos védőt állítok. 2. A fedezési főszabály: ember - ember ellen. Ezért legokosabb a három előretolt csatárt a három hátvédre bízni. Az ellenfél szélsői szinte sosem mennek hátra segíteni, ők még akkor is a félvonalon állva várják a felszabadítást, amikor a csapatukat beszorítottuk. Bízzuk tehát őrzésüket a hátvédekre, akik éppen úgy nem kalandoznak előre, mint ahogyan a szélsők sem mennek hátra segíteni. A százszázalékos támadót százszázalékos védővel fogatom. Ha pedig a hátvédeket a szélre irányítjuk, akkor a középen támadt űrt be kell tölteni a középfedezettel, vagyis a kullanccsal, a középhátvéddel. Ezt a tételt meg is fordíthatjuk: ha a középfedezetet hátrahozzuk középhátvédnek, akkor ez a játékos szinte kinyomja a szélre a másik két hátvédet. megj: a fenti kőbe vésett szabályokat rúgta fel az Aranycsapat. Visszavonta a szélsőket, visszavonta a fedezetet, visszavonta a centert, a szélső (Czibor) meg végig kalandozta a pálya minden zeg-zugát. Ott tűnt fel, ahol szükség volt rá és ott, ahol nem számítottak a megjelenésére. A józan ész diktálja, hogy az ellenfél összekötőit a megmaradt két fedezetünkre bízzuk. Miért? Vizsgáljuk meg, milyen játékos is az összekötő!? 37 Nem előretolt csatár, nem csak végrehajtó. Előkészítő is. Hátramegy labdáért és sokszor egészen mélyen tartózkodik a három előretolt csatár vonala mögött. Néha kisegít a saját védelmében, ott csípi el a labdát, hogy támadást indítson belőle. Ha az összekötő hátramegy, ki kövesse? Mert valakinek követnie kell! Máskülönben az összekötő szabadon kezdhet támadást. Tarthatatlan az a feltevés, hogy a hátvéd képes arra, hogy az összekötőt fogja. Erre csak akkor képes, ha az összekötő támadásban már a kapu elé jutott, gólhelyzetbe került. Ilyenkor a hátvéd találkozik vele. De a hátvéd, a százszázalékos védőjátékos, nem mehet annyira előre, nem követheti az összekötőt, hogy csírájában fojthassa el a támadást, hogy az összekötőt megakadályozza a labda átvételében, a támadás megindításában. Vagy talán a hátvéd előremehet az ellenfél tizenhatosáig? Jobban előremehet, mint a szélsőfedezet? Lehetetlenség! Az összekötőt olyan játékosra kell bízni, aki előre is mehet, aki követni is tudja az összekötőt mindenhova. Erre a szélsőfedezet a legalkalmasabb. A támadó szellemű fedezet általában nem szívesen fogja a szélsőt, nem szívesen megy ki a partvonalra, nem szívesen kapcsolódik ki a mezőnyjátékból. A nagy területen mozgó korszerű fedezetjáték felel meg neki a legjobban. Ebben a szerepkörben a fedezet részt vehet a támadásban is, nemcsak a védelemben. Általában ugyanazon a hatalmas területen játszik, mint az összekötő. A WM-rendszer fedezetpárja felosztja egymás közt a régi támadó középfedezet feladatát. Voltaképpen két támadó középfedezetről van szó. Jobbközépfedezetről és balközépfedezet- ről. Ezeket rosszul használnák ki, ha az ellenfél mindig elöl lévő szélsőit bíznánk rájuk, tehát mindig védőszerepre osztanánk be őket. Ha a szélsőfedezetet befelé és előre rendelem, akkor egyben felszabadítom az összekötőimet is a védőfeladat alól. Nincs szükség arra, hogy ők fogják az ellenfél összekötőit, — erre a feladatra ott van a két fedezet. Az a rendszer, amely jelentős védőfeladatot kíván az összekötőtől nem osztja el a munkát gazdaságosan. Túlságosan sokat kíván az összekötőktől és a középfedezettől és túlságosan keveset a szélső fedezetektől és a hátvédektől. A WM-rendszer nagy előnye abban rejlik, hogy mindenkinek megvan a feladata. 38 A hátvéd is mezőnyjátékos. A WM-rendszer nem kíván lehetetlen feladatot. Nem kívánja például azt, hogy egy ember kettőre (a középfedezet a két összekötőre), vagy, hogy két ember egyre (a két hátvéd a középcsatárra) vigyázzon. Nagy előnyei vannak az „ember - ember ellen" elvnek is. Olyan feladattal látjuk el védőinket, amelyet azok teljesíthetnek, úgy osztom el védőjátékosaimat, hogy az ellenfél csatársorának minden tagjára jut. Így elérem azt, hogy védőrendszerem a lehető legruganyosabb, legalkalmazkodóbb, bárhogyan is csoportosítsa az ellenfél a csatárait. megj: a fenti tézist rúgta fel az Aranycsapat. Hiszen ember-ember elleni játékkal lehetetlen volt lefogni a támadásait. Egy régi rendszerű védelmet nagy zavarba lehet hozni például azzal, ha hátravonjuk a középcsatárunkat és a két összekötőnket előredobjuk. megj: az élet pikantériája, hogy az új rendszerű védelmet is zavarba lehet ezzel a húzással hozni, lsd. Aranycsapat esetét. Az 1939-es magyar KK-döntő második mérkőzésén a Ferencváros ezzel próbálkozott az Újpest ellen. Az Újpest védelmét ez a húzás annyira megzavarta, hogy az első félidőben tehetetlen volt ellene. Nem tudta követni ezt az átcsoportosítást, nem tudott hozzáidomulni az új helyzethez. Ez a védelem a legkevésbé sem ruganyos. Ezzel szemben jól emlékszem egy hasonló kísérletre, amelyet a svájci válogatott tett meg az Arsenal ellen. A svájciak is hátrahúzták középcsatárukat s előredobták a két összekötőt. Mi történt erre? Az, hogy az Arsenal kullancs-középfedezete ezúttal előrehúzódott a hátrahúzódó középcsatár után, a két szélsőfedezet pedig hátrább húzódott — az előredobott svájci összekötőkre. Egy pillanatig sem volt zavar, min- denki követte az embert. Ez az „ember - ember ellen" vé- delmi elv nagy előnye. 39 Nézzük meg most végül, hogy a WM-rendszer megfelel-e azoknak a követelményeknek, amelyeket a jó rendszerrel szemben támasztunk. Nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy megfelel.  Nem hanyagolja el sem a védelmet, sem a támadást.  Nem egyoldalúan védekező, mert a hátsó védelmi vonala csak három emberből áll, a többi — különféle fokozatban — támadhat. Viszont nem épít mindent a támadásra, mert az ellenfél három előretolt csatárát akkor is lefogja, ha a saját csapata van támadásban.  Az „ember ember ellen" elv alapján ruganyosan követni tudja az ellenfél támadósorának minden húzását.  Az egyéni képesség akadálytalanul csilloghat ebben a rendszerben, a csapatmunka annál jobb, minél jobban képzett, sokoldalú, gyors stb. játékosokból áll a csapat.  Mindenkinek ad megfelelő feladatot a pályán, — min- denki mezőnyjátékos. A munkamegosztás gazdaságos és igazságos. Senkinek sem kell két ember feladatát elvégeznie és senki sem kap fél feladatot. Nem terhel túl egyeseket és nem hagy kihasználatlanul másokat.  Védelme kisszámú, de szervezett. A szélsőfedezeteket támadásban és védelemben egyaránt föl tudja használni. o A támadások megindításában a három hátvédnek is szerepe van, o továbbszövésükben a szélsőfedezetek is segíthetnek, o az összekötök pedig nemcsak előkészítők, hanem végrehajtók is lehetnek, — mint a három előretolt csatár.  A WM-rendszerben a három hátvédnek minden gondja a támadások elhárítása, a három előretolt csatárnak pedig az ellenfél kapujának a bevétele.  A WM-rendszer kellőszámú embert tart mindig a me- zőnyben. Négy ember, a két összekötő és a fedezetpár mű- ködik ezen a fontos területen. Ennek a négy embernek a megfelelő helyezkedése gondoskodik arról, hogy sehol se legyen űr a pályán.  Kihasználja a szabályok adta lehetőségeket a támadásban és alkalmazkodik az új szabályokhoz a védelemben. 40   Végül pedig egyszerű és könnyen áttekinthető. A józan ész diktálja ezt az elrendezést a pályán. A gyakorlatban könnyen keresztülvihető, mert a védelemben, a lehető legkevesebb váltással igyekszik megoldani a feladatokat, a támadás céljaira pedig elegendő embert biztosit ahhoz, hogy a támadások változatosak legyenek. (Csak úgy zárójelben jegyezzük meg, hogy a régi rendszerről az újra való áttérés, az új rendszer szerinti csapatépítés nem kell, hogy szolgai legyen. Nem föltét- lenül szükséges a régi középfedezetet fölhasználni a kul- lancs szerepkörére, nem feltétlenül szükséges a régi hát- védekkel kísérletezni s az sem biztos, hogy a szélsőt fogó, védőszellemű játékos megfelelő lesz a korszerű fedezet óriási mozgású szerepkörében. A lényeges az, hogy — a megfelelő ember a megfelelő helyre jusson. Vagyis legyen egy megfelelő ember a hátvédhármas közepén, legyen két játékos, aki el tudja látni a szélsőhátvéd feladatát, másik kettő, aki alkalmas lesz a támadó fedezet feladatára stb. Lesznek persze játékosok, akik az új rendszerben nem használhatók. Ilyen például a régi idők díjbirkózószerű, nagytekintélyű, de nehezen forduló hátvédjei.) megj: ne feledjük, hogy a régi rendszerben két védő volt. Ezek nem klasszikus szélső védők voltak, mint a mai időkben, hanem inkább belső védők. Ezek az új rendszerben nem biztos, hogy megfeleltek a szélső védőkkel szemben támasztott igényeknek. Ezért írta a szerző, hogy az új rendszer nem biztos, hogy tudja alkalmazni a régi rendszer játékosait. Hiszen itt új posztok, új funkciók, új szerepek jelennek meg a játékban. Pl. kosárlabdában ezer éve ugyanazok a posztok és játékszerepek vannak: irányító, bedobó, center. Ezek után áttérhetünk arra, hogyan működik ez a rendszer védelemben, majd támadásban? 41  II. FEJEZET. A VÉDELEM Kezdjük a védőkön! Ha még nem feledkeztünk meg az ellenfél három előretolt csatárának járó különös figyelemről, akkor tudjuk, hogy ha támadásban is vagyunk, akkor sem hagyjuk őrizetlenül az ellenfélnek ezt az előretolt járőrét, amely — legalább is elvben — úgynevezett gyorsan mozgó alakulat. Ha az ellenfél három előretolt csatárát nem hagyjuk őrizetlenül, akkor a lehetőség szerint kizárjuk a meglepetés veszélyét. Egy hosszan előrevágott labdával nem szökhetnek meg váratlanul, mint ahogyan megszöknek, ha nem őrzik őket. A veszélyt természetesen nem tudjuk tökéletesen kiküszöbölni, de nagymértékben csökkenteni tudjuk. (Általában legyünk tisztában azzal, hogy a lehető legjobb védelmi helyezkedés sem jelenti azt, hogy ezzel a góllövést ki tudjuk küszöbölni. Az ilyen értelemben vett tökéletes rendszer — hála Istennek — nincs. Mert ha lenne, akkor megszűnne a góllövés, — megállna a játék. Mindössze arról van szó, hogy van jobb és rosszabb rendszer, azaz új és elavult. Az ú. n. WM-rendszer a szabályok jelenlegi állása szerint a legjobb, védelmi játéka a leglogikusabb, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem esnek gólok. Az angol labdarúgás békében a legjobb, kiváló átlaga közismert, rengeteg jó csapata, kiváló játékosa van, nyugodtan elhihetjük, hogy jól is játsszák játékrendszerüket, mégis ötezer gólnál is több esik egy évben a liga négy osztályában. Bizonyos helyezkedési elvek, a védelemnek egy bizonyos elv szerinti felállása, működése nem azt jelenti, hogy ezzel biztosan meg lehet fosztani az ellenfelet a labda birtokától s meg lehet akadályozni, hogy gólhelyzetbe jusson. Hiszen ebben az esetben a kapus fölöslegessé válna. Ugyan minek 42 rontsa a levegőt a kapuban egy külön ember, amikor úgysem jut el odáig a labda? Itt arról van szó, hogy a jó védelem igyekszik a lehető legkisebbre csökkenteni az ellenfél góllövési lehetőségét. A helyzetek számát igyekszik minél kevesebbre leszorítani. Hiszen ha egy mérkőzésen minden helyzetből gólt lőnének, akkor a mérkőzéseknek ilyenfajta eredményei lennének, mint 34:28, vagy 25:24. Minél kevesebb helyzetet enged egy védelem kidolgozni, annál kisebb az ellenfél góllövési lehetősége. Vannak ugyan mérkőzések, ahol az egyik fél két helyzetből két gólt lő, a másik pedig egy tucat helyzetből sem tud egyet sem belőni, — ez azonban kevésbé valószínű, mint a fordítottja. Mindenesetre ilyenkor az a védelem tette meg jobban a kötelességét, amely csak két helyzethez juttatta az ellenfelet, mint az, amely mellett tizenkét helyzetet dolgoztak ki a csatárok. A befejezés sikere — már a csatárokon múlik. Ha a védő jól helyezkedik, még nem biztos, hogy megkaparintja a labdát. De — nagyobb a valószínűsége rá, mint hogy ha rosszul helyezkedik. A mezőnyben szorgalmasan és helyes felfogással játszó szélsőfedezet nyilván nem tudja minden alkalommal elfojtani az ellenfél akcióját, mindössze a beavatkozás százalékaránya lényegesen magasabb, mint hogy ha hibás felfogással játszik. A labdarúgásban — szerencsére — nincs tökéletes biztonság, inkább a valószínűségnek van nagyobb szerepe. Megfelelő helyezkedéssel, jó védelmi rendszerrel nagyobb a lehetősége annak, hogy le tudok szerelni egy támadást, de — nem biztos. A labdarúgásban mindig számítani fog az egyéni képesség, a testalkat, a gyorsaság stb. és bizony a szerencse is Ez teszi vonzóvá és érdekessé ezt a nagyszerű játékot. A rendszer egymaga nem csodaszer, még nem jelent feltétlen győzelmet, mert a jó eredmény más tényezőktől is függ. 43 meg: A könyv írója elkanyarodik a magyar edzők „stílus kiinduló pontú” gondolkodásától. Elemzése közben nem tulajdonít jelentőséget a stílusnak, noha beszél róla. Ne feledjük! A stílus a teljesítményhordozó. A stílus az, amiben megjelenítődik egy csapat technikai felkészültsége, játékfelfogása, játékértelmezése. Aki mindent a rendszertől vár az éppen úgy téved, mint az, aki mindent a játékosok egyéni képességeire biz. Rossz játékosokból a jó rendszer sem csinál csodacsapatot, de a legnagyobb klasszisú tizenegyet is kellemetlen vereségek érhetik, ha játéka rendszertelen. A rendszer arra való, hogy a lehető legjobban kihasználja a játékosok képességeit s a valószínűségből minél többször bizonyosságot teremtsen, — a védelemben és a támadásban egyaránt. A most következő különböző rajzok, amelyek a különféle védelmi megoldásokat mutatják, még nem jelentik azt, hogy ezekben a helyzetekben minden alkalommal a védelem fog győzni. A védelem megfelelő helyezkedése és mozgása alkalmat ad a védelemnek arra, hogy ilyen és ehhez hasonló helyzetekben minél több lehetősége legyen- az elhárításra és minél ritkábban sikerüljön a csatárnak a védelem áttörése. A védőfegyverek tökéletesedését mindig követi a támadófegyverek tökéletesedése és — fordítva. Hol ez a fél, hol az fog győzni. Ha azonban valaki nyíllal lő betonerődre, vagy bőrpajzsot állít a páncélgránát elé, akkor kísérlete eleve reménytelen. A jó rendszer a kísérleteket teszi minél reménytel- jesebbekké, az alkalmakat gyakoriabbakká, a lehető- ségeket kedvezőbbekké, a sikerszázalékot magasabbá. Ebből a szemszögből vizsgáljuk a következő meg- oldásokat.) 44  A három előretolt csatár ellenszere, avagy A hátvédsor együttműködése megj: a szerző a következőkben beszél „gyors támadásról” ill. nem gyors támadásról vagy „egy-két húzásos támadásról”. A gyors támadásnak mai szóhasználattal a kontratámadást fogjuk használni, míg a nem gyors támadásnak, a sokhúzásos támadásnak a felépített támadást fogjuk megfeleltetni. Ami még megjegyzendő: miután a WM-rendszer alkalmazásakor az angolok megtiltották, hogy a védők nagyon felmenjenek a saját csapat támadása esetén, így labdavesztés esetén vezetett kontratámadásoknál a védők mindig rendezett állapotban fogadták a kontratámadást vezető ellenfelet. Azonban sokszor hiába volt létszámfölény a védők részéről, tekintettel arra, hogy kezdeményezési hátrányban voltak a támadókkal szemben, többször gólt kaptak. A szerző nem tárgyalja külön, de folyamatosan beszél az alábbi témakörökről:  Harci távolságok és azok funkciói a védekezésnél  Védekezés területfelosztása Hátvédsor teendői saját csapat támadása esetén 1. Labda az ellenfél 16-osánál Ha mi vagyunk támadásban, s a labda az ellenfél kapuja előtt táncol, akkor a három hátvédemet körülbelül úgy helyezem el, ahogy a 8. ábra mutatja. 8.ábra Vagyis: a félvonalon őrködnek, az ellenfél elől hagyott három csatárán. (A rajzokon a védők mindig feketék, a támadók pedig fehérek lesznek.) 45  2. Támadásépítés a 16-osunktól Ha mi lendülünk támadásba, akkor a három hátvéd haladéktalanul menjen előre, - ha csak lehet, a félvonalig, a leshatárig -. Súlyos hiba, ha a védelem egy elhárított támadás után is bennragad a saját kapuja előtt. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a saját térfelünkön a mi védőinktől függ az ellenfél csatárainak a helye. (Lesszabály!) 3. Kapu elöl kivágott labda Ha a védelem felszabadított, akkor a védők fussanak előre, lehetőleg a félvonalig. Az ellenfél ottmaradt csatára lesen marad, hiába kerül vissza a labda esetleg megint. Persze egyik védőnek sem szabad hátul ragadnia, mert akkor elrontja az egész mozdulatot. megj: A hollandok ezt az ötletet valósították meg a 70-es években és alkalmazták a kirohanásos lest! Hátvédsor helyezkedése saját csapat tengelytámadásánál, labda az ellenfél 16-osánál A rajzon láthatjuk, hogy a védők az őrizetükre bízott csatárak mögött állnak. így szemmel követhetik a játékot és egyben látják az őrizetükre bízott embert is. A kullancs kb. 2—3 méternyire áll a középcsatár mögött, a szélsőhátvédek ugyanennyivel állnak a szélsők mögött és egyben ugyanennyivel beljebb is. A védő az őrizetére bízott csatár és a saját kapuja közé helyezkedik. (Erről részletesebben majd az egyéni posztok tárgyalásakor lesz szó.) Ezen a rajzon feltételezzük, hogy az ellenfél meglehetősen be van szorítva. Azt is fel kell tételeznünk, hogy a labda most éppen a közép táján tanyázik. Helyezkedés saját csapat szárnytámadásánál, labda az ellenfél 16-osánál Ha ugyanis jobb-, vagy baloldalon van a labda, akkor a szélsőhátvédek helyezkedése némileg megváltozik. Ha ugyanis mondjuk a saját (a védelem szempontjából nézve) balszélsőnknél van a labda és az ellenfél jobbhátvédjével viaskodik, akkor a mi jobbhátvédünk még beljebb és egy kicsit hátra húzódik. Egy-két 46 lépést a középhátvéd is tesz hátrafelé. A támadás oldalán levő hát- véd rajta van az illető szélsőn. Hátvédsor helyezkedése „átmenet támadásból - védekezésbe” fázis esetén Mi ennek a magyarázata? Az, hogy a három hátvéd lehetőleg kerüli az „egyvonalat”, mert az „egyvonalban” helyezkedő védelem könnyebben áttörhető. Ha a három hátvéd „egyvonalban” áll, amikor az ellenfél támadásba megy át, s ha közülük egyet átjátszanak, akkor voltaképpen egyszerre hármat játszottak át. (Közbevetőleg megjegyezve: ugyanez áll az „egyvonalban” támadó öt csatárra is. Ha egyet le- szereltek, voltaképpen — ötöt szereltek le egyszerre.) A lesre játszás — amelyhez az „egyvonal” szükséges — veszélyes (önveszélyes) fegyverét a korszerű védelem a legtöbbször elkerüli, s csak elhárított támadás, kifejelt szöglet stb. után alkalmazza. Az új lesszabály éppen a játék érdekességét megöléssel fenyegető örökös lesre játszást akarta kiküszöbölni. Az új lesszabály elsöpörte a senki földjét, nincs második mezőnyjátékos a leshatáron álló „támadó hátvéd" mögött, a lesre állítás tehát igen kockázatos és — a játékvezetőtől függ, hogy sikerül-e? A „WM-rendszer” védelme igyekszik kerülni az „egyvonalat” s az úgynevezett harántvonal a legjobban jellemző a hátvédek mozgó helyezkedésére. megj: harántvonal alatt ma átlós védekezést, átlós biztosítást értünk. Védekezés területfelosztása Lépcsőzetesen igyekeznek helyezkedni a védők, hogy ha egy embert átjátszottak, annak ne legyen szabad útja a kapuig, hanem legyen, aki még meg tudja támadni, vagyis keresztezni tud. Ez az a bizonyos tartalékember, aki a régi lesszabály idején készen állt hátul, most azonban sokkal nehezebb az előállítása. A „WM- rendszer” onnan vonja el, ahol a legkisebb szükség van rá. Tehát 47 arról az oldalról, ahol a pálya „üres", mert a labda a másik oldalon tanyázik. Ez a tehermentes oldal. megj: a fenti ábra kulcsfontosságú a ma alkalmazott „négyesláncban” való területvédekezés esetén. Hiszen a védelmi lánc a létszámfölényt úgy biztosítja a labda környezetében, hogy embert von el a „veszélytelen oldalról” a „veszélyes oldal” felé. Az elv hasonló, mint a „WM-rendszer” esetén. A tartalékembernek ez az elvonása azonban csak mozgás közben történhetik. Amikor támadásban vagyunk s az ellenfél kapuja előtt táncol a labda, hol a jobb-, hol a baloldalon, a tehermentes oldalon levő szélsőhátvédem a közép felé fog ugyan húzódni s esetleg tíz méterre is eltávolodik a szélsőjétől, hátrafelé azonban csak mérsékelten mozog, néhány métert csak. Ha ugyanis túlságosam hátrahúzódik, akkor — új lesszabály!! — a saját kapunk felé engedi a három ellencsatárt is. Mélyebb hátrahúzódásra majd akkor kerül a sor, amikor az ellenfél támad. Térjünk vissza a félvonalon ácsorgó három hátvédhez. A három hátvéd figyeli a játékot s a helyzet változása szerint mozognak, helyezkednek ők is. Akármilyen fölényben is legyünk, sohasem 48 szabad kikapcsolódniuk a játékból. Mindig számítaniuk kell arra az esetre, ha az ellenfél hirtelen támadásba lendül. megj: Ezt hívják a „támadás-védekezés egyensúlyi helyzetének fenntartása” elvnek. Vi. támadás esetén felkészülök a labdaveszésre (röviden: biztosítom a támadást), ill. védekezés esetén az elöl lévő emberek felkészülnek a labdaszerzésre. Ha az ellenfél megkaparintja a labdát, akkor persze megélénkül a három hátvédünk. Mondjuk egy rossz passz, vagy szerelés révén az ellenfél támadásba lendül. Hátvédsor helyezkedése ellenfél szárnytámadása és kontratámadása esetén Vegyük először azt az esetet, hogy az ellenfél jobbszélsője kap lab- dát. Az eszményi az, hogy a balhátvédem már a labda átvételében akadályozza meg (egy magas labdát visszafejel, egy hosszú szöktetést elcsíp, vagy a szélső elé kiugorva cseni el a neki szánt labdát stb.). Nincs nagy baj azonban akkor sem, ha a szélső már átvette a labdát. A balhátvédnek kötelessége megtámadni, szerelést kísérelni meg, avagy feltartani, késleltetni, ha a szerelés kockázatosnak látszik. megj: párharc esetén az elsődleges feladat, hogy a támadó ne kerüljön a védő mögé, és a másodlagos feladat a labdaszerzés. A labdaszerzés lépései: 1. támadó lelassítása 2. nyomás kialakítása a labdásra 3. labdaszerzés Ugyanakkor a középhátvéd hátrább helyezkedik, a másik oldalon levő jobbhátvédünk ilyenkor otthagyja az ellenfél balszélsőjét s befelé is, hátrafelé is mintegy 15 méterre eltávolodik. (Ez csak olyan körülbelüli szám. Ha lényegesen nagyobb távolságra hagyja ott a szélsőjét, akkor esetleg nem tud visszaérni, amikor átívelik neki a labdát. Ha pedig csak néhány méternyire hagyja ott, akkor nem tud keresztezni, vagy váltani, ha szükség van rá. 49  Az eltávolodás mértéke persze függ  az illető játékos egyéni képességeitől,  helyezkedési érzékétől,  gyorsaságától,  fordulóképességétől. Az előbb említett szám a durva átlagot jelenti.) A jelenet úgy fest, ahogy a 9. ábra mutatja. A rajzon látható az a bizonyos harántvonal, amelyet nehezebb áttörni, mint az egyenes vonalat. Ha a három hátvédet nézzük, látjuk, hogy nincsenek egyvonalban. Mélységben is tagozódott ez a három ember. 9.ábra Nézzük, mire megyünk ezzel a helyezkedéssel! Hátvédsor helyezkedése ellenfél szárnytámadása és kontratámadása esetén, center labdát kap Ha a jobbszélső a középcsatárnak adja a labdát, azon rajta van a kullancs. Hátvédsor helyezkedése ellenfél szárnytámadása és kontratámadása esetén, oldalváltáskor A kételkedők a legtöbbször azt kérdezik, hogy mi van akkor, ha a jobbszélső a balszélsőnek rúgja a labdát. A balszélső most éppen üresen áll, mert a behúzódott jobbhátvéd szabadon hagyta. Vajon egy ilyen hosszú keresztpassz nem hozza egyszerre tiszta helyzetbe a balszélsőt? 50 Vajon helyes a szélsőt magára hagyni, még ha a labda a másik oldalon is van? Nézzük meg, milyen lehet az a keresztpassz! A földön nehéz adni, mert közben többen is vannak, könnyen el- csíphetik. Az ilyen labdát a legtöbbször a fejek fölött kell eljuttatni a másik oldalra. Ehhez azonban idő kell. Gondoljunk arra, hogy a pálya szélessége körülbelül 70 méter, tehát egy ilyen passz esetleg 45—50 méter hosszú. Amíg ez a magas labda eljut a másik szélsőig, addig a jobbhátvédemnek meg kell tudnia tenni azt a tizenöt métert, amellyel eltávolodott a szélsőtől. Lehetséges, hogy ö csípi el először a labdát. Lehetséges azonban, hogy a szélső előbb éri el a labdát. A jobbhátvéd még mindig megtámadhatja az átvétel pillanatában, amikor még a balszélső nem vette egészen a birtokába. Ez a pillanat nagyon alkalmas a szerelésre. Ha pedig a legrosszabb esetet vesszük, tehát azt, hogy a balszélső teljesen a birtokába jutott a labdának, még mindig nincs szabad útja a kapu felé, mert a jobbhátvédünk még mindig veretlen s nem üldözi a szélsőt, hanem találkozik vele. Megtámadhatja, vagy pedig hogy ha nem bízik a szerelés sikerében, ugrálhat előtte, cselezésre késztetheti, egyszóval lelassítja az akciót, hogy a védelem többi részének ideje legyen helyezkedni. A jelenet úgy rögzíthető le, ahogy a 10. ábrán látható. 10. ábra A jobbszélső átívelte a labdát a másik oldalra. Mialatt a labda a levegőben „utazik", a jobbhátvédünk fut vissza a szélsőjéhez, aki várja a labdát. Kullancsunk némileg hátrafelé mozog, balhátvédünk pedig befelé és hátrafelé fut, ugyanazt a helyzetet igyekszik felvenni, mint az imént a jobbhátvédünk. Mert a három hátvéd mozgásban, 51 mindig igyekszik lépcsőzetesen elhelyezkedni, s a lépcső legalsó foka mindig a veszélypontra támaszkodik, arra a játékosra, akinél a labda van. A két szélsőhátvéd úgy mozog, mint az iránytű két vége. A sarokpont a kullancs. (Ezekben az esetekben mindig gyors támadást feltételezünk, amikor a három hátvédnek kell visszavernie a támadást, amelyet a három előretolt ellenséges csatár vezet. Először a három hátvéd helyezkedését akarjuk megvizsgálni, s egyelőre nem kapcsolunk bele más védőjátékosokat.) A jelenet ugyanaz, ha a balszélső a jobbösszekötőtől, vagy akár a jobbfedezettől kapta a labdát. A lényeg az, hogy a másik oldalról. Ilyen esetben a tehermentes oldalon álló hátvédem mindig be fog húzódni s fel fogja használni azt az időt, amely alatt az ilyen hosszú keresztpassz elérkezik az ö oldalán lévő szélsőig. Az illető hátvéd képességeitől, gyors elhatározó képességétől, rajtolásától stb. függ, hogy okosan tud-e gazdálkodni azzal a távolsággal, amennyivel behúzódott s azzal az idővel, amely alatt a labda a levegőben odaér, ahova rúgója szánta. A fontos az, hogy van esélye arra, hogy a helyzetet megoldja. Rajta áll, hogy ezt a lehetőséget ki is tudja használni. (Mint a képeken látható, a még könnyebb megértés érdekében odaírtuk az egyes játékosok mellé azt is, hogy mit játszanak. A rövidítések jelentése: jh = jobbhátvéd, bh = balhátvéd, jf = jobbfedezet, kf = középfedezet (ezt ugyan nyugodtan jelölhetnénk középhátvédnek, vagy kullancsnak is), bf = balfedezet, jsz = jobbszélsó, jö — jobbösszekötö, kcs = középcsatár, bö = balösszekötő, bsz = balszélsö.) Nézzük most a következő lehetőséget! Hátvédsor teendők, amikor a szélső, a szemben álló hátvéd mögötti térbe jutott, vagy csellel, vagy szöktetéssel kontratámadás esetén  váltás A jobbszélső átment a balhátvéden. 52 Akár kicselezte, akár egy megfelelő labdával elhúzott mellette, akár a hátvéd helytelen helyezkedése miatt tud előre törni. Annyira áttört, hogy a balhátvéd már a siker legkisebb reményével sem tudná üldözni. Ilyenkor váltással kell megoldani a helyzetet. Ilyenkor a középfedezetnek kell megtámadnia a szélsőt. Mint láttuk, a középfedezetnek is hátrább kellett helyezkednie akkor, amikor a labda a baloldalon volt (a védő csapat szempontjából baloldalon), hogy a három hátvéd vonala harántvonal legyen, s így lehessen keresztezni, ha szükség van rá. Hiba lenne persze, ha a középfedezet azonnal otthagyná a középcsatárt. Ebben az esetben ugyanis a középcsatár teljesen üresen állna, s ha a kullancs elindulna, az ellenfél jobbszélsőjének nem kellene mást tennie, mint a középen előrevágnia a labdát s a középcsatár valóban akadálytalanul tudna beszáguldani a kapuba. Meg kell tehát várni, amíg a másik oldalról a már előzőleg természetesen behúzódott jobbhátvédem a középcsatár közelébe érkezik. Ha a jobbhátvéd jól helyezkedik, ez két-három másodperc mindössze. Amikor már csak négy-öt méterre van a jobbhátvéd az ellenfél középcsatárától, akkor a kullancs kifuthat a szélsőre. Mindez úgy hat, mint repülőváltás. Az egész váltás mozgás közben történik. Nagyon fontos, hogy az átjátszott balhátvéd habozás nélkül rohanjon be a közép felé, hogy esetleg hirtelen átvágott labda következtében kialakult helyzetben már részt tudjon venni. Ez különben minden átjátszott védő kötelessége. Hátra kell rohannia, hogy betömje azt a rést, amely a váltás következtében előállt. Mivel labda nélkül fut egyenes irányban (és remélhetőleg habozás nélkül indult el), erős a valószínűsége, hogy az átjátszás nem kapcsolja ki őt teljesen. Mindez a mozgás a 11. ábrán látható. 11. ábra 53 Ismétlem, gyors támadást feltételezünk. Ha a támadást sikerül akárhogyan is lelassítani, akkor a védelem gyors erősítést kap. Ha például, mondjuk, a szélsőre ráfutó középfedezetünk valamiképpen megállítja a támadást (még ha nem is szereli le), mondjuk a szélsőt időrabló cselezésre készteti, akkor már van idő nemcsak arra, hogy az átjátszott hátvéd elfoglalja az üresen maradt helyet, hanem arra is, hogy hátraérkezzenek a szélsőfedezetek, sőt esetleg még az összekötök is. A védelemnek mindig az a kötelessége, hogy időt nyerjen, a támadásé pedig, hogy időt ne veszítsen. Mint látjuk, a védelem ezt az esetet váltással oldja meg. Váltást idéz elő az, ha az ellenfél átjátszotta valamelyik védőnket. Az ilyen esetek előrelátására igyekszik a védelmünk lépcsőzetesen helyezkedni. Megfigyelhető, hogy ha váltásra kerül a sor, a védelemnek mindig vannak válságos pillanatai. Érthető tehát, hogy a védelem lehetőleg elkerüli a váltást. (Nem jó védelmi rendszer az, amelyik a kelleténél több váltást kíván meg.) megj: sajnos ez az állítás ma is igaz, miszerint a váltások a mai területvédekezés gyenge pontjai! Hátvédsor teendők, amikor a szélső, a szemben álló hátvéd mögötti térbe jutott, vagy csellel, vagy szöktetéssel kontratámadás esetén  üldözés Ha az átjátszott hátvédnek még lehetősége van arra, hogy üldözni tudja a szélsőt, akkor üldözze. Ez mindig függeni fog nemcsak a távolságtól, hanem a két játékos képességeitől is. Egy gyors hátvéd a siker reményében tud utánaeredni egy esetleg nem olyan gyors szélsőnek. Váltások típushibái Van aztán eset, amikor az üldözés teljesen reménytelen és felesleges. A váltás arra az esetre való, amikor az üldözés már reménytelen, annyira reménytelen, hogy még a szélső megzavarására sem alkalmas. 54 Ha ennél a helyzetnél tartunk, állapítsuk meg, mik azok a nagy hibák, amelyeket a védelem elkövethet ilyen helyzetben.  Hiba, ha a védők nem értik meg egymást s megtörténik, hogy az átjátszott hátvéd üldözi a szélsőt s ugyanakkor a középfedezet is kirohan rá.  Hiba, ha a váltás nem fut „olajozottan", vagyis zökkenők vannak, a védők haboznak, mert nem tudják, hogy mit akar a másik. A váltás mozdulatainak habozás nélkül kell történniük.  Hiba, ha a középfedezet túl korán támadja meg a szélsőt, s a középcsatár szabadon marad.  Nagy hiba, ha a túloldalon lévő hátvéd előzőleg nem húzódott be, hanem kint ragad a szélen, holott a támadás a másik oldalon futott. Ezt jó lenne, ha megjegyezné magának mindenki, aki angol rendszerben akarja játszatni a csapatát. Sokan azt hiszik ugyanis, hogy a hátvéd minden körülmények között kint van a szélen, ott ragad akkor is, ha a labda éppen a másik oldalon folyik. Ez nemcsak hogy nem tartozik hozzá a rendszerhez, de a szélen ilyenkor is kint ragadó hátvéd egyenesen durva helyezkedési hibát követ el!  Hiba az is, ha az átjátszott hátvéd nem rohan be habozás nélkül a középre, hanem feladja a harcot, gondolván: átjátszottak, vége! Sose feledjük el, hogy a csapat tizenegy embere mindig játszik! Különböző mértékben bár, de mindenki mindig játékban van s nem lehet tudni, hogy egy-két másodperc múlva kinek lesz a legfontosabb szerepe egy helyzetben. megj: ez a gondolat lett a totális labdarúgás vezérelve. Térjünk most vissza ennek a helyzetnek a további kielemezéséhez! Hátvédsor teendők, amikor a szélső, a szemben álló hátvéd mögötti térbe jutott, vagy csellel, vagy szöktetéssel kontratámadás esetén  váltás Mit csinálhat a kifutott középfedezet? Az eszményi az, ha egyszerűen le tudja szerelni, akár elveszi tőle a labdát, akár kinyomja partra. Ez azonban kockázatos és csak akkor 55 szabad megkísérelni, ha a védőben százszázalékos a bizalom, hogy a szerelés sikerül. Sokszor elég meglassítani a támadás iramát, sőt az is lényeges, hogy ne engedje a szélsőt befelé húzódni, ne engedje öt kedvező lövőhelyzetbe jutni. Ezzel a kapus munkáját könnyítheti meg, ha a szélső mégis kapura lő. Meg kell zavarni mindenképpen, akármit is akar a szélső. megj: 1:1 elleni helyzetben a védő elsődleges feladata, hogy a támadó ne kerüljön mögé labdával, ne cselezze ki és másodlagos feladata a labdaszerzés! A közönség talán nem fogja méltányolni ezt a megzavaró munkát, de ez nem baj, mert a játékos nem a közönségnek játszik. Ha a szélső például bead szorongatott helyzetében (a középfedezet szorongatja), a beadás pedig rossz (éppen azért, mert a középfedezet nem engedte nyugodtan beadni), a rossz beadást a középre befutott jobbhátvéd kapásból gyönyörűen visszaküldi az ellenfél térfelére, a közönség meg fogja tapsolni a jobbhátvédet a. szép tiszta rúgásért. Pedig ennek a jelenetnek az igazi hőse a középfedezet volt. Ha a középfedezet jó sportember, nem törődik vele, s nem irigykedik a jobbhátvéd sikerére. A csapat érdeke a fontos, s a középfedezet abban a nyugodt tudatban játszhat tovább, hogy megtette a kötelességét. Hiba lenne, ha befolyásoltatná magát a közönségtől, s legközelebb vakmerő szerelést kockáztatna meg hasonló helyzetben, hogy ő érdemelje ki a közönség tapsát. Ugyanakkor pedig azt kockáztatná, hogy kockázatos kísérlete nem sikerül, s a szélső esetleg leszerelhetetlen gólhelyzetbe jut. (Azt hiszem, ez a jelenet is bizonyítja azt a tételt, amelyet nem lehet elégszer hangsúlyozni: szakértő közönségre éppen olyan nagy szükség van, mint jó játékosokra. A hozzá nem értő közönség alkalmas arra, hogy elrontson gyenge ítéletű játékosokat, s olyasmikre csábítsa, amelyekkel csapatának csak árthat. A hozzá nem értő néző igazságtalan, s nem azokat a teljesítmé- nyeket tapsolja meg, amelyek megérdemlik.) 56 Visszatérve az előbbi helyzetre, az is megtörténhet, hogy a szélső beíveli középre a labdát, avagy laposan passzolja, — ekkor a helyzet kulcsa a középre behúzódott jobbhátvédünk kezében van. Most ö a kullancs, most ö játszik ezen a nagy felelősségű poszton. Ha a középcsatár valahogyan megbirkózik a szükség-kullanccsal, akkor válik csak sorsdöntővé, hogy az átjátszott balhátvéd elindult- e idejében, s kellő időben száguldott-e hátra? Ha igen, akkor ö lehet végül a hőse annak a jelenetnek, amelynek az elején alárendelt szerepet játszott. Megjegyzendő: ha már ennyi mozdulatot tételezünk fel ebben a jelenetben, akkor valószínűleg hátraérkeznek már az esetleg elől tanyázó szélsőfedezetek is. Az azonban bizonyos, hogy a három előretolt csatárral a három hátvédnek el kell tudnia bánni. Mindezekben a jelenetekben ne feledkezzünk meg a kapusról sem! Az új szabály szerint az ellenfél csatára az utolsó mezőnyjátékosomig előre jöhet, a kapusomat tehát csak egy védőm választja el az ellenféltől. Ez azt eredményezi, hogy a ma kapusának sokkal többször kell kifutnia, mint régen. A mai kapus gyakran válik mezőnyjátékossá és sok olyan helyzet van, amikor a kifutás nem mutatós bravúr, hanem egyszerű kötelesség. A védők háta mögé adott hosszú szöktetésekre nagyon sokszor ki kell futnia. Ki kell használnia azt az előnyt, hogy ezek a labdák a kapu felé jönnek, az ellenfél csatára pedig üldözi ezeket a labdákat, utánuk szalad. (Túlságosan körülményes lenne az ilyen helyzetekben azokat a technikai módozatokat is ismertetni, amelyekkel az egyes emberek lefogása, szerelése, megtámadása stb. történik. Ezek a részletek nem a rendszer leírásához tartoznak. A rendszer — ne felejtsük el — a pálya benépesítését, a felállást jelenti, az emberek elhe- lyezkedését és fő kötelességüket. A jelen példák azt mu- tatjuk, hogyan működik a rendszer.) Látható — hogy ha szükség van rá —, akkor a három hátvéd szerepe felcserélődik s éppen ezért fontos, hogy mindegyik otthonos legyen a másik posztján is. A kullancs nem mozoghat 57 idegenül az egyik szélen sem, a szélsőhátvédeknek pedig fel kell találniuk magukat a középen, sőt a másik szélen is. Az előbb kielemezett jelenet alkalmat adhat arra is, hogy a jobbhátvéd, mint balhátvéd szerepeljen. Ha ugyanis az ellenfél jobbszélsője átmegy az öt keresztező kullancson, akkor a jobbhátvédem fut ki rá — ha erre még van idő. A jobbhátvéd így jut el a pálya másik szélére. Most pedig a kullancs az, akinek a kapu elé kell rohannia, hogy rést tömjön be. Aki nem ismeri elméletben a WM-rendszer működését, annak a pályán ez a mozgás esetleg kétségbeesett összefutásnak tűnik fel, holott a legszabályosabb hadmozdulat. Természetesen a védőjátékban nehezebb követni a WM-rendszer alakulását. Kétségtelen, hogy amikor támadunk, s a középvonalon ott áll a három hátvéd, szélső-fedezeteink követik a támadást, — akkor az alakzatot gyönyörűen ki lehet rajzolni, néha a védelem M-betűje egészen szabályos. Ahhoz, hogy valaki a rendszert a védelemben is követni tudja és felismerje, ahhoz éles és gyakorlott szem kell, — az elméleti tudáson kívül. megj: a szerző a következőkben visszatér a kontratámadás témakörére Hátvédsor teendői kontratámadás esetén tengelytámadáskor Térjünk vissza most megint ahhoz a feltevéshez, amikor gyors támadást feltételezünk, tehát az ellenfél három előretolt csatárával a mi három hátvédünknek kell elbánnia. Vegyük azt a helyzetet, amikor a labdát a középcsatár kapja. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a lehetőség szokta a legtöbb kételyt kiváltani a WM- rendszerrel szemben. — Mi van akkor, ha a középcsatár átmegy a kullancson?' A hátvéd kint tanyázik a szélen, s így a középcsatárnak már szabad az útja a kapuig. — Ez a kétely jóindulatú oldalról is elhangzott már. Nem árt tehát ezt a lehetőséget alaposabban megvizsgálni. Először azonban oszlassunk el egy tévhitet. Azt, hogy az ellenfél csatára és a mi kapunk között a kapuson kívül csak egy mezőnyjátékos van, ezt nem Chapman úr találta fel, hanem az új lesszabály. Játsszék egy csapat akármilyen rendszerben, csoportosítsák a védelmet akárhogyan, az okos csatár mindig előre fog menni a leshatárig, vagyis az ellenfél utolsó mezőnyjátékosáig. A WM-rendszer mellének szögezett lehetőség tehát az új lesszabály óta mindenféle védelmi csoportosulás mellett el?