Elbirtoklás fogalma

Az elbirtoklás fogalma

• Az elbirtoklás (usucapio) egy eredeti tulajdonszerzési mód, amelynél a tulajdonjogot a dolog törvény által megszabott ideig történő, folyamatos birtoklásával alapozzuk meg.
• Az emberek tiszteletben tartják a hosszú ideje fennálló tényleges állapotokat, mivel ezek elismerésre és védelemre érdemesek.
• Ha ez a ténylegesség valakinek a tulajdonjogát sérti, de a tulajdonos nem tesz ellene, az a többiek szemében jogos nemtörődömségnek minősül, így nem érdemel védelmet.
• A római jogban az elbirtoklónak a békés és tartós birtokláson kívül nem kellett mást bizonyítania, a folyamatos birtoklás (diutina possessio) önmagában tulajdonossá tette az illetőt.
• A későbbiekben megkövetelték, hogy a birtokbavétel olyan jogügyleten alapuljon, ami tulajdonkeletkeztető hatállyal bír (causa, titulus).
• Az elbirtoklás valójában a származékos tulajdonszerzés eseteire korlátozódott, és feladata a nemo plus iuris hátrányos következményeinek kiküszöbölése és a bizonytalan tulajdoni helyzet biztosítása lett.
• Származékos szerzéseknél a szerző helyzete objektíven kétes, ezért az elbirtoklás célja, hogy a nem tulajdonostól való szerzés gyanúját eloszlassa.
• A római jog az usucapio tényállásbeli feltételeit a preklasszikus korban (a lex Atinia után) határozta meg.
• Ezek a feltételek a tulajdonostól való szerzés hipotézisén alapulnak, figyelembe véve a tulajdonos érdekeit is.
• A bizonyítandó tényállás egyszerűsített (szerzéscím, egy-két éves birtoklás), de vannak elbirtoklási akadályok is.
• Az elbirtoklási tényállás a jóhiszemű szerzői és a tulajdonosi érdekek kompromisszuma.
• A származékos úton szerzők általános elbirtoklási kötelezettsége a tulajdoni helyzet átláthatóságát és biztonságát szolgálja.
• Cicero szerint az elbirtoklás megszünteti az aggodalmakat és a perek veszélyét.
• Neratius szerint az elbirtoklás a perek lezárását szolgálja.
• Gaius szerint az elbirtoklást közérdekből vezették be, hogy a tulajdonosok ne legyenek örökké bizonytalanok.

Az elbirtoklás funkciói

• A származékos szerzésmódokat kiegészítő elbirtoklás három funkciót tölt be, de ezek a konkrét esetekben nehezen különíthetők el.
• Alapvető célja, hogy a tulajdonostól szerzők egyszerűen bizonyítható szerzési tényállást teremtsenek, így maguk is tulajdonossá váljanak.
• Az elbirtoklás itt egy szubszidiárius szerzésmód, ami a meglévő tulajdonjog mellé új jogalapként kapcsolódik (kétszeres tulajdonjog).
• Elbirtokolhatnak azok is, akik nem tulajdonostól szereztek, de a jog megköveteli a jóhiszeműséget és a dolog elbirtokolhatóságát.
• A nem tulajdonostól szerző elbirtoklása esetén az eredeti tulajdonos joga megszűnik.
• A régebbi jogban az elbirtoklás a szerzés formahibáit is orvosolta, így az elbirtoklással kellett jóvátenni, ha valaki res mancipit dolgot nem megfelelő formában szerzett.
• Az elbirtoklás eredeti szerzésmód, függetlenül attól, hogy az előd tulajdonos volt-e; az elbirtoklással szerzett tulajdonjog független az előző tulajdonos jogától.
• A dolgon fennálló idegen dologi jogok az elbirtoklás után is megmaradnak, és csak a dolog elenyésztével szűnnek meg.

Az elbirtoklás története

• Már a XII táblás törvényben is ismerték.
• Aki ingó dolgot egy évig, ingatlant két évig szakadatlanul birtokolt (usus-használat), azt a dolog jogszerű tulajdonosának tekintették (usucapio).
• Nem kellett jogcím és jóhiszeműség, csak az nem birtokolhatott el, aki lopással (furtum) szerezte a dolgot.
• Az önhatalmú foglalás (occupatio) volt a javak elsajátításának elsődleges módja, de később a huzamos birtoklás vált jogszerűvé, a foglalás pedig a gazdátlan és ellenséges javakra korlátozódott.
• Egy év az az időszak, ami alatt egy jogtalanul szerzett ingóság (pl. ruha) használatba kerül, és a tulajdonosnak módja van észlelni és megszakítani az elbirtoklást.
• Ingatlanoknál ez az idő dupla volt, mivel a szántóföldet másodévente hagyták parlagon.
• Mivel az ősi ius civile szerzésmódja volt, csak commercium-képes személy (civis vagy Latinus) szerezhetett így tulajdonjogot.
• Bármely kviritár tulajdonra alkalmas dolog lehetett az elbirtoklás tárgya, kivéve a határmezsgyét, sírhelyet, annak előterét és az utat.
• A preklasszikus és klasszikus jogban az elbirtoklás két fajtája volt ismert:
  • Usucapio: bármiféle dolog kviritár tulajdonának megszerzésére szolgált (szükséges volt a commercium-képesség).
  • Longi temporis praescriptio: tartományi telek feletti kvázi-tulajdon (possessio et ususfructus) megszerzésére szolgált (peregrinusok részére is).
• Kr.u. 531-ben Justinianus egyesítette az usucapiót és a longi temporis praescriptiót, létrehozva a szerzéscímre támaszkodó rendes elbirtoklást (usucapio ordinaria, praescriptio ordinaria).
• Justinianus új intézményként megalkotta a szerzéscímet figyelmen kívül hagyó rendkívüli elbirtoklást is (usucapio extraordinaria, praescriptio extraordinaria).